Eger - hetente kétszer, 1913
1913-03-28 / 25-26. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre _ 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. —---- = K ladőhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. - 25-26, szám. —-= XXXYI. ÉVFOLYAM. e==_ Péntek, március 28. Az igazság győzelme. Eger, 1913. márc. 27. Elmúlt husvét, az igazság győzelmének ünnepe. Az egész természetben érezzük a feltámadást; érezzük, hogy az élet győzedelmeskedik az ideigvaló halálon. Á föld tavaszi lélegzése, a fakadó rügy, a földből kifelé törő fű- szálaeska mind ezt az örök törvényt hirdeti. Hirdeti, hogy a tespedés után jön a munka, az alkotás korszaka; hirdeti, hogy a hideg közönyösséget a meleg szeretet, a résztvevő együttérzés váltja föl. És hirdeti, hogy az igazság is fölkel sírjából, mert azt nem lehet örök halálra Ítélni. Diadalmasan kel az ki sírjából, mint az Isten fia, az igazságnak földi megtestesítője. A szent hit tavaszi nagy üonepe a politikai hitvallásnak is erősítő tápot, vagy lesújtó Ítéletet hoz. És semmi okuk nincs a csüggedésre azoknak, akiknek lélekből fakadó, önzetlen meggyőződése siratná az igazság halálát, vagy veszedelmét. Az igazság a politikában, a nemzet életében sem halhat meg, mert — mint a magyar Horatius mondja — „a koporsóból is kitör és eget kér.“ A sivár közéleti jelenség ne bántson senkit, mert ha csakugyan az igazság forog veszedelemben, az csak múló jelenség, mint a felhő a nap fényes korongja előtt. Az igazság előbb- utóbb teljes diadalt arat és bizonyára a feledés sötétjébe űzi azokat, akik — tartozzanak bármely párthoz, legyenek hatalmasok vagy gyöngék — az igazságnak köntösében ámítják a világot közéletünk porondján. / Évszázadokkal ezelőtt, régente is igy volt ez. Az Ur Jézus is a leg- sivárabb képet látta maga körül, mielőtt az embert Istennel kibékítő nagy eszméinek apostola lett. Akkor is ott járt a közélet színterén a fölcicomázott bűn, az igazság köntösébe öltözött hazugság, a bátorság mezébe bujtatott gyávaság, a férfiasság pávatollaival ékeskedő pipogyaság; a farizeusok népszerűek, hangosak voltak s övék volt a gondolkodni nem tudó tömeg tapsa; a hatalom is irtózatosat tévedett, pedig övé volt a gondolkozni nem tudó tömeg alázatos hódolata. Es midőn az volt a nagy kérdés: quid est veritas? — nem tudtak reá megfelelni. Egyedül a Názáreti Jézus harcolt az igazság fegyvereivel, az igazság vértjében. Igaz, hogy elbukott, de csak látszatra, mert szörnyű kín- szenvedése és halála után harmadnapra már föltámadt. A hazugság, a meg- tévelyedett hatalom tehát csak három napig élvezhette az ő szorongó diadalát. A föltámadt Istenember hivei pedig hadsereggé szaporodtak és az igazság fegyvereivel csodás, maradandó diadalt arattak az egész emberiség javára . .. Az igazság harcosaira a két évezred alatt sokszor virradtak nehéz napok. A megtévesztett emberiség nem egyszer kapkodott az ál-igazság lidérc- fénye után, mert a hazugság oly ügyesen jelentkezett az igazság tetszetős jelmezében, hogy még az éles- látásuakat is félrevezette. Most is ilyen korban élünk. A tudomány, irodalom és művészet meg- tévelyedettjei ellen erős harcot kell vívnia az igazság kitartó katonáinak. Lehet, hogy a politikai életben is a jövő tud majd valójában felelni arra: quid est veritas? Aki tehát érzi, meggyőződéssel vallja a maga igazát: annak nincs oka a csüggedésre sem akkor, ha elnyomják, sem akkor, ha pereat-ot kiáltanak a fejére. Lehet, hogy még nagy viharok jönnek, titáni küzdelmek, de amelyek megtisztítják a levegőt; e viharok zápora lemossa majd a kendőzött hazugság arcáról a festéket, mely akkor megszégyenültén s a maga megvetésre méltó valóságában áll majd a nemzet színe előtt. így áll majd megszégyenül- ten, tehetetlenül mindaz, aki nem benső Az „EGER“ tárcája. A viharmadár. Irta: Alpesi Rózsa. 1. Ott élt az öreg viharmadár egy szellös magaslaton; túl a falun, apáitól örökölt kas- télyszerü vén épületben, melyet óriási, évszázados vadgesztenyék védtek a száguldó viharok ellen. Hatalmas, vedlett falú kőkerítés takarta el a kiváncsi szemek tekintetétől. Csak suttogó mesék szárnyaltak róla, melyeket lobogó lángok fénye mellett, késő estéken adott át egyik ajak a másiknak. Hogy melyik volt igaz e sok szállongó rege közül, egyik sem tudta biztosan, de a számtalan kóbor beszéd belopta magát a szívekbe — a csodálatos, titokzatos ismeretlenről, ki soha nem járt be a faluba. Ott élt magányos, elrejtett házában; csak néha, mikor komor felhők rohantak át az égen, űzetve a vad vihar szelétől, s csattogó dübörgés, vakító villámfény hasította át az egek sötétségét: akkor látta egy-egy elkésett, vihartól meglepett hazatérő bolyongani szakadékos vízmosások mellett, járatlan utakon hatalmas, szálas alakját, melyet nem tudott megtörni az esztendők gyorsan tovatűnő rohanása sem. Magányosan élt a csöndes épületben. Egy öreg inas és annak felesége voltak egyedüli társai szomorú zárkózottságának. A nagy kiterjedésű szántóföldek, melyek valamikor birtokához tartoztak, széttagolva a falu birtokába kerültek, csak az óriási kiterjedésű erdő titokzatosan suttogó fáival, csattogó madaraival maradt tovább is háboríttatlan tulajdona. Most néma-csöndes volt a magányos lak, melyben egykoron a kacagó boldogság tanyázott. Ifjú, szép pár lakta régen, nagyon régen. Boldogságuk messze földön ismeretes volt. Rokon, jóbarát, távol vidékekről jött vendégszerető hajlékukba, hol vidám mosoly, kedves szó fogadta az érkezőket. Pedig mikor megtudták, hogy Bánó Lajos a szépségéről, büszkeségéről hét vármegyében hires Osváth Bellát hozta el hitveséuek, mindenki csak összecsapta a két kezét és rossza- lóan csóválta a fejét. Nem sok jót Ígértek a frigynek, mert a leány hiú volt nagy szépségére, akit ki nem elégíthet egy magányosan álló falusi kastély. Tündökölni, pompázni akart leánykorában is mindig, holott an nagy szépségénél csak a büszkesége és szegénysége volt nagyobb. Hogy szerette-e Bánót, mikor kezét neki nyújtotta: vájjon ki tudta volna megmondani? Nem igen merték addig megkérni ábrándozó ifjak, kik ablakai alatt sóhajtozva sétáltak holdvilágos éjjeleken, s ő gondolkozás nélkül sietett igent mondani Bánónak, hogy az átkos szegénységtől megszabaduljon. Egy-két évig zavartalannak látszott a nagy boldogság. Mintha a szép fiatal asszony beletalálta volna magát a csöndes falusi életbe, bár férje munkája iránt nem nagy érdeklődést mutatott. A gazdálkodó élet ezer apróbb-nagyobb gondja le nem kötötte; álmodozva, merengve töltötte idejét a hatalmas, nagy kertben, ha vendégei nem voltak, és csak akkor volt vidám, mosolygó kedvű, ha hangos társaság töltötte be a kastély tágas termeit. S egyszer aztán, hogy a nyári hadgyakorlatokat az ó falujok közelében tartották, az 5 | hajlékuk is állandóan visszhangzott a csengő
