Eger - hetente kétszer, 1913

1913-03-22 / 24. szám

2

EGER. (24. sz.)

1913. március 22.

dapesten tartandó rendőri tanfolyamokon. 3) A rendőrkapitány kezeihez évenkint 600 koronát kell kiutalni, mely fölött, számadás kötelezettsége nélkül, szabadon rendelkezik. Erre is szükség van, mert a közbiztonság érdekében azokat a szolgálatokat is honorálni kell, amelyeket a íendörségen kívül állók teljesítenek jutalom reményében. 4) A rendőrlegénységnek fizetését és lakáspénzét legalább a minimumra kell kiegészíteni. És ez a minimum a legénységnél évi 700, az altiszteknél évi 1000 korona, öt évenkint 100—100 koronával emelkedő korpótlékkal, és ezenfelül évi 280 korona lakáspénz. Ez ugyan nem valami nagy dotáció, hanem az utalványozott 10,000 koronából még sem kerül ki, mert a 40 rendőrnek csak a lakáspénzük kiegészítésére évi 8000 korona szükséges, lévén a rendőrök mai lakáspénze évenkint szégyenteljes — 80 korona. Maga a fizetés az I. osztályú rendőröknél ma évi 700, a II. oszt. rendőröknél évi 640 korona, ami tehát a belügyminiszter rendelkezése szerint szintén kiegészítendő évi 1000, illetve évi 700 koronára. És ez végső összegében nem kevesebb, mint évi 5000 koronába kerül a szabványos korpótlékokon kívül.

Látni való ezekből, hogy az egri rendőrség részére küldött állami segítés csak akkor lesz igazi segítés, ha azt a város a maga részéről megpótolja évenkint mintegy — 8000 koronával.

A mezötárkányi Népház-ról.

Immár nemsokára egy éve, hogy Mező- tárkányon a Népház-at rendeltetésének átadták. A felavatási ünnepélyen elhangzott beszéd kezdő mondatával kezdem én is el ezt a cikket: „Összetartásban az erő — széthúzásban a gyengeség 1“ Összetartás eredményezte a Népház felépítését is, mely Hevesvármegyében az első, Magyarországon talán a tizenkettedik volt.

Lássuk most már: mennyiben felel meg a Népház rendeltetésének és szükséges dolog volt-e ezt a Népházat építeni?

Aki a falusi nép életét ismeri, annak tudnia kell, hogy mennyire hálójába kerítette ezt az alapjában jó népet a nemzetközi szocializmus

sok téveszméje. Úrgyülölettel, földosztással és nem tudom, micsoda eszmékkel maszlagolták meg a romlatlan falusi nép lelkét.

Ezt ellensúlyozza a Népház. Szükséges volt a Népházat felépí’eni, és szükséges volna Népházat építeni az ország minden községében.

A Népház a községben levő szociális intézmények látható képviselője. Helyet nyertek benne a népkönyvtár, olvasóterem, községi munkás- közvetítő hivatal, néphivatal, gazdasági munkás és cseléd segélypénztár helyi bizottsága, gazdasági és házi-ipari tanfolyam, községi munkás-segélyalap kezelő bizottsága, hitelszövetkezet stb. stb. hasonló célü jótékony intézmény. Nyilvános helyiségeit igénybe veheti a község minden 16. életévét betöltött tagja, olvashat ott különböző pártállású politikai napi- és élclapokat; tanulhat a gazdasági folyóiratokból és szakkönyvekből; meggyőződhetik arról, hogy intenzivebb munkával kicsiny földjének termelő képességét is fokozhatja, szakszerű gazdálkodás mellett jövedelmét szaporíthatja s így szórakozás és tanulás közben elfeledkezik a korcsmáról — minden bűnök szülőanyjáról — s józan életre szokva, minden tettét jól megfontolva, többé nem ül fel a népámitóknak. Be fogja látni, hogy az úri osztály és a vagyonos osztály neki nem ellensége, hanem hűséges munkatársa, jóakarója és kéz a kézben, együttesen haladva, gyorsabban érnek el a célhoz: a boldogulás útja felé.

A Népház kidobja magából az iszákost, az istenkáromlót, a kártyást, az államrend és osztály elleni izgatókat, mert a Népház a szeretet, a béke, a tanulás háza.

1912. év őszén és telén vasárnap délutánokon szabadelőadások és felolvasások tartattak a mezötárkányi Népházban is és e felolvasások iránt mindig oly nagy volt az érdeklődés, hogy bár elég nagy és kényelmes terem áll rendelkezésre, ez a terem folyton zsúfolásig tele volt hallgató és tanulni vágyó közönséggel. Felolvasások tartattak: a gazdakörökről, a hadseregnek való szállításról, az eucharisztikus kongresszusról, napisajtóról, állatbiztosításról, kosárfonásról, hitvédelemről, a munka értékéről, a hazaszeretetről, gyermeknevelésről, honfoglalásról, az utcai csendről, munkássegítőpénztárról, életbiztosításról, az állatok betegségéről és e betegségek elleni védekezésről, szántás-vetésről, jószággondozásról, szőlő termelésről. Mint e felolvasások tárgyaiból is kitetszik, a legtöbb a falusi nép boldogulásának előmozdítására célzott. 1912. évi december s

1913. január hónapjában a Hevesvármegyei Gazdasági Egyesület anyagi támogatása mellett kosárfonási tanfolyamot rendezett a Népház, mely tanfolyamot 23 községi lakos látogatta és oly előmenetelt tanúsított, hogy a tanfolyam bezárási aktusánál jelen volt Gazdasági-Egyesületi titkár úgy a végzett munka mennyiségi, mint minőségi eredményéről nagy elismeréssel nyilatkozott. Készült ezen a tanfolyamon 79 ruhás-, 24 utazó-, 55 fehér kerek-, 61 kézi-, 7 üveges-, 153 takarmányos-, 26 szőlős-, 1 papír-, 1 tojás-, 1 késes-, 2 szeneskosár, 6 kerti szék és 1 gyermekkocsi; összesen tehát 417 darab.

A háziiparban igy kiképezheti magát a község minden szegényebb lakosa, kinek nincs télire dús kamrája; nem éli fel a nyáron arca verejtékével megszerzett garasait, hanem szaporítja azokat és öregségére kényelmes, megelégedett, nyugodt életet biztosít magának.

A mezötárkányi Népház hivatását teljesen betöltötte; a hozzá fűzött remények beváltak.

Adja Isten, hogy a lakosság továbbra is oly meleg érdeklődést tanúsítson e szép intézmény iránt, mint az első évben! És hogy cikkemet a felavató beszéd utolsó mondatával végezzem: „Sohase feledje el ezt a jelmondatot — Szegény ember szándékát, Boldog Isten bírja!“ Zapády Endre,

A hét.

Szomorú jelenséget tapasztaltunk március idusán. A városház erkélyéről szavaló és szónokló jogakadémiai polgárok mellett — igen helyes dolog — ott állottak a társaik, de — ami már éppen nem helyes — egyik-másik bodor füstöt eregetve ünnepelt.

Ezen a szomorú jelenségen méltán ütközhetett meg a hazafias érzés. Hiszen valamint a vallásos körmeneteken és szertartásokon nem lehet helye a dohányzásnak, úgy a hazafias ünneplésnek is valóságos megszentségtelenítése

Az „EGEK46 tárcája.

Nagyhót Sevillában.

„Sevillába, Sevillába, hol széles utcákon állanak a pompás magas épületek“ — ahogyan Brentano egyszer megénekelte, — fokozott élvezettel vándorolnak, midőn a feltámadás öröme a Quadalquivir virágzó rónáján lebeg s midőn a nap buzgón, de mégis visszatartott hévvel csókolja andalúziai kedvencét.

Hol, mint Spanyolországban, az új kultúra oly kevéssé hat előmozdítóan: ott konokabbúl tartja fenn magát az elődök erkölcse és minden szokása, mint más országokban, amelyeknek élénk jelenét minden újítás magával ragadja.

Sevillában a szent hét nagy színpompában kezdődik, mely magát Rómát is elhomályosítja.

Sevilla joggal viseli a legszentebb város nevét a félszigeten. Az illatozó virágpompa, a pálmával díszített oszlopcsarnok, a székes- egyház az ő hatalmas nagyságában, amelyet túlszárnyal a Girálda (a 85 m. magas világhírű harang-torony), mindez valamely csodás- sággal, paradicsomiassággal tölti el a Murillo születési helyét.

Már a reggeli órákban megjelennek a keskeny, labirintusi utcákon azok, kik arabszármazásukat nem tagadhatják el. Szép leányok nevetnek a rácsos ablak mögött, a festői erkélyekről és megrészegítő illatú nárdusokat, tubarózsát dobálnak az elmenőkre. Egész öszvér-karavánok törtetnek előre tarka szalagokkal feldíszítve, súlyos gyümölcsös kosarakkal megrakva. A nyitott kapukon keresztül látni a gránát - kerteket, felfrissítő szökőkutakkal. S mindezek felett kéklik a felhőtlen ég, száműzve minden haragos hangulatot.

Az év legfontosabb hetében, a húsvéti harangok megszólalása előtt, mikor a bevonulás feletti örömet nem kell tartóztatni, a város képe sajátságos, szinte különös. Virágvasárnap megkezdődnek az előkészületek az egyházi ünnepekre. A Calle de las Sierpes, ez a keskeny utca, — hol élénk a közlekedés, de kocsival nem járnak, — szőnyegekkel, tarka kendőkkel, zászlókkal, fagallyakkal és virágfüzérekkel van fantasztikusan feldíszítve. A jámbor asszonyok egyelőre gyászruhát hordanak. Egyik templomból a másikba vándorolnak s a viaszgyertyás komor gyászravatal mellett térdelve imádkoznak. A székesegyházban a passiók és lamentatiók hangzanak s a mennydörgés alatt a „Velő Blanco“, a kárpit., fentről egész le kettéreped. Esclava helyi szerzőnek Mise- rere-jét ezen a héten estéről-estére éneklik a magas dómban, hol Columbus földi maradványait őrzik. Ezek a harmóniák, melyek a titokzatos magasságban lebegnek, az andalúziai

nép leikéhez simulnak; könnyedén, fülbemá- 8zóan csengnek és várakozásteljes örömet gerjesztenek. Kik itt fölemelt kézzel imádkoznak és panaszkodnak, érzik, hogy közéig a megváltás napja, mikor az Üdvözítő győzedelmeskedik és az Isten, az emberi gonoszság megváltására, odaadja egyszülött Fiát.

Nagypénteken legmegrázóbb a Krisztus kín- szenvedéséről szóló prédikáció. Valóságos megragadó színjáték ez. Az érsek, leginkább nagy, büszke alak, mezítláb vonszol végig az óriási templomon egy nehéz keresztet, mely a felülről jövő világításban oly ijesztőnek tűnik föl. Ezt követi egy pap a mellén összefont karokkal; Cyrenei Simont képviseli ez a csendes ember. Az egész jelenet szemlélteti azt az utat, melyet Krisztus súlyos terhével a Golgotháig megtett.

Nagyszombaton a harang-torony nyílásán kirezg a Giralda húsz harangjának örömhangja. Az emberek a Piaca del Triunfon egymás nyakába borúinak és jókívánsággal halmozzák el egymást a feltámadás ünnepéhez.

Az itt és ekkor szokásos ünnepies egyházi körmenetek nem igen ismeretesek külföldön. Mindenki (úgy az idegen, mint a belföldi) a középkorból fennmaradódnak tartja és ezért nemcsak az ablakok, erkélyek, tetők vannak tele emberekkel, hanem a Piaca de la Constitution, a renesszánsz stilfi városház előtt, tribünök emelkednek, melyek szép virágfűzérek-