Eger - hetente kétszer, 1912
1912-07-24 / 59. szám
10. EGER. (59. sz.) 1912. julius 24. aljak. A dandárgyakorlatok alkalmából 12 törzstiszt és mintegy másfélszáz tiszt tartózkodik városunkban a magán házaknál elszállásolva. A honvéd legénységet a Kánitz-kaszárnyában szállásolták el. Az egri jegyzői internátus igazgatótanácsülése, majd közgyűlése szombaton volt a vár- megyeházán, Majzik Viktor alispán elnöklésével. Jászberényi Miklós ügyvezető alelnök jelentését egyhangú köszönettel vették tudomásul. A legközelebbi rendes közgyűlést Miskolczon tartják meg. A számadásokat, a vizsgáló-bizottság jelentése alapján tudomásul vették és Pap János pénztárosnak köszönetét szavaztak. Kimondotta a közgyűlés, illetve fölkérte az elnökséget, hogy az internátus érdekében indítson mozgalmat a fönntartó három vármegye (Borsod, Gömör és Heves) jegyzői között és községeiben. Ha ez nem sikerül, és illetve a kormányt nem lehet megnyerni a további támogatásra, akkor egy év múlva föl kell oszlatni az intézetet, amely oly áldásosán és oly szép fejlődéssel működött hat éven át. A három éves ciklus lejárván, a bárom vármegye kiküldöttei egyhangú lelkesedéssel ismét Majzik Viktort választották meg elnökké, kit különben meleg szeretettel ünnepeltek királyi kitüntetése alkalmából is; ügyv. alelnökké hálás elismeréssel választották meg Jászberényi Miklóst, ki szívós kitartással valóban semmiből teremtette meg ezt a jótékony intézményt. Pénztáros lett Pap János (Füzesabony), titkár Ligeti Béla (Tárd). Ezen kívül mindhárom vármegye jegyző-egyesülete 3—3 tagot küldött három évre az igazgatótanácsba. — Szépen fejezte ki háláját a közgyűlés Kállay Zoltán dr. főispán iránt, aki eddigelé legerősebb — majdnem azt lehet mondani: egyedüli — istápolója volt az intézménynek. Lelkes egyértelműséggel választotta meg védnökké, mint ilyent meleghangú telegrammban üdvözölte és kérte föl a védnökség elfogadására. Vármegyei tűzoltó-verseny lesz Egerben, f. évi szeptember hónap 8-án. Ugyanakkor tartja itt évi közgyűlését a Vármegyei Tűzoltószövetség. A Szövetség vándordíjáért, melyet Gyöngyösön az egriek nyertek meg és Hatvanban megvédtek, most erős verseny indul a vármegye legerősebb tűzoltó csapatai között. Temetés. Szomorú hírt hozott Budapestről a telegramm. Skuitéthy Béla egri róm. kát. tanító, aki végzetes betegségében gyógyulást keresett a magyar fővárosban, e hó 19-én d. e. 11 órakor ott meghalt. Holttestét Egerbe szállították és a Kisasszonyról nevezett sirkert kápolnájából vasárnap délután 5 órakor temették el a közönség nagy részvéte mellett. A boldogult 1863-ban született, tehát 49 évet élt. A tanítóképzőintézetet Egerben végezte 1887-ben. Első tanítói állomása a szomszédos Makiár volt, honnan 1890-ben az egri róm. kát. iskolákhoz választotta meg az iskolaszék. Azóta itt élt és működött közöttünk. Nyugodjék békében! Nemes adomány. A Tiszapolgáron újonnan építendő iskola céljaira Frank Károly esperes- plebános ezer koronát adományozott. Az ősz plébános nemesen érző szivének, kulturálisan gondolkozó lelkének újabb tanúbizonyságát adta ezen adományával. Csöndesen, zajtalanul munkálkodik, de minden lépése, minden gondolata híveinek és községének anyagi és erkölcsi felvirágoztatása érdekében történik. Ezúttal pedig hálás köszönetét fejezi ki hívei nevében a nemes adományért a tiszapolgári rk. Iskolaszék. Díszgyűlés és táncmulatság. A „Hevesi Önk. Tűzoltó Egylet“ julius hó 28-án (vasárnap) saját pénztára javára a Polgári 01 vaskör összes helyiségében nyári táncmulatságot rendez. A táncmulatságot megelőzően délelőtt 11 órakor a városház nagytermében díszközgyűlés lesz, melynek keretében a XXX., XX., X. és V. éves szolgálati érmek osztatnak ki. A mulatság kezdete délután 5 órakor lesz és a belépődíj sze- mélyenkiut 1 korona. Kertészeti munkás-képző tanfolyam. Az áll. kertészetekbe mukásokat fogadunk fel abból a célból, hogy egy két-év leforgása alatt a muukások a fagondozásban és a gyümölcs csomagolásban vagy a zöldségtermelés különböző módozataiban a kellő gyakorlati jártasságot megszerezvén, mint gyakorlott munkavezetékül az áll. kertészeti telepen, vagy magánosok kertészeteiben alkalmazhatók, vagy a községek részére mint vándor fagondozók ideiglenesen átengedhetek legyenek. Amennyiben a zöldség- termelésben kiképzést nyert egyének, csoportokba összeállítva, közös termelésre hajlandók lesznek, őket az egyes városok mentén való letelepedésben s külön zöldségtelepek beállításában államilag is támogatja a miniszter. A a kiképzés alatt az ily állandó munkások a kiképzési telepen minden napszámos teendőt végezni kötelesek és pedig a telepen folytatott üzem természetének megfelelően a munkaidő külön korlátozása nélkül. A munkaidő rendszerint napkeltétől naplementig tart. A felvétel kellékei: a) nőtlenség, a magyar nyelv bírása, legalább 17 éves és legfeljebb 30 éves életkor; b) ép, erős teztalkatú szervezet, valamint fertőző betegségektől mentességet igazoló orvosi bizonyítvány; c) községi erkölcsi bizonyítvány a folyamodó tartózkodási helyéről. A kiképzés ideje alatt a munkások napszám és ellátás fejében személyenkint és naponkint 3 K. napszámbért kapnak, melyet hetenkint illetve, időközi elbocsájtás esetében az elbocsáj- tásakor fizetnek ki. A munkások napszámosoknak tekintetnek és igy azok a munkások, akik a gyakorlati kertészeti teendőkben megfelelő előmenetelt nem tennének vagy ellenük bármely okból kifogás merülne fel, 3 napi felmondás mellett elbocsájthatók anélkül, hogy emiatt bármi igényt támaszthatnának. Felvétel végett 1 K. bélyeggel ellátqtt kérvények a m. kir. földmivelésügyi miniszterhez kell folyamodni. A kérvényben a folyamodó munkásnak meg kell jelölnie, hogy a kertészet melyik ágában (zöldségtermelés vagy gyümölcstermelés) kíván foglalatoskodni. A kérvényt legkésőbb 1912. október 1-ig kell benyújtani vagy közvetlenül a földmivelésügyi minisztériumnál vagy pedig az illető község elöljáróságánál, amelynek kötelékébe a folyamodó tartozik. Leégett termés. A múlt vasárnap nagy tűz pusztított a hatvani határban. Hatvány Sándor báró nagygombosi uradalmában ugyanis meggyuladt a lábon álló termés és 10 hold árpa elpusztult. A tűz a vasút mentén keletkezett; a robogó vonat mozdonyából kihullott parázstól gyuladtmeg. A kár meghaladja a 2000 koronát, mely azonban a biztosításból megtérül. Apró krónikák. Szerencsétlenség az építkezéseknél. A múlt héten kétrendbeli végzetes szerencsétlenség történt és mindkettő építkezéseknél fordult elő. Az egyik szerencsétlenségről Gyöngyösről értesítenek. Csütörtökön reggel a Hanisz-téren épülő Sima-féle emeletes ház folyosója leszakadt és három o't dolgozó munkást maga alá temetett, akik közül Mácsár József és Berkó György kőmüvessegédek súlyos sérüléseket szenvedtek a rájuk szakadt kőtörmelékektől, Schneller József kőműves- tanuló ellenben könnyebben sebesült meg. A másik szerencsétlenség Egerben történt szombaton délelőtt 10 órakor. Az Eszterházy-téren, a plébánia épület mellett, épül a Hevesmegyei Takarékpénztár palotája. Egy Groszman Pál nevű munkás cement-habarcsot talicskázott a pince fölött levő állványokon, ahonnan talicskájával együtt alázuhant a mélységbe és pedig olyan szerencsétlenül, hogy a nehéz vastalicska a cementtel együtt reája esett. A boldogtalan ember azonnal meghalt. — Halálos fürdés. Tisza- szőllősön két arató-munkás, Szarvas Gábor és Fekete Pál, fürödni ment a Tiszába, azonban hirtelen elmerültek és a segítségükre siető társaik csak Fekete Pált tudták megmenteni; Szarvas Gábor odaveszett. — Enyém, tied, övé. Ezeket a fogalmakat gyakran és feltűnő sokan összetévesztik az utóbbi időben. Szinte napirenden vannak a kisebb-nagyobb tolvajlások. Ecséden például Sánta Antal, Szügyi János és Kis János a Gyöngyös és Vidéke Bortermelőszövetkezettől bort loptak el; Hatvanban Korm Róza kosarából egy pár cipőt lopott Tari János fiatal legény; Egerben pedig akár naplót vezethetnének az enyveskezűek gárdájának cíny- tevéseiről, annyi itt napról-napra a tulajdon birtoklása körül támadt fogalomzavar. Jó lenne, ha az apróbb tolvajoktól maga a közönség is óvakodnék ; a rendőrségnek elég baja van úgyis a — nagyobbakkal. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. ^>>>^>>>^>>>>o^<<c<<<<<<<<<< Mindenféle di- • szes ruggyanta (gummi-) bélyegzőt festékezőpárnával, számozógépet iparosok, kereskedők, ügyvédek, pénzintézetek, egyletek, hivatalok, községek részére legolcsóbban készít az Első Czeglédi Ruggyanta- bélyegzögyár Czegléden. — 10 koronán felüli rendelésnél a rendelő 100 drb. pergamentnévjegyet kap, tetszés szerinti betűvel. Ugyancsak különféle reklámtárgy kapható. Utazók és helyi képviselők magas jutalék melleit felvétetnek. Tessék árjegyzéket kérni. ÉRTESÍTÉS 5173/912. sz. Hirdetmény. Közhírré tétetik, hogy az 1912. évről szerkesztett hadmentességi díj kivetési lajstrom a helybeli kir. pénzügyigazgatóság által érvényesítve, előírás végett leadatott. Erről az 1883. évi XLIV. te. 16. §-a értelmében az érdekeitek azon felhívással érte- síttetnek, hogy a kivetési lajstrom a városi számvevőség hivatalos helyiségében folyó év és hó 25-től 8 napi közszemlére tétetik ki, hol azt — az előirt hivatalos órák alatt — mindenki megtekintheti s netáni felszólamlásaikat : a) azon adózók, kik az illető kivetési lajstromban tárgyalt adónemmel már a múlt évben megróva voltak, a lajstrom kitételének napját, b) azon adózók, kik az illető kivetési lajstromban tárgyalt adóval a kivetés évében első Ízben rovattak meg, adótartozásuknak az adókönyvecskébe történt bejegyzését követő 15 nap alatt a városi számvevőségnél előterjeszthetik. Kelt Egerben, 1912. julius hó 25-én. Derszib Ödön, v. főszámvevő. „Varázsfuvola!” Bárki egy óra alatt megtanulhat rajta játszani. A „varázsfuvola“ rendkívül kellemes, 20 acél trombita-hanggal és 4 erős bőgővel van ellátva. Díszes kivitelben, kottafüzettel, dalokkal, tokkal, ajándékkal együtt: csak |4 korona. Csakis Wágner, a „Hangszer-király“ országszerte elismert legolcsóbb hangszer-áruházában, Budapest, József-körut 15., kapható. — Gyorsjavító műhely. — Kérjen fényképes :: hangszer-árjegyzéket. Eger, 1912. Az érseki lieeum könyvnyomdája.