Eger - hetente kétszer, 1912
1912-02-24 / 16. szám
Előfizetési árak: Egész évre.. _ 10 korona. Fél évre _____ 5 » N egyed évre _ 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ■ = intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 16. szám. XXXV. ÉVFOLYAM. =s==- Szombat, február 24. öntudatos katolicizmus. Magyarország katolikus társadalma igen nagy és mély álomból van felébredőben. Még csak szemét kezdi ugyan kinyitogatni, de már ettől a — még kissé fátyolos — tekintettől is megretten minden ellensége, sőt: minden úgynevezett — jóakarója. . A Gulliver esete ez a törpék országában. Őt, a hatalmasat, az erőset lekötözték pókhálónyi vékony cérnaszálakkal és ujjongva hirdették: ime, hatalmunkba jutott, kezünkbe került! De éppen, mert oly nagyon örültek a vélt diadalon és mert annyira tele tüdővel harsogták a győzelmi himnuszt: éktelen lármájukkal fölébresztették a szendergő óriást. Tulajdonképen csak jót tettek (és pedig roppant nagy jót) velünk, midőn — kacagtak, ujjongtak dicstelen, gyászos végünkén. Az ő diadalénekük, az ő boldogságot eláruló kitöréseik, nem ritkán gyalázó kurjongatásuk hozott minket öntudatra. A nagy lárma elverte szemünkről az álmot, a nagy öröm megmutatta nekünk a — saját erőnket. Hatalmasnak kell lennie annak a harcosnak, kinek elestén így tud örülni az ellen! Legyen hála érte a másik tábornak: végre mi is megéreztük és megértettük ezt az igazságot! Ámde ez korántsem elég! Életté kell váltanunk ez arany tapasztalatot és megmutatni, hogy mi nemcsak szende- regni tudunk a jobb időkben, hanem erőt is tudunk gyűjteni a harcra, mely a jövő ismeretlen, titokzatos útjain reánk várakozik. Katonákra van tehát szükségünk: vezérekre, kik bölcsek; seregre, mely vitéz, esüggedhetetlen! Katonákra, kik látják a jelen küzdelmének okait, a jövő harcainak célját; kik észreveszik az ellenség fortélyát és kikerülik csapdáit; kik átlátnak a más táborbeliek haditervein és akik hasznavehetetlenekké teszik aknáikat. Szükségünk van egyszóval: öntudatos katolikusokra és öntudatos katolicizmusra. Ez a katolicizmus: a tettek katolicizmusa és ez a jövő katolicizmusa. Eddig azt mondták az emberek: «én katolikus vagyok!» sőt némelyek «jó katolikusoknak» vallották magukat. Ennek az ideje lejárt. Ezután ne mi mondjuk magunkról, hanem mások mondják rólunk: „Ez igazi katolikus“. Nem szabad érdemnek tekintenünk, hogy katolikusoknak születtünk! Ez nem érdem. Az érdemeket magunknak kell megszereznünk. A születés csak kötelességeket ró ránk, melyeket teljesítenünk kell; feladatokat szab elénk, melyeket meg kell oldanunk. A születés csak üres váz, melynek húst, vért, alakot, tartalmat mi adunk, de amely üresen hagyva: annál kiáltóbb tanúbizonysága legszentebb kötelességeink elmulasztásának. Mert míg a származásunk egyfelől nem lehet érdem, másfelől igenis lehet ránk nézve szégyen forrása. Amikor t. i. a születés által reánk rótt magasztos kötelességeket nem teljesítjük; amikor esztelenek vagyunk: nem élni az alkalommal és nem használni ki helyzetünk kedvező voltát. Ne forgácsoljuk szét erőnket! Apró- cseprő támadásokra ne adjunk semmit, hanem készüljünk fel komolyan, ha igazi, kemény harcról van szó. Szükséges ugyan, hogy az ellen fogásait kiismerjük, támadási módszerét eltanuljuk, de csak addig, míg eszmék harcáról van szó. A mi igazaink nem szorulnak ökölvédelemre; a mi eszméinket nem lehet máskép kifejezni, mint — az eszméknek és tetteknek, de soha a botoknak, vesszőknek nyelvén. A seb, melyet a mi fegyvereink ejtenek — gyógyít és soha sem fáj. A könny, melyet előidéz a harcunk — édes, mint a méz. Mivel pedig mi az eszmék harcát akarjuk megvívni, szükségünk van szellemi fegyverzetünk rendbentartására, kiegészítésére. Eszmék ellen csak ideákkal, argumentumok ellen csak érvekkel lehet fölvonulni. Elsőrendű követelmény tehát ismereteink bővítése, látókörünk szélesbítése, tudásunk mélyítése, egyszóval: szellemi erőink kifejlesztése. így lesz a mi hitünk, mint mindig is volt, Az „EGER“ tárcája. A kiadós nóvrokonság. Életemnek egy komoly fordulójánál csodálatos és érthetetlen vágy fogott el. Gusztust kaptam valami csöndes fészekre, kényelmes otthonra; be akartam rendezkedni. Hisz’ a madárnak fészke van, ahová pihenni tér; az állatnak odúja van, ahová menekül a veszedelem elől, és nekem, a kultur-embernek, ne lenne jogom egy közepes minőségű garnitúrához ? Micsoda felforgatását jelentené ez a természet rendjének? . . . Azonban nem volt semmim és senkim, csak a névrokonok. Az egyik : Biirkös Imre, az üveges, a másik Bürkös Ferenc, a rőfös. Nem laktak Amerikában, mint a mesebeli pénzeszsák-nagynénik és nagybácsik, hanem a legközelebbi városban. Hallottam, derék, úri emberek, egészen vagy részben viri- lisek, (nem virslisek), kiterjedt családdal, elsőrangú üzleti összeköttetéssel stb. Különben nem ösmertem őket. Én, mint Bürkös Jenő, be- 1 ruházkodásom nehéz pillanatában minden bizodalmámat a névrokonság bűvös erejébe helyeztem. Igen, valami titkos erő van a névrokon- ságban; olyan szimpátia, szuggesztió, telepátiaféle, amit nekem meg kell ragadnom, ki kell használnom, mert különben sohasem leszek berendezkedve. Különböző terveket taglaltam végig. Először azt gondoltam, hogy a családfán kitapogatom az összeköttetést köztem és a két hatalmas Bürkös között. De hátha semmi közünk sincs egymással, és akkor én egy illúzióval szegényebb leszek, nem is számítva, hogy a berendezkedésemnek — fuccs. Erről tehát letettem. Majd az jutott eszembe, hogy a genealógiai táblák mesterséges készítésével foglalkozó régiség-kereskedőket vesztegetem meg, mint egy feltolakodott trónkövetelő, hogy ne menjenek vissza egészen Ádamig és Éváig. De akkor vagyonomnak utólsó roncsai sem maradnak meg. és hogy leszek én megint berendezkedve!? Pedig nekem be kell rendezkednem; muszáj, föltétlenül és minden esetbeu; hisz’ itt van életemnek a fordulója! Nem tudok aludni, nem tudok ebédelni, nem tudok az emberek szemébe nézni. . . Semmit sem tudok, csak azt az egyet, hogy nekem égből, földből, de be kell rendezkednem ! Mit tegyek ? Kiöltözködtem, hogy a két hatalmas Bürkös ne tartson magához méltatlannak, és bízva a vak szerencsében, a sikerült föllépésben, no meg a névrokonság bűvös erejében, elindultam ... berendezkedni. Először Bürkös Imre, az üveges üzletébe vitt a végzet. Fényes, hatalmas üzlet. A gö- möri cserépedénytől, az apátfalvai majolikától a velencei kristály-üvegig volt ott minden. Csupa szikrázás, csupa csillogás, mint valami jég- és cseppkő-barlangban, de melyhez a magnézium-világítást egy Wertheim szekrény szolgáltatta, mely az én édes, cukros, drága névrokonom minden hatalmát és szeretetreméltó- ságát rejtette kebelében, és amely nekem mindjárt belépésemkor igen, de igen imponált. — A’ szolgája! Nagys. uram. Tetszik parancsolni ? — Hangzik a soktagú személyzet
