Eger - hetente kétszer, 1912
1912-12-18 / 101. szám
4 EGER. (101. sz.) 1912. december 18. Köszönetnyilvánítás. Mindazon kedves ös- merőseinknek és jóakaróinknak, kik s'e'ete't édes Atyánk temetésén megjelenni és részvétükkel bármi módon kifejezést adni kegyesek voltak, fogadják ez úton is őszinte, s bálás köszönetünket. Zsasskovszky Károlyné szül. Staud Ilona és nővérei. A Jogakadémiai Kör pénteken, dec. 13-úd, délután 6 órakor tartotta zárógyűlését Maxintsák Gyula dr., vezető-tanár elnöklete alatt. Ko/acs- kovszky Lajos ifj. elnök röviden ismertette a Kör működését, Fógel Zoltán, pénztáros a vagyoni állásról tett jelentést, majd Kolacskovszky záróbeszédeben megköszönte a tagoknak, bogy tisztviselő társait és őt támogatták a munkábau. Pásztorjáték a Napközi Otthon javára. Az egri állami iskolák tanítói testületé az áll. iskolai tanulókkal f. hó 21-én (szombaton) d. u. 4 órakor a Kát. Legényegylet dísztermében, a szegény gyermekek Napközi Otthona javára pásztorjátékot rendez. Tekintve a nemes célt, Eger város közönségének nagylelkű támogatását kéri az áll. iskolák igazgatósága. Szegény iparosok segélyezése. Az Egii Ipartestület, mint minden évben, úgy az idén is, — a volt ipartestületi tőke kamatait szétosztja — oly szegény, segélyre szorult, munka- képtelen és elaggott iparosok, vagy ilyenek özvegyei és árvái között, kik a régi Ipartársulatnak tagjai voltak. Csak ily jelentkezők hiányában fog a kamat más segélyre szorult iparosok, özvegyek és árvák részére kiadatni. Erre vonatkozó kérvények legkésőbb 1912. december hó 21-ig Strausz Sándor ipartestületi elnök címére küldendők be. Kamarai hírek. A palackhitelesités. A mis- kolczi kereskedelmi és iparkamara figyelmezteti az érdekelteket, hogy a bort, sört és egyéb szeszesitalt tartalmazó zárt palackok mennyiségtartalmának megjelöléséről szóló kereskedelemügyi miniszteri rendelet 1913. évi január hó 1-én lép életbe. A rendelet szerint ettől az időtől kezdve minden bort, sört, vagy szeszesitalt tartalmazó zárt (ólom árral, beégetett jelű dugaszolással ellátott) palackokon fel kell tüntetni, hogy mennyi az űrtartalma (hány liter, deciliter van benne). Azonkivül fel kell tüntetni rajta, hogy ki töltötte, vagy pedig ki árusítja az árut. A palackon feltüntetett ital mennyiségének helyességéért rendszerint az felelős, akinek neve a palackon mint töltő szerepel. A zárt palackokban árusított pezsgőborokra és édesített pálinkafélékre (likőrökre) — a rumféléket ide nem értve — jelzett rendelet hatálya nem terjed ki. Amennyiben azonban ezeknél az italokuál is akár a palackot megtöltő neve, illetőleg az árusító kereskedő neve, akár a tartalmazott mennyiség meg van jelölve, az adatoknak a valósággal meg kell egyezniük. A hivatkozott rendelet hatálybalépését követő két éven belül, azaz 1915. óv január 1-ig a bort, sört vagy egyéb szeszesitalokat tartalmazó zárt palackokban tényleg tartalmazott italmennyiség és a palackon feltüntetett mennyiség közötti eltérés a rendelet 5. § ában meghatározott hiba határt még 2%-kal haladhatja meg. Vizsgálatnak csak a sértett fél panasza esetén van helye. Hivatalból való vizsgálat nem foganatosítható. — Vasárnapi munkaszünet és a cukorrépa szállítás. Hevesvármegyét érdeklőén Hátraballa, Mátramindszent, Apcz, Pásztó és Nagybátony állomásokon az érkező áruknak a pályaudvarokról való elfuvarozásá- val és a cukorrépa küldeményeknek a pályaudvarokra való befuvarozásával és rakodásával járó munkálatok vasárnapokon is az egész napon át minden korlátozás nélkül végezhetők. — A szódavíz. A szódavíz gyártását, elárusítását és felügyeletét szabályozó 1912. évi 116.000 sz. beliigymin. rendelet 1913. évi január hó 1-én lép életbe és ezen időtől fogva egyliteresnél nagyobb szifonos üvegpalackba szódavizet tölteni s ezt forgalomba hozni tilos. — A vasúti menetrendek ügyében a kereskedelmi miniszter újabb rendeletet adott ki, amely szerint a menetrend iránti kérelmek a nyári menetrendet illetőleg május 5-ig adandók be és pedig nem a minisztériumhoz, hanem a vasutigazgatósághoz. A mis- kolczi Kereskedelmi és Iparkamara ennek kapcsán most azon megkereséssel fordult a tövény- hatósághoz, városokhoz, keresk. és ipari testületekhez, de a közönséghez is, hogy a menetrend ügyekre nézve a kívánságokat a Kamarával közöljék. A Kamara ugyanis a menetrendek ügyét állandóan gondozza s igy módjában van a különböző felmerülő kívánságokat helyszínén szerzett tanulmányok alapján szakszerűen megokolva előterjeszteni a vasútnak, a melynek ez könnyebbséget okoz, mert nem kell sok féllel szétágazó, sok és gyakorta több oldalról jövő ugyanazon kérelem tárgyalásával foglalkozni. Az alkohol. Az alkoholnak ismét áldozata van. Hatvanból jelentik, hogy ott Fehér István kőmíves-segéd a múlt héten berúgott fővel az úgynevezett sárgödörbe esett, ahol másnap reggel találtak rá a korcsolyázó gyermekek. A szerencsétlen ember ekkorra már megfagyott. Népiskolai és ismétlő-iskolai törzskönyv- nyomtatványok (egy ív 12 tanuló részére) ívenként 5 fillérért bekötve is kaphatók az érseki líceumi könyvnyomdában. „Tokio“ kitűnő tyukszemirtó adagja 50 fillér. Készíti: Tömöri Antal, Czegléd. Helyben kapható az Irgalmasok gyógyszertárában. Eladó egy teljesen jókarban lévő zárt üveges hintó. Értekezhetni Eger, Korona-utca 5. irodalom. A Zászlónk XI. évfolyamának 4. (1912. decemberi) száma a megszokott pompás tartalommal jelent meg. Vagy 30 sikerült képén kívül alkalmi cikkei: Az uj hercegprímás, A béke szegény galambja, A véres folt Bizánc gyöDgyén, A halál madarai stb. Több szép költeményen kivül értékes szépirodalmi dolgozatok: Cserők Pali karácsonya, Az ezüst flotta kincse, Tüzes galambok és Nyugat országain keresztül. Nem hiányzanak persze a Fejtörő, tréfás versek, képek, szerkesztői üzenetek stb. Előfizetési ára egész évre 2 korona. (Budapest, VII., Dam- janich-u. 50.) . ' „A katolikus autonómia.“ Ily cím alatt Wenninger Mátyás ismert nevű közgazdasági iró, egy tanulmányt adott ki 96 lap terjedelemben a következő tartalommal: Előszó. 1. A katolikus autonómia és annak jogosultsága. 2. A hitélet és a katolikus autonómia. 3. A katolikus autonómia szükségessége. 4. A katolikus egyházi vagyon eredete és rendeltetése. 5. A katolikus egyházi vagyon birtoklási joga és a szekulárizáció. 6, A katolikus autonómia szervezete és keretei. 7. A katolikus egyházi vagyon és annak kezelése. 8. A katolikus autonómia vi.-zonya az egyházhoz, a valláshoz és a kultúrához. 9. A katolikus autonómia szociális, modernizáló és evolucionális hatása. 10. A papi nőtlenségről. 11. A katolikus sajtó. 12. Zárószó. Ára 2 korona. Megrendelhető a szerzőnél: Wenninger Mátyás Tata (Komárom-megye). Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. 8460/1912. Egerváros számvevőségétől. Hirdetmény* Eger város számvevősége részéről az egri kir. Pénzügy'gazgatóság 57801/11. 912. sz. körrendeleté értelmében közhírré teszem, hogy az 1913. évre szóló tőkekamat adó vallomási ívek Eger város számvevőségénél 1913. évi január hó 20-ig adandók be. Azou vallomás adásra kötelezett, ki vallomását a kitűzött határidőben .be nem adja, vagy abból adóköteles tárgyakat kihagy, az 1912. évi Lili. t.-c. 39. §-s értelmében a be nem vallott adó tárgy után a kivetés során megállapított adónak 5%-át, ha pedig a hozzá intézett külön felhívásnak sem felel meg, a be nem vallott minden adó-tárgy után megállapított adónak további 25°/o-át fizeti pótlék fejében. Eger, 1912. december 12. Derszib Ödön, v. főszámvevő. EGRI ERSEKI LYCEUM! KŐ- ÉS KÖNYVNYOMDA m Alapítási év 1754. m = Nyomtatványok, = u. m.: lakodalmi és mulatsági meghívók, körlevelek, falragaszok, árjegyzékek, zárszámadások, bármily terjedelmű müvek, rovatos nyomtatványok, levélpapír és borítékok, cim- kártyák, számlák, gyászjelentések, névjegyek és bármily természetű egyszerű és több színben nyomandó munkák, a legcsinosabb kivitelben és jutányos árak mellett elvállaltatnak L Alapítási év 1754. EGYHÁZI ÉS IPARTESTÜLETI NYOMTATVÁNYOK ÁLLANDÓAN RAKTÁRON VANNAK. — VIDÉKI MEGRENDELÉSEK A LEGPONTOSABBAN ESZKÖZÖLTETNEK. Eger, 1912. At érseki lieeum könyvnyomdája.