Eger - hetente kétszer, 1912
1912-11-20 / 93. szám
Előfizetési árak: Egész évre. __10 korona. F él évre „ _ •_ 5 » Negyed évre _ 2’60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ’ = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldSndők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 93. szám XXXV. ÉVFOLYAM.' Szerda, november 20. Uj politikai tényező. Eger, 1912. nov. 17. Az egyesült ellenzék tervszerűen törekszik arra, hogy erkölcsi tőkéjét elaprózza, hogy saját tekintélyét aláássa, hogy saját erejét fogyassza és azoknak az elveknek, amelyeket képviselnie és védenie kellene, — minél többet ártson. Legutóbbi szereplése Bécsben és a múlt héten tartott „kontraparlament“ is csak ennek a célnak tesz szolgálatot. Sajnos, de igaz, hogy az ellenzéknek többet ártottak a Royal- ban tartott értekezletek, mint a kormánynak és a munkapártnak. Azon .felül ugyanis, hogy ország-világ előtt nyilvánvaló lett a gyöngeségük és szinte operettszerü méretekre zsugorodott a „nemzeti tiltakozás“: az ott elhangzott beszédek sem voltak alkalmasak arra, hogy a háború ellen komoly fegyverek lehessenek és a kormány helyzetét csak egy kicsit is megingassák. Egyik szónokuk pedig olyasmit mondott, ami ismét csak az ellenzéki eszméknek és a pártnak tehet kárt. Azt mondotta, hogy a kormány és a munkapárt tagjait szivéből gyűlöli. A szónok nem mondott újat, mert az ellenzéki politikusok egész eddigi eljárása azt bizonyította, hogy minden tettüket a gyűlölet sugallja és irányítja. Igen: a gyűlölet, amely most már nyilvános vallomás utján is belekerült a magyar politikai tényezők sorába. És ez a nyílt vallomás megdöbbentő, elszomorító, leverő, mert igazolni látszik úgy Rousseau-nak, mint La Rochefoucauld-nak azt a merész bölcseleti tételét, hogy az ember farkasa az embernek. Hová lenne pedig akkor az összetartozásnak fölmelegítő, összekapcsoló érzése, tudata? Mi lenne az emberi társadalomból s mi lenne különösen a magyar nemzetből, ha az egymásnak megbocsátó, egymást megérteni törekvő szeretet helyébe a gyűlölet lépne? És végül mi jót, mi jövőt remélhet az az elv, amelynek tettei a gyűlöletből fakadnak? Elismerjük mi azt, hogy az emberi gyarlóság könnyen meggyülöli azt, aki őt bántotta, vagy valamitől megfosztotta; avval is tisztában vagyunk, hogy minél értékesebb volt az enáberre nézve az, amitől megfosztottak, a gyűlölet annál mélyebb szakadékot szánt az ellenfelek között. Egyet azonban nem szabad felednünk: midőn mások gyűlöletes tetteit bíráljuk, önmagunkat, saját cselekedeteinket is mérlegeljük. Nem szabad továbbá felednünk azt, hogy a gyűlölet igazságtalanná tesz mások iránt. A gyűlölet éppen olyan vak, mint minden más szenvedély. Csak egyetlen célt ismer: ártani annak, akire haragszik. Ártani minden áron, minden téren és mindenkor. És ez a törekvés valóságos öncél lesz, melyet az ősember vadságával űz, kerget az elvakult ember. A gyűlölet szemüvege az erényt is bűnnek minősíti, a jót is rossznak mutatja az ellenfélben, akiről igy semmi jót nem tud és nem akar föltételezni, akinek nem tud és nem akar irgal- mazni. Ez az ártalmas szenvedély társadalmi osztályokat, nemzeteket képes elpusztítani, öngyilkossá tenni. Nemcsak vallásunk szempontjából kell tehát helytelennek tartanunk azt a politikát, mely hátat fordít a megbocsátó szeretetnek, mint az erkölcsi élet legfőbb eszményének: — hanem szerencsétlennek kell tartanunk nemzeti szempontból is, mert halálos ellenségekké teszi a magyart egymás iránt. Pedig még most is nagyon kevesen vagyunk; még most is felsóhajthatna ezért Széchenyi! Végül: hová lesz az ellenzék ellenőrző működésének értéke, hová lesz a megbizhatósága, ha tudjuk, hogy gyűlöli azt, akit bírálnia kell? A francia közmondás szerint már annak sincs igaza, aki haragszik; hát annak hogyan lehetne igaza, aki — gyűlöl?! A gyűlölet még sohasem adott jó tanácsot senkinek, ezt a szót tehát ki kell törülnünk a magyar politikai és általában a magyar közélet szótárából. A gyűlölet, mint politikai tényező, politikai öngyilkosságra juttat. Minden kis hetilapot, melynek csak 3—400 előfizetője van, legalább is két-háromezer ember olvas. Ha rossz ez a lap: 2—3000 embert ront minden száma; ha jó: ugyanannyit oktat és nevel. És ha ezer példányban Jelennék meg, már 6—8000 embert tudna javítani. Gárdonyiról. . — Irodalmi levél. — Kevés olyan örvendetes jelensége van mai irodalmi viszonyainknak, mint a népies elem kétségbe vonhatatlan télfoglalása az elbeszélő irodalomban. Elég, ha végig nézünk a névsoron: Móricz Zsigmond, Szeraere -György, Domonkos István, Tömörkény István, Ábrahám Ernő — hogy csak a jelesebbeket említsem — és nem fog eszünkbe jutni, hogy véletlenség- nek tekintsük ezt a gazdag, sokoldalú és mindenek fölött változatos irodalmat, a legkülönbözőbb irányú, gondolkodású Íróknak ezt az imponáló találkozását. Nagyon messze vinne a tünemény szociális okainak keresése, de kétség kívül rendkívül érdekes tanulságokat nyújtana. Ebben a nagy fontosságú és kedves áramlatban mint vezető áll Gárdonyi Géza. Mert míg az előbbiek sokszor mesterkélten dolgozzák fel népies tárgyaikat, addig Gárdonyi teljesen beleéli magát népünk gondolatvilágába. Találóan mondja Madarász Flórisdr., hogy Gárdonyi „nem virág kedvelő, hanem botanikus, aki előtt a népélet talajából kicsirázó minden csekélységnek értéke van.“ * 0, az előttünk csekélységnek feltűnő, köznapi dolgokat is művészien dolgozza föl és pedig az által, hogy szellemiséggel hozza kapcsolatba s valami nevezetes sajátságot vesz rajta észre. A másodrangú irók pl. novella vagy regény hősüknek jelentéktelenebb dolgaival is ép oly gondosan megismertetnek, mint legdicsőbb tetteivel; s legnagyobb tetteit is úgy beszélik el, hogy senki sem fogja felismerni, miben állott azok nagy- szerűsége. Nem igy azonban Gárdonyi. Mint már rámutattunk, ő minden egyszerű dolgot nemesen tüntet fel, hozzáadva a maga művészetét, egyéniségét. Gárdonyinál nem annyira az a fontos, hogy mi történik, hanem az, hogy miért és hogyan történik. Ha cselekvést beszél el, meglesi az indító okok küzdelmét az emberi szívben, meglesi mindazt, hogy mi történik bennem, mielőtt cselekszem. Szóval ő első sorban a lelki élet leirója. S ebben fölötte áll minden ma élő Írónknak. Ilyen gondolatok jutottak eszembe, mikor elolvastam az „egri remetédnek legújabb könyvét: Messze van odáig. Tizenhárom novellát adott közre Gárdonyi e kötetben, melyeknek nagy része már ismeretes a fővárosi lapok hasábjairól. Egyszerű, nemes könyv; olyan a meséje is. Egyszerű és nemes. Nincs bennük semmi affektáltság, nagyképűség. E helyett inkább figyelő szeme észreveszi az emberek sok baját, örömét, félszegségét s egymás után tollhegyre veszi azokat. A tolla pedig mindvégig hajlékony. Stílusa könnyű, hangja elejétől végig előkelő, de amellett egyszerű. Nem bonyodalmakkal, meglepő fordulatok* Madarász Pl. dr.: Gárdonyi Géza 10 1.
