Eger - hetente kétszer, 1912

1912-10-23 / 85. szám

Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 >• N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség : Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lycfumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912.-85. szám. --= XXXV. ÉVFOLYAM. - Szerda, október 23. A Köztársasági párt körül. Lapunk október 9-iki (81.) számá­ban szóvá tettük a magyar köztársa­sági párt megalakulását. Természetesen: elítélően. Előadtuk nyíltan a magunk független véleményét eme pártalakulás felől. Fejtegetésünk ellentmondó véle­ményt váltott ki. Egyik nagyműveltségü és klasszikus tudásu fiatal ügyvédünk: Csépányi László dr., a Hevesvármegyei Hirlap-ban védelmébe veszi az uj köz- társasági pártot. Érdekes cikkében his­tóriai példákkal igyekezik a mi fejte­getésünknek alaposságát lecáfolni s*any- nyira bonekés alá veszi a mi vélemé­nyünket, hogy kényszerítve vagyunk visszatérni erre a témára. Első sorban azon kezdjük, hogy mi nem a köztársaság fenséges eszméjét vettük kritikai bonckés alá, hanem egy aktualitást a magyar politikai közélet porondjáról. A köztársaság nagy esz­méjét lekicsinyelni egy vidéki lap sze­rényebb keretében igazán zsurnalisz­tikái csodabogár lenne. Az államjogtan- hoz, a politikához minden, az értelmi­ségi osztályhoz tartozó egyénnek kell valamit értenie. Aki pedig a tollat ke­zébe veszi és a nyilvánosság előtt kér szót, attól kétségkívül meg lehet kí­vánni, hogy egy államformát — jelen esetben a köztársaságot — amely év­századokon át volt, van és lesz; mely sok nemzet életének megnyilatkozása: ne ismerjen félre. Már pedig csak ily félreismerés lehetne a köztársaság esz­méjét lehetetlen valaminek, vértelen teóriának feltüntetni. Ilyen-féle cikk lapunkban nem is jelenhetne meg és ilyen lehetetlenséget a múltkori cik­künkbe csak tévedésből lehetett bele­magyarázni; csak az ellenvéleménynek fanatizmusa, szertelen heve tudhatott abból ilyen következtetést levonni. Igenis aláírjuk, hogy igen ideális államforma a köztársaság, Nincs benne semmi az abszolút monarchia egyéniség- tipró zsarnokságából, de egyúttal nem engedi érvényesülni a demagógia túl­tengő féktelenségeit sem, avagy a cső­cselék törvénytipró szertelenségeit. így tehát az ellenvélemény és a mi meg­támadott cikkünk között kiküszöbölő­dött az ellentétek egy része. Igenis tiszteljük mi a köztársaság szép eszméjét, de nem rokonszenve­zünk a magyar köztársasági párttal. Az eszme s a párt ugyanis két igen különböző valami. A magyar köztár­sasági párt alakulását pedig igenis idő­szerűtlennek és céltalannak tartjuk. S hogy laptársunk cikkírója a magyar história lapjain lapozgat ellenünk, en­nek csak örvendeni tudunk. Mert a mi gyönyörű történelmünk nagyon is azt vallja, hogy királyság és nemzet any- nyira egybeforrott alkotmányunkban, a „szentkorona“ ideális tana oly ékes bi­zonyságtétele a magyar királyság ma­gyar szívbe, magyar lélekbe plántált alapjának, hogy a jó Isten kalapjának bokrétáján a köztársaság úrrá nem le­het. Nincs létalapja. Bármennyire köz­hely is — és ha közhely, egész helyes — az, hogy alkotmányunk a király­sággal összefügg. Igen téves azt hozni fel ellene: hát a «királyság előtt nem volt Magyarország»!, Ha akármelyik történeti évkönyvet vesszük elő, bár­melyik történeti munkát olvassuk, mind­ben ott olvasható: a magyar alkotmány kiépítését a királyság alapjainak lera­kásával Szent István kezdette meg. Jól tudta e nagy államrendező, hogy csak így kötheti meg a magyar népet, mely ha tovább vándorol, előbb-utóbb elpusztul a többi nomád népnek mód­jára. Es Szent István még tovább ment. Kezébe vette a szent keresztet. Államférfim bölcsesége nagyon is előre látta, hogy a magyar népet állandó és erős nemzetté csakis a keresztény ma­gyar királyság teheti! A történelem az élet mestere! Va­lóban: e nagy mester arra tanítja a magyart, hogy valahányszor letért a királyság útjáról, — elesett. A kuruc kor­szak nem is a királyságot akarta el­pusztítani, vagyis nem a köztársaság érdekében, a fennálló alkotmány ellen indult meg, hanem ép’ az alkotmányunk érdekében folytatott nemzeti küzdelem volt. Itt nem a királypárti magyar küz­dött a köztársasági magyar ellen, ha­nem nemzetiségi, faji, hazafiui érde­kek forogtak kockán. Szó sem volt e harcok nagy egészében köztársaságról; amint hogy e harcban mindnyájan min­dig a «Nagyfejedelemről» hallunk úgy ) a töri ónetíróknál, mint Mikes Kelemen leveleiben és nem — köztársasági el­nökről. Jerünk tovább! Az élet mestere azt mondja, hogy 1848—49-iki tü­neményes szabadságharcunk Európa ro- konszenvével találkozott. Mert egy el­nyomott nemzet küzdött alkotmányáért, ami nem volt más, mint a szabad magyar királyság! Mihelyest azonban a detronizáció veszedelmes eszméje fel­vetődött s elvetettük magunktól a ma­gyar királyságot, ellenünk fordultak az események s a világosi fegyverletétel egy csenevész, vértelen gyermeknek volt a temetése. Ez a gyermek — a magyar köztársaság volt. Meggyőzően beszél-e a nagy mester? Igenis. Hazánkban csakugyan nincs ta­laja a köztársaságnak; ily irányú mozga­lom csakis a túlságos idealista hazafiak eltévelyedése lehet. Tehát ez a most meg­alakult köztársasági párt is. És mivel egyrészt alkotmányunk ellen tör, más­részt széles e hazában maroknyi a hive (ezek egy része is csak politikai extra­vaganciából): épp’ azért, Csépányi dr. mély tudásu cikke ellenére is fenntart­juk előző véleményünket, t. i. hogy ez az uj párt vagy veszedelmes, vagy komikus. A hazafiságról meg igen sokat le­hetne írni. A politikai nézetváltoztatás a férfiú felfogásának más irányba tere­lődése. Apponyi Albert gróf és Lengyel Zoltán két ellentétes irányban haladó példák. Ebben nincsen hazafiatlanság. Mert hiszen a mai alkotmány alapján álló pártok mindegyikében lehet a hazát érdemlegesen, érdemesen és eredményesen szolgálni, amit pedig az ezen alkotmány alapján kívül próbált és erőszakolt párt­alakulás keretén belül már csak azért sem lehet, mert ha alkotmányunk ellen próbálkoznék meg egy párt működni, azt nemcsak az államhatalom büntető keze akadályozná meg, hanem lehetet­lenné tenné a mai alkotmány alapját tisz­telő összes politikai pártállásu hazafiak fölháborodása is. Minden kis hetilapot, melynek csak 3—400 előfizetője van, legalább is két-háromezer ember olvas. Ha rossz ez a lap: 2—3000 embert ront min­den száma; ha jó: ugyanannyit oktat és nevel. És ha ezer példányban jelennék meg, már 6—8000 embert tudna javítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom