Eger - hetente kétszer, 1912
1912-01-06 / 2. szám
Előfizetési árak: Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 2. szám. XXXV. ÉVFOLYAM. Szombat, január 6. Az ultra-demokracia. Az újév politikai beszédeinek szürkeségéből egyetlen gondolat érdemel különösebb figyelmet. Ez a gondolat a Kossuth Ferencé és a következőkben mutat reá nemzeti veszedelmünkre: „Most a függetlenségi eszmék más veszedelemnek is ki vannak téve. Ezek részben onnan erednek, hogy a magyar nemzet érdeke által körvonalpzott határt teljesen figyelmen kívül hagyó ultra-demokrácia igyekszik a függetlenségi törekvéseket az ő saját érvényesülése érdekében kihasználni. És ez veszedelmes, mert a függetlenségi elvek alapfeltétele a magyar haza szeretete, a magyar nemzet történelmi jogainak megvédése és a magyar államnak minden olyan kockázattól való megóvása, amely a történelmi magyarságot veszélyeztethetné. Másrészt azonban éppen ez a hazát nem ismerő radikálizmus, amely az utóbbi időben rendszeresen együtt szokott megjelenni a függetlenségi párt egy részével, némely régi függetlenségi körökben olyan visszatetszést szült, hogy ez a visszatetszés könnyen a túlzásokba csaphat át és bizonyos retrogád érzelmek kitörésével fenyeget, ami annál sajnálatosabb, mert a függetlenségi eszméket a demokráciától elválasztani nem lehet.“ Es igaza van Kossuth Ferencnek. Bár gondolata alig keltett visszhangot a sajtóban, ez mitsem von le megfigyelésének értékéből, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a demokrácia most — divat. Evvel lehet hódítani, érvelni, sikerekhez jutni, nevet szerezni, hiressé lenni. Mivel pedig nagyon sokan dolgoznak a demokrácia jegyében, a népuralmi természetű politikai törekvések — ultra-demokratizmussá lettek. Ez a lármás (és tegyük hozzá: nagyon lármás) túlzó politika a jövőre spekulál. Arra számít, hogy kezébe jut majd a hatalom arra az esetre, ha a nép jogait kiterjesztik és milliók szavazata esik majd a politika mérlegébe. És ebből a szempontból értjük az egyik függetlenségi párt-árnyalat fegyverbarátságát a szociáldemokrata és kisgazda-párttal. Valóban: a legközelebbi jövő azt mutatja, hogy ezek vállain lehet magasra emelkedni. Ezért a reményért azután érdemesnek tartják, hogy túlzókká legyenek egy kicsit, akár komolyan, akár talán — kacérkodásból. Itt azután a radikális függetlenségiek két hibába esnek. Az egyik az, hogy a jövő reményéért a függetlenségi eszmétől való elfordulásra késztetnek sokakat, akik pedig tántoríthatatlan hívei voltak a függetlenségi eszmének. Értékes elemeket veszítenek és veszítettek tehát hiú reménységért. Szándékosan használjuk a reménynek ezt a jelzőjét, mert — ez a másik hiba — valóban rövidlátó az a függetlenségi politika, amely arra számít, hogy fentemlített fegyverbarátai majd őt ültetik belé a hatalomba. Dehogy is lesz úgy! Az „általános és titkos“ a parlamentből legnagyobbrészt kirekeszti a függetlenségieket. Hisz’ ezek csak fegyverbarátok, míg akiket bejuttat, elvtársak lesznek. A függetlenségi eszmének még a koalíció uralma sem ártott annyit, mint az ultra-demokracia. A kisvagyon és semmi vagyon. — Védekezés az elszegényedés ellen. — (A) Az „Eger“ hasábjain nem egyszer találkoztunk már annak az egészséges szociális elvnek a fejtegetésével, hogy: azok, akik a társadalom bajain nem a modern eszközökkel, hanem csupán a jótékonyság fokozottabb gyakorlásával akarnak segíteni, meddő munkát végeznek, mert a bajokat meg kell előzni és nem szépségflastromokkal teleragasztani. A jótékonyságot az egész vonalon szociális segítőmunkává kell átalakítani, mert csak igy lehet kilátásunk arra, hogy a rohamosan növekedő szegénységnek — határt szabhatunk. Most is ebből az elvből indulunk ki. A jótékonyságot hagyjuk meg pillanatnyi segítségnek a nyomor enyhítésére. Hanem az elszegényedés ellen másként és más eszközökkel védekezzünk ! Az „EGER“ tárcája. Bátorító tapasztalatok a tüdögümő- k orról*) Csak tartani kell a gümökórtól, de nem rettegni tőle. Az újabb években a tudományos kutatás mind fokozottabb eréllyel veti magát a gumókor, a tuberkulózis kérdésére. Ezt a föladatot, a tuberkulózisnak és különösen leggyakoribb alakjának, a tüdővésznek, korlátok közé szorítását, leküzdését akarja most már minél előbb megoldani. Szinte lázas munka folyik a tudomány műhelyeiben: egyetemeken, kórházakban és laboratóriumokban. Az orvosi irodalom is ezzel a kérdéssel foglalkozik manapság legtöbbet, (egy nagyobb német orvosi folyóiratnak egyetlen évfolyamában 272 olyan közleményt számláltam meg a minap, amely a tuberkulózist tárgyalta) — mióta ráeszméltünk, hogy a tüdővész csöndes-alattomos kártételei emberéletben és vagyonban, régebbi nembánomságunk *) Ezt az általános érdekű (és sok tekintetben megnyugtató) cikket a Tuberkulózis 1912. évi 1. számából vesszük át. mellett, elhalványították évekre terjedő háborúk veszteségeit s minden kolera és pestis lármás öldöklését. S az igy szerzett újabb tudományos tapasztalatok közt vannak megnyugtatók is, nemcsak nyugtalanítók; bátorítok is, nemcsak riasztók; zálogai a nyugodt, védekező munkának, nem csupán Vészharanggal tevékenységre serkentők. Megnyugtató mindjárt az a tudományos meggyőződés, mely a szakemberek között mindjobban kialakul, hogy a sorvadásos szülőktől származás nem olyan veszedelmes, mint régebben hitték. Ha kellő ügyelet van a tisztaságra és a beteg szülő tudja, hogyan kelljen viselkednie, hogy bajának csiráját már megszületett gyermekére át ne vigye, egyáltalán nem következés, hogy tüdőbajos emberek utódai sorva- dásosak legyenek. A tüdőbeteg szülő gyermeke tehát nincs mintegy elitélve arra, hogy ő is száraz-beteg'éget kapjon. Igen megnyugtató továbbá az az, immár világszerte szerzett orvosi tapasztalás, hogy, ha a sorvadás csodaszerét még nem ösmerjük is, olyan szelünk már van, amelyik a korán észrevett betegséget föltartóztatni és gyógyulásra bírni hathatósan segítsen, anélkül, hogy a beteget idegen éghajlat alá kelljen küldenünk, családjától messze. S ha idejében hozzálátunk a szer alkalmazásához, még sokszor anélkül is, hogy a beteget rendes munkájától elvonnunk kellene. Hogy ez az erős hatású orvosságunk, melyet megfelelő csekélyke adagban a legkisebb ártalom nélkül a beteg bőre alá fecskendezhet az orvos, igazán hatni tud, világosan mutatják a szemtuberkulózisban szenvedők. Olyankor t. i., midőn a gümőkór a szemet támadja meg, tehát a baj közvetetlenül látható, akkor egyenesen a szemünk előtt folyik le a szer által megindított gyógyulás. Megnyugtató többek közt az a tapasztalásom is, hogy a tüdőbajjal együttjáró szúrások és egyéb mellkasi fájdalmak nem mindig jelentenek rosszat. Sokszor a gyógyulás előhirnökei, a gyógyulásra való hajlandóság bizonyítékai. Nagy vigasztalása a betegnek, mikor az orvos ezt bizonyos jelekből megállapíthatja. Hasonlóképen tapasztalom én is, és tapasztalták már előttem mások is, hogy a skrofulát, vagyis a mirigyek gümőkórját nem mindig kell rossz szemmel néznünk. Tüdőbeteg embernél sok esetben még inkább megnyugtató kórjel. Skrofulás embereken ugyanis föltűnő gyakran
