Eger - hetente kétszer, 1912
1912-09-07 / 72. szám
Előfizetési árak: Egész évre__ _ 10 korona. Fél évre __ _ _ 5 » Negyed évre ~ 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. EGER Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények —1 - intézendők. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize- tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 72. szám. XXXV. ÉVFOLYAM. Szombat, szeptember 7. Az 1848. évi XVIII t.-c. ellen. Nagy hiba, nagy baj minden szélsőség. És minél nagyobb területre hatóan, minél fontosabb kérdésben nyilvánul a szélsőség: annál nagyobb a hiba, a baj, de annál károsabbak, annál veszedelmesebbek a következményei is. Ilyen szélsőségekbe járó, a célon messze túl lövő intézkedésnek tartja minden higgadt, komoly ember azt a belügyminiszteri rendeletet, amelyet az újságok utcai elárusűására vonatkozóan most adott ki a miniszterelnök mint belügyminiszter. Erre a rendeletre már valóban nagy szükség volt; de ilyen rendelet után senki sem áhítozott Magyarországon. Való igaz, hogy nálunk nagyon rossz, nagyon veszedelmes útra csúszott a sajtó. És a közerkölcsöknek semmi nem árt többet, mint a sajtónak olyan termékei, amelyeket pár fillérért az utcán terjesztenek. Az ilyen botrányokban utazó és abból élő lapok előtt igen gyakran nincs semmi nemes, semmi szent. Szinte sportot űznek belőle, hogy minél több botrányt halmozzanak rakásra és ezek révén minél busásabb bevételekre tegyenek szert az elárusí- tásból meg a hirdetésekből. E szempontból valóban örülni tudnánk ennek a rendeletnek, mert remélnünk lehetne, hogy a sajtó Augiász- istállóját hamarosan kitakarítja. De örülnünk kell annak az intézkedésnek is, mely a lapok utcai elárusítását kiveszi a gyermekek kezéből s nem engedi meg, hogy a legnemesebb emberi jogok terjesztése révén naplopókat, munkakerülőket neveljenek. Az erkölcsi szempontot kielégíteni teljesen elegendő lett volna és ezért hálás lett volna a józan társadalom, de meg a törvény szellemével sem jött volna összeütközésbe a rendelet. A hiba, a botlás, a szélsőség ott kezdődött, mikor a politikát is belekeverte a miniszter. Nem csupán arról van itt szó, hogy az engedélyt ki adhatja meg az elárusításra és hogy mennyi időre szól az engedély. Az meg éppen nem baj, hogy az illetékes törvényhatóság első tisztviselője adja. Eddig is úgy volt s legfeljebb annyiban változik a helyzet, hogy az engedély mindig csak három hónapra szól s időről-időre megújítandó. Az sem baj, hogy nem adható engedély olyan sajtótermék árusítására, mely a közönség megtévesztése céljából, külső vagy belső lapjain, olyan címeket tartalmaz, melyek nyilvánvalóan valótlanságok, vagy a közlemény tartalmát nem fedik. Ez olyan külsőség, amelynél az engedély-adást csűrni-csavarni nem lehet. Legveszedelmesebb a rendeletben az 5. pont, mely a 48 előtti cenzúrát lépteti életbe, midőn ezt mondja: „A hírlapok és folyóiratok minden egyes példányszámát a kiadó az utcai árusítás megkezdése előtt a törvényhatóság első tisztviselőjének, ha pedig a sajtótermék nem a törvény- hatóság székhelyén jelenik meg, vagy nem ott terjesztetik, a helyi hatóságnak bemutatni köteles.“ Ebben roppant veszedelem rejlik, mert egyenesen a bíráló cenzor állapítja meg, hogy mi «izgat,» vagy mi «veszélyezteti a közrendet.» Ebben az esetben ugyanis éppen úgy eltilthatja az árusítást, mint ha «szemérmet, közer- kölcsiséget sért, a családi élet belső ügyeit sértő módon tárgyalja, vagy valamely hitfelekezet elleni gyűlölet felkeltésére irányul.» Igaz másrészt, hogy annak a lapnak a kiadója, mely lapnak árusítását betiltotta a vádló és biró egy személyben, — fölebbezhet a belügyminiszterhez. Csak az a baj, hogy — újságokról lévén szó — mire a belügyminiszter dönt, a kiadó gyujtósAz „EGER“ tárcája. Enyészet. Nem az a nap, nem a régi Jár az égen; Nem az már a magyar ember, Aki régen. Úgy elnézem... Tudja Isten, Hogy mi lelte: Más a szava, más a szive, Más a lelke! Kacagányos őseinknek Korcs utódja, Idegen nép után indul Balga módra. Ősi erény, ősi szokás Már csak álom ; Még a nóta sem lesz magyar Itt a magyar tájon! Szöllőssy Alfréd. Az asszony és a repülőgép. — Hát nem vonja vissza elhatározását és csakugyan nem kisér el engemet? — Nem tehetem, — felelt a leány. — Megígértem unokaíivéremnek, Johnnak, azután meg ... — Elpirul és tétovázik, majd hozzáteszi: — az emberek úgy is nagyon sokat beszélnek. — Ez nem igazi ok, Daphne, — felel az ifjú különös hangon. — Eddig oly jó barátok voltunk! Sőt több ennél ... Mi . . . — Kérem, — szól közbe Daphne, — az ég nevére kérem, hagyja a múltat nyugodni. — Akkor hát igazán nem akar jönni? — erősködik még egyszer az ifjú. — Pedig úgy készültem már reá, mily jól töltjük el az időt ! — Nem szoktam visszautasításaimat hosz- szasan ismételgetni, — felel a leány csaknem durván. — A többiek már indulnak és a néni is megy. Jó éjt. A férfi komoran nézett utána. — John unokafivér . . ., mormogta haragosan. Igazán? Ugyan mire gondol Daphne? * A reggel arany- és biborszinben ragyogott a különösen sötét éjszaka után. Daphne szinte mámoros volt a napsugártól. — John unokatestvér egy kissé késik, — szólt; — úgy látszik, megértette, hogy a felszállást magánjellegűnek óhajtom, s nem olyannak, hogy a fél falu lessen bennünket. Ah, itt jön! Nos, ha láttam valaha ennél esetlenebb jószágot, akkor ne legyen Daphne a nevem! Emlékeztet engem — nem, magam sem tudom, mire emlékeztet tulajdonképen. Bizonnyal nagyon hasznos, ha nem is festői. Megbocsátom neki a szépséghiányt, ha első repülésem jól sikerül. De hol lehet az a John? Nem látom őt a többiek között, s nélküle igazán nem merek belekezdeni ebbe az expedicióba. Marabelle néni sohasem bocsátaná azt meg nekem. Kissé közeledett az embercsoporthoz, amely az aeroplánt körülvette. — Hol van unokatestvérem, John? — kérdezte egy úrtól, aki a motort vizsgálta. A férfi megfordult. — Sajnálattal kell értesítenem kegyedet, — mondta, — hogy Mackinda ur ma reggel nem jól érzi magát s hogy képtelen megtartani ígéretéi. A leány csalódottan nézett rá. — Milyen kár, — mondta; — pedig tudja,
