Eger - hetente kétszer, 1912
1912-08-28 / 69. szám
Előfizetési árak: Egész évre.. _ 10 korona. Fél évre _ ___ 5 » N egyed évre _ 2‘60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények - intézendők. -...- ■■ ■ = K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizo - tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 69. szám. XXXV. ÉVFOLYAM. Szerda, augusztus 28. Samassa József ár. f A gyász mindig könnyeket fakaszt, koporsónál a mély fájdalomban mindig megesnklik a térd; mindig és minden embertársunkban találunk is annyi jóságot, erényt, melyet kegyeletesen gyász- koszorúba lehet fonni; de a legnagyobbak ravatalánál e kegyeletes érzéssel, e szomorúsággal együtt össztönszerüen támad fel lelkűnkben a vágy, hogy a teljes igazság fémjében búcsúzzunk el a halottól. Mi is búcsúzunk az immár pihenő r egri nagy bibornoktól. Es búcsúzóul idézünk — másoktól; azoktól, akik távolabb voltak tőle, talán a politikában szemben állottak vele, esetleg magasabb nézőpontról, vagy általánosabb szempontból tekinthették az ő egyéniségét. Idézünk a közvélemény szócsövéből, a sajtóból, még pedig országosból és vidékiből egyaránt. Idézeteinket egyik helyi laptársunkkal kezdjük, a Hevesvármegyei Hírlap - pal, amely pedig maga mondja, hogy «még csak az a kölcsönös rokonszenv sem volt meg közöttünk, amely ma- gasztalásra ösztönöz.» És mégis igy végzi Babocsay Sándor ugyanezt a cikkét: „Az asztronomusok mondják, hogy a mi földünk is olyan, mint a többi csillag. Ha igy van, akkor a többi csillag lakói e hó 20-án földünkről egy messze fénylő csillagot láttak lehullni.“ / Értjük ezt a megkülönböztetett elismerést, mert a Nagyváradon megjelenő Tiszántúl szerint (188. sz.): „A nagy magyar egyházfejedelmek közül, kik a múlt század utolsó évtizedeiben tudományukkal, áldozatkészségükkel és közéleti szereplésükkel fényt derítettek a magyar hazára, a magyar kultúrára és az egész közéletre, Samassa, a hírneves egri érsek maradt utolsónak. Kartársai: Simor, Haynald és Schlauch bibor- nokok jóval előtte kidőltek az élők sorából...“ E nagyság magyarázatát igy összegezi a Hevesvármegyei Hírlap fentebb idézett cikke: „Nagy szellemi tehetség, hatalmas szónoki készség, mélyen járó filozófiai gondolkodás, el- pusztulhatatlan kötelességérzet és gigászi erély voltak a jellemző sajátjai ennek a tisztaéletű jó papnak, ennek a szigorú, de igazságos egyházfejedelemnek, a tekintélyt an kissé késői, de rendíthetetlen nagy mesterének . . .“ Még érdekesebb a Budapesti Hírlap vezércikkének (197. sz.) jellemzése: „Szépen, nemesen, hasznosan futotta meg pályáját; neve azok között is a legelsők közé kerül, akiknek emlékezetét az ivadékoknak végtelen sora fogja kegyeletesen megőrizni. Pap volt, Isten szolgálatára szentelte elsősorban életét és életével mintát, tiszta erkölcseivel tükröt adott a jövendő papságnak. Tudós volt, de nemcsak az egyházi tudományokban, a sacra theologia rejtelmes igazságaiban, finom, benső szemléleteiben volt páratlanul járatos; hanem korának összes profán ismereteiben is. író volt, aki Írásaival csak úgy, mint szavaival és tetteivel, mindig az igazságot szolgálta. Fejedelmi méltóságot viselt egyházában, fejedelemhez illő méltósággal; de egyúttal atyai szeretettel is. Hűséges, szerető fia volt egyházának, megingathatatlan hűségű jobbágya királyának; de mindenekfölött álló bálványa Magyarország és a magyar faj volt.“ r Es tovább is igaza van a Budapesti Hírlapnak, midőn folytatólag ezeket mondja: „Samassa Józsefben volt valami a költő Zrínyiből, akinek az volt a jelmondata, hogy: ne bántsd a magyart; az irodalmunkat megújító Kazinczyból, aki Ízlésében világpolgár, de lélekben tősgyökeres magyar volt; a Magyarországot regeneráló Széchenyiből, aki hitte és hirdette, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz; a Szózat költőjéből, Vörösmartyból, aki örökségül azt hagyta nemzetének, hogy élnie, halnia kell ezen a honfivérrel áztatott, honfi- vérrel megszentelt földön.“ Hazafiságának ezt a találó méltatását szépen fonja össze egyházi működésével az Alkotmány (197. szám) vezércikke, midőn ezt mondja róla: „Az egyháztanító szerepében is mindig azt érezte, hogy magyar földön él az az Egyház, az a keresztény társadalom, melynek fenmara- dásáért az isteni igazságokat oly erős meggyőződéssel és szigorú következetességgel hirdette. Samassa lelke Krisztus keresztjének tanaiba emelkedve élt, de gyökerei a magyar földbe nyúltak s ágaztak szét.“ Evvel kapcsolatban, mint e legutóbb idézett cikk Írója is teszi, természetszerűen kell átmennünk a politikára, mert: „Politikai jelleme is ezért domborodott ki oly erősen, még akkor is — midőn tulajdonképen visszavonultan élt a politikától. Egyéniségének szigorúsága, akaratának hajthatatlan- sága pedig az Egyház tanaihoz és a hazafiui meggyőződéséhez való ragaszkodását oly sziklává keményítették, hogy Samassa egész gondolkodása, írásainak minden sora, valóban a Péter sziklája volt, melyen a tornyosuló hullámok megtörnek s mely éppen, mert szikla, nem lehet porhanyós, hogy minden uj irányzat, minden uj hullám elmosson belőle. Innen volt, hogy Samassa lelkét oly megmozdulhatatlanság jellemezte minden uj és modern irányzattal szemben.“ És bár a néppárt hivatalos lapjának — pártpolitikai szempontokból — nincs oka magasztalni Samassa Józsefet, ennek is megtalálja magyarázatát, midőn igy ír: „Meggyőződése e sziklaszerüségének és jelleme e keménységének folyománya lehetett az is, hogy mikor az egyházpolitikai harcok a politikai életben uj kereteket teremtettek a keresztény gondolatok védelmére, a Deák-tradici- ókat őrző Samassa nem akart kilépni azon keresztény pártpolitika mellé soha, melynek célja pedig mindenkor összevágott és összevág azon igazságok megvalósításával a nemzeti életben, amely igazságokra való tanításban klas-zikusabb mester Samassánál nem volt. Samassa, éppen egyéniségének erejéről véve mértéket, a keresztény gondolkozástól áthatott egyéniségek és jellemek fejlesztésében látta azt a legnagyobb, sőt egyedüli erőt, mely azután a keresztény társadalmat is fentartja. Az egyéniségek nem tudják eléggé értékelni azt a hatalmat, mely a kisebbek, a tömegek szervezése által támad, s melyet az uj kor alakulata minden vonalon — a politikában is — annyira élet- szükségletté tett.“ Valóban igaza van tehát Babocsay Sándornak (Hevesvárm. Hirl. 67. sz.): „Ez a nagy szellem nem fért meg a korabeli politikai pártkeretekben. Talán még leg- megközelítőebben jellemeznék politikáját, ha azt mondanék, hogy az ő politikája személyi politika volt. De nem ám az a mindennapi, önhasznát kereső, felfelé hízelkedő személyi politika. Sőt ellenkezően — lefelé irányúló volt a személyes politikája.“ És hogy miért nem csatlakozhatott a mai pártokhoz, miért vonult vissza
