Eger - hetente kétszer, 1912

1912-08-21 / 67. szám

8. EGER. (67. sz.). 1912. augusztus 21. préposti miséje az immár préposttá avatott leg­ifjabb kanonoknak. Délután 3 órakor ünnepi körmenet indult a Szerviták templomából az egri várba, a szent király szobrához, mely az általa épített első székesegyház helyén áll, azon az oszloppilléren, amelyet az idők vas­foga megkímélt és emlékül hagyott a késő szá­zadoknak Szent István király egri templomá­ból. A szobornál Harkabusz László egri káplán mondotta az ünnepi beszédet. A király születésnapja. Vasárnap, augusztus 18-án hagyományos kegyelettel ülte meg Eger város közönsége apostoli királyunk, I. Ferenc József születésének nyolcvankettedik évforduló­ját. A város lobogódíszbe öltözött és a főszékes­egyházban ünnepi mise volt, amelyen Szmrecsányi Lajos cyrrói érsek, az egri bíbornok-érsek koad- jutora celebrált nagy papi segédlettel. Az ün­nepi évforduló előestéjén, szombaton este az Egerben állomásozó cs. és kir. 60. gyalogezred zenekara dísztakarodóval járta be a város ut­cáit; reggelre kelve pedig ugyancsak a zene­kar ébresztőt fuvott. Reggel nyolc órakor a megyei gyalogsági-laktanya udvarán tábori mise volt, amelyen a háziezred tisztikarán és legény­ségén kívül a hadgyakorlatokra eddig már meg­érkezett huszárok, utászok és honvédek is részt vettek. Prépost-felavatás. Szmrecsányi Lajos cyrrói érsek, koadjutor folyó hó 19-én déli 12 órakor házi kápolnájában avatta fel Ridárcsik Imre kanonokot, legújabban kinevezett óbudai pré­postot, e főpapi méltóságába. Áthelyezés. Az igazságügy miniszter Janka Kálmán topolyai és Turkovich Emil gyöngyösi járásbirákat, saját kérelmükre, kölcsönösen át­helyezte. Kétezer korona a szegényeknek. B. e. Samassa József bíbornok-érsek végrendeletének I. pont­jában akként intézkedett, hogy temetése nap­ján 2000 koronát osszanak ki Eger város sze­gényei között valláskülönbség nélkül. Ebből 500 koronát a koldusok, 1500 koronát pedig olyan szegények kapnak, akik nem koldulhat­nak. Szmrecsányi Lajos mint a végrendelet végre­hajtója, már meg is küldötte az összeget Párvy Antal plébános-kanonokhoz, mint az egri sze­gények atyjához, ki Jankovics Dezső kir. ta­nácsos, polgármesterrel együtt teljesíti a ki­osztást. A makiári „kitérő“. A kereskedelemügyi miniszter most válaszolt a közigazgatási bi­zottságnak az eger-füzesabonyi vasúti vonalon tapasztalt közlekedési hiányok orvoslása ügyé­ben. A miniszter ugyanis utasította az állam­vasutak igazgatóságát, hogy Makiár állomáson vasúti kitérőt létesítsen és ennek kiépítésével egyidőben, a közlekedés gyorsítása végett, ré­szint a menetrend javítására, részint uj vonat­pár indítása iránt a jövő, 1913. évi nyári me­netrend egybeállítása alkalmával tegyen ja­vaslatot. Ez a régi kívánságunk tehát teljesül; uj folyosós személyszállító kocsikat azonban egyelőre még nem kapunk. Halálozás. Pénteken délután nagy részvét­tel temették el Gyöngyösön Baltás Ferenc nyu­galmazott városi főjegyzőt, aki e hó 14.-én, élete 83-dik évében elhunyt. A boldogult 35 évig állott a város szolgálatában és a közügyek terén kifejtett bokros érdemeiért Őfelsége, a király a koronás arany érdemkereszttel tün­tette ki. A temetés a városház udvaráról tör­tént és részt vett azon Gyöngyös városának csaknem egész társadalma. A boldogult a ma­gyar szabadságharcot is végig küzdötte és a gyöngyösi Honvédegyletnek elnöke volt. Anyakönyvi kinevezés. Hevesvármegye fő- ispánjaadomoszlóianyakönyvikerületbeőo/’OsZol- tán segédjegyzőt anyakönyvvezetővé nevezte ki. Női kereskedelmi tanfolyam. Az egri állami polgári leányiskolával kapcsolatosan — mely a most lefolyt tanévben uj és végleges elhelyezést nyert, — ha elegendő számú hallgató jelent­kezik, az idén is megnyílik a női kereskedelmi tanfolyam, melynek az a célja, hogy kereske­delmi foglalkozásra való előkészítéssel, a nők részére kenyérkereseti forrást biztosítson. A felvételhez a polgári vagy felsőbb leányiskola, avagy a gimnázium negyedik osztálya szük­séges. Huszonöt éven felüli nők csak a tanári kar külön határozata alapján vehetők Dl. Be- iratási díj 5 K, a tandíj nagysága a jelent­kezők számától függ, 25 jelentkező esetén azon­ban 140 K-nál nem lesz nagyobb, még havi, esetleg félévi részletekben előre fizetendő. Tűzoltó-nap. A Magyar Országos Tűzoltó­szövetség az idén is rendez Tűzoltó napot a jövő évben Budapesten létesítendő Tűzoltó-Otthon javára. A belügyminiszter erre a célra a múlt évihez hasonló országos gyűjtést engedélyezett és pedig október hó 12. déltől október 14. délig. Az Orsz. Tflzoltószövetségnek ez lesz az utolsó gyűjtése erre a célra. Az uj adótörvények. A miskolczi Keres­kedelmi és Iparkamara az uj adótörvények életbelépése ügyében a kerületbeli ipartestü­letekhez és kereskedő-társulatokhoz a kővet­kező iratot intézte: Az egyenes adókra és pedig különösen a kereskedő és iparos-közönséget első sorban érdeklő általános kereseti és jövedelem adókra vonatkozó törvények 1913. évi január 1-én életbelépnek. E nagyfontosságu újítás megkö­veteli, hogy a kereskedő és iparos-közönség az uj adótörvényeket lehetőén jól megismerje. Kamaránk tehát e tekintetben is teljesíteni fogja kerületbeli közönsége érdekében feladatát és már ez év őszén megindítja a szükséges munkálatokat, mert erre az időpontra remélhető, hogy az adótörvényekre vonatkozó részletes utasításokat is kiadják. Teendőink soro­zatában első lesz az uj adótörvények ismertetése. E célból tervbe vettük, hogy kerületünknek legalább nagyobb városaiban (főleg ahol ipar- tesületek, kereskedőtársulatok működnek) is­mertető előadásokat fogunk tartatni. Ennek időpontjáról majd megfelelő időben adunk ér­tesítést. Továbbá az említett adókat ismertető füzeteket fogunk a kereskedő és iparos közön­ség rendelkezésére bocsájtani. Kamarai hiva­talunk pedig az uj adótörvényekről a kerület­beli közönségnek minden egyes kért esetben a szükséges útbaigazítást és felvilágosítást meg fogja adni. Végül már eleve kérjük, hogy tag­jait megnyugtatni szíveskedjék, miszerint a kereskedő és iparos adózó közönség jogos ér­dekei az uj eljárásban minden oldalról véde­lemben részesülnek, mert a törvény a Keres­kedelmi és Iparkamarák éveken át folytatott sikeres küzdelme folytán olykép gondoskodik, hogy ezentúl a kerületbeli összes adókivetö bi­zottságokba két tagot (egy kereskedőt és egy ipa­rost) mi fogunk választani, akik ép oly joggal bíró tagjai lesznek a bizottságnak, mint a többi ki­nevezettek. A felszólamlási bizottságba pedig egy tagot fogunk kiküldeni. Galamb-lövészet és nyári mulatság. Péter- vására és vidéke úri közönsége a pétervásárai kaszinó javára Pétervásárán a „Repenye“ kies völgyében augusztus hó 26-án d. u. 4 órakor kezdődő galamblövészettel egybekötött nyári mulatságot rendez. Belépődíj: Személy-jegy 2 kor., család-jegy 4 kor. Rövid hirek. UJ hevesmegyei község? A Vá- mosgyörk, Csány és Adács hevesmegyebeli köz­ségekkel határos Jászárokszállás nagyközségben mozgalom indult meg aziránt, hogy a népes és vagyonos nagyközség Hevesmegyéhez csatol- tassék. A „Jászárokszállás és Vidéke“ című helyilapban erős agitáció folyik ebben az irány­ban és a hagyományos jász-tradiciókhoz ra­gaszkodókkal szemben azzal érvelnek a fölve­tett eszme hívei, hogy ezt az átcsatolást Jász­árokszállás haladása és fejlődése teszi szük­ségessé. Egyelőre természatesen a kérdés még a legsajátosabb háziügye az árokszállásiaknak. — Tűz Hatvanban. A hatvani cigánysoron tűz volt a múlt héten. Szénási Fáni cigány-putrija égett le. Kamarai hirek. Börnemüek, szíjgyártói cikkek szállítása. A miskolczi Kereskedelmi és Iparka­mara értesíti az érdekelteket, hogy a cs. és kir.. közös hadsereg részére 1914. január 1-től szük­séges bőrből készült ruházati, felszerelési és szíjgyártói cikkek szállítására pályázatot hir­dettek. Az ajánlatok legkésőbb f. évi október hó 1-ig a cs. és kir. közös hadügyminisztériumhoz nyújtandók be. Az ecetgyártáshoz használt szesz adó- mentessége. A pénzügyminiszter 1912. évi 2667/P. M. sz. alatt kelt rendeletével, az ecetgyárosok­nak azt a régi kérelmét, hogy a szesz adómen­tesen legyen ecetgyártási célokra felhasznál­ható, végre teljesítette. A vonatkozó rendelet f. évi szeptember 1-én lép életbe. Ruházati és felszerelési cikkek szállítása. A cs. és kir. közös hadügyminiszter a cs. és kir. közös hadsereg részére szükséges ruházati és felszerelési cik­kek szállítására pályázatot hirdet. Az ajánla­tok legkésőbb f. évi október hó 1-ig a cs. és kir. közös hadügyminisztériumhoz nyújtandók be. Apró krónikák. Halálos fürdés. Poroszló köz­ségben szinültig megteltek vízzel a vályogvető gödrök az utóbbi esőzések miatt. Bernát Jó­zsef községi pásztor 9 éves fia, akit szintén Józsefnek hívtak, egyik ilyen gödörbe fürödni akart, azonban a gödör fenekén levő kútba lépett, elmerült és a szennyes vízbe beléfuit. — Lóbör és vasvilla. Ez a két nevezetes tárgy azért került igy egymásmellé, mert Hatvanban Geiger Illés földműves egy száraz lóbőrt lopott Geiger Jánostól, amiért ez vasvillával úgy el­verte a szerény igényű bőr-szekulanzátort, hogy az ágy* t nyomja. — Halál a borbélyműhelyben Tragikus halállal múlt ki Gyöngyösön egy Po­gány Lajos nevű 25 éves kádár-segéd. Bement egyik borbély-üzletbe borotválkozni. Szappano­zás közben azonban hirtelen rosszul lett, lefor­dult a székről és fél óra múlva meghalt. Az erőteljes fiatalembert szívszélhűdés ölte meg. — Elfogott bicikli-tolvaj. Gyöngyösön az utóbbi időben napirenden voltak a bicikli tolvajlások. Az üzletek előtt pár pillanatra felügyeletnélkül hagyott biciklik rendesen eltűntek és nyomukra többé sohasem akadtak. Legutóbb Gyöngyös­püspökiben a Kosel-féle vendéglő elől tűnt el egy ilyen künhagyott bicikli. A tettest azon­ban a csirke-piacon elfogták. Szatmári József­nek hívják a jómadarat, aki egyébként kőmí­ves inas és már több biciklit sikerült ellopnia, amelyeket azután a vidéken potom áron eladott. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. BUDAPEST. „Varázsfuvola!” Bárki egy óra alatt megtanulhat rajta ját­szani. A „varázsfuvola“ rendkívül kellemes, 20 acél trombita-hanggal és 4 erős bőgővel van ellátva. Díszes kivitel­ben, kottafüzettel, da­lokkal, tokkal, aján­dékkal együtt: csak 4 korona. Csakis Wágner, a ..Hangszer-király“ országszerte elismer legolcsóbb hangszer-áruházában, Budapest, József-körut 15. kapható. — Gyorsjavító műhely. — Kérjen fényképe :: hangszer-árjegyzéket. -5] Eger, 1912. Az érseki líceum könyvnyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom