Eger - hetente kétszer, 1912

1912-08-21 / 67. szám

1912. augusztus 21.

EGER. (67. sz.)

3

megfelelő élénk munkásságot fejtsenek ki, közreműködjenek ekképen Isten világterve megvalósítására. Valamint esztelennek mondanók azt, ki a természet Urától megtagad minden beavatkozást az általa létesített nagy Kozmosz életébe, ép úgy könnyelműségről vádolnók azt, ki a világ és egyház kormányzásában csodákat várna és kívánna minduntalan. Ernyedetlen munkásság, ez azon feltétel, melyhez Isten egyháza győzelmét, a hitélet felvirágoztatását, a földszíne megújításának roppant feladatát kötötte. Ép’ ez oknál fogva hálás szívvel, hódolatteljes szeretettel és nemes büszkeséggel tekintünk vissza a Samassa József dr. négy évtizedes érsekségére.

Mert ezen évek az egyház és haza szolgálatában végzett szakadatlan munka és önfeláldozás évei voltak, a szüntelen alkotások, áldozatok és áldások évei. E hosszú idő minden ténye magán viseli az egyház és haza sorsán egész odaadással csüggő lélek kinyomatát. E két eszme, e két elv irányítá minden lépését, minden elhatározását. Nyitott könyv e 40 év, melynek minden lapja azt hirdeti a világnak: mily szépen fér meg az egyház iránti szeretet a hazaszeretettel. 0 maga hirdeti ékes szavával: „Az egyház és a haza iránti szeretet a szívnek legszentebb érzelmei; és ha e kettőnek ellentéte valaha lehetségessé válnék, akkor ez oly mély széttépés, oly erőszakos meghason- lás volna, melyet a Gondviselés kísértésünkre nem rendelhetett. A haza ideiglenes egyházunk, az egyház örökkévaló hazánk; s habár az egyháznak hatásköre nagyobb, mint a hazáé, mindkettőjüknek mégis középpontjuk egy: az Isten, érdekök egy: az igazság; menhelyök egy: a lelkiismeret; polgárai ugyanazok: gyermekeiknek lelkeik és testeik“.

Joggal jut eszünkbe az egyház és haza fogalmánál az a mesteri jellemzés, melyet most, július 23-án hallottunk Szmrecsányi Lajos ihletett ajkairól, s melyet a mélyen járó értelem itélő- ereje alkotott meg, de a szívnek meleg szeretető tett színessé.

Egernek immár űj érseke, midőn meg akarta állapítani elhunyt főpásztorunk történelmi értékét és hatását, ezt mondotta:

„. . . Az ezredéveknek nem is volt nagyobb szerencsétlensége mint az, hogy az örök igazságok kisebbítésére, elhomályositására mindig akadt sokakat megtévesztő vállalkozó. Mert a népek felépülhetnek minden bajból, csak az elvek feláldozásának kórságából nincs felépülés. Elfajulhatnak a jellemek, csorba eshet a köz- erkölcsökön, ezzel még nincs minden veszve; mert ha fönnállanak a tanok, ha nem homályosuk el egészen az igazság: a visszatérés azokhoz még mindig lehetséges. — Legnagyobb jóltevői azért az emberiségnek azok, kik az elhomályosítás és hanyatlás korszakaiban, szenvedélyes ellenmondás elől meg nem hátrálva, megingathatlanul megállnak az igazság védelmében. Lehet, hogy szavuk a jelen lármáján, zűrzavarán mindjárt nem hatol át, mégis a jobb jövőnek ők lesznek előkészítői s hírnökei.

Ünnepelt főpásztorunk e tekintetben rászolgált a jövő elismerésére.

Nagyszabású főpapi alakja nem is csak a jelen koré. — Nem tartotta ő elégségesnek az okossággal mérsékelt szigorú kormányzást, az élete fénylő példája által vonzó útmutatást. Mint az ige letéteményese, az elméjébe és szivébe mélyen bevésett tan fönntartását és terjesztését tekintette legelső főpapi feladatának, „ut potens sit exhortari in doctrina sana et eos qui contradicunt, arguere.“ A szó, a toll nagy hatalmát, mely sajátja volt, csodás erővel fejté ki: „ut et vita ornetur docendo, et doctrina vivendo.“ Dicsfénnyel fonta át tudori

koszorúját, mellyel egy félszázad előtt övezték homlokát. 0 a jelené s a jövőé egyaránt.

A hit szolgálatában állt elméjének és szívének minden kincse; elmondhatta azt, amit Szt. Jeromos, az ő születésének patronusa mondott egyik ellenfelének: „...inunótibiconsentire non possum, ut me catholicum non probem; si ista causa discordiae est, móri possum, tacere non possum.“

S felismerve azt, hogy a hiten, az igazságon nem a hatalom túlkapásai, vagy az ellenség álokoskodásai ejtik a legsúlyosabb sebeket, hanem hogy a legnagyobb veszély övéinek túlbuzgóságaiból, vagy éppen fondorlataiból éri azt: tekintélyének egész fölényével lépett fel azok ellen, kik a pillanat hangulatáért, a népszerűség rongyaiért feláldozzák az igazságot; akik oly nyelven szólnak, mely tetszik, de nem javít; akik gyarló ítéletük alá hajlítják az igazságot, annak bíráivá tolják fel magukat, mikor engedelmeskedniük kötelesség; feledve, hogy kinyilatkoztatás embertől soha, hanem csak Istentől jöhet.

Ha pedig nagy szivében az egyházat s a hazát soha sem tudta elválasztani egymástól; ha egy ünnepi pillanat ihletése alatt meghatóan vallotta, hogy a haza ideiglenes egyházunk, az egyház örökkévaló hazánk: akkor ne gondolja senki, hogy ő ebben más mértékkel mért volna az egyháznak, mással a hazának. Hisz a hazára is külellenségnél vészesebb a honfiak megtévedt buzgósága, vagy ármánya, — mely ellen csak az igaz hazafias érzelmekhez menekülő talál segélyt, vigaszt és reményt.

Mindig a köznek szolgálva, élete elvhű és komoly volt; csak keveseknek jutott a hideg külszín alatt szívét igazán megismerni. De aki meleg szívének dobbanását is hallotta ; aki olykor, midőn az igazság és jogosság szigorú követelményei szerint ítélnie kellett, láthatta nemes szívét, mint vérzik és fáj; aki tudta, hogy midőn a haza jogáért atléta erejével síkra száll, lelkét a dicső múlt és vigasztalan jelen összehasonlításánál mély bánat árasztja el; aki látta nagy szerencsétlenség, nyomasztó szükség esetén nagy áldozatra hevülni; fájdalmat panasz nélkül tűrni; ellenségeinek megbocsátani: az mélyen hódol az ő nagy szive előtt is, melyben bízni annyit jelent, mint nem csalatkozni“.

De beszéljenek a negyven év tényei!

*

Papnevelés.

Alig érkezett 1873. október 20-án leendő székvárosába Eger uj egyházfejedelme, első útja a papnevelő intézetbe vezette. Október 23-án este egész váratlanul meglátogatta a papnevelő házat. Nem egyszer történt, hogy megjelent a papnevelő-intézeti szabályok meghallgatására egybesereglett növendékek között, hosszabb beszédben fejtegetve a küzdelmeket, melyek az életben rájok várnak, és intve őket, hogy komolyan vessenek magukkal számot, és aki nem érez magában e bajokkal teljes élet férfias átküzdésére szükséges erőt, lépjen inkább vissza, míg ideje van és válasszon más, kevésbbé fáradalmas és talán kevésbbé veszélyes pályát magának. Máskor a teológiai előadásokat tüntette ki látogatásával, igen sokszor a félévi vizsgálatokat. Ilyenkor nem rideg szemlélője és kritikusa volt tanárnak és tanítványnak, hanem a dolgok mélyére ható magas fejtegetéseivel, mindenkor világot gyújtva és irányt jelölve, kegyes atyja és bölcs mestere mindkettőnek.

Papnövendékeinek szellemi kiképeztetésére vonatkozóan messzeható bölcs intézkedést tett mindjárt érseksége első évében. Éles szeme azonnal fölismerte a helyzet nehézségét, melyben gimnazista papnövendékei voltak. Visszás

volt az az állapot, hogy e növendékek a Líceumban hallgatták az előadásokat, érettségi vizsgálatra pedig a gimnáziumban jelentek meg más tanárok előtt, akik sokszor egész más rendszert követtek. E bajon óhajtván segíteni, már 1874-ben beszüntette a VH-ik osztályú tanfolyamot, a VlII-ik osztályút pedig 1875-ben. Azóta a ciszt. rend helybeli kát. főgimnáziumába járnak a VII. és VIII. osztályú gimnazista papnövendékek.

Eddigelé négy osztályból állott a teológiai tanfolyam az egri érseki Líceumban, de valójában minden iskolai évben csak két osztály tárgyai adattak elő. E beosztás mellett, sok teológus előbb tanulta az újszövetségi szentírási tanulmányokat és csak a következő évben az ószövetségieket; előbb a lelkipásztorkodás- tant és csak azután az erkölcstant. Az e beosztásból eredt hátrányok megszüntetésének szándékát már régebben táplálta Samassa József, megvalósítását azonban különféle akadályok egészen 1890-ig késleltették. Ebben az évben intézkedett úgy, hogy azóta külön tanára van az ószövetségi biblikumnak, külön az új- szövetséginek; külön tanára az erkölcstannak és külön a lelkipásztorkodástannak. Uj tárgyakul fölvétettek a latinnyelv és a bölcsészeti propedeutika.

Templomok és iskolák.

Magas őrtoronyból tartva szemlét nagykiterjedésű egyházmegyéje fölött, csakhamar észrevette, mi a legszükségesebb teendője. Jól tudván, hogy a társadalom jövője főképen a női nemzedéktől függ, és amilyenek a családanyák, olyanok a családok; meg lévén győződve, hogy a szív Isten nélkül képtelen családot létesíteni, azt egységessé, fölbonthatat- lanná és keresztényileg becsületessé tenni, hogy „drága hazánk női nemzedéke józan tanokban gazdagodva Isten dicsőségére s a haza üdvére növekedjék, melynek őszinte és forró szeretete sugallatából ez utón is hasznos szolgálatokat kívánt tenni“: 1878. július 15-én kelt alapító levelével Miskolcon nőnevelő-intézetet létesített és gondozását a Paulai sz. Vincéről nevezett s a szathmári anyaházhoz tartozó irgalmas nénékre bízta. Az intézet alapjára 136 ezer koronát, fenntartására pedig 18 ezer koronát adott. — A hely megválasztásában nem habozott; éles elméje fölismerte Miskolc fontosságát. A fő közlekedési vonalnak sok irányba ágazó gócpontja lévén, hirtelen gyarapodó városnak és na^y vidéknek nőneveléséről gondoskodott ezen elhatározásával. Mennyi áldás fakadt 27 év óta ezen intézet nyomán, Miskoicz és vidéke a megmondhatója!

Részletezés helyett csak ezt a pár nagyon jelentős sort igtatjuk ide a Szmrecsányi Lajos legutóbbi ünnepi beszédéből:

„. . . Bizonyára édesanyja emlékére is támaszkodó meggyőződéséből fakadt az, hogy a társadalom jövője főkép a női nemzedéktől függ, mei’t a társadalom kezdete és alapja a család s amilyenek a családanyák, olyanok a családok, — s felépítette és gazdagon javadalmazta a miskolczi leánynevelő-intézetet, hasonlót állítván Jászberényben az elődje által reáhagyott alap segítségével.

Tervszerűen emelkedtek Gáván, Eszláron, Kazán, Ózdon, Kótajban, Vécsen, Kisújszálláson, Sajókazinczon nagy áldozatokkal uj templomok s ezek koronájául az aranymise pompás emlékműve, a nyíregyházai templom, mindannyi nagy lendületet adva a hitéletnek.“ Egyházmegyei kormányzat.

Magas főpásztori figyelmét kiterjesztette az egyházmegyei kormányzat minden ágára. Most az egyházmegyei tanfelügyelői állomást szervezi, (1874. febr. 16r.), nemsokára a r. kath.