Eger - hetente kétszer, 1912
1912-01-27 / 8. szám
2 EGER. (8. sz.) 1912. január 27. „Közüggyé kell tenni. Vegye komoly tárgyalás alá a városi közgyűlés és mikor a tervből valóság lett, akkor aztán fogjunk össze a korcsolyázó-egyesülettel.“ ügy? A Korcsolyázó-egyesületnek korcsolyapálya kell, tehát tegyük közüggyé a sportot és a város képviselőtestülete alakítson sport-egyesületet, amelynek sporttelepre lesz szüksége. Nem rossz. Vízvezetékünk, csatornahálózatunk nincs; nagyon sok utcánk kiépítetlen; villamos műveinket fejleszteni kell; vágóhídunk maholnap elpusztul; kultur-palota építésére gondolni sem merünk; a közterhek súlya alatt már-már roskadozunk; a pótadó folyton szaporodik és tegyük közüggyé a — sporttelepet. Persze, mert ez úgynevezett „modern igény“ és így kell, hogy a város képviselőtestülete, a közgyűlés foglalkozzék vele. Mintha bizony semmi egyéb igénye, ügye, baja és gondja már nem is lenne ennek a mi törekvő és a korral haladni kívánó városunknak, csak éppen a sporttelep! Avagy az a szizifuszi munka, amellyel most városfejlesztő politikánknak végrehajtásán fáradozunk, csakugyan nem értékelhető olyan alkotásnak, amellyel a ma a holnapnak szolgál? És csak a sporttelep létesítésével tesszük boldoggá az utánnunk következő társadalmat? Mi azt hisszük, hogy Eger mai társadalma nagyon is sokat tesz a jövő nemzedékért. Sokkal többet, mint a- mennyit apáink tettek miértünk. Az intézmények létesítése körül valósággal a szántás-vetés munkáját végezzük mi most, melyből csak a fáradság a mienk; a megérett termést, a gyümölcsöt, majd az utókor élvezi. És ha talán a modern igények jegyében már eddig is létesített és még ezután létesítendő egyéb közszükségleti intézményeink miatt a sport-telep kérdésének megoldását csakugyan a jövő nemzedékre hagynék: bennünket gáncs akkor sem érhet, mert mi dolgoztunk, nélkülöztünk és nem értünk rá sportolni, hogy az utánnunk követketkező nemzedék annál élvezetesebben — sportolhasson. Eger város állami segítése. Eger város képviselőtestülete a szombati közgyűlésen — tudvalévőén — elhatározta, hogy fölír a belügyminiszterhez az 5000 koronára zsugorodott 12,500 koronás államsegítés dolgában és arra kéri a minisztert, hasson oda, hogy a városok segítéséről alkotandó törvényben Eger város államsegélye, a város súlyos anyagi helyzetének, fejlődésével járó igen nagy terheinek és kulturális viszonyainak figyelembevételével, legalább is olyan összegben állapíttassék meg, amint az első tervezetben volt; vagyis az államsegély minden kiosztott milliójából 12,500 koronában részesüljön. A fölirat már elkészült és indoklásában kiemeli a többi között: „Minden segélyezés tulajdonképen csak akkor vezet célhoz, ha valódi szükséget enyhít. De ha megáll ez az igazság, akkor nem tudjuk megérteni : miként lehetséges az, hogy egyes gazdag városok, amelyek pótadót egyátalán nem fizetnek, az eddigi segélyezést, sőt háromszorosát kapták, mig városunk, amely 3.709,422 korona tartozás mellett 107% pótadó terhével, a fejlődés útjára lépve küzd a modern városok közé való fölemelkedésért, — csak 40% -át kapta annak az összegnek, mely őt viszonyainál fogva méltányosan megillette volna!“ Ez világos beszéd és hisszük, hogy lesz is foganatja. Amatőr- és háziipar-kiállítás. — Országos kiállítás Miskolezon. — A magyar kultúra és a népjólét emelése érdekében nagy és elhatározó lépésre szánta rá magát szomszédvárosunk, Miskolc. Az idén, április hó 3-tól 16-ig, tehát két- héten át, országos amatőr és háziipari kiállítást rendez, amelynek Batthyány Lajosné grófnő, Beöthy László kereskedelemügyi miniszter és Serényi Béla gróf földmívelésügyi miniszter a védnökei; az elnökség illusztris gárdájában pedig ott látjuk Vay Elemér báró, borsodi főispánt, Szentpáli István dr. országgyül. képviselőt, Tarnay Gyula dr. alispánt, továbbá a miskolczi társadalom legelőkelőbb hölgyeit. A rendező-bizottság a szétküldött tájékoztatóban igy jelöli meg a kiállítás célját: „A kiállítás célja a nagyközönség szépérzékét fejleszteni, az amatőrségnek újabb híveket szerezni s a népipar termékeit a vásárló közönséggel megismertetve, azok számára piacot teremteni.“ Ezért a rendezőség az ország különböző vidékeiről egybegyűjti és amatőr főcsoportjában bemutatja a képző-, vagy iparművészet egyik-másik ágával nem élethivatás-szerűen, de hivatottsággal foglalkozók szebb műveit, egyik alosztályában pedig az a mat őr-gyűjt őket érdeklő antik kézimunkákat és iparművészeti tárgyakat. Háziipari főcsoportjában végül bemutatja a háziipar és a népművészet különféle alkotásait, melyeket a nép fő-, vagy mellék- foglalkozásként készít. A kiállított kiválóbb művek díjazására a három főcsoport 10 osztályában összesen 10 díszoklevél, 20 aranyérem, 40 ezüst, 80 bronzérem és 200 elismerő oklevél, a szegényebb háziiparosok segélyezésére pedig nagyobb ösz- szegű pénzjutalom kerül kiosztásra és a rendezőség a díjak számát megfelelően szaporítja, ha egyik-másik osztályban sok kiváló mű érdemel kitüntetést. A kiállítók óhajára a beküldött tárgyak értékesítéséről a rendezőség maga gondoskodik. Az eladó tárgyak értékesítésének előmozdítása céljából a kiállítással kapcsolatban nagyobb- szabásu tárgysorsjátékot is rendez s a nyereménytárgyakat a tárlaton vásárolja össze. Mis- kolcz az ország egyik legforgalmasabb kereskedelmi és vasúti gócpontja lévén, a kiállítás nagyszámú néző- és vevőközönségre számíthat ; a vezetőség e mellett a látogatottság fokozása céljából széleskörű propagandát indít s a tárlat ideje alatt zeneestélyeket, felolvasásokat és nagyobbszabá^u néprajzi matinét rendez. A nagyközönség szélesebb körének bevonása érdekében a rendezőség arra is törekszik, hogy az ország, és főkép a felvidék városaiban és vidéki gócpontjaiban helyi bizottságok alakuldalom szavaként és az igazság mérlegével) mérnek és hoznak Ítéletet. * * * Régen volt, bizony elég régen! 1860. felé Írtak, mikor idehozta a Jóska fiát a kövesdi öreg doktor, hogy beadja a ciszterciták keze alá: a gimnáziumba. Tanárai csakhamar megszerették, tanulótársai pedig rajongtak érte a nyílt, szerető szivéért, őszinteségéért, anHy szeretetnek és becsülésnek számtalanszor adták kisebb-nagyobb jelét a jó kenyeres-pajtások. Teltek, múltak a napok; — esztendőre esztendő jött, a gimnázium viharvert falai közül ismét egy kis csapat indult el a matúra után, az élet utaira; a csapat között ő is ott volt telve ambícióval, a legjobb reménységgel a jövendő iránt. Tetszett neki az apja mestersége és ő is orvos lett; a bécsi egyetemen rakta le szigorlatait, majd Pestre került a hires Bokody dr-hoz első asszistensnek. 1873-ban jön Egerbe gyakorló orvosnak. Marasztalták Pesten, hivták Pozsonyba s az ország más városaiba, de nem engedte a szive; nem akart elszakadni a szülőitől. Innét Egerből mégis gyakran átrándulhatott hozzájuk, s a szülői szívek melege még inkább hevítette lelkét és érlelte arra a társadalmi munkára, amire a Gondviselés dr. Kösztlert kijelölte. Kellemes fogadtatásra talált itt. Beöthy Lajos, Heves főispánja, vette védőszárnyai alá, kinek mindennapi társaságában is kedves vendég lett a doktor bácsi! Hányszor kacagott aztán fel ez a társaság Montedégói Albert Ferenc naiv szólamaira, amelyek néha oly furcsák voltak, hogy egy hétre is betelt vele a főispán, azután rohant haza csomagolni s ment Pestre elfeledni a tudós Albert „politikai és közgazdasági fejtegetéseit.“ De a fiatal orvosnak napról-napra unalmasabb lett ez a társaság; várta az alkalmat, hogy megkezdhesse közéleti szereplését. Jó modora, tudománya, kedvessége, ügybuzgalma, mindenki iránt való jósága népszerűvé tették nevét; az aranyifjúság vezérül választotta s nem volt olyan bál, matiné, színi-előa lás, amelynek rendezéséből ki ne vette volna a részét. Az akkoriban városunkban működő jótékony egyesületek, köztük a két nőegylet mulatságai megyeszerte híresek is voltak. Ugyancsak meglátszott azokon a doktor bácsi mozgékonysága, mert bizony még akkor minden épkézláb fiatalembernek halálra kellett táncolnia magát! Volt is aztán a jótékonyság oltárára elég anyagi eredmény, mert még a legbuzgóbb rendezőtől is bevasalta a lelkes doktor az „antré“-t s ha lehetett, még egy kis fölülfizetést is, hogy valaki ingyen ne mulathisson valahogy. Aztán tudott hatalmas reklámot csapni a báljainak, az bizonyos! A nőegylet 1876-i tár- kányi murijára a többek között nagy regattát és tündén kivilágítást hirdettek! No, volt is nagy érdeklődés. Akiben még csak egy parányi lélek lakozott, az igyekezett ki a tárkányi tóhoz. A publikum aztán mindössze csak két rozoga csónakot talált a víz színén, amit az egri uszodából vitettek ki az ügyes rendezők; mikor aztán a „tündéri kivilágítást“ tudakolták, a mi kedves doktorunk csak felmutatott az égboltozatra, ahonnan a mosolyogva tündöklő holdvilág szórta sugarait a felültetett, de azért jókedvű mulatókra. Szintén ő rendezte Wolff Károllyal azt a nőegyleti szinielőadást, amelyen a működő katonazenekart Seeman ezredes az előadás közepén hazaparancsolta, mert telegramm érkezett a városba &«/e/*fó/y7 Nándornak arról az interpellációjáról, amelyet Seeman ezredes zászlóbotránya ügyében intézett a belügyminiszterhez. Persze aztán lefújták az egész előadást. A tömeg ha-
