Eger - hetente kétszer, 1912
1912-07-24 / 59. szám
1912. julius 24. EGER. (59. sz.) 7. és papnevelő intézet, Gyöngyös város pazarfényes kiállítású feliratai stb. stb. Ezek közt egyik legszebb műve a kegyeletnek, hogy az egyházmegye papsága „Samassa gyémántmisei alapítvány“ címen tízezer koronát tett alapítványul, hogy annak kamatai a nyugdíjas papok közül egynek rendkívüli pótlékul szolgáljanak. A kegyelet megannyi szép müve közt különösen az a fényképalbum tartalmazza a négyévtizedes érseki kormányzat annyi bőséges kincsét, hogy az abban foglaltakat, bárha csak sietősen is, meg kell említenünk. A nyíregyházi templom képe áll az album első helyén; utána a Gáván, Kótajban, Tiszaeszláron, Sajó- kazán, Sajókazinczon, Vécsen, Ózdon, Vámos- györkön és Recsken épült templomok, majd a miskolczi leánynevelő-intézet, sajókazinczi iskola, aztán a Dévaványán és Gyöngyössolymo- son ép’ a közel múltban épült plébániai lakok sorakoznak. A terem zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel, kik között városunk hölgyei is nagy számmal voltak képviselve. A díszközgyűlést Dutkay Pál apátkanonok, az Irodalmi Egyesület elnöke nyitotta meg lendületes, szép szavakkal, amelyekkel rámutatott az ünnepségnek országra kiható jelentőségére és azokra az okokra, amelyek az egyesületet a díszközgyűlés megtartására késztették. Ezután a tulajdonképeni ünnepi beszéd következett, mely magas szárnyalásánál és mélységes tartalmánál fogva a szónoki művészet valóságos remeke volt. Szmrecsányi Lajos, cyrrói érsek, bibornok- érseki koadjutor, a nagy ünnepnek, az irodalmi egyesület szempontjából való jelentőségét érintve, nagy vonásokban képet mutatott be az ünnepelt főpásztor tiszteletre méltó fenkölt alakjáról, ki már ifjú korában bírta szabadon választott hivatásának és ebben elért nagyságának alapvető föltételeit, megannyi előjelét annak, amit később a hazát és egyházat mozgató nagy kérdéseknél csodált benne a világ, amely széles alapokra fektetett nagy tudását, irányadó felfogását, tanácsát ismerni, győzelmes dialektikáját az eszmeharcban érvényesülve látni kívánta. Rámutatott a fényes útra, melyet rövid idő alatt befutott, mely jellemző volt reá s a korra, amennyiben egyfelől törhetlen kötelességérzet, munkaszeretet, önképzésben s a tudományos irodalom gazdagításában kifejtett nagy erély s mindenek fölött hajlit- hatlan elvhűség és jellemerő; — másfelől mindezek elismerése és méltánylása karöltve emelték 45 éves korában az érseki székbe, csodálatára a tájékozatlanoknak, kik nem vették észre, hogy a háttérből megelégedéssel tekinti az emelkedést a haza bölcse, ki annak értelmi szerzője volt. Bemutatta a bibornok-érseket, ki a kormányzásra a leglényegesebb előfeltételt magával hozta: kormányozni tudta önmagát s maga fáradt átönteni a lelkekbe azt, ami az ő életét oly csodaszépen szabályozta. Szeretett mindig, ha azt nem is mindig mutatta, de szeretett szigorúsággal. A jó- akaratuak felismerték benne az atyát, az orvost s jobbak, nemesebbek lettek közelében. A sértett hiúság, a ki nem elégített dicsvágy tövissel szívében távozott előle és kész volt indulata lehűtésére a pokollal is szövetkezni. Szégyen az időkre, hogy e szövetkezés olykor sikerhez is jutott; de Samassa nagyságához tartozik, hogy mint a tenger szikláját csak tisztábbra mosták a szennyes habok, s ő szent Pállal magára csak azt a következtetést vonta le: ha az embereknek tetszeném, Krisztus szolgája nem lehetnék. Főpapi nagy alakja nem volt egészen a jelené; — messze a jövőbe hatott ki. Nem tartotta elégnek kormányozni, példát adni; legfőbb gondja volt az ige letéteményének, az igazságnak hűséges fenntartása. Tanított a szó, a toll nagy hatalmával, mely tulajdona volt. S mivel azt tartotta, hogy az igazság, a hit nem is a hatalmi túlkapástól, az ellenfél álokoskodásától szenved legtöbbet, hanem épen övéinek tulbuzgalma, fondorlata ejt rajta legmélyebb sebet, tekintélyének egész fölényével lépett fel azok ellen, kik a pillanatnyi hangulatért, a népszerűség rongyaiért veszélyeztetik az igazságot, a hitet. Amennyiben pedig szívében nem tudta egymástól elválasztani az egyházat, a hazát, s egy ünnepélyes pillanatban meghatóan tett arról vallomást, hogy a haza ideiglenes egyházunk s az egyház örökké való hazánk: más mértékkel mérni a hazának sem tudott. Külellenségnél is veszedelmesebbnek tartotta a honfiak tulbuzgalmát, vagy épen ármányát s az ellen csak az igaz hazafisághoz menekülve, talált vigaszt, reményt és segélyt. Köznek szentelt élete mindig az elvek komoly utján haladt s csak keveseknek volt alkalmuk, tényeinek külső hideg formái mellett, lelke mélyébe hatolni. De aki látta, hogy az igazság s jog szigorú alkalmazásánál szíve gyakran miként vérzett és fájt, aki látta szerencsétlenségek láttán nagy áldozatokra hevülni, aki látta panasztalanul szenvedni, ellenségeinek megbocsátani, az — meghódolt mélyen érző szíve előtt. Milliókra menő bölcsen osztott adományai s alkotásai csak azt bizonyítják, hogy senki nem érezte mélyebben a lelkiismeret- beli kötelességet alkotásokban, jótéteményekben viszonozni az egyháznak azt, amit az földi javakban neki juttatott. A földön elérhető legnagyobb elismerések s méltóság magaslatáról körültekintve, már nem láthat ármányt, cselszövést, mely őt oly sűrűn megközelítette. Láthat egy nagy tábort, amely áldásos kormányzata alatt javult, nemesedett, kik benső fohásszal csatlakoznak mai hálaimájához, kérve Istent, hagyja meg őt nekik, hagyja meg az egyházuak, melynek szilárd támasza, hagyja meg a hazának, melynek nagyobb fia aligha van. A mély hatás, mely a hallgatóság arcán tükröződött és lelkében hullámzott, a nagy koncepciójú beszéd elhangzása után, újabb tápot nyert Török Kálmán, prépost, főesperes, gyöngyösi plébános, országgyűlési képviselő tartalmas és erőteljes beszédjétől, mely a jubiláns bíbornok közéleti szereplését méltatta. Plasztikusan domborodott ki a legnagyobb magyar főpap történelmi alakja a mindvégig érdekes, nagyhatású szónoklatból, mely történelmi alapokon méltatta Samassa József dr. társadalmat irányító működését az utolsó félévszázad forrongó korában, amidőn a politikában mintegy letéteményese a haza bölcse tiszta elveinek. Katolikus és magyar lelke szinte dinamikus hatást gyakorolt a közfelfogásra. Madarász Flóris dr. cisztercita tanár Samas- sának a gondolatkifejezési formáiról értekezett a hivatottság minden kellékével s az elért siker minden bizonyságával. Mint szónokkal foglalkozott Eger érsekével s példákban mutatta be a klasszikusokon nevelődött ízlésének s formaérzékéuek remekszép nyilvánulásait. Beszélt különösen a Samassa stilusának nume- i rozitásáról, hasonlatairól, ellentéteiről és szerencsésen megválasztott példákkal világította meg, hogy mily bölcs mérséklettel használja a gondolatalakzatokat. Egyébként a gyémánt- misés bibornok beszédeinek most megjelent két hatalmas kötete minden magyarázatnál fényesebben beszél. Fél egyre járt az idő, amikor Ambrus István dr. tb. kanonok, alelnök bezárta a magas színvonalon lefolyt diszgyűlést, nyomatékosan hangoztatván annak mélyen fekvő okait, hogy Samassa bíborost, a tudomány és irodalom felkent bajnokát, miért ünnepli oly lelkesen az ezernyi hálával tartozó Irodalmi Egyesület. Midőn még Szmrecsányi Lajos érseknek köszönetét mondott szives közreműködésért, ami az ünnepnek páratlan fényt kölcsönzött, a mindvégig lelkes hangulatban tartott közönségnek is megköszönte rokonszenves érdeklődését. A diszebéd. Délben a papnevelő intézetben 100 teritékü diszebédet adott a főkáptalan, melyen a vármegye és város előkelőségei, a polgári és katonai hatóságok fejei, a főkáptalan, továbbá az egyházmegye papságának képviselete vettek részt. Az első felköszöntőt Szmrecsányi érsek mondta, megemlékezvén arról az ürömcseppről is, mely a bibornok betegsége miatt az őt szeretőknek ünnepi örömébe vegyül. Lelkes felköszöntőt mondott azután Majzik Viktor alispán, (a külföldi fürdőhelyen tartózkodó főispán helyett); hangoztatta, mennyire büszke és boldog Hevesvármegye, hogy olyan főpapja van, mint Samassa bíboros. Jankovics Dezső polgármester, majd Breit József ezredes a papság hazafias érdemeit hárította a példaadás nagy mesterére, a jubilánsra. Akiket a papnevelőház nagy ebédlője befogadni már nem tudott, azokat az érseki finevelő- intézetben látta vendégeiül a főkáptalan. Ott is egy szívvel-lélekkel ünnepelték az egyházmegye nagy büszkeségét. Üdvözlések. Rengeteg sok gratuláció érkezett a gyémántmise ünnepére. József királyi herceg, a főpapok, miniszterek, államférfiak, általában az ország előkelőségei és igen sokan mások táviratban és levélben halmozták el temérdek üdvözleteikkel a jubiláns főpapot. Ez üdvözlések közül ideiktatjuk Zichy János gróf vall.- és közokt. m. kir. miniszternek s Egerváros országgyűlési képviselőjének üdvözlő levelét, mely egész terjedelmében a következő : Fömagasságu Bibornok, Érsek Ur! Az isteni Gondviselés végtelen kegyelméből, Főmagasságodnak az a kiváló szerencse jutott osztályrészül, hogy e hó 23-án lelki-pásztorkodásának 60-ik évét, mint gyé- mántmisés áldozár ünnepelheti meg. Csatlakozik ezen ünnephez Főmagasságod érsekségének 40-ik és tudorrá avattatásának 50-ik évfordulója. Főmagasságod áldásos működésének ezen hosszú ideje alatt, nem csupán egyházi téren töltötte be emelkedett lélekkel nemes hivatását, de a haza iránti kötelességeit is mindenkor kimagasló hűséggel és lelkesedéssel teljesítette. Társadalmi téren kifejtett áldás- dus működéséért pedig nemcsak hívei, de az egész ország is hálatelt szívvel tekintenek Főmagasságod felé. Amidőn ez alkalomból Főmagasságodat szívem egész melegével üdvözölni szerencsém
