Eger - hetente kétszer, 1912
1912-07-20 / 58. szám
2 EGER. (58. sz.) 1912. julius 20. jesztése a városház udvarán építendő aszfaltgyalogjáró ügyében. Jankovics Dezső polgár- mester és társai városi tisztviselők kérvénye családi pótlékért s a közig, és pénzügyi szakosztály erre vonatkozó javaslata. Az 1911. évi községi bírói letétről szerkesztett számadás. Az ideiglenes városi alkalmazottak kérvénye államsegélyért, illetve drágasági pótlékért, s a köz- igazgatási és pénzügyi szakosztály erre vonatkozó javaslata. Az áll. polgári leányiskolával kapcsolatos női kereskedelmi tanfolyam igazgatóságának kérelme az 1912/13. iskolai évre 600 kor. segély megszavazása iránt. Fodor László dr. kérelme az általa áthidaltatok patakmeder egy részének beépítése iránt. Honvédutcai aszfalt gyalogjáró ügyében az építészeti szakosztály és a tisztviselő-telepi aszfalt-gyalogjáró ügyében a v. tanács előterjesztése. A tanács előterjesztése a bérkocsi-szabályrendelet ügyében. A közkutak és források kezeléséről s használatáról alkotott szabályrendelet s a közig, és pénzügyi szakosztály erre vonatkozójavaslata. Soós András rajztanárjelölt, egri lakos, kérelme segély megszavazása iránt. Több illetőségi és köztérvételi ügy. Védekezés a nyári tüzek ellen. Tekintettel a hordás bekövetkeztére, Hevesvármegye alispánja körrendeletben figyelmezteti a községi elöljáróságokat azokra a kiválóan fontos tűzbiztonsági érdekekre, amelyek a szálas takarmányféléknek, különösen pedig a szalmának óvórendszabályszerü elhelyezéséhez fűződnek. Minthogy pedig ezeknek a rendszabályoknak megállapításánál a gazdasági szempontok mérlegelése és méltánylása tekintetében a törvényhatósági bizottság elment addig a határig, ameddig felelősségének tudatában elmennie lehetséges volt: a községi elöljáróságoknak kétszeresen szorgos és szigorú kötelessége most már ezeknek az enyhe és sok jóakarattal, nagy körültekintéssel alkotott rendszabályoknak a lakosság részéről való megtartása. A berakodás tekintetében az eddigi gyakorlat az irányadó. A tűzrendészed szabályoknál adott kedvezmények soha sem lehetnek kibúvó ajtók a tűztávolságoknak megtartására és megkövetelésére nézve. Soha sem szabad megengedni azt, hogy a szalma és takarmányfélék az épületektől és gyúlékony tárgyaktól számított 6 méteren belül helyeztessenek el. Még a hat méteres távolság is csak kivételes esetekben, Írásbeli határozattal engedhető meg, azonban ilyen esetekben is meg kell követelni, hogy az elérhető legnagyobb tűztávolságot biztosítsa az illető fél. Azoknak a gazdáknak, akik a 10 méteres távolságot be tudják tartani, a beltelken való rakodás meg van engedve, azonban igen nagy szolgálatot tesznek a községi elöljáróságok a tűzrendészetnek, ha eset- röl-esetre figyelmeztetik a gazdákat azokra a tűzbiztonsági előnyökre, amelyekkel a tűztávolságoknak minél inkább való fokozása és a gyúlékony anyagoknak az épületektől minél távolabb való elhelyezése jár. Az alispán a tűz elleni védekezés egyéb szabályait, nevezetesen a vízkészletre, a tűzoltási eszközökre és a cséplésre vonatkozó rendelkezéseket is pontosan és szigorúan végrehajtatni kívánja, azzal a hozzáadással, hogy a községi elöljáróságok hívják fel a gazdaközönség figyelmét arra, hogy terményeiket biztosítsák a tűz ellen. „ ..........és ért. szövetkezet.“ A legtöbb fogyasztási szövetkezet címében benne ékeskedik ezen jámbor sallang, anélkül, hogy sokan értenék. De nem is igen törik rajta az eszüket. Sokkal inkább érdekli azonban a buzgó honpolgárt a korcsma-cégér. Ha bort meg pálinkát is mérnek a szövetkezetben, akkor hivatása magaslatán áll az üzlet. Egyébként pokolra kívánják. Ellenben mi most ezt az eldugott és rövidített szót idézzük elő a szövetkezetek cégtáblájáról és kivallatjuk. Ha ők nem tudják, megmondják az ősalapítók, hogy ez a szó értékesítést jelent. Tehát: fogyasztási értékesítő szövetkezet. Nem lett volna azonban kár, ha megfordítjuk a címet és értékesítő és fogyasztási szövetkezet címet Írunk. Mert igy alig értékesítenek valamit a szövetkezetek. Ha csak azt az egy-két tojást annak nem vesszük, amit vásárlás céljából néha napján a boltban hagy a gazdasszony. Pedig őstermelő ország lévén, legcélravezetőbb lett volna termelő és értékesítő szövetkezeteket alakítani. Mig igy sok helyen megutáltattuk a szövetkezeti eszmét. Angol földből ültettük át nem neki való talajba a fogyasztási szövetkezeteket. Kereskedelmi ismeretek nélkül, sokszor rosszabbúl csináltuk, mint a szatócs. Máskor hiányzott az angol becsületesség a vezetőkben. Hát a hírhedt magyar széthúzást kell-e említeni? Ha bérházban nyílt meg a szövetkezet, hamarább mutathatott föl eredményt, de hiányzott a szilárd talaja, a gyűlölködő ellenség és a házi úr kénye-kedvétől fügött sorsa. Ha házat vett adósságra, évekig a vételárat kellett kiizadnia. Ekkor meg szidta a nép, mely úgy is indokolatlan, magasra fokozott anyagi hasznot várt működésétől. Az erkölcsi hasznot nem lehet rőffel mérni. Ha elköltözik a szatócs, vagy ha megrendszabályozza a szövetkezet, ezt a hasznot sem látja a gyűlölködő széthúzás. Sokszor a forgó üzleti tőke sem gyűlt össze. Azt is a tartalék-alap növelése utján kell pótolni. Elterjedt még Magyarországon a szövetkezeteknek egy másik faja: a hitelszövetkezet. Ennek is azonban, mint a fogyasztási szövetkezetnek az a hátránya, hogy pénzt kér a magyartól, aki pedig, mint tudjuk, fizetni nem szeret. Üzletrész itt, üzletrész ott — a szövetkezet születésének első pillanatában. Ellenben az értékesítő szövetkezetben nem kérünk, hanem adunk pénzt a népnek. Ez által vásárlóképességét fokozzuk és igy a fogyasztási szövetkezet felvirágzását előmozdítjuk. így a hitelszövetkezet sem fogja el- adósítani a népet, hanem a betét-állományt szaporítja. Sok a panasz népünk egyoldalú gazdálkodása miatt. Búza és kukorica kettős forgójával rabolja a talajt. Hogy azonban a gazdálkodásnak mely ágát vezessük be községünkbe, az függ a helyi viszonyoktól. Értékesíteni ma már csaknem minden terményt lehet, csak sokfélébe ne kapjunk egyszerre. Hanem amit felkarolunk, azt termeljük nagyban. Ezért vált híressé a kecskeméti barack, a makói hagyma, a körösi uborka, a hevesi dinnye. A nagy kereskedelemben csak az egész vasúti kocsi rakomány beszél. Ez a mérték-egység. Népünk azonban 1—2 pár csirkével, 15—20 tojással órákhosszát gyalogol a közeli város piacára, pocsékolja a drága napot. A másik egy kosár almával vagy egy háti cseresznyével tölti a napot. Olvastam egy községről, amelynek buzgó papja cseresznyefával ültette be a határ egy kopár hegyoldalát, ahonnan rengeteg hasznot vett be a lakosság. Örök szégyene a földmi- ves Magyarországnak, hogy saját piacát nem dulata, egész lénye csodálatosan ifjú maradt. Ifjú, olyan nagy és olyan rettenetes csapás után is, mely az ő kiválóan gyöngéd, finom érzésű lelkét ért. Szerette mindenki, s ő is végtelen szeretettel ölelt szivére mindenkit, aki vele közelebbi ismeretségben állott, de engem mind fölött kitüntető szeretettel és bizalommal ajándékozott meg. Megajándékozott szívével, evvel a gyönyörű, sebektől vérző, sugárzó szivvel, és méltónak talált arra, hogy megismertessen életének nagy, szent titkával: egyetlen örök tragédiájával. Mert az volt. Egy élet szörnyű, sötét tragédiája. Magam sem tudom már, hogyan jutottam el odáig, hogy e féltve őrzött titok megismertetésére érdemesnek talált; csak arra emlékszem oly tisztán, mintha most történt volna, hogy egy szelíd májusvégi alkonyatou fölsiettem emeleti lakására, hogy visszavigyem neki egy francia verskötetét, melyet fordítás végett adott át nekem. Előszobájának ajtaját most nyitva találtam, pedig egyébként mindig zárva állt; kopogtattam dolgozó szobája ajtaján, de semmi neszt nem hallva, halkan benyitottam. A kicsi, finom ízléssel berendezett hely üres volt; dobogó szívvel közeledtem függönnyel elválasztott hálószobájához, s mikor az Ízléses, saját készítésű gobelint félrevontam, egy pillanatra mintha megigéztek volna — lábaim szinte meggyökereztek a küszöbön. Előttem, alig egy lépésnyire gyönyörű szép művészi faragású Szüzmária-szobor, s lábainál kicsi, oltárszerű fülkében gyászfátyollal bevont férfiarckép. A bársonytérdeplőn két kezébe temetve arcát, szoborszerű mozdulatlanságban térdelt a kis lakás úrnője, körülötte pedig pálmák újjas hosszú levelei, rózsák, orchideák gyönyörű, illatos fejecskéi simultak a Szűz szobrához, s borultak a fátyolos képre. 0 valami névtelen, nehéz bánattól szinte megkövültén roskadt a térdeplőre, hangtalan imába merülve. Mindez olyan varázsszerű, titokzatos hatást tett reám. Fiatal, húsz éves szívem megsejtette, hogy az életnek egy nagy, fájdalmas lapja tárult föl előttem akaratlanul. S hogy avatatlan lényem ne profanizálja az érzés szentségét, halkan, észrevétlenül akartam eltávozni onnan. De lépteim alatt hirtelen meg- csikordult a parkett és én megszégyenülve, mintha valami nagy vétket követtem volna el, lesütött szemmel állottam az öreg hölgy előtt. A neszre fölrezzent mély elmélázásából, a nézésén, egész lényén meglátszott, milyen messzi, ismeretlen világból tért most meg az ő lelke. Valami mentegetőző, zavart szót hebegtem, de ő, — végigsimítva fehér homlokát, — könnyű sóhajjal felelte: — Ah, igen — tudom, vártam; az előszoba ajtaját is nyitva hagytam, s hogy sokáig nem jött, megfeledkeztem mindenről, — mert ma május huszonötödiké van.... Szeretettel, lágyan simogatta meg arcomat. Ijedten, félve tekintettem rá: olyan összefüggéstelennek találtam e szavakat, hogy hirtelen azt hittem, elborult az elméje. Csak akkor nyugodtam meg, mikor szokott kedves, előkelő modorával egy mély, öblös bársonyszéket gördített felém: — Üljön le, édes gyermekem, — mondta szelíden, s ő maga is leült mellém úgy, hogy szemben volt az illatos, virágos gyönyörű kis oltárral. — Ugy-e megijedt a szegény, öreg madám- tól, — (így kellett őt szólítanunk), hogy olyan zavartnak, idegennek tetszett az imént? — Édes gyermekem, ha tudná, milyen napra emlékeztet vissza engem ez a mai!
