Eger - hetente kétszer, 1912
1912-07-20 / 58. szám
Előfizetési árak: Egész évre.. _ 10 korona. Fél évre .......... 5 .» N egyed évre _ 2‘60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendők. .... ■ -■ ■■ ■= K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 58. szám. XXXV. ÉVFOLYAM. Szombat, julius 20. A városfejlesztő törvény. A gőzerővel keresztülhajtott törvények között nem csekély fontosságú az, amely hivatott lenne a magyar városok kátyúba ragadt fejlődését biztosítani, vagy legalább lehetővé tenni. El lehet mondani, hogy ez a törvény a tizenkettedik órában jött, mert a magyar vidéki városok összes adóssága a félmilliárd körül jár, de meg a régi törvények (1868. XXI. és XXII.) is sok tekintetben ólomsullyal nehezednek a városokra. A vidéki városok nem ok nélkül panaszkodnak már mintegy másfél évtized óta és bizonyára nem alaptalanul, nem megfontolás nélkül állították be az állami költségvetésbe pár évvel ezelőtt azt a két milliót, amely immár négy millióra növekedett s legközelébb esedékes lesz a második négy milliója is, amelyet azonban csupán a rendőrségek fejlesztésére fordítanak. A dolog természetéből következik, hogy ez a csekély 8 milliócska tulajdonképen csak egy csepp a tengerben. Ez az összeg ugyan nem sokat segít a városok túlterheltségén és éppen azért alárendelt jelentőségűnek kell tartanunk. Legfeljebb annyiban érdemel figyelmet, amennyiben az államnak teljesített sokágú szolgáltatás ellenértéke. Sokkal fontosabb ennél a segítségnél a legújabb (és az ez által két év alatt föltétlenül kilátásba helyezett) törvény. Fontos ez a törvény azért, mert a városokban meglevő energiák életre- keltése által akar segíteni vidék középpontjain. A törvény indokolásában fölemlített közintézmények tulajdonképen üzemek, vállalatok, amelyek éppen úgy jövedelmezhetnek városi helyes kezelésben, mint magánember birtokában. És tovább megyünk: igaza van e törvény indokolásának, midőn a kultúra, vagy közegészségügy elhanyagolása esetén, ha kell, állami beavatkozással is szűkíteni akarja a városok önkormányzati jogát. Valóban „az autonómia semmiféle közületei nem terjedhetnek odáig, hogy önmagát, mint az államtest egy részét, stagnálásra, vagy éppen visszaesésre Ítélhesse...“ Es ha mégis ezt tenné, tűrnie kell, hogy sorsának intézésébe az állam mentő és vezető kézzel belenyúljon. Anélkül, hogy a sokak szemében veszendő, vagy csonkúló önkormányzatot siratni kedvünk volna, megállapíthatjuk, hogy az uj törvény: a) a közegészségügyi felelősséget jórészt a belügyminisztériumra hárítja, mely körülmény kezesség a javulásra; b) az államsegély mérvét, melyet e törvény jövőre is biztosít, csak a törvényhozás változtathatja meg; c) a kormány — a városok helyzetét bírálva — jogosult lesz arra, hogy rendkívüli támogatást nyújtson egyes városoknak; d) az erőforrásokat, a boldogulás tényezőit kijelöli, sőt közművek létesítését el is rendelheti; e) gondoskodik a tisztviselők fizetésének és nyugdíjának rendezéséről s azokat az állami és vármegyei tisztviselők fizetésével teszi egyenlővé. Legfontosabb pedig az az intézkedése, mely utasítja a belügyminisztert, hogy a városok szervezéséről, közigazgatásáról és háztartásáról két éven belül törvényjavaslatot nyújtson be. r Es az a végleges rendezés lesz hivatott arra, hogy — határozottan és valóban segítsen a városokon. Képviselőtestületi rendkívüli közgyűlés. Eger város képviselőtestülete 1912. év julius hó 20-án (szombaton) d. e. 10 órakor, a város közháza nagytermében, rendkívüli közgyűlést tart, melynek 47 tárgya közül megemlítjük a következőket: A vallás- és közoktatásügyi miniszter leirata az egri állandó színkör államsegélyének tárgyában. Özv. Szepesi Ignácné és társai baromfiárusok kérelme az elővásárlási tilalom hatályon kívül helyezése iránt. A tanács előterAz „EGER“ tárcája. Az Élet és a Halál útja. Hol Csillog a harmat, pirkad az ég, Hegyek ormán a nap tüze ég, Csókol a szellő, leng a virág, Suttog a lomb, bólintgat az ág, Szálldos a lepke, zeng a madár: Ottan az Élet istene jár. Hol Gagyog a gyermek, anyja nevet, S apai gondredőzte fejet Simogatnak a gyönge kacsók, Forr, lángol a vér, csattan a csók, Harsog a nóta, cseng a pohár: Ottan az Élet istene jár. * * * Hol Sivár, fekete éj tanyáz, Zokogástól hangos a ház, Hervadt szirom, levél pereg, Nem zeng dalt a madár-sereg, Hantot ölel a gyönge kar, Nincs senki, ki csókot akar, Csak a temetőket járják, Az ég felé panaszos árvák S vérző szivek jajszava száll: Ott vajj: ki járhat?! . . a Halál, Nemecsek Aurél, Berendy Mártha. A b*-i harangok mélabús kongással búgtak a virágillatos, madárcsicsergéstől hangos júniusi légen át. Egy virágoktól elborított érckoporsó után sok-sok üde fiatal leány ment könyes szemmel, szomorú szívvel. A szőke, barna fejecskék, rózsás arcocskák egymás mellett hosszú sorban, olyanok voltak, mintha egy nagy, gyönyörű virágtábor kelt volna útra, a harmat is ott ragyogott mindegyiken: a kék nefelejcs-szemekben, s a borongó, sötét szempárokban rezgő könycsepp. Mind könyezett. S ezek a könyek, mint legtisztábban tündöklő gyöngyök kisértek soha vissza nem térő útjában egy nemes, fenségesen tiszta lelket, akit egy egész város ifjú sarjadéka csak mint egyszerű nyelvmesternőt ismert; akit szeretett, bálványozott minden kicsi növendéke színarany, jó szivéért, s nem sejthette egy sem, hogy az a jóságos, kedves mosolyú szelíd lény egy szomorú tragédiát rejteget lelke legmélyén. „Berendy Mártha“ — ez az arisztokratikus hangzású név csillogott érckoporsóján arany- betűkkel; ő, ki hosszú életében minden ünne- peltetést és fényt úgy került, most utolsó útjában nem tiltakozhatott a szeretetnek és kegyeletnek királyian fényűző megnyilvánulása ellen. Az előkelő nevet sokan, — egy egész város — elolvasta, de közülük, kik szeretettel csüggtek végtelen finom lényén, egyedül én tudtam, hogy egy ősrégi, dúsgazdag mágnásnemzetség utolsó tagja tért örök pihenőre hosz- szú, bánatos, könyekkel áztatott élet után. . . . Nemes, fehéren csillogó dús fürtöktől árnyalt rózsás arcát most is látom, és látom a ragyogó szürke szemeket, melyek mélyek és tiszta nézésüek voltak, mint a havasok néma fenségü tengerszemei. Bár a gyorsan suhanó évek erősen megsuhogtatták vállai fölött szárnyaikat, de a klasszikus vonások semmit sem veszítettek üde ifjúságukból; alakja, moz-
