Eger - hetente kétszer, 1912
1912-07-06 / 54. szám
2 EGER. (54. az.) 1912. julius 6. Hét köztérvételi ügynek harmadízben való tárgyalása. Mártonffy Lajos kérelme telekfeldarabolás engedélyezése iránt (Almagyar dűlő) és a városi tanács előterjesztése a közkutak rend- behozatala tárgyában. A közigazgatási bizottság ülése. Hevesvármegye közigazgatási bizottsága hétfőn, julius hó 8-án, délelőtt 10 órakor a vármegye székházának kistermében rendes havi ülést tart. Meglazult közbiztonság. Tele vagyunk bajjal, keserűséggel; akár csak az ittas ember szesszel, vagy az özvegy asszony panasszal. És a sok baj között az is a nyakunkba szakadt immár, hogy a fiatalság nem tud — mulatni. Pedig valamikor nagyon tudott. Igaz, hogy akkor meg az volt a baj. Vagyonok pusztultak el; domíniumok vándoroltak egyik kézből a másikba és volt rá eset, hogy egyik éjjelről a másikra koldusbotra jutott nemcsak a köny- nyüvérü dzsentri ivadék, hanem még a hozzája tartozó família is. Persze akkor az volt a divat, hogy garmadában álljon a bankó a kártyaasztalokon; csizmaszárból igyák a bort, ha a poharat kicsinynek találták és hullott a százas meg a garas a cigány bőgőjébe aszerint, hogy a híres bálok mámoros éjszakáit, vagy a csapszékek három napos devernyáit mulatta végig a fiatalság. Ma már ez nem igy van. Ma már nem a vagyont tékozolják a fiatalok (mert vagyon már nincsen!) hanem egymás testi épségét veszélyeztetik, sőt egymás életére törnek! . . . Hogy miért? Hát amiért régente a vagyont pusztították: virtusból és az — asz- szonyért. Mert az asszonynak rettenetes hatása van a férfi emberre. Akkor is, ha ott van mellette, és akkor is, ha nincs ott mellette. Az utóbbi időben nincsen olyan mulatság, amelyiken vér ne folynék. A legények táncba állanak a párjukkal, hogy táncoljanak; hanem a harmadik-negyedik fordulónál már folyik a vér. És pedig vagy azért, mert mással táncol a kiválasztott, vagy azért, mert meg sem jelent a tánc helyén, vagy azért, hogy megmutassa imádottjauak, hogy — ki a legény csárdában ? Összeveszés, szóváltás nagy ritkán előzi, meg a vérontást. Ezt már előbb elvégzik a legények másütt és máskor. Magán a mulatságon csak a verekedés végrehajtása történik. A verekedni akaró legények srófos botokkal, késsel, boxoló vasakkal fölfegyverkezve mennek a táncolok közé. A körül álló bámészkodók között mindig akad ismerős, vagy rokon gyerek, akinek a botokat odaadják, hogy tartsa addig, amig „kell“ ; a késeket pedig zsebkendőbe takarva a kezükben tartják (hegyes végükkel kifelé), és igy kezdenek bele a táncba. Azt hinné az ember, hogy a táncolok kezében lobogtatott kendő a gyöngyöző veríték letörlésére való. Pedig dehogy! Csak a kést takarja, amellyel minden pillanatban megszur- hatja a neki valamiért nem tetsző legénytársát. Mikor azután megtörtént a véres „műtét“, és a rendőrség beleavatkozik a dologba, a szürkülő „hős“ egyszerűen leejti a kést a kendője alul és a rendőrség emberei csakugyau csupa ártatlan táncolót találnak, akiknek egyikénél sincsen még csak sártisztító bicska sem a csizmaszárban. Hanem a táncoló hely, legyen az terem, vagy szabadban levő porond, tele van eldobott késekkel, amelyekből már is csinos gyűjtemény van a rendőrségen. Ez azonban csak a simább fajta szurkálódás: amikor a „hős“ nem vágyik a nyilvánosság hősi babérjaira, csupán csak „kedélyeskedik“ a haragosával; akár azért, hogy „megmutassa“ a leánynak, akivel táncol, hogy ő különb legény amannál, mert meg merte szúrni, akár pedig, hogy „megfizessen“ azért, mert amaz is táncolni mer azzal, akivel ő nem akarja. Ilyen eseteknél legtöbbször a sértett fél is hallgat; nem csinál zajt, hanem elteszi a bosszúját — máskorra. Az igazi, vérbeli verekedések akkor kerekednek, amikor a sértő is, meg a sértett is érzi, hogy sok a „cimborája“ a mulatságban. Ekkor azután az első szúrásra, vagy első pofonra előkerülnek a srófos botok a „tartogató“ gyerekek kezéből. És a legények két táborra oszolva szúrják, vágják egymást, miutba megannyi ellenség lennének. Pedig hát nem azok, csak éppen a, „legény-becsület“-ért pályáznak. Mert azt is tudni kell, hogy Egerben a földmíves suhancból csak akkor lesz legény, ha már — verekedett. Ellenben csak „gyerek“, még ha — bajusza vau is. .Szó sincs róla, a hóstyák virtusa is nagy szerepet játszik a verekedéseknél. Egyik hóstya legény-gárdája sem akar „alabb“ lenni a másik hóstya legényeinél. Hanem ez is inkább csak a leányokért történik. Nem tűrik, hogy más hóstyabeli járjon a hozzájuk tartozó lányos házhoz. Ha mégis megy, megverik. Ha pedig ő a bátrabb, és sok a „cimborája“, ő veri el a reá leskelődőket. így válnak azután egymás | „haragosai-“vá a legények és a legelső mulatság alkalmával „fizetnek“, vagy „megmutatják“ egymásnak a — vendéglátásért. A rendőrségen nem múlik semmi. Földmíves népünk fiatalságának elvadult szenvedélyét fékezik, ahogy lehet és ahol tudják. Mulatságokat nem engedélyeznek nekik (ami földmíves mulatság mégis van, a város külső részein, azt a fóldmíves-körök rendezik!) és minden nyilvános mulatságon megerősített őrszemek ügyelnek föl a rendre, ami persze rendszerint csakhamar fölbomlik és alkalmat ad a beavatkozásra; ekkor azután karhatalommal zavarják szét a békétlenkedő rendbontókat. A korcsmái mulatozásokat persze a rendőrség nem akadályozhatja meg; ezek a fennálló szabályrendelet keretében történnek. De mert jól tudja, hogy italozás közben a szenvedélyek könnyebben izgulnak a verekedésre, a korcsmái mulatozásokat is állandóan szemmel tartja a rendőrség. És mégis sok nálunk a verekedés! Botrányosan sok. Nem múlik el ünnep, vagy vasár- , nap kisebb-nagyobb vérengzés nélkül. Télen az „Ivók,“ nyáron az É''sekkert környékét öntözi az embervér. Legutóbb a Tűzoltó és Mentőegyesület, Péter-Pál napi nyári mulatságán volt ilyen véres összeütközés. És ennek nem a rendőrség, hanem érthetetlen társadalmi berendezkedésünk az oka. A hány egyesületünk csak van, valamennyi a nyári mulatságokból akarja növelni a bevételeit. Arra azonban nem gondol, hogyha már rendezi a mulatságot, legalább a mulató közönség biztonságáról gondoskodjék és óvja meg a véres botrányoktól. tik.) —'Persze régen ez ment, ma azonban az ilyen nagyon drasztikus eljárás. Mi sokkal modernebbül fogjuk az üzleteket csinálni. — Három gondolatot kell előrebocsájtanom, hogy előadásomban meg legyen a rendszer, mely nélkül a céhbeliek azt mondanák orrfín- torgatva, hogy híjjával vagyok minden tudományos alapnak és köteles komolyságnak. Első! A boldogság és megelégedés körülbelül olyan fogalmak, melyek egyáltalán nin- csennek. Különben minden a felfogás dolga. Annyi tény, hogy sok minden nélkül meglehet az ember, csak egy kis Diogeneszi világfelfogásra van szükség. Nincs önnálló vámterületünk, nincsen honvédségünk ágyukkal, nem állítanak az egyetemeken megélhetési katedrát (e tekintetben Debrecentől sokat várok), nincs meg társadalmunkban a felelősségérzet, nincs minden magyar zsebében autofix, és mégis exisz- tálunk. Nekünk is, bár ha nincs betevő falatunk, és gyomrunk egyre korogja a dalt, nem veszünk éhen, mert exisztálni muszáj! Hisz a mi társadalmunk, a mi hatóságunk olyan, de olyan humánus! . . . S itt eszembe jut egy művelődéstörténeti érdekesség. Mikor 1750-ben Angliában nem volt sajtószabadság, különösen a Leicester Journalnak nem, mit tett a megriasztott újság? Leközölte a Szentírást Mózes I. könyvétől II. könyvének 10-ik verséig, hogy üres lapjait teletömje valamivel. Kegyeteknek is, Hölgyeim és Uraim, kik között talán mindenki Pénznélküli János és Földnélküli Walter, utóvégre tele kell tömniök magukat valamivel, mert exisztálni muszáj. Álljanak tehát oda a megpróbáltatás nehéz perceiben a hentes kirakatok elé, csináljanak ott maguknak gusztust, és akkor kopogtassanak a humanizmus angyalainál, kik ezt éneklik: ingyen tej, népkonyha, bölcsőde, s körülbelül mondják ezt: uram, asszonyom, hatósági ebédet kérek, mert hát. .. „pénzem az nincsen nékem ..." Azonban hangsúlyozom, hogy ez csak elmélet; a gyakorlatban egész máskép fogjuk ezt végigcsinálni. Második gondolati A pénz specifice társaslény. Egyedül nem érzi jól magát. Végig csinálja az evangéliumi mondást: akinek van, adatik, akinek nincs, még amije van is, elvétetik tőle; és ennek mindig mi isszuk meg a levét. Miért vesszük tehát rossz néven a pénztől, mikor engedelmeskedik a tömegvonzásnak, mely szerint a nagy massza magához rántja a nickel és ezüst apróságokat, s igy a pénz hiánya nő. Gondolom, ez az oka, hogy az a hír, mely szerint Danilo kétszer sprengolta Monte-Carlot, kacsának bizonyult. — Ismét hangsúlyozom, hogy ez csak elmélet, a gyakorlat majd egész máskép fog festeni. Harmadik gondolat, A változatosság gyönyörködtet. Varietat delectas ! (Nem a szedő zavarta össze!) Aki mindig csirkehúst eszik, azt mondják, megunja a csirkehúst. Ezért lőtte magát főbe Rotschild báró, ezért veszett éhen a milliárdos kisasszony. A pénztelenség mindig egy boldogabb, pénzesebb állapotnak a hajnalhasadása. Meg aztán, ha az ember nagyon jó módban él, nagyon csendesen működik az agyveleje. — El ne tévedjünk! Ez is csak elméiét; de a gyakorlat?! — óh, az egészen más. Előre bocsájtva e három gondolatot, fölteszem a kérdést Pilátussal: hol itt az igazság? Ott, Hölgyeim és Uraim — s ezt körülbelül ordítani szeretném — hogy az emberek mesésen naivak! (Itt következik a gyakorlat; kérem fokozottabb figyelmüket!) Igen! Az embereket be lehet csapni, falhoz lehet állítani, meg lehet nyergeim; nemcsak verebet, de csizmadiát is lehet velük fogatni. És aki ezek után Tantalusz kínjait vállalja, az ostoba tökfllkó! Igen, Uraim és Hölgyeim, a magyar társadalom az a sármási földgáz, az a mármarosi petróleum-forrás, melyre rá kell vetni magunkat, amelyet kihasználatlanul, parlagon hevertetni a legbosszantóbb
