Eger - hetente kétszer, 1912
1912-07-06 / 54. szám
1912. Julius 6. EGER. (54. az.) 3 Miért kell minden mulatságon ott lennie a mi szilajnak ismert földmives fiatalságunknak is? Sőt, hogy ott legyen, még kedveznek is neki azáltal, hogy a falragaszokra nyomatják : „Belépődíj 1 korona; népbeliek 60 fillért fizetnek.“ így persze illuzórius minden rendőri intézkedés. Hiába nem engedélyez mulatságot a rendőrség a földmives ifjúságnak, ha a társadalom egyéb osztályai az ő saját külön mulatságaikra meghívják és kedvezményes áron beeresztik őket! . , . Azután még ha anyagi haszna lenne a befizetett belépő-díjakból a mulatságot rendező egyesületeknek! De az sincs. Az az 50—60 korona, ami a 30—60 filléres belépő díjakból befolyik, éppen csak hogy elég a cigánynak és a rendőröknek, akik éppen ő miattuk vannak oda rendelve, mert nekik — érthető okokból — külön helyet kell kijelölni a mulatósra. És ha megmaradna is az az 50—60 korona a maga teljes egészében, mit lendít ez társasköreinknek anyagi helyzetén ? Semmit. Ha az intelligencia, meg a tehetős iparos és kereskedő polgárság felülfizetései nem fedezik a szükségleteket, a földműves ifjúság fillérei bizonyára nem akadályozzák meg a deficitet. Vagy nincs igazunk? Akkor hát folyjék tovább az embervér és ne panaszkodjunk, hogy meglazultak nálunk a közbiztonsági állapotok ! Ha a rendőrség szűk korlátok közé szorítja náluk a verekedési alkalmakat, hát hívjuk meg őket mi, a mi mulatságainkra. Verekedjenek ott, ha másutt nem lehet. Azután még egyet. A mi földmíves fiatalságunk szilaj, nyers, durva és verekedő. Egyet azonban még nem tud alaposan: csalni. Ha sokáig kacérkodunk velük, ezt is megtanulják. A kísérletezések már folynak. Minthogy nem érdektelenek ezek a kezdetleges turpisságok, elmondunk belőlük néhányat. Elmennek a mulatságra — mondjunk kerekszámot — százan. Ötven lefizeti a belépődijat és bemegy mulatni; ötven pedig kivűl marad. Ha kitáncolták magukat a mulatók, kijönnek és a maarukkal hozott 60 filléres jegyüket eladják 40 {fillérért a kivűl állóknak. Most ezek mennek mulatni; majd ők is megeléglik a táncot és kijönnek a jegygyei, amelyet 30 fillérért értékesítenek másoknak. És így megy ez tovább. Mulató mindig akad, ujabbnál-ujabb. De van-e ebből jövedelme a rendezőségnek ? Élelmesebb mulatság-rendezők nem jegyekkel, hanem bélyegzővel látják el a fiatalságot. A kezükre Dyomják a jegyet. Ezt még jobban tudják értékesíteni az „ellenőrzöttek.“ Elmennek a legközelebbi pálinkás-boltba, megnedvesítik egy kis szesszel a bélyegjüket és azutáu átnyomják egymásnak kezére. így azután hárman-négyen is bemennek mulatni egy bélyeggel és kacagják a kijátszott pénztárost. A meglazult közbiztonsággal tehát lépést tart immár nálunk a lazuló erkölcs is. Hanem hát — elvanyunk rá készülve, — erre is csak azt mondják a könnyűvérü modernisták : Érdekes stilus-gyakorlat; kár, hogy veszedelmesen hasonlít a — Jeremiás siralmaihoz. A hét. A XIX, országos dalosverseny rendezésével sehogy sem voltak megelégedve dalosaink. Előkészületlenül, pongyolán ment minden a legelső mozzanattól a díjkiosztásig. A vezetőség azt sem tudta, hogy kinek adott már ki díjat és milyent adott. Az Országos Szövetség hivatalos lapjában, a „Magyar Dal"-ban, a versenyző egyesületek felsorolásánál, az Egri Dalkör karnagyának nevét egyáltán nem közölték, a Polgári Dalkör karnagyának pedig megtették a pénztárost, Kalmár Gáspárt. (Talán úgy okoskodtak, hogy ha „Geld regiert die Welt,“ — miért ne dirigálhatna egy dalárdát a — pénztáros 1) Erre azt mondhatná valaki, hogy innét küldték be rosszul; erre azonban azt feleljük, hogy a többszörös felszólalásra csináltak a Kalmár Gáspárból először Kalmár Andort, majd Kalmár Bélát és véglegesen — Grónay Bélát. A keddi lapokban már igy szerepel Grónay Andor. * Lapvélemények dalosainkról. „Az Egri Polgári Daloskor (Kalmár Gáspár vezetésével) Lányi egyik bájos nótáját (Kis kertemben . . .) énekelte el finoman és kedvesen“ (Bp. Hírlap 153. szám.) „Az Egri Daloskor (karmestere Grónay Béla) tömör csengésével, szép énekével, helyes zenei felfogásával aratott sikert.“ (Bp. Hírlap 154. sz.) „Nagy intelligenciát árult el a pécsi és az egri dalárdák éneke“ t. i. a királydíj-ver- senyénél. (Világ 154.) „Az Egri Dalkör Grónay Béla vezetésével vesz részt. Részletekben igen finom és értékes munkát végeztek, de hiányzik előadásukból az egységesség, a kerek áttekinthetőség. Mindenesetre szintén komoly ellenfelek.“ (Az Újság 155. sz.) „Legszebb a Budai Dalárda előadása volt; közel járt hozzá a Lugosi Dalkör; jó volt a kassai, pécsi és az egri.“ (Pesti Hírlap 155.) Megállapíthatjuk, hogy e rövid jelentések is mind a legelsők között emlegetik Koszorús Dalkörünket. A Polgári Dalkör pedig azért nem kapott a lapokban különösebb méltatást, mert a versenyzők nagy száma (és az országos verseny szervezetlen sajtótudósítása) miatt legfeljebb csak itt-ott Írtak pár szót egyes dalkörökről. * A király-dijra mintegy előre jelölték a Budai Dalárdát; igy értjük meg az Az Újság-nak azt a megjegyzését, hogy a közönség véleménye szerint a lugosiaknak kellett volna elvinniök a király-díjat, de a zsűri máskép Ítélt. A Budai Dalárda valami 120 tagból válogatja a 32 versenyzőt, tehát a jók között is a legjobbak- kal állhat ki a versenyre. Erre kell vonatkoznak ilárossy Dezső cikkében (Alkotmány, jun. 29: XIX. orsz. dalosverseny) a következő soroknak: „A királydíjra a dalosok közvéleménye a Budai Dalárdát jelölte s ez a jelölés annyira kézen fekvő, hogy szinte csodálkozunk azon, hogy a versenyző dalárdák vették maguknak a fáradtságot s elkészültek egy olyan versenyre, melyből egészen biztosan ki lesznek zárva. Mert ez a fáradtság emberfölötti volt. Tíz nap alatt egy nehéz, nagy terjedelmű műdalnak betanulása a vidéki dalosokkal idegölő, emberfölötti munka s amellett végeredményoen még mindig kockáztatható félsiker. Mert az a hanganyag, az a zenei intelligencia, mellyel a föntnevezett Budai Dalárda rendelkezik, a többinek nem juthat osztályrészül semmiképpen; még akkor sem, ha élhetetlenség! S hogy kell ezt kezdeni? Mindjárt megmondom: Dickens Írja a Nehéz időkben hogy: abban merül ki az ember egész kötelessége, hogy vegye meg az árucikket oly olcsón, ahogy lehet és adja el oly drágán, ahogy csak lehet. A semmi — az semmi; a valami — az valami. Add el a semmit valamiért és vedd meg a valamit semmiért: ez a siker titka; és ez a megélhetési tanfolyam második alapgondolata. Ezt a zsenialitást kell elsajátítani önöknek, H. és Uraim, mert zsenialitás az, kérem, mikor valaki semmiből is jól él, jól eszik, jól öltözködik stb. stb. stb... De úgy veszem észre, hogy a hallgatóság nem ért engem. Tüstént világosabb leszek! — Dosztojevszky beszéli, hgy Ivanovics Elek, az outchitel, százezreket nyert Roulettenburgban. A magyarázat a következő : a lehetetlennek lehetségessé való rögzítése az agyban, a szenvedélyes vágy, az előérzetek kombinációja, az akarat fatális ereje, a képzelődéssel való önmérgezés — csodákat műveltet a sorssal! És ezek után azt hiszem, Hölgyeim és Uraim, hogy leszállottam az elvi magaslatokról és kezdenek engem megérteni. A gyöngébbek kedvéért szolgálhatok azonban néhány igazán praktikus témával. — Elment a cigány a földesúrhoz. — Nem- zetes uram, mit ér egy olyan darab arany, mint a lófej? — Pszt! cigány, csendesebben beszélj. Gyere beljebb. A cigányt jól tartják, azután pedig elmegy. Másnap megint. Nemzetes uram, mit ér egy olyan darab arany, mint a lófej ? A cigány ismét kedves vendég. Tele eszi magát és elmegy. Harmadnap megint. Nemzetes uram, mit ér egy olyan darab arany, mint a lófej. Az ellátás végén mondja a szíves házigazda: Sokat ér az cigány, hol van? Sehol sincs, csak szeretném tudni, mit érne, ha volna. — Hát még, Uraim, akinek egy kis befektetése van! Megveszi a Tolnai Világlapját kiloszámra és eladja a vásáron kalendáriumképen. A hölgyek, akik nyelvismerettel rendelkeznek, kiadják magukat lady-nak meg miss-nek, és felolvasásokat rendeznek a feminizmusról, esetleg tagdíjakat is szedhetnek; a formásab- bak elmennek perselyezni a gyermeknapon és a többi. . . Ott van továbbá a borotva-élesitö kenőcs, mely az enyvgyár udvarán található hulladékokból készíthető és utánvéttel (75 fillér) minden falusi cimre elküldhető. Biztosan kiváltják. Ott van a szölömoly kiirtására alakult országos bizottság, mely szubvencionál fűt-fát. Rendezzenek előadásokat, adják ki magukat szövetkezeti ellenőröknek, akik igazoló könyvecskéjüket a legközelebbi vonaton érkező kofferben felejtik, és áruljanak, rovancsoljanak, pénztárt vizsgáljanak, szóval kaparjanak, vámoljanak, tűnjenek föl mindenütt a látóhatáron !... És ne felejtkezzenek el a hallottak szives felhasználása után a 22-5°/0 tiszteletdíjról. Ez óhajjal zárom be mai előadásomat: Jó éjszakát! (A megélhetési tanfolyam hallgatói ruganyos léptekkel, trillázva oszlanak szét a sötét éjszakában, hogy másnap Budapesten és vidékén gyümölcsöztessék az Ügyessy Leótól tanultakat. A tanfolyam előadója pár napig roppant igyekezettel böngészi a lapokat, hall e valamit tanítványairól. Egyszer csak ezt olvassa: Emberevés Hadabudán! „Hallatlan érdeklődés mellett hirdetett előadást mezővárosunk nagyszállójában egy varieté cirkusz-társaság, melynek tagjai elsőrendű fővárosi attrakciókat, záradékul pedig azt a szokatlan szenzációt helyezték kilátásba: emberevés. A jegyeket valósággal szétkapkodták, ember-ember hátán tolongott. Sajnálatunkra azonban a művész-társaságnak csak egy tagja léphetett föl, mert előadás előtt ezt kiáltották ki: — Megilletődve hozom szives tudomására a nagyérdemű közönségnek, hogy a művész-személyzet minden tagja elkapta a városunkban dühöngő vörheny járványt, és
