Eger - hetente kétszer, 1912

1912-07-03 / 53. szám

4 EGER. (53. sz.) 1912. julius 3. rába és nem mindennapi sikerük volt. Szenes Ernő urnák túlságos sikamlósságait, továbbá a konferáló Kál/ay Miklósnak egy gyöngédtelen élcelődését valamint föímelegített vasárnapi strófáit szívesen elengedtük volna. A tűzoltók nyári mulatsága szombaton, Péter-Pál napján, oly fényesen sikerült, aminőre még azok a bizonyos „legöregebb emberek“ sem emlékeznek. Mint hiteles forrásból értesü­lünk, ennek az emberbaráti intézményünknek tiszta jövedelme jóval több lesz e mulatságból harmadfélezer koronánál; de az is lehetséges, hogy megüti a háromezret. Jegyzők gyűlése. A hevesvármegyei közs. és körjegyzők egyesülete f. hónap 20-án dél­előtt választmányi-, majd utána közgyűlést tart Egerben, a vármegyeházán. Gyilkos zivatar. Ma (kedden) reggel 5 óra előtt rettenetes zivatar vonult át Eger lelett. Szakadt a zápor, menydörgött, villámlott és hellyel-közzel a jég is sok kárt okozott. A villám több helyen leütött a városba. így Mi­hályi Józsefnek a Baktai-út és Vöröskút-utca sarkán levő hentes-üzletébe, Dienes József nyug. tanító Vöröskűt-utcai lakóházába és a Szénás- kert-utcában egy kis paraszt-házba. Ez utóbbi helyen gyilkolt is a villám. Megölte Bőgős (bonus) János napszámost, aki éppen munkába akart menni és kenyeret vágott tarisznyájába. A szerencsétlen ember azonnal meghalt. Meglazult közbiztonság. A Tiszafüredi Új­ság írja: „Vasárnaponkint a főutcán a gazda­legénység olyan hősiességet tanúsít, hogy a jobb ember, de különösen a nők, ki sem tud­nak menni az utcára. Múlt vasárnapon is valami Bereczki nevű suhanc az öreg Schwarcz Ber- nátot, egy 83 éves aggastyánt a járdáu pofon vágta, egy asszonyt a járdáról lelökött és bán- tatlanul tovább haladt. Hol a rendőr-tanácsos és az ő gárdája?“ — Boldog tiszafürediek, hogy a közbiztonság dolgában még csak itt tartanak ! Nálunk, Egerben már a srófos botok járják és egymást szúrják, gyilkolják a legé­nyek és nem is csak az utcán, hanem a be­léptidíjas mulatóhelyeken is! . . . Nyugtázás. A Kér. Iparoskor kerti mulat­ságán (amelynek a tiszta jövedelmét tudvalé­vőén a Polgári Dalkörnek a budapesti orsz. dalverseny útiköltségei fedezésére fordítják) felülfizettek: Zichy János gróf 20, Kolimann János, Majzik Viktor, Orosz Károly (Ónod) 10—10, Schvartz Arthur dr. 6, Balkay Béla, Fügedy József, ifj. Hám Lajos, Mlinkó István, Stészel Sándor 5—5, Gröber Ferenc, Mihalicza György 4'20—4'20, Bayer Henrik, Károly Já­nos, Moskovics N. 4—4, Kuczora Béla 3'60, Vidinszby Kálmán 3-40, Győry József, Láng József dr. 3'20—3-20, Bessenyey János, Kaiser Árpád 3—3, Strausz Sándor 2‘60, Joó Imre 2'40, Bauer Lajos, Bertha Dezső, Jankovics Dezső, Jilek Károly, Molnár Sándor, Losonczy János, N. N., 2-20—2-20, Balkay József, Ba- ráth Jánosné, Csendes Antal, Farkas Ferenc, Flatschker Nándor, Korom Pál, Kronberger Ferenc, Markasoly Vilmos, Euzsin Bertalan, Simon István, Schvartz Sándor dr., Veisz Mór 2—2, Baranyay István, Pavlik Ágoston, Taray József 1'60—1'60, Kardos József, Koripszky Sándorné, Répás Béla, özv. Steiger Sándorné, Ury János P40—1'40, Barthos Károly, Békeffy József, Brozicsevics Ferenc, Damó Oszkár, Do- mán Béla, Elek János, Eichbrunn József, Fe­hér József, Fleischmann Dávid, Gergely László, Horánszky Bernát, Kakuk Ignác, Kertész Ig­nác, Kövér László, Nováky György, N. N., Odry Dániel, ifj. Oláh János, Paulovits Lajos, Salamon Endre dr., Sohár N., Strausz Gyula, Szabó József, Szabó Sándor, Tamassy János, Vaszilovits Sándor, Velkey Dezső, Zohor Dezső 1’20—1’20, Erős József, Lanther János, Lukács Ferenc, Luspay Kálmán, Meilinger Ödön, Mo- randy Béla, Pavlyák Pál, Sólymos József, Szi­lágyi József, Turuk János 1 — 1, Marthus Fe­renc, 0'80, Krizsán Ignác, Kronberger Ferenc, Lubkovics N., Paszterik Gyula, Zobek Józsefné 0 60—0-60, Hakner N., Hütler Gábor 0-40—0-40 koronát. Az adományokért ez úton is hálás köszönetét mond az elnökség. Apró krónikák. A fekete golyó. Egy rokon­szenves gyöngyösi fiatalember, Krausz Ede, a „Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság Gyön­gyös“ cég főkönyvelője ma egy hete Buda­pestre utazott és ott a Hungária fürdőben magára lőtt. Főnökéhez irt levelében tettének okául amerikai párbajt említ, amelynél a fe­kete golyót húzta. A lövés nem föltétlenül ha­lálos és igy életbenmaradásához még van re­mény. — Fölnyársalt gulyás. Kápolnáról jelentik, hogy Véber János községi gulyást fölnyársalta a község bikája. A katasztrófa a legelőn tör­tént, ahol a megvadult állat talán meg is öli a boldogtalan gulyást, ha a segélykiáltásaira elősiető emberek meg nem fékezik a szilaj állatot. Véber Jánost szörnyű sebével a kór­házba szállították. — Öngyilkos munkásnö. Hétfőn délután Egerben a Szépasszonyvölgyi utcában szerelmi bánatában mellbe lőtte magát özvegy Egediné Fejes Ilona dohánygyári beteglato- gatónő. Nem halt meg, de sérülése igen súlyos. A kórházba szállították. — A kocsi kerekei alatt. Gyöngyösön a múlt héten a 7 éves Veréb Maris­kát s egy 41 éves, Bartus József nevű abasári munkást elgázolta a kocsi. Egyik verzió sze­rint külön-külön, két különböző időben történt az elgázolás; másik verzió szerint azonban mindkét elgázolást egy helyen és egy időben követte el Klein Fülöp lisztet szállító kocsisa. Mindkét áldozat súlyos sérüléseket szenvedett és a kórházban ápolják őket. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. 10429/a. 1912. nek az egri m. kir. adóhivatalba történt be­fizetését igazoló nyugta. Az ajánlati kiírási művelet a m. kir. ál­lamépítészeti hivatalban a hivatalos órák alatt betekinthető és ott 5 korona ellenében meg is szerezhető. Fenntartom magamnak a jogot, hogy a ki­irt munkák bármelyikét is a vállalatból kive­hessen), de azt is, hogy az ajánlatok között teljesen szabadon választhassak. A munka leg­későbben szeptember hó végéig teljesen be­fejezendő. Eger, 1912. junius hó 27. Majzik Viktor, vm. alispán. Szakembereknek nélkülözhetetlen ! £ Az egyetlen magyar inaim- faktor és konfekció» lap: TEXTILIPAHÉS KERESKEDELEM g Szerkesztik : ELŐD LÓRÁNT és LENKEI ZSIGMOND :: J Kérjen mutatványszámot. Fél­évre csak nyolc korona. :: IMMiftMIIII 4 A közélelmezésnek minden ágát felöleli, az eseményekről számot ad a szakem­bereknek és a házi asszonyoknak: a r Megjelenik tíznaponkint. Kérjen mutatványszámot. Félévre 7 K. LENKEI ZSIGMOND hirdetési irodája Budapest, VII., Dohány-utca 37. sz. Telefon 178— 09. s Versenytárgyalási hirdetmény. A vármegye törvényhatósági bizottsága 520—8858/kgy. a 1912. sz. a. engedélyezte az egri gyalogsági laktanyában a f. évben vég­zendő tatarozási és helyreállítási munkákat. Ezen munkának vállalati utón leendő biz­tosítása érdekében f. évi julius hó 17-dik napján d. e. 10 órakor hivatalos helyiségemben aján­lati versenytárgyalást tartok. Felhívom ajánlattevőket, hogy öt pecsét­tel lezárt borítékba foglalt ajánlataikat fenti időpontig maihatatlanul adják be, mert később érkező ajánlat nem fog átvétetni. Az ajánlatba a betűvel és számmal kitöl­tött kiírási művelet csatolandó, valamint az ajánlati összeg 5%-ának megfelelő bánompénz­„Varázsfuvola!” Bárki egy óra alatt megtanulhat rajta ját­szani. A „varázsfuvola“ rendkívül kellemes, 20 acél trombita hanggal és 4 erős bőgővel van ellátva. Díszes kivitel­ben, kottafüzettel, da­lokkal, tokkal, aján­dékkal együtt: csak 4 korona. Csakis Wágner, a „Hangszer-kíráiy“ országszerte elismert legolcsóbb hangszer-áruházában, Budapest, József-körut 15., I kapható. — Gyorsjavító műhely. — Kérjen fényképes I ::: hangszer-árjegyzéket. EGRI ERSEKI LYCEÜMI KŐ- ÉS KÖNYVNYOMDA Alapítási év 1754. n = Nyomtatványok, = u. m.: lakodalmi és mulatsági meghívók, kör­levelek, falragaszok, árjegyzékek, zárszám­adások, bármily terjedelmű müvek, rovatos nyomtatványok, levélpapír és borítékok, cim- kártyák, számlák, gyászjelentések, névjegyek és bármily természetű egyszerű és több szín­ben nyomandó munkák, a legcsinosabb kivi­telben és jutányos árak mellett elvállaltalak Alapítási év 1754. EGYHÁZI ÉS IPARTESTÜLETI NYOMTATVÁNYOK ÁL­LANDÓAN RAKTÁRON VANNAK. — VIDÉKI MEGREN­DELÉSEK A LEGPONTOSABBAN ESZKÖZÖLTETNEK. Eger, 1912. Az érseki liceum könyvnyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom