Eger - hetente kétszer, 1912
1912-07-03 / 53. szám
2 EGER. (53. sz.) 1912. julius 3. Mert amink van és amik vagyunk, azt mind önmagunk teremtettük magunknak. Vagy saját erőnkből, vagy nagy utánjárással és protekcióval, de önmagunk szereztük meg eddig is — sokszor bizony a Kamara ellenére is — mindazokat a gazdasági, ipari és kereskedelmi vívmányokat, amelyekkel rendelkezünk. Van jogunk tehát a boldogulásra és van jogunk arra, hogy — gyámság nélkül — önmagunk intézzük sorsunkat mindazokban a gazdasági és szociális kérdésekben, amelyek a XX-dik században fölvetődnek a megélhetés, a boldogulás és a magyarság gazdasági megerősödése érdekében. Gyáriparunk — Istennek hála — a mostoha viszonyok között is, 128 ipartelepen 227 tisztviselőt, 2757 gyári munkást és 107 inast foglalkoztat már most is, akik közül 2797 a férfi és 294 a női alkalmazott. (Az egri dohánygyár nincs beleértve!) A kisiparosok száma 5727, kik a vármegyében fenálló ipartestületek között igy oszlanak meg: mester segéd inas Eger város . . . . 937 1247 507 Gyöngyös város. . . 580 387 420 Hatvani járás . . . 403 151 250 Hevesi járás . . . . 167 74 105 Tiszafüredi járás . . 272 140 87 Hevesvármegye területén tehát az összes iparosok száma most (a gyári munkásokkal együtt, de az ipartestületeken kívül állókat nem számítva) 8591, ami nem egészen két évtized alatt, az iparral foglalkozók létszámának megkétszereződését jelenti, mert a miskolczi Kereskedelmi és Iparkamarának 1894-ben kiadott jelentése szerint 1893. év végén 3567 iparos volt Hevesvármegyében. A kereskedők számát hamarjában nem tudjuk ugyan ide iktatni, mert erről a múlt évi alispáni jelentés, mely adatul szolgálhatna, nem tesz említést, és az 1910. évi népszámlálás idevonatkozó adatai sem ismeretesek még; hanem azért erre nézve is nyújthatunk némi tájékoztatást. A kamara 1894. évi jelentése szerint, az 1893. év végén 932 kereskedője volt Hevesvármegyének. Valószinü, hogy a lefolyt 19 év alatt a kereskedők számaránya is lépést tartott az iparosok számarányának fejlődésével, amit az is bizonyít, hogy 1911-ben, tehát a legutóbbi évben, összesen 232 uj kereskedés nyilt meg a vármegye területén és csak 81 szűnt meg; a szaporulat tehát 151. Ha ilyen hullámzást vennénk alapul a fejlődéshez, akkor a 19 év előtti létszám 2869-cel gyarapodnék, ami kereskedőink mostani számát 3801-re emelné; ámde ha ennek csak a felét vesszük is, akkor is bőven megkapjuk kereskedőink létszámának megkétszereződését, ami bizonyára — úgy véljük, — szintén elegendő arra, hogy érvül fölhasználhassuk igazunk vitatása mellett, hogy t. i. ennyi törekvő, munkás és szorgalmas embernek sorsá', keresetképességét és boldogulását ne közvetve, a harmadik vármegyéből irányítsák, hanem közvetetlenül mi magunk intézzük. És még másra is jók ezek a számok. Arra, hogy kimutassák, miszerint kevés híján, Hevesvármegye iparosainak száma ma már odafejlődött, ahol 19 évvel ezelőtt, 1893-ban a kamarához tartozó három vármegyéé együtt volt, amikor ugyanis ilyen volt az arány: kereskedő iparos Borsodban . . . í> 05 GO a329 G ömörben . . . ... 511 2847 Hevesben . . . ... 932 3567 2344 9743 Az ipar fejlesztésén, a kereskedelem föllendítésén és általában a közgazdasági viszonyainknak megjavításán kívül, a vasúti mizériák is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy újból megérlelődött nálunk az önálló kamara fölállítása iránt való mozgalom. Mert csodálatosképen, a vasutak dolgában is évről-évre minden kieszközölt vívmány csak Miskolcz javára történik. Szítja és táplálja e mozgalmat az is, hogy az államsegélyes gépeknek másfelé vándorolásán kívül, kellőszámu ipari szaktanfolyamhoz és magasabb elméleti kiképzést biztosító szakiskolához sem tudunk hozzájutni. Miért maradjunk ki mindig és következetesen éppen mi még a haladás, az ipari kultúra sáncaiból is? Ősszel, — októberben — megnyílik Egerben az Osztrák-Magyar-Bank fiókja is. (Ez is olyan vívmány, amit a Kamara támogatása nélkül jártunk ki magunknak!) Ez pénzpiacunkat előnyösen megjavítja majd. Kell, szükséges és reánk nézve létkérdés, hogy ezzel kapcsolatban vergődő iparunkat, vérszegény kereskedelmünket és általában elhanyagolt közgazdasági viszonyainkat talpraállítsuk az — önálló kamara segítségével. Ámde szűkös anyagi erőnket tekintve, vájjon megbirjuk-e majd egymagunk azt a pénz- áldozatot, amibe a kamara föntartásának évi szükséglete kerül? Erre a kérdésre is egyszerű a válasz. Ha szerényen kezdjük: igen; ha bőkezüsködni akarunk: nem. Mert miből áll a kamarának évi háztartási szükséglete? Vegyük például a miskolczi Kereskedelmi és Iparkamarának 1893. évi költségvetését, ami az akkori létszámviszonyokat tekintve, (mint kimutattuk), leginkább megfelel a mai állapotunknak. Bevétele volt a kamarának 4°/0-os illeték- kulcs szerint 13.231 frt. 58 kr., vagyis 26.463 K 16 fillér. Kiadása: a) személyi járandóság .... 5010 frt. b) dologi kiadások .......................... 1890 „ c) ipari célok, szakoktatás . . . 1660 „ d) rendkívüli kiadások .... 700 „ összesen: 9260 „ vagyis 18.520 korona. Ezzel szembeállítva a mi létesítendő önálló kamaránk költségvetését, ez a mostani állapotok szerint így festene: Bevételünk lenne a törvényes kamarai illetékekből 14.671 K 71 fillér, vagy talán valamivel több is, mert ez az összeg a múlt, 1911. évben volt kiróva az egyes adóhivatalok kimutatása szerint a következő arányokban: Eger..................... 5261-94 K Gyöngyös . . . 3966 40 „ Hatvan .... 3508'45 „ Heves..................... 734'85 „ Tiszafüred . . . 110060 „ összesen: 14671-74 „ A kiadás persze lehetne ugyanennyi, esetleg több, vagy kevesebb ennél, ahogyan éppen tetszik. Mert a személyi kiadásoknál sokat Az „EGER“ tárcája. Alkony. Már fürdik a nagyratörő hegyorom Végső sugarában a napnak; Már itt a virágölelő fuvalom És gyöngye az égi harmatnak. Én ott heverészek a pázsit ölén, S egy fűznek az ága borul le fölém__ M íg észre sem véve az est közeiét, Mélázva hevertem a réten, Fölöttem az éj ragyogó tüzei Lassan ki-kigyúltak az égen, S a hold a bokrok kicsi résein át Arcomra veté halovány sugarát. Nemecsek Aurél. Emlékek. Gastrell Leonie csendes, nagyon csendes lett. Az ablak mellett ült Pariserplatzi lakásában, ahonnan elutazni készült. Papirosokat rendezett ; egyiket összetépte, a másikat félretette megőrzés céljából.. Egy virág esett ki az egyik borítékból. Csaknem olyan friss, mint ezelőtt tizenöt évvel, mikor neki küldte volt e pár sor kíséretében: „II n’ya que l’oubli qui sépare.“ ügy hát ő megőrizte azt is minden levelével együtt. És ime, ez a kis fénykép pedig őt ábrázolja, mint fiatal leányt! Fölemelkedett helyéről, mert a mellét szorongatta valami; az ablaküveghez szorította a homlokát. Majd kinézett a Linderalléera. Leonie lustán figyelte az utca mozgását. Menynyire ismerte ő mindezt! Halk sóhajjal bocsájtotta le az ablakfüggönyt és visszafordult. A nagy, szürke, német porcellánkályha alatt nyilt tűzhely is volt és a tűz vidáman lobogott benne. A magas könyvszekrényben pedig meleg fényben ragyogtak a könyvek kötései. Annyi ország minden nyelvű tudománya! Leoni ismét az íróasztalhoz lépett és szeme megakadt a lapokon, papirosokon és a szegény, színét megtartott, lepréselt virágon. Istenem, mily gyorsan vége szakadt mindennek, egy pillanatról a másikra! Egyetlen búcsúszó nélkül lépett át az örök hallgatásba! Az a gyengéd, gondoskodó férfi, aki annyit adott neki és oly keveset kívánt érette cserében, soha nem hajlik többé föléje szeretettel! És itt, az Íróasztalán, egész életét kiolvashatta a megőrzött levelekből. És mennyit beszéltek neki e levelek az ő néma szerelméről és gyengédségéről! Az egyik fiók sarkában egy kis csomagot talált. A fiuknak első bronzszinü cipőcskéje! A jobblábra valónak nagyújjánál elkopott a bőr; eleinte úgy járt a fiúcska, hogy egyik lábát a földön húzta. Ilyenkor ölébe kapta a férje és úgy mutatta az anyjának nagy nevetve, mit csinált a cipőcskével a gyermek. És ez? Mi ez? Egy nyitott borítékból egy báli táncrend hullott ki, amelynek egész háta tele volt írva két betűvel. Annak a soha el nem felejthető éjszakának a reggelén ő, Leonie, hiába kereste ezt. — Eltakarta az arcát kezeivel. Vájjon lehet- séges-e, hogy kitalálta, hogy tudta volna...? Most már vége van mindennek: házasságnak, barátságnak, szerelemnek! Egyenkint ejtette a leveleket a tüzbe. De a préselt virágot és a sárga cipőcskét gyengéden papirosba göngyölte: ezeket valamikor a koporsójába téteti majd ... — Szabad! — kiáltotta fel, amint valaki váratlanul kopogott az ajtón. A küszöbről egy nevető iskolásfiu hangja hallatszott. — Jó éjt jöttem kivánni, anyácskám; de egy kicsit hadd maradjak még veled. Úgysem tudok aludni, mert egyre az utazásunkra gondolok, hogy visszamegyünk Londonba, a te házadba! Leonie szenvedélyesen a karjai közé szorította gyermekét. Nincs, nincs mindennek vége még sem! Még talán e gyermek mellett levezekelheti bűnét.. . Connie Marini után.
