Eger - hetente kétszer, 1912
1912-05-29 / 43. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre.......... 5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ■— - intézendők. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 43. szám. XXXV. ÉVFOLYAM. Szerda, május 29. Bétetiu. — Pünkösdi gondolatok. — Eger, 1912. május 28-án. Ne méltóztassók megijedni a címtől, mert nem értelmetlen betühalmaz, hanem mnemotechnikai betüjáték. Egyik vallástan tanáromtól tanultam, aki a Szentlélek hét ajándékának könnyebb megjegyezhetésére állította össze a kezdőbetűkből: bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, istenesség és az Ur félelme. Pünkösd napjaiban és kivált a múlt hét eseményeinek hatása alatt, valóban érdemes elmélkedni ezekről az isteni / ajándékokról. Érdemes róluk gondolkozni már csak azért is, mert a politikai küzdelmek irányítóinak mentül kevesebb jutott belőlük, vagy pedig amennyiben jutott volna, elpocsékolták, félredobták. Hogy ez csakugyan igy van, világosan megállapíthatja a csütörtöki és pénteki eseményeknek minden higgadt szemlélője. Az egy fogalomkörbe tartozó bölcsesség, értelem, tudomány és ezeknek esetleges folyománya, a tanács, is mentül kisebb mértékben érvényesült a múlt hét politikai küzdelmeiben. Hol az egyik, hol a másik fél nem akarta belátni, megérteni, hogy a politika' az egzigenciák tudománya. A közszükséglet parancsolóan követeli a választójog kiterjesztését. Hogy helyes-e ez, vagy kárt csinál majd: arról lehet vitatkozni, mert hiszen már eddig is, nagyon sok olyan választó van, aki nem tud élni evvel a fontos jogával; viszont — hogy úgy mondjuk — az alkotmány sáncain kivtil levők között is igen sokan vannak, akik joggal követelhetik azt, hogy szavazatukkal irányíthassák az állam ügyeinek intézését. Manapság érvényben levő választójogi törvényünk megalkotása óta nagyot fordult a világ; a múlton, a jelen által, tovább kell építenünk a jövő számára. Tovább kell építenünk; ezt diktálja a józan értelem és a politikai tudomány. A politikai bölcsesség azonban óvatosságra int. A józan értelmet és a politikai tudomány következtetéseit hét év óta (tehát a koalieió uralomra jutása óta) szorítja háttérbe a — taktika, mely a Szentlélek ekét ajándékának érvényesülését lehetetlenné tette. A bölcsességet meg utánna dobták ennek a kettőnek és nem hallgattak a tanácsára, mely a mérsékelt haladást követeli, még pedig parancsolóan... Az eredmény az lett, hogy erő helyett az erőszak lett úrrá és annak letörésére szintén az erőszak vállalkozott. Hogy ki a hibás: az-e, aki előbb erőszakoskodott, vagy az, aki erőszakkal felelt és az ellenfél felvonultatott segédcsapatait még nagyobb erőszakkal verte ki hadállásából, — az nem tartozik most ide. Tény, hogy nem az erő dolgozott, hanem a vak szenvedély és az erőszak. Az istenességről és az Ur félelméről meg ne is beszéljünk, mert az uj áramlat, az úgynevezett liberális irány, hallani sem akar erről a két isteni ajándékról ... Hiszen következetesen küzd az Isten és a vallás ellen is; hogyan élne tehát az ajándékaival?! . . . A Szentlélek hét ajándékára pedig nagy szükségünk lenne kivált most, amikor egy uj Magyarország alapjait kell lerakni, illetve erősíteni. Ezek nélkül nem végezhetünk jó munkát, hanem csak olyan rombolót, mint a múlt heti, amely nem szerzett örömet a győzőnek, holott a legyőzöttnek lelkét még jobban elkeserítette. A közigazgatási bizottság ülése. Hevesvármegye közigazgatási bizottsága hétfőn, junius hó 3-án, délelőtt 10 órakor ülést tart a vármegye székházának kistermében. Nöegyletiink múlt éve. — Készletek Eátvay Géza dr. titkári jelentéséből. — Mélyen tisztelt Közgyűlés! Mielőtt az elmúlt esztendő történetére térnék, méltóztassék megengedni, hogy titkárrá történt megválasztatásomat hálásan megköszönjem. Újból megválasztatásomat már egy előre ment nyolc évi működésem legszebb elismerésének tekintem. Éppen azért ne kivánja senki tőlem, hogy mindazt kellő formában tudjam kifejezésre juttatni, amit ezen elismerés, megAz „EGER46 tárcája. A gyilkos. — Kapitány ur, jelentkezni jöttem. Megöltem egy leányt. Egy órával ezelőtt lelőttem Sallay Gizát. — Nem, nem vagyok örült, sem részeg. Teljesen eszemnél vagyok és tudatában annak, amit tettem... Engedelmével leülök, mert alig állok... Elmondok mindent úgy, ahogyan történt. Nem azért, hogy mentsem magamat, de hogy némi magyarázatát adjam annak a borzasztó tettnek. Hanem, kapitány ur, adjon egy cigarettát. Az némikép megnyugtat... Köszönöm. — Ön ismeri családunkat és ismerte Sallay Gizát is, hiszen városszerte emlegették — sajnos — az apámmal kapcsolatosan. Valószínűleg ön is megbotránkozott rajta, mint mindenki, hogy egy ötvenéves férfi, kinek felnőtt fiai vannak, hogyan teheti ki ennyire magát a világ nyelvének. Pedig az apám nem kárhoztatható. Legalább nem mindenben. Az a némber megbabonázta és rabjává tette. Elfeledett érette mindent: családot, társadalmat, a múltat, a jövőt. Nála töltötte minden idejét. Minden perce az övé volt. Én tudtam a dologról, mert mindig vannak jóbarátaink, akik a nekünk kínos dologról tudatnak, hanem nem tehettem ellene semmit, mig most azt a véres pontot nem tettem a história végére. — Mi köztünk és az édes apánk között sohasem volt meg az a benső viszony, amely meg szokott lenni a gyermek és szülei között. Mi féltünk az apánktól, de nem szerettük; édes anyánkat azonban valósággal imádtuk. Különösen én, a legkisebb, amolyan későn jött gyerek. Én maradtam legtovább a szülői háznál. Minden időmet édes anyám mellett töltöttem. Együtt róttuk az erdőt, vagy együtt üldögéltünk a hosszú őszi alkonyatokon a sötétedő szobában. Nekem nem voltak diákcsínyjeim... nem voltak bakfis ideáljaim! Mint jogász, nem jártam társaságba, sem kávéházba. Nem mintha anyámasszony katonája lettem volna, de mert valami ösztön késztetett rá, hogy az elvesztett hitvesi szerelmet hatványozott gyermeki szeretetemmel pótoljam. Hányszor vártuk ilyen szomorú kettesben édes apámat! 0 simogatta a fejemet, én meg a kezeit csókolgattam. Hányszor hullott egy-egy le nem törült könny a kezemre, a hajamra! Hányszor suttogta édes anyám, talán önkéntelenül: „Csak te ne volnál, csak te ne volnál! Hej, de máskép csinálnám!“ — Akkor nem értettem e szavakat, csak ösztönszerüen közelebb simultam édes anyámhoz... Pedig a bánat nem szépít. Öreget csinál az emberből és azt se szépet. Édes anyám is hamar megöregedett, míg apám, most, ötven éves korában is, javakorabeli férfi. És ez volt a végzete. Hízelegni akart vele hiúságának, hogy ő túltesz a fiatalokon és úgy forgott a nők körül, mint egy húsz éves ficsur. — Sallay Giza engem tanított zongorázni; így jött a házunkba. Csúnya, de szellemes lány volt. Maga a rafinéria. Teljesen behálózta édes apámat és a hat éves viszonynak most én vetettem véget azzal a golyóval. — Ezelőtt három évvel elkerültem otthonról. Egy oláh fészekben, mint aljárásbiró
