Eger - hetente kétszer, 1912
1912-05-25 / 42. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre .. 2‘60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények --------= íntézendők. K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, liovááz előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 42. szám. ----- XXXV. ÉVFOLYAM. -----— Szombat, május 25. V eni, Sancte Spiritus! Eger, 1912. május 24-én. Amitől tartottunk, illetve amit bizonyosra vettünk: már benne vagyunk. A magyar képviselőházban kitört az élet-halál-harc, mely azután átterjedt az utcára is. Ismét ott vagyunk, ahol pár évvel ezelőtt voltunk, ismét a botrányoknál tartunk. A tréfás értelemben vett «argumentum ad hominem» ismét tényezővé lett; fontos eszközzé, mellyel győzni akar egyik párt is, a másik is. Az ököl foglalta el az érvek helyét. És a magyar honatyák verekedtek, dulakodtak abban a teremben, ahol finomabb hangnak kellene uralkodnia, mint akár a világ legelső szalonjaiban is. Ma már ott tartunk, hogy az úgynevezett «nemzeti küzdelmeket» el sem képzelhetjük máskép, mint piaci hangú közbeszólásokkal, fenyegetésekkel, ta- szigálással, verekedéssel. Nálunk a legeszményibb harcokat a legalpáribb eszközökkel vívják; a legszentebb helyet legjobban megszentségtelenítik. Pedig evvel a parlament tekintélyét, értékét roppantul leszállították. Emlékezzünk csak vissza a 48 előtti nagy átalakulás parlamenti küzdelmeire! Akkor is lehettek zajosabb, szenvedélyesebb ülések, de verekedés — sohasem fordult élő. Nagyobb elvi ellentétet nem is lehet elképzelni, mint aminő Széchenyi István gróf és Kossuth Lajos politikája között volt. És ez a két, föltétlenül a vezetésre hivatott, politikus a legtiszteletreméltóbb fegyverekkel vívta meg a nagy harcot. E hosszú küzdelemben kapta Széchenyi a legnagyobb magyar elnevezést a másik legnagyobb magyartól, Kossuth Lajostól; viszont a legnagyobb magyar elborulni kezdő elméjének vízióiban üstökös lángkévéjére Írva látja Kossuthnak a nevét. De nem okvetetlenül szükséges, hogy ilyen messzire menjünk példákért a magyar parlamentáris élet finomságának bebizonyítása végett. Találunk kö- zelébb is eleget! A kiegyezés után mintegy két évtizeden át mindenkor tisztes volt a magyar parlament tárgyalásainak hangja. Megtörténhetett, hogy egy-egy vérmesebb honatyát elragadott a szenvedélye és a küzdelem hevében talán olyan kifejezést használt, ami a művelt társalgás szótárából hiányzott. Igen, de ez ritkaság volt és az egész parlament, az egész sajtó, az ország egész közvéleménye fölháborodott miatta. S ha az illető meg nem követte a parlamentet és meg nem emberelte magát, a föl- háborodás föltétlenül elsöpörte a közéleti szereplés teréről. Sajnos azonban, az utcai hang las- sankint polgárjogot nyert a magyar törvényhozás templomában. Az oda nem való elemekkel, az utcai politikával együtt az utcai hang is bevonult, megtelepedett, megerősödött az országgyűlés alsó házában. így azután ott tartunk, hogy nem tudjuk, mit hoz a holnap. Komoly, békés tárgyalást semmi esetre sem, mert hiszen nem a bölcs megfontolás, a higgadt értelem tanácskozik a törvény- hozás termében, hanem a szenvedély, a makacsság. A Szentlélek ajándékait ugyanis ezek pótolják a mai magyar politikusoknál. És ez a makacsság, ez a szenvedély, ez a gyűlölet mozdította meg az utcát is, hogy kicsikarják a diadalt nem olyan alakban, mint ahogy a többség akarja, hanem úgy, ahogyan azt ők követelik. Az utca politikája bekerült a parlamentbe és a parlamenti forradalom már kihurcolkodott az utcára. ... Megdöbbenve állunk meg ennél az uj fordulatnál és a hazafiúi aggodalom hangján, elszorult lélekkel re- begjük: — Veni, Sancte Spiritus!.. — Jöjj el, Szentlélek Isten és világosítsd meg az elméket! Vezércikk témák. (Politikai széljegyzetek). IV. 4. Társadalom-mentés, Par excellence jogásznemzet a magyar. Ebben a tekintetben nem is ül tétlenül és néma ajakkal a közélet száraz ágán. Alkot, cselekszik, beszél és — beszéltet magáról! . . . Legújabb vívmányunk a gyermekvédelem és a patronázs-intézmény: az elhagyottak és elesettek gyámolítása. Most pedig ismét tovább megyünk; mintha csak evés közben jött volna meg az étvágyunk. Az ősszel tartott jogászgyűlés (más egyebek között) arról is tanácskozott, hogy a társadalom hathatósabb védelme érdekében a bíróság milyen intézkedéseket tegyen a bűntettesek bizonyos csoportjával szemben (például szokásszerü, köz- veszélyes, iszákos, vagy korlátolt beszámításu stb. bűntettesek), és hogy ezeknek az intézkedéseknek foganatosítása körül a biróságot milyen befolyás illesse meg? A határozat ez: Oly elítéltekkel szemben, akik fogyatékos, vagy elfajult értelmi vagy érzelmi szervezetük folytán cselekményeik bűnösségének felismerésére, vagy gonosz hajlamaik megfékezésére egyáltalán nem, vagy csak igen korlátolt mértékben képesek, biztonsági intézkedéseknek van helye, ha előéletüknél és az Ítélet alapjául szolgáló, a vagyon, az élet, a testi épség, vagy az erkölcsiség ellen irányuló cselekményük súlyánál fogva, közveszélyeseknek bizonyultak. E biztonsági intézkedéseket a büntetés helyett, vagy amellett az elitéltek egyéniségének megfelelő külön intézetekben kell f'wr másítani, ahol az őrizetbevétel és ái .Almás befolyások kizárása mellett különös, gond fordítandó az elitéltek gyógyítására, foglalkoztatására és oly kiképzésére, mely szabadulásuk esetén lehetővé teszi tisztességes megélhetésüket. E biztonsági intézkedések elrendelése, épp úgy, mint megszüntetése, a bíróságok hatáskörébe tartozik. Azt mondják erre sokan: ez az igazi liberalizmus! Pedig dehogy. Ez még csak fél liberalizmus. Társadalom-mentés — részletekben!.. Mert a társadalom boldogulásának igen sok az akadálya. És ha javítani akarunk az áldatlan közállapotokon: ezeket az akadályokat egyenkint bár, de valamennyit el kell távolíta- nunk az útból, nehogy az irmagul meghagyott egyetlen akadály veszélyeztesse törekvésünknek végső célját. Már pedig a társadalom bajait nem csupán az elhagyott gyermekek, a züllésnek indult fiatalkorúak és az önkéntelen, vagy terhelt gonosztevők okozzák. Igaz, hogy ezek egytől-egyig született ellenségei a társadalmi rendnek és a kereteiben létesült mindenféle intézménynek. Rabszolgái a bűnnek és a vad, fékezetlen indulatoknak. Meghasonlott, mindenre elszánt és kész, lázongó lelkek. Gyűlölnek mindenkit, mert őket sem szereti senki; ártanak mindennek és mindenkinek, mert az életnek csak a mostohaságát érezik. Arra áhítoznak, ami a másé, mert nekik semmijök sincs ; és jogot formálnak ahhoz, ami nem az övék, mert azt, úgy vélik, a társadalom rabolta el tőlük. Vallást, hazát, törvényt, tekintélyt nem tisztelnek; nem is tanította őket senki ezeknek a tiszteletére. A munkától irtóznak; koldulás, csalás, lopás a kenyerük és vakon követve eldurvult ösztöneiket, egyre mélyebben sülyednek a bűnök fertőjébe. Ezeken tehát segíteni kell. Meg kell menteni őket önmaguknak és a társadalomnak, mert — minden megmentett lélek egy-egy leszerelt ellenséget jelent. Ámde a társadalomnak egyéb hajótöröttjei is vannak, akik jók, becsületesek, szorgalmasak, munkásak, törvénytisztelők, erkölcsösek, vallásosak; akik minden tekintetben hasz- ‘ nos tagjai a társadalomnak, és akik minden
