Eger - hetente kétszer, 1912
1912-01-03 / 1. szám
2 EGER. (1. sz.) 1912. január 3. megvetni az alapját. Ha ezt most a választói jog reformjánál elmulasztanék, ez nem a magyar fajnak, hanem a nemzetiségeknek fog hasznára válni. Fontos kérdés tehát e reformnál az, vájjon egyszerűen az írni-olvasni tudás kellékéhez kötött választói jog biztosítja-e a magyar faj túlsúlyát arra az időre is, midőn a tót és oláh minden erejéből azon lesz, hogy a saját anyanyelvén írni-olvasni megtanuljon? Aligha. Éppen ezért a magyarul irni-olvasni tudás kellékét tíz év múlva minden választó polgártól meg kell követelnünk. Ez a követelmény tiz év múlva és csupán azokra nézve, akik akkor és újonnan vétetnek föl a választók névjegyzékébe, sérelmes és méltánytalan nem lehet, mert egy modern állam, ha valóban szuverén, minden egyes polgárától, aki politikai jogokat akar gyakorolni, méltán és jogosan megkövetelheti az értelmi cenzusnak legalább azt az elemi fokát, hogy bírja az állam nyelvét szóban és írásban.» Az értelmi cenzusnak (tagadhatatlanul helyes) megállapítása és a magyar nyelv terjedésének annyira szükséges biztosítása után hosszabb fejezetben szól az egyenlő választói jogról, s egyúttal részletesen bizonyítja, hogy a pluralitás alapja nem lehet sem az értelmi, sem a vagyoni cenzus; a többes szavazatnak különben, szerinte, nincs gyakorlati jelentősége sem a magyarság, sem az intelligencia szempontjából, hanem inkább sokat árthat avval, hogy izgatás anyaga lehet. Legértékesebb része a memorandumnak az, mely a reform alapja gyanánt a választókerületek uj beosztását jelöli meg a következőkben: «Valóságos csodaszámba megy, hogy a mai beosztás mellett Magyarország nemzeti karakterét fenn tudta tartani. Vessünk egy pillantást a választókerületeknek mai beosztására: A Duna jobb partján 2.900.000 lakosra, melyből 70% magyar, 73, a Duna bal partján 2.000.000 lakosra, melyből 29% magyar, 59, a Duna-Tisza közén 3.200.000 lakosra, melyből 77% magyar, 63, a Tisza jobb partján 1.600.000 lakosra, melyből 49% magyar, 48, a Tisza bal partján, 2.300.000 lakosra, melyből 60% magyar, 53, a Tisza-Maros közén 2.000.000 lakosra, melyből 19% magyar, 43, Erdélyben 2.400.000 lakosra, melyből 33% magyar, 74 képviselő esik. E kimutatást bővebben elemezni fölösleges- Hogy a választókerületek mai beosztása menynyire igazságtalan a magyar nemzeti hegemónia szempontjából, elég csak arra az egy tényre rámutatnunk, hogy a Duna-Tisza közére, amely a magyarság zömének vidéke, ahol 2.500.000 magyar lakik, csak 63 képviselő esik, ellenben Erdélyre 74 képviselő esik, ahol pedig a magyarság száma csak 815.000! A magyar szocialistapárt a nemzetiségi pártok társaságában ezt a beosztást teljesen igazságosnak tartja, holott azt a beosztást, mely a magyarságnak kedvezne, azzal a csodálatos kifogással támadja, hogy a magyarok majorizálnák a nemzetiségieket! A szocialistapártnak ez az állásfoglalása minden kétséget kizáró módon igazolja azt, hogy ő már manapság nem a munkásosztály érdekeit szolgálja, hanem a magyar nemzet ellen irányuló törekvések szekerét tolja. Pedig ha figyelembe vesszük, hogy a magyarság csak 30 vármegye területén van többségben, 33 vármegye területén kisebbségben, sőt e 33 közül 12 vármegyében 10%-on is alul marad, (Temesben 9'3, Zólyomban 7'3, Beszterczenaszódban 7'1, Sárosban és Szepes- ben 6'3, Fogarasban 5‘6, Szebenben 4'9, Krassó- szörényben 4’8, Turóczban 4'2, Liptóban 3‘3, Trencsénben 2‘9, Árvában 1'8% a magyarság), úgy nincs kétség benne, hogy a választókerületek egyenlő beosztása esetén a szellemileg és anyagilag fejlettebb magyar és német elem az elmaradott szláv-tömegek uralma alá kerülne, és tegyük hozzá, hogy a városi polgárságot sok helyen túlszárnyalná a földmives-osztály. A választókerületek beosztásának kérdését tehát elvi alapon úgy kell megoldanunk, hogy a kulturális szempontból fejlettebb, közügyekben jártasabb, politikailag érettebb és öntudatosabb, és így a magyar állameszméhez ragaszkodóbb elemnek területeit, köztük első sorban a városokat, intenzivebb képviselethez juttatjuk. Ennek folytán a magyar többségű kerületek száma szaporodnék, míg a nemzeti törekvésektől aláaknázott kerületek száma tetemesen apadna. Ha a kerületek ezen egyenlőtlen beosztása az általános jelszavak nézőpontjából talán nem igazságos, de hazánkban, ahol ötödfél millió tót és oláh halálos gyűlölettel agyarko- dik a magyarság ellen, érthető és védhető. Kétségtelen, hogy a magyar elem hazánk népességének legjobb, politikailag legiskolázottabb, legérettebb és legtehetségesebb része, és mert ez így van, a tervezett beosztás macchiavelliz- musa teljesen indokolt. A cél az, hogy az ezeréves Magyarország magyar karaktere az egész vonalon megőriztessék, ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha az általános választójog reformja a magyaroknak biztosítja az uralmat. Ez pedig nemcsak magyar, hanem európai érdek is. Éppen ezért követelnünk kell a magyar állameszme föltétien elismerését, sőt követelnünk kell a föltétien meghódolást a magyar állameszme előtt. Túlzásokba csapni a kitűzött cél érdekében nem szabad, de viszont nem szabad gyöngéknek, félőseknek, engedékenyeknek, nagylelküeknek mutatkoznunk ott, ahol a nagy nemzeti cél határozott bátor állásfoglalást vár tőlünk. Mert tisztában kell lennünk azzal, hogy a magyarság és a szlávság küzdelme csak úgy érhet véget, ha az egyik fél végleg a csatatéren marad. Ez pedig nem lehet a magyarság! A választókerületeknek átalakítása a hegemon magyarság érdekében csak úgy történhetik meg, ha ezek kereteinek az eddigi törvényhatóságokat megtartjuk, mert a nemzet politikailag elsősorban törvényhatóságaiban érvényesülhet. A törvényhatóságoknak etnográfiái minősége szerint kell aztán meghatároznunk a választókerületek, illetve az országgyűlési képviselők számát.» A szépen megszerkesztett s a rendelkezésre álló statisztikai adatok fel- használásával, gondosan megépített emlékirat a községenkinti, nem kötelező és titkos választás szükségességének hangsúlyozásával és helyességének bizonyításával végződik. Mint alapos tanulmány, bizonyára tiszteletreméltó helyet kap a jogakadémiák tanári karától beküldött memorandumok sorában. A városok államsegélye. A most letűnt esztendő rosszul zárult Eger és Gyöngyös városára nézve. A belügyminiszter ugyanis a városoknak adott harmadik millió államsegélyből Egernek 5000, Gyöngyösnek ped g 4500 koronát utalványozott, ami alapos csalódás mindkét városra nézve és méltán szolgálhat alapul a legmesszebb menő aggodalmakra. Az eddigi kétmilliós államsegély szétosztásánál megállapított kulcs szerint ugyanis Egert, a már ed- d>g folyósított 25.000 korona után 12.500 K., Gyöngyöst pedig a 18.000 korona után 9000 korona újabb államsegély illette volna a harmadik millióból. És ezt a felosztási kulcsot véve a apui, — ha az államsegély eléri a 8 millió korona összeget, — Egernek évi 100 000, Gyöngyösnek pedig évi 72,000 korona lesz az őt megllető végső államsegélye. Ennek a számításnak azonban most már — úgy látszik — fuccs! A belügyminiszter a harmadik millióból Egernek nem 12,500 koronát, hanem csak 5000-et (tehát a felénél is kevesebbet) folyósított és Gyöngyösnek 9000 helyett 4500, koronát, vagyis éppen a felét utalványozta; ami bizony keserű meglepetést keltett mindakét városnál. Mert egyrészről az államsegélynek ilyen nagymérvű redukálása sok szép reményt és tervezgetni döntött dugába; másrészről ez is azt bizonyítja, hogy a város- fejlesztés politikájában is, — mint minden politikában — a 2X2—3, vagy 2X2=5, de sohasem 2X2=4. Hogy milyen lesz most már a helyes, vagyis inkább a végleges számítás: nem tudjuk. Lehet, hogy meghagyják alapul az első, vagyis a kétmilliós segély 12,500 K hányadát, vagyis a 25,000 koronát, azonban az ezután következő milliós mindegyikéből már csak a most megállapított 5000 koronát kapjuk. Ebben az esetben Eger a teljes 8 millió segélyből évi 25,000-j-6X5000=55.000 koronát kapna. Nem lehetetlen az sem, hogy az eddigi 25 000 koronás segélyhez hozzászámítják a most folyósított 5000 koronát és az így nyert 30,000 korona hányada, vagyis egy-egy millió után évi 10,000 korona lesz a kiosztás kulcsa. Ebben az esetben Eger város teljes államsegélye évi 8X10,000=80 000 korona lesz. Szó sincs róla, segí'ségnek ez is szép; ámde hol marad akár az egyik, akár a másik számítás az első, a kétmilliós segítség szétosztási kulcsa szerint reményeit évi 100,000 K teljes államsegélytől? Azután még az is kérdés, hogy egyáltalán alapul veszik-e a jövőben az eddig kiutalt államsegélyeket? A belügyminiszter erre nézve nem nyilatkozik. Leiratában mindössze csak azt említi meg, hogy törvény utján szándékozik a városok támogatá-áról intézkedni, s ezért tartotta vissza az ez évi harmadik milliót is. A törvényjavaslat el is készült, azonban a parlamenti viszonyok nem kedvezők annak a letárgyalására. Tovább pedig nem akarta a szétosztást halasztani, azért küldi le Eger városának az 5000 koionát, mint amennyi a harmadik millióból Egert illeti. Ebből a kijelentésből tehát az államsegély mérvére nézve következtetni nem lehet. H<nem vannak egyéb érdekesebb részei a leira'nak. Ezek közül kiemeljük a következőket: A törvényjavaslatnak az az alapelve, hogy az államsegély felosztásában azokat korlátozni „pem kívánj i, de viszont a közigazgatási alkalmazottak részére járó illetményeket biztosítani kell, hogy azt az államsegélyből kiegészíthessék. Ha azonban az eddigi államsegély erre a célra elég, a városok fonlíisák ez újabb segélyt tetszésük szerint bármely célra.
