Eger - hetente kétszer, 1911

1911-02-22 / 15. szám

Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre ___ 5 » N egyed évre - 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. EGER Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ---------- - intézendők. = K iadóhivatal: Lyeeumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. XXXIV. ÉVFOLYAM. s=_ Szerda, február 22. 1911. — 15. szám. Szabadkőműves törekvések Egerben. Eger, 1911. fe.br. 21. Most, mikor egyik legtekintélye­sebb napilapunk és egy fiatal, de már is tekintélyes, folyóiratunk határozott hangon kel ki a szabadkőművesek erő­szakoskodása ellen: Egerben is nyil­vánosságra jutott egy ilyen szabadkő- müves-ügy. A múlt héten jelent meg ugyanis a Budapesti Hírlapnak és a Magyar Figyelőnek említett cikke s a múlt hét szombatján folyt le egy be­csületsértési ügy tárgyalása az egri kir. járásbíróságnál. A vádló Karenovics József egri főreálisk. tanár s a vádlott Elek Osz­kár dr., szintén egri főreálisk. tanár. Amaz nyíltan bevallott katolikus és kongregánista, emez halálos ellensége a katolicizmusnak, de különösen a kon­gregációknak. Állandó összeköttetésben van avval a kis — felekezeti tekintetben nagyon türelmetlen — csoporttal, amely itt Egerben évek óta igyekszik megbon­tani a vallási békét, amely a Tanítók Szabadegyesületének is híveket akart toborzani s amelynek legfőbb törek­vése, hogy Egerben megalakítsa a sza­badkőműves páholyt. Őszintén szólva, se ezt, se az alább következő dolgokat nem hoztuk volna szóba, ha a szombati tárgyalás lefo­lyásáról, célzatosan megírt tudósításo­kat nem küldtek volna be egy-két bu­dapesti lapnak és egy cikket nem kö­zöltek volna róla egyik egri lapban. Szomorú dolognak s a tanulóifjúságra demoralizáló hatásúnak tartjuk ugyanis a tanárok súrlódását. És ha mégis megtörténik, véleményünk szerint, tit­kolni kell, amennyire csak lehet. Mi­vel azonban a szabadgondolkodók egri követői ebben az esetben is szabadon gondolkodtak, mi is kénytelenek va­gyunk nyilatkozni, mert nem úgy áll ám a dolog, amint az érdekeltek köz­zétenni jónak látták. Az ütközőpont ugyanis a főreál­iskolai ifjúság Mária-kongregációja, an­nak megalakítása, működése, fejlesz­tése. Ez fájt Elek Oszkáréknak és ez ellen keltek ki. Holott ez az ifjúsági egyesület az intézet keretén belül, a felsőbb hatóságok beleegyezése, jóvá­Az „EGER44 tárcája. A halvány menyasszony. Alkonyodott. . . Rőtszinű felhőfoszlányok úszkáltak az ég nyugati felén, keletről pedig a sötétség kezdett fellopózni a menyboltra las­san, nesztelenül. A hegyek ormán, az erdők sudarain, a helységek tornyán, a kígyózó vi­zeken utolsót lobbant az aranyos pír, a búcsúzó nap megtört tekintete. . . Azután szürkeség borult, homály nehezedett, sötétség terült a mindenségre. Az acélkék égen itt-ott fény csil­lant meg: az aranyszemű csillagok. Kovács Jenő ablakából nézte a nap hal­doklását. Figyelemmel, erősen, mozdulatlanul nézte a ragyogó égboltot, a lángoló felhőket és a tompán izzó, megtört fényű napot. A na­pot, mely az elmúlás pillanatában is mosolyt lehel, sugarat ont, színt ragyogtat, amely az ő sápadt orcáinak közepére olyan tűzpirosán égő lázrózsákat fest, mely lángot gyújt a bá­gyadt, szomorú szemben. . . Álmodozásából bántó, sivító köhögés za­varta fel. Tüdejéből jött a rémes hang. . . És arcán még jobban virultak a lázrózsák, sze­mében még jobban kigyúlt a sápadt, kísérte­ties fény. Elhúzódott az ablaktól. Pár darab fát tett a tűzre és leült a kályha mellé. Egy-egy piros, meleg sugár odaesett a sápadt arcra, az égő lázrózsákra. Azonban nem érezte, mert szemét lehunyva ábrándozott. .... Vidám, gondtalan diák volt. Csak leckéivel törődött és hasznos, érdekes olvas­mányaival. A tízperces szünetek alatt is, míg a szilajabbak testi erejüket mérték össze, a pén­zesebbek kiflit majszoltak, a virgoncabbak nó- táztak, a kiváncsiak az ablaknál tolakodtak, a „magolok“ hadartak és a félénkebbek resz­kettek: ő azalatt is olvasott. Néha-néha föl­vetette szemét a komoly, nagyértékű munká­ból és mosolyogva nézte a zajos életet, társai­nak mozgó csoportját. Szépnek, kedvesnek találta e képet, de nem kívánt benne részt- venni. Csak nézni szerette és — szeretettel nézte. Egyszerre csodálatosan megváltozott. Nem olvasott és nem mosolygott. Komoran bámult maga elé. Szótalan lett. Kerülte társait. Az utcán lesütött szemmel, lehajtott fejjel járt. Gyakran kiment a temetőbe és hosszú ideig járkált a behorpadt sírok, elkorhadt keresztek közt. Társai (nagy részök már régen átesett ezen a betegségen) jól tudták, hogy mi baja.. Szerelmes volt. Szerelmes azzal a hévvel, az­zal a félénkséggel, azzal a reménnnyel, azzal az önzetlen, ideális érzéssel, mely csak bohó diákszivekben fakadhat. . . És féltékeny volt, mint minden tapasztalatlan, ifjú szerelmes. hagyása alapján alakult és működik. Ez épen olyan lelki gyakorlóiskolája a katolikus ifjaknak, mintha más val- lásuak alakítanának vallásos társulatot. Ebben nem a felekezeti gyülölséget szítják, mert hisz’ az szóba se kerül ott, hanem a gyakorlati katolicizmus elveire tanítják, helyesebben szoktatják az ifjúságot. A megalakítás jogához tehát épen úgy nem férhet szó, mint az egyesü­let működéséhez; annál kevésbbé, mert hiszen kinevezett tanár vezetése mel­let, jóváhagyott alapszabályok szerint gyüléseznek és végzik lelkigyakorla­taikat És mégis mi történt? Elek Osz­kár dr. ismételten „butító rendszernek“ minősítette az ifjúság előtt. Általában több alkalommal nyilatkozott sértően a vallásról és a kát. vallási intézmények­ről élőszóval az ifjúság előtt, sőt meg­jegyzések révén írásban is. Ideges türelmetlensége annyira ment, hogy mikor novemberben, a vallástan- tanár vezetésével több tanuló Budapes­ten járt a kát. nagygyűlésen, egyik tá­vollevőről azt jegyezte be az osztály­Pedig ideálja, egy szép, feketehaju, „fel őbb- leány“, nem adott okot a féltékenységre. Ro­konszenvezett a csinos fiúval és vonzalma éppen oly idős volt, mint a Jenő szerelme. Szívesen beszélgetett a „kis komollyal“ (igy hívta Ko­vácsot) és ez Jenőt igen boldoggá tette. Ha aztán néha-néha egy meleg tekintet, egy ben­sőséges kézszorítás, egy mosoly, egy lágyabb, gyöngédebb szó is jutalma lett — szerette volna megölelni az egész világot. Egy darabig nagyon boldogok voltak. Csak egymásnak és tanulmányaiknak éltek. Jenő azzal a szent, magasztos kötelességéin ttel ült könyvei mellé, hogy most már nem csupán magáért kell dolgoznia. És Margit örömmel tanult, hogy mikorra Jenő elvégzi iskoláit, ő is értsen a főzésen, varráson kivül egyébhez is. De a boldogságnak, az ábránd-életnek egy­szerre vége szakadt. Sok embernek nagy örömet okoz, ha más­nak kárt tehet; gyönyört nyűit, ha má-t kí­nozhat. Ezek közé tartozott Vadász Béla is, ki elhatározta, hogy a féltékeny Kovácsot meg­bosszantja. Járogatni kezdett Margitékhoz. A mama örömmel fogadta, mint a reményi eljes ifjút illik; Margit pedig szívesen beszélgetett vele, mint ideáljának barátja megérdemli. Jenő eleinte nyugodt volt. Mikor azonban látta, hogy Margit egyre szívesebben társalog Bélával, kitört belőle a féltékenység. Kért, kö- nyörgött, csengett és írt Margitnak, hogy ne

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom