Eger - hetente kétszer, 1911
1911-02-18 / 14. szám
2 EGER. (14. sz.) 1911. február 18. sokban, amelyekben az államhoz és más erkölcsi szervezetekhez áll. Ami már most a vallás közjogi állásának arányait illeti, az a nemzet életére, történelmi fejlődésére gyakorolt befolyásától fog függeni. Az állam gyakorlati szemmel bírálja: mit jelent reá etikailag és gazdaságilag is valamely vallás. És minél összébb forr egy vallás a nemzet életerőivel; minél tisztább forrása az a hazafi ni lelkesedésnek; minél erősebb támasz a nemzeti és históriai feladatok munkájában: annál inkább közügy a nemzetre az a vallás. Ez a szempont vezetett és vezethet minden államot a vallás közjogi állásának szabályozásánál. És ez vezette a magyar alkotmányt is a bevett, elismert és tűrt vallások rendszerének felállításánál. . . A lelkiismeret, mint mondottam, kényszert nem tűr. Annak szabadságát biztosítani kell. Nálunk már a szabad vallásgyakorlatról rendelkező törvény előtt is szabadon hihetett minden állampolgár bármely hitet. Ez a személyes szabadság folyománya volt, amelyet törvényeink mindenkor biztosítottak. Az állam minden hitet megtűr, mert hiszen ez a lelkiismereti szabadság követelménye. Sőt amennyiben az egyesülés törvénytelen célra nem irányul, még a szervezkedést is megtűri. De ha azután valamely vallás, mint jogi szervezet, elismerést, jogi védelmet és támogatást kíván, akkor ennek a védelemnek és támogatásnak a feltételeit az államnak joga, sőt kötelessége megállapítani. Az elismertség jellegét és föltételeit állapítja meg jogrendszerünkben az 1895. évi XLIII. te. Halászy Caesar dr. Csütörtök, február 9. No alaposan kikorcsolyáztam magam. Milyen mennyei élvezet is az! Hm! Különösen két tűz között. (Értve: két jó pasas közt.) Kár, hogy oly hamar haza kellett jönni! . . . Pistával, meg a Golf árammal korcsolyáztam. A Golf áram a Pista barátja, azért neveztük el igy, mert nagyon hosszú legényke. . . Pedig nem tehet róla. Pista nem is olyan nagy paraszt, mint Ha mondja, mert akkor nem tenne ilyet (t. i. megszorította a kezem). Csak szemtelen. No de az nem baj. Péntek, február 10. Semmi különös dolog nem történt. Oh, bár a jövő hét gazdagabb lenne engem (közelről) érdeklő eseményekben! Szombat, február 11. Nagy takarítás! Oh, majd elszakad kezem, lábam... Miért is nincs nekünk vagy hat szobalányunk? Hétfő, február 13. Tegnap nem értem rá a naplóba Írni, mert Eulália néninél voltunk — gratulálni. Tegnap volt ugyanis a nevenapja. . . Ez az Eulália néni a mamámnak unokatestvére. Nagyon soEger város közgyűlése. Eger város képviselőtestülete szombaton, február hó 18-án d, e. 11 órakor a város közháza nagytermében rendes közgyűlést tart, melynek 28 tárgya közül az érdekesebbek: A 230.000 koronás kölcsönről kiállított kötelezvény. Kollmann János és társai kérvénye a vasúti állomás kibővítése, illetve újraépítése iránt. Komárom sz. kir. város megkeresése a városi tisztviselők fizetésének végleges rendezése tárgyában. Czvek László egri lakos ajánlata a műtrágya-gyár felállítására vonatkozóan. A rendőrkapitány jelentése a fekália lerakodó helyére vonatkozóan. A közig, és pénzügyi szakosztály javaslata a Sasvár-utcában építendő kőfal költségeire vonatkozóan. A városi tanács jelentése a Hatvan kettős negyedi szénáskerthez vezető út kiépítése tárgyában megtartott versenytárgyalásról. A városi napdijasok kérelme az államsegélyükből ^levont drágasági pótlék kiutalása iránt. Pál Ferenc és társai utca-tisztogatók kérelme drágasági pótlék megszavazása iránt. Langer és Róna gyárosok ajánlata a város utcái és házai részére új cím- és számtáblák szállítása iránt. A városi tanács előterjesztése a gazdasági ismétlő iskola céljára átengedett területre vonatkozóan kötött egyesség elfogadása iránt. A fogyasztási adóbizottság javaslata a bor- ellenőrök fizetésének javítása iránt. A cselédkérdés. — Szabályrendelet-tervezet a hatósági cselédszerzS-inté- zetr81. — Ha háziasszony volnék, gyöngyöt nem termo mindenkori csigakin-nak nevezném el a cseléd-kérdést. Mert gyötrelmes, kínos ügy ez a háziasszonyok életében, mely anyáról leányra száll örökségképpen és vonszolják magukkal, mint a legendabeli bolygózsidó az életet. Nem tudnak tőle megszabadulni. Ha ellenben cseléd volnék, a század soha véget nem érő kéjé-nek nevezném a cseléd-ügyet. Mert micsoda paradicsomi gyönyörűség az, vékát ettem, mert vacsora is volt. (Különben az unokatestvérem még többet evett). . . Tulajdonképen nem számítottunk arra, hogy traktát adjanak. Mondhatom, hogy finom vacsora volt... Tea, hideg felvágott, pulykapecsenye hidegen, befőtt, torta, gyümölcs. . . Ez éppen elég volt egy ilyen érző kebelnek, mint az enyém. No, Géza! Jaj milyen sokat evett! Dehát minek is affektált volna. Különben egy gimnazista nem is tudja még, hogy mi az. így tehát, ami az evést illeti, nagyon pompás volt, de nem mulattam jól. Pista nem volt ott; ... privát pech. Igaz, hogy énekeltünk, de az semmi se volt. Ennyi az egész írni valóm. Ja igaz! csak annyit akarok még mondani, hogy Pista, úgy látszik, már teljesen el van hidegülve, én szintén. . . De ha befagy a jég, akkor fölenged (t. i. a szív).Tudja Isten, miért, de dühös vagyok! Olyan szamár, buta minden unokatestvér a világon (illetve inkább keveset beszélnek). Kedd február 14. Borzasztó kalandom volt ma, amikor iskolába mentem. Hogy az elején kezdjem a dolgot, mindig elviszem a kiflim az iskolába (jól esik bemajszolni tiz órai szünetkor,) a könyveim tetejére kötve, az elegáns szijjal. — Hogy, hogy nem, de a karcsú kifli kicsúszott a szijj közül rig bosszanthatni azokat a „nagyságáikat, akik a teremtett világ urainak, a kenyérkereső, családfenntartó férfiaknak parancsolnak, pórázon vezetik őket, szóval kormányozzák a világot, és csak egynek nem tudnak parancsolni, egynek kötelesek eltűrni a szekatúráit, a — cselédnek ! . .. De hát c-upán pályatévesztett újságíró vagyok és mert nem lehetek házi cseléd, (mert ha újra születhetnék, az lennék) szomorodott szívvel, irigy vágyódással konstatálom, hogy a kéjnek nagy szakértője, Pierre Louys nem mondott igazat, midőn azt mondotta, hogy a görög-kor óta nem tálát föl az emberiség több uj élvezetet, mint egyetlenegyet: a dohányzást. Hát ez egyszerüeu nem igaz és ezt a szemrehányást (mert az akar lenni!) igazán nem érdemli meg a szegény emberiség, mert bárha nem sikerült is újabb ízesítőt kikutatni sivár földi létünk megédesítésére: itt van a cseléd-kérdés az ő megoldhatatlannak látszó problémájával, amely izgatja, bosszantja, keseríti az emberiség egyik részét, a kisebbik részét t. i., amelyik cselédet tart, de az emberiség nagyobbik részét, azt, amelyik cseléd, avagy abból a matériából való, amelyből a cselédség kikerül, állandóan a legédesebb mámorban ringatja. Vagy nem kéj az a mámor, aminek soha nincsen vége? Én a század legnagyobb kéjének tartom és vallom. Lehet azonban, hogy tévedek ; lehet, hogy a cseléd-ügy varázsa is megtörik egyszer, és akkor vége a kéjnek. Hát legyen. Törjön meg a varázs. A kéjnek azonban akkor sem lesz vége. Mert ne feledjük, hogy a tegnapi szolga, amikor urnák érzi magát, nem igen szokta úri módon viszonozni sem a tapasztalt rosszat, sem a tapasztalt jót. Ha majd egyszer a mai cselédtartó háziasszonyok, akik valóságos fehér rabszolgái cselédeiknek, felszabadulnak a rabszolgasorból és igazán urai, parancsolói lesznek a cselédeknek : micsoda képzelhetetlen kéj lesz az megint! Zsarnokaivá lenni eddigi zsarnokainknak! Igazi reneszánsz kéj, amelyet ugyancsak a cselédkérdésnek fogunk köszönhetni, amely már akkor nem lesz. De hát még nem tartunk itt. A cselédkérdés egyelőre még olyan gordiusi csomó, amelynek nem érkezett meg a — Nagy Sándora. Hanem a Tóth Sándora már itt van. S ez és leesett. . . Atkozott kifii! Mintha csak kiválasztotta volna a helyet, éppen a „maflasarkon“. Itt szükséges lesz egy kis szómagyarázatot adni. Mi az a maflasarok? Hát kérem az a sarok a fő-utcán, ahol az aranyifjúság szokott ráérő idejében álldogálni... „Koketálni“, „gusz- tálódni“ . . . Hát itt e-ett ki éppen az a nyomorult kifli. . . Micsoda hahota, gúnyos kacaj hangzott utánam ! Oh én szerencsétlen fiótás ! És nem volt bennük annyi udvariasság, hogy felvették volna; egy kéményseprő fiúnak — ki a sarkamban lejtett — kellett ezt megtennie. — Rajta is volt mind az öt ujja nyoma. S én szamár, még szegényre rákiáltottam hogy: — Egye meg! (Be is kapta egy-kettőre, ügy látszik, éhes volt.) De aztán már — haragom csillapultával, megbántam. Elvégre én is megettem volna. Soha el nem felejtem ezt a napot. Szerda, február 15. A magyar tanárom szemelvényeket olvasott a dolgozatomból. Tételünk volt ,.A legújabb magyar líra és képviselői,“ Én Farkas Imréről írtam különösen sokat. Magasztaltam a dolgozatomban... Ezért csúfolt ki a magyar tanárom. Oh, bár egyszer „A magyar nyelv tanárainak a psichologiáját“ adná fel
