Eger - hetente kétszer, 1911
1911-12-20 / 101. szám
4 EGER. (101. sz.) 1911. december 20. szólt. Nem a vár külső történetét adta, hanem ismertette a XV. századi hevesmegyei várakat. Ezek közt szerepel az egri püspök két vára is: Eger és elővára Szarvaskő. Érdekes művelődéstörténeti emlékünk maradt e két vár épületeiről, katonai berendezéséről és várbeli életéről: a Bakocs-kódex. Ennek összes adatait felhasználva bebizonyítja az előadó, hogy igaza van Istvánfinak és Forgáchnak, mikor azt Írják: „az egri várat a püspökök a XVI. századig inkább kényelmes tartózkodási helynek rendezték be, mint védelmi pontnak.“ Eger vára a XVI. században nyerte stratégiai fontosságát. Ekkor a török-magyar határszélen való fekvése Felső-Magyarország kapujának predesztinálta, fentartása országos érdek volt. 1548 ban belevonták Egert a magyar végvár- rendszerbe. A vár átalakítása, erődítése „magyar módon“ történt. Először a várost foglalták bele a védelmi rendszerbe, „tapasztott palánkkal“ övezik s „annak vala négy kimenő kapuja.“Itt vetített képen bemutatja Egert utcáival Bakócz Tamás korából, azután a bekerített Egert utcáival Dobó korából. A vár megerősítésénél szintén „magyar módon“ jártak el. Már Csaby István ketté akarta szakasztani a várat, de ezt csak Perényi Péter és várnagya Varkocs Tamás hajtották végre. A régi várból lett: belső (frenk) és külső, huszárvár, vagy Sándor-vár. Megkezdik az Ó-kaputól a Külsö- vagy Varkocs-kapuig terjedő rész építését. — Azután Dobó Istvánnal foglalkozik bővebben, aki Salm gr. utasítására visszafoglalja Eger elő- várát, Szarvaskőt, — Eger védelme szempontjából részt vesz Szolnok erődítésében. Az egri kővárat palánképíményekkel erősíti „szép erős palánkkal“, „tapasztott palánkkal“, „sövénypalánkkal“. Vetített képen ismerteti a Dobókorabeli belső és külső vár bástyáit, kapuit, tornyait, épületeit. Előadása befejezéseképen megemlítette, hogy Eger régi 1407-es jelzésű térképe hamisítvány. A város XVI—XVII. századbeli képei megbízhatatlanok. Domenico Zanti 1565-diki, Georgius Hufnagel 1617, Or- telius és Krekwitz 1596-i ostromot ábrázoló képeknek vetítésével ért véget az előadás, melyet a jelenvolt szépszámű közönség lelkes tapssal jutalmazott meg. A szinikerület bizottsága szerdán délután tárgyalja a miskolczi helyi bizottság javaslatát, mely 1914. aug. 31-ig óhajtja meghosz- szabbítani a Palágyi szerződését. Az egri szinügyi bizottság helyeselte a két éves meghosszabbítást annál inkább, mert az ilyen elszigetelten jelentkező kerületek úgy sem számíthatnak komolyabb pályázókra. Bizonyos pótlások, illetve föltételek teljesítésére kötelezik azonban Palágyit a meghosszabbítás ellenértékeként. Jankovics kir. tanácsos, elnök, a szinügyi bizottságunknak tegnap tartott üléséből ezt az álláspontot képviseli a szinikerület holnapi ülésén. Kabaré-előadás. Pintér Imre, ki a nyáron is rendezett nálunk egy sikerült kabaré-estét, december 26-ra hasonló célból kérte a Városi Színház átengedését. Zenekari hangverseny. Az érs. rk. tanítóképző ifjúságának zenekara vasárnap délelőtt sikerült hangversenyt rendezett pártoló tagjai számára. A zenekar rövid múltjához képest (Révész Károly tanár teremtette meg a múlt iskolai évben) szép készültséggel, folyton haladó technikával játszott el több magyar dalt, keringőt, indulót Herovics Antal karmester vezetésével. Köszönetnyilvánitás. Mindazoknak, kik angyali jóságu, Istenben boldogult leányunknak, Annuskának, elhunyta alkalmából részvétüknek a temetésen való megjelenésükkel, vagy bármi más módon kifejezést adni kegyeskedtek és evvel végtelen mély fájdalmunkat enyhítették: ez úton mondok szívből jövő, hálás köszönetét. Eger, 1911. december 18. Godál Sándor és családja. JjJgpg§|§$S US & ■ Bezárták az iskolákat. Említettük legutóbb, hogy Egerben mily nagy mértékben lépett föl a kanyaró és a vörheny. Majzik Viktor alispán, a veszedelem tovább terjedésének meggátlá- sára, szombaton délután úgy intézkedett, hogy mára (19-ére) minden iskola előadását beszüntette. Eger valamennyi közép- és elemi iskolájában kiadták tehát a karácsonyi szünetet, mely — szokás szerint — január 2-ig tart. Az elemi iskolákra nezve azonban jelzi a rendelet, hogy a tanítás megkezdésének időpont- 'ját később állapítja meg az alispán. Jankovics Dezső polgármester szigorúan elrendelte, hogy az iskolákat, tan- és nevelőintezeteket a karácsonyi szünet alatt újra kell meszelni, surol- tatni és dezinficiálni. A munkálat teljesítésének ellenőrzésével Fridi Gyula rendőrkapitányt bízta meg, jelentés-tétel kötelezettségével. Természetes, bogy az ovodák és iskolák karácsonyfa-ünnepségei, pásztorjátékai is mind elmaradnak. A posta karácsonya. A karácsonyi és újévi rendkívüli csomagforgalom ideje alatt a küldeményeknek késedelem nélkül való kezelése csak úgy biztosítható, ha a közönség, a csomagolásra és címzésre vonatkozó postai szabályokat megtartja. 1. Pénzt, ékszert, más tárgyakkal egybe csomagolni nem szabad. 2. Ha a csomag értéké legalább 100 korona, vagy ha a csomag készpénzt, ékszert, zsebórát, arany vagy ezüst tárgyat tartalmaz, valamint abban az esetben is, ha a csomag terjedelme az 1 köbdecimétert meg nem haladja, minden egyes csomaghoz külön-külön szállítólevelet kell kiállítani. Ezeket a csomagokat a feladás alkalmával mindig a pénzeslevél felvételével megbízott postatisztviselőnek kell átadni. 3. Csomagolásra faláda, vesszőből font kosár, viaszos vagy tiszta közönséges vászon, kisebb értékű és csekélyebb súlyú tárgyaknál pedig erős csomagoló papir használandó. Vászon vagy papir- burkolattal takart csomagokat, göb nélküli zsineggel többszörösen és jó szorosan kell átkö'ni, a zsineg keresztezési pontjain pedig pecsétviasz- szal kell lezárni. 4. A címzésnél kiváló gond fordítandó a címzett nevének, polgári állásának vagy foglalkozásának és lakóhelyének pontos kitételére és ha ott posta nincs, az utolsó posta pontos és olvasható feljegyzése különösen szükséges. 5. A címet magára a burkolatra kell írni, de ha ez nem lehetséges, akkor a cím fatáblácskára, bőrdarabra vagy erős lemezpa- pirra írandó, melyet tartósan a csomaghoz kell kötni. A papírlapokra írt címeket mindig egész terjedelmében kell a burkolatra felragasztani. Felette kívánatos, hogy a feladó nevét és lakását, továbbá a cimirat összes adatait feltüntető papírlap legyen magában a csomagban is elhelyezve arra az esetre, hogy ha a burkolaton levő címírat leesnék, elveszne, vagy pedig olvashatatlanná válnék, a küldemény bizottsági felbontása útján a jelzett papírlap alapján a csomagot mégis kézbesíteni lehessen. Kívánatos továbbá, hogy a feladó saját nevét és lakását a csomagon levő címírat felső részén is kitüntesse. 6. A csomagok tartalmát úgy a címíraton, mint a szállítólevélen szabatosan és részletesen kell jelezni. Budapestre és Wienbe szóló élelmi szereket, illetve fogyasztási adó alá eső tárgyakat (húsnemű, szeszes italok stb.) tartalmazó csomagok címirataira, nemkülönben az ilyen csomaghoz tartozó szállítóleveleken a tartalom, minőség és mennyiség szerint kiírandó (pl. egy pulyka 3 kgr., 2 liter bor srb.)Ez a fogyasztási adókivetése szempontjából szükséges és a gyors kézbesítést lényegesen előmozdítja. Apró hirek. Betörés a kriptába. Tarnaörsről jelentik, hogy a Szent-Anna kápolna alatt nyugvó Orczy Szerafin báró koporsóját ismeretlen tettesek kirabolták. A sírboltba vezető nagy vasajtó kifeszitése után a külső érckoporsó födelét feltépték, azután bezúzták a belső koporsó üvegfödelét és a huszonhárom évvel ezelőtt eltemetett huszárfőhadnagy egyenruhájából az összes ékszert: zsebórát, láncot, aranyszivar- tárcát ellopták. A gyűrűket is leszedték a halott ujjairól a vakmerő sírrablók, akik után erélyesen nyomoz a csendőrség. — Raktár-tüz. Tiszafüreden nagy tűz pusztított Weiszmann József kereskedő raktárhelyiségében, ahol nagyobb mennyiségű gyufa, zsiradék, olaj, fűszer, gyertya, szappan és egyéb gyúlékony anyag volt felhalmozva, a padláson pedig igen sok széna volt. A tűzoltók csak nagy fáradsággal, ötórai kitartó munka után tudták a veszedelmes tüzet elfojtani. — Tolvaj cigány, Szarvas István egerbaktai gazdaember kendőbe kötve, a tükör hátamögött tartotta a pénzét, valami harmadfélszáz koronát. Tót Sándor vályogvető cigány egy óvatlan pillanatban ellopta ezt a pénzt és bejött vele Egerbe — kiruházkodni. De még csak a reggelizésnél tartott., amikor letartóztatták. — Kirabolt községháza. Egerszaló- kon vasárnap éjjel kirabolták a községházát. Ismeretlen tettesek az ablakon át behatoltak a gyűlésterembe és a község pénzszekrényét a benne elhelyezett 4400 koronával együtt elvitték. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. Kiadó ház. Széchenyi-utca 58. számú ház, 6 szoba, veranda, konyha, előszoba 2 kamra, istálló, kocsiszín és hozzátartozókból álló lakás, nagy kerttel 1912. február hó l-töl kiadó. Az Almagyaron 4 magyar hold és 568 □ öl területű szántóföld, továbbá egy könyű zárt üveges batár eladó. Értekezhetni Széchenyi-utca 58. szám alatt. 12142. P. 911. Hirdetmény. Az egri kir. tszék, mint úrbéri bíróság közhirré teszi, hogy a káli 1 sz. betétben a I 1—152 szám. a. felvett közös legelőre vonatkozó felosztás kérdésében, az 1890/—I. M. 20326 sz. rendelet 46. és illetve 5 §-ának megfelelő- leg a most hivatkozott rendelet és §§-oknak értelmében teljesítendő nyomozás végett a helyszínére határnapul 1912. évi január hó 29. napjának d. e. 9 óráját kitűzte a nyomozás teljesítésére Kalo Miklós kir. tszéki bírót kiküldte s a közös legelő érdekeltjeit erre a határnapra oly hozzá adással idézi, hogy az eljárás folyamán személyenkinti idézés, vagy értesítés elvárása nélkül, érdekeik képviseléséről gondoskodjanak. Kelt Egerben, a kir. tszék mint úrbéri bíróságnál 1911. december 7-én. Dr. Böhm, elnök, Zbiskó, jegyző. ■ ■ ■ ^ ■ É ■ ■ ■ ■-------T A legszebb és legalkalmasabb karácsonyi ajándék bárkinek! Elajándékozunk 3000 pár cipőt! Kitűnő Chevro, füzőscipöinknek bevezetése céljából elhatároztuk, hogy 3000 pár cipőt elajándékozunk s csupán a munkadij megtérítéséül kérünk 3 pár cipőért 14 koronát. Cipőink a legjobb bőrből, elegáns kivitelben (tartós modern formában) készülnek s 3 pár ára egyébként 36.— korona. Mi tehát tényleg megajándékozzuk Önt ezen cipőkkel s csupán azon kívánságunkat kötjük hozzá, hogy gyárunk cipőit ismerősei körében »janija. Érthetővé lesz, hogy gyárunk kizárólag jó minőségű és kifogástalan cipőket szállít, mert hiszen ajánlására számitva, a későbbi üzleteknél reméljük tulajdon- képeni hasznunkat. Ezen ajándékcipőket csak december hó 31-ig küldjük széjjel. Ajánlatos tehát azokat azonnal megrendelni, mert a címünkre érkező nagymennyiségű megrendeléssel szemben kizárólag csak 3000 pár cipőt ajándékozhatunk. A megrendelések a beérkezés sorrendjében elégíttetnek ki. Amennyiben a 3000 pár ajándékoipö elfogyna — mit annak idején közölni fogunk — a további rendeléseknél 3 pár cipőt csupán 36 koronáért szállíthatunk. Egyenlőre azonban amig » készlet tart 14 koronáért oly 3 pár cipőt fog kapni, melyek bizonyára a legnagyobb mértékben ki fogják elégíteni. — Tetszés szerint szállítunk úri, vagy női füzőseipő- ket a legjobb bőrből a kivánt számban, vagy centiméter nagyságban. Kern megfelelőt készséggel visszaveszünk, úgy hogy kockázat teljesen kizárt. — Szétküldés utánvét, vagy az összeg előzetes beküldése ellenében. — Megrendelések intézendők: SCHUHFABRIK in OSVIECIM Nr. 243. Österreich. ■ ■ W W j ____B____!____I____I____L ■ E ger, 1911. Az érseki lyeeum könyvnyomdája.