Eger - hetente kétszer, 1911

1911-12-09 / 98. szám

Előfizetési árak: Egész évre----10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre ~ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények =======■ intézendők. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. i 1911. — 98. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. s==^-_ Szombat, december 9. ország perifériái pedig el -senevésznek, vérszegénységbe estek, mert minden erejüket csak a szivbe koncentrálták. Ez az egészségtelen állapot annál veszedelmesebb, mert az ország agyon­táplált szivének nincs — magyar szive. Budapest élete nem a magyar nem­zet szivdobbanása; szellemi és erkölcsi életének nyilvánulása nem a puritán ma­gyar gondolkodás és cselekvés kifeje­zője. A budapesti zagyva műveltségű és kevert közönség, rüelynek Ízlése meg­romlott, nem lehet a magyar nemzeti közművelődés areopágja. Ezt nemcsak észrevette a jó vidék, hanem az orvoslásért is jó ideje sóvá­rog. Budapest növelésével úgy járt a nemzet, mint a drámai hős: túllőtt a célon és most viseli tettének követ­kezményeit. Viseli, mert kénytelen vi­selni. De nem törődik bele, hanem tet­tekkel is küzdeni akar ellene. A józan és romlatlan magyarságnak ki kell szabadulnia a főváros kulturális gyámsága alól s a maga lábán, önál­lóan kell járnia, ha el nem akarja ve­szíteni nemesebb erkölcsi érzéseit, gon­dolkozását. A magyar szellemi életnek vidéki középpontokra is szüksége, égető szüksége van. A szellemi élet decentralizációja elodázhatatlan, mert ma már az iroda­lomban csak az érvényesül, aki „a tűznél van.“ Óriási erkölcsi meg szel­lemi tőke és nagy hírnév kell ahhoz, hogy valaki vidéken meghúzódva is megtarthassa fölényét a budapesti kri­tika előtt. A közművelődési középpontok, — vagyis a szellemi decentralizáció, — ná­lunk igen üdvös eredményeket hoznának. Ha Budapest felszívó erejének a vidéki középpontok ellenállának, úgy haladunk majd, mint a nagy nyugati államok. Németországban nem csupán Berlin az irodalmi középpont, hanem odasorako­zik mellé (hogy csak nehányat említ­sünk) Halle, Bonn, Heidelberg, Würz­burg, Boroszló, Lipcse, Freiburg stb. Olaszországban Róma mellett ilyen köz- művelődési középpontok: Nápoly, Bo­logna, Milano, Torino, Pisa; — Fran­ciaországban Bordeaux meg Toulouse stb. Svájcnak is több ilyen szellemi középpontja van (Zürich, Basel, Genf, Bera stb.). És mindeme nemzetek iro­dalma, művészete él, virágzik, halad fejlődik. . . Hát vájjon a mienk elmaradna ta­lán, ha Budapest nem szívná fel ösz- szes szellemi erőnket?! Nem; a világért sem! Sőt ellenkezően! Közművelődésünk decentralizálása. Eger, 1911. dec. 7. Innen-onnan másfélszáz esztendeje, hogy megindult az a törekvés: Pestet irodalmi középponttá kell tenni. És idestova száz esztendeje annak, hogy ez a terv sikerült az „Aurora“ köré­nek. Amit azonban e kérdésnél elvesz­tettünk időben, azt sokszorosan vissza­pótoltuk becsületes, odaadó és kitartó munkában. Mintha csak azt éreztük volna, hogy irodalmunk középpontja, az ország szive, vérszegény. Mindenki odahordotta tehát, ami szépet, jót, ne­meset alkotott. így azután lassankint teljesen centralizálódott nemzeti köz­életünk. Budapest lett minden; a sze­gény, a lenézett, akihasznált „provine“ pedig csak a Hamupipőke szerepére vállalkozhatott e ragyogó dáma mellett. Mert Budapest ragyogóvá lett; gazdaggá, hatalmassá. A politikai és irodalmi középpontból művészeti, ipari és keres­kedelmi középpont is lett. És mi évtizedeken át néztünk büsz­kén a mi kedves Budapestünkre, az ország szivére. Dicsekedtünk vele, hogy milyen szép, milyen nagy, hogyan fej­lődik, milyen erős, milyen gazdag. . . Csak azután vettük észre, hogy az or­szág szive vértolulásban szenved, az Az „EGER44 tárcája. A rablógyőző Herkules. A görög és az itáliai kiklopsz-építmények hasonlósága arra enged következtetni, hogy mindazok a latin nyelvi és hitregei sajátságok, melyek az ősi latin mitológiában a görögökéi­vel azonosak, tulajdonképen a pelazgok útján terjedtek el és honosodtak is meg Itáliában. Minthogy pedig a hellének ép’ úgy tartották az atyafiságot ez ősi pásztornéppel, mint a latinok is, mi sem világosabb, mipt hogy egy­más vérségi kötelékeiről meg voltak győződve. E hármas kapcsolat hozhatta át Herakles mon­dáit is Itália földjére, amint Geréb megjegyzi. (A rómaiak tört. 11. 1.) A legszebb Herkules-mitoszt Vergiliusnál ol­vassuk az Aeneis Vili. könyvében. Mikor ugyanis Aeneas Evanderhez ment, hogy tőle segítséget kérjen a ru'ulok ellen, a görög hős éppen áldozatot mutatott be Herkulesnek a félelmetes rabló-óriás, Cacus, megölésének em­lékezetére. A borzasztó élet-halálharcban, mely a két bikaerejü óriás közt végbement, Cox helyesen ismeri fel a napsugár küzdelmét a sötétség hatalmával. Kisértsük meg pár ecsetvonással halavány képét adni e titáni viaskodásnak, mely oly élénken foglalkoztatta a nagy Vergi- liusnak és általa az egész római népnek fan­táziáját ! * Ember-nemjárta őserdőktől körülvéve, zeg­zugos, dohos völgyteknőből emelkedik magasra az Aventinus sziklahalmaza. A roppant kő- koloncokat mintha valami iszonyú erejű titán döntötte volna rakásra! Sehol semmi rendszer, semmi tervszerűség! Tüskés cserje és rőt ha- raszt burjánzik a málladozó kőzetek repedé­seiben. A szakadékok mélyén harsogva zúg a hegyi patak, roppant fenyő-szálfákat és szik­ladarabokat ragadva magával. Koronként ful- lasztó kéngőzök törnek elő az odúkból; a kénvirág már is kicsipkézte a sziklakapukat és a diadalíveket. Ember és vad messziről elke­rüli a gyilkos völgydöbört; még a madár sem igen látogatja az Aventinus rengetegeit. Le­vegő, föld, viz mintha egytől-egyig összeesküd­tek volna embernek, állatnak romlására! Ezt a kietlen, szomorú vidéket szemelte ki lakóhelyül Cacus, az emberevő óriás. Bar­langjába napfény soha be nem hatol; az ajtó előtt karóba vont emberfejek, és vijjogó dögmadarak csapatostól szálldosnak a rémtanya fölött. Amilyen borzasztó a szörnyeteg lakása, éppen olyan annak tulajdonosa. Atyja, Yulcanus, iszonyú restet adott neki, melyet borzas szőr borított. Rettenetes száján sürü kéngőz és fojtó füst áradt ki. (Aen. Vili.) Ettől a borzasztó embertől szabadította meg a környék lakosait Herkules, aki a há- romtestü Gerion legyőzése után történetesen errefelé terelte csordáját. A gulya ott legelészett a szakadékos domb­oldalban. A bikák, nagyokat bődülve, össze­összevetették szarvaikat; a tehenek meg bé­késen jártak-keltek a bozótosban. Herkules gyönyörködve legeltető szemei' a nyájon, me­lyet oly keserves munkával szerzett. Görcsös buzogánya, ezüsttollas nyila és pompás orosz- lánbőr köntöse mellette hevert a gyepen. A napkirály áldozott. A hegyek gerincéről fokról-fokra oszlott a színaranyos lepel. Lán­goló tűzfátyolba borúit a nyugati ég, melyen át-átcsillám!ott az esthajnali csillag, az Ado- nisát sirató Vénus csillaga. A pásztor most öblös kürtjéhez nyúlt, és összehívta a szerte­csatangoló marhákat. Az ismerős hangra elő­kerekednek az erdőből a vezérbikák, virgonc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom