Eger - hetente kétszer, 1911

1911-11-29 / 95. szám

4 EGER. (95. sz.) 1911. november 29. sanak az 0. M. I. E. missiójáról s ennek az estélynek jövedelmét fordítsák az 0. M. I. E. javára. Szabadliceumi előadás. Vasárnap délután előkelő közönség töltötte meg a főgimnázium természettani előadó termét, az ismeretterjesztő előadások idei sorozatának megnyitója alkal­mából. Madarász Flóris dr. tartott érdekes és vonzó előadást Mikszáth Kálmánról. Tekintet­tel arra, hogy Madarász Flóris dr. december 8-án folytatja és fejezi be a Mikszáth Kálmán­ról szóló előadását, értékes beszédének gon­dolatmenetét a második előadáséval együtt közöljük. Megbízás. Sülé József mátramindszenti kör­jegyzőt betegsége miatt Mátramindszent, Nád- ujfalu és Szuha községek képviselőtestületei újévig szabadságolták, s a pétervásári főszol­gabíró a körjegyzőség vezetésével Darányi Mihály segédjegyzőt bízta meg. Nyilatkozat. A mai naptól megszűntem az „Egri zenekonzervatórium“ társ-igazgatója len­ni és igy érte semmiféle felelősséget nem vál­lalok. Egyben tudatom a nagyérdemű közön­séggel, hogy zongoraiskolámat megnyitottam. Ké­rem a nagyérdemű közönség szives pártfogását. Beiratás minden vasárnap délután Rózsa-utca 2. szám alatt. Eger, 1911. nov. 27. Gáspárdy Katinka budapesti nemzeti zenedét, (konzerva­tóriumot) végzett oki. zongoratanárnő. Uj földműves olvasókör. Recsken vasárnap alakult meg a „Katolikus Földm. Olvasókör“ melynek ideiglenes tisztikara a következő: elnök Lutherén József káplán, alelnök Gál Ferenc földműves, titkár Zachar Gábor tanító, pénztá­ros Zúbor János szövetk. üzletvezető, könyv­táros Tarjányi Rudolf földműves. Ezen kívül 10 választmányi tagot is választottak, s elfogad­ták az alapszabály tervezetet, amelyet fel is küldöttek a belügyminisztériumba. A 118-dik község. A hajdumegyei Egyek községben erőteljes mozgalom indult meg az­iránt, hogy a község a hevesmegyei tiszafüredi járáshoz csatoltassék, mert a község érdekeire az lenne kedvező, ha a szomszédos Tiszafüred­del, amelynek piacával közgazdasági szem­pontból igy is szoros összeköttetésben állanak, közigazgatási, igazságügyi és adóügyi szem­pontból is összeköttetésbe jutnának. Ha telje­sül az egyekieknek ez a kívánsága, Egyek lesz Hevesmegyében a 118-dik község, a hozzá tar­tozó tanyákkal s 10,000-nél jóval több lakossal. Uj rend a postai csomagok föladásánál. A posta és távirda vezérigazgatóság rendelke­zéséhez képest december hó 1-től kezdve az olyan postai csomagokat, melyeknek nyilvání­tott értéke legalább 100 korona, vagy ennél kisebb ugyan, de készpénzt, ékszert, zsebórát, arany vagy ezüst tárgyat tartalmaznak, min­den egyes csomagra nézve külön kiállított szállítólevél mellett a kir. postahivatalokban ezentúl nem a mérlegelést végző posta alkal­mazottnál, hanem közvetetlenül a felvevő posta­tisztviselőnél (pénzeslevél felvétel) kell feladni. A kalandornő. Berlinben egy magyar szár­mazású orfeumenekesnőt tartóztattak le. Persze „fajmagyar“, mert Wittenberg Etelkának hív­ják és földiák, mert Hevesvármegyében, Csányon született. Atyja katonaorvos volt, őt pedig az államvasutaknál alkalmazták, de nyugtalan vére csakhamar a színpad felé vonzotta és variété- énekesnő lett. Rövid lejáratú szerződései miatt ide-oda hányódott a világban és mindenütt kitünően tudott bánni a — férfiakkal. Ezért a regénye igen változatos. Megjelenésével, ele­ganciájával állandóan hódított, no meg a címekkel is bőkezűen bánt. így például utazó bőröndjeit az E. W. monogramm fölött grófi korona ékesítette. Bécsben és Párisban Ernes­tine de Wittenberg néven szerepelt s a ber­lini rendőrségen elmondotta, kogy egy fejede­lem kegyét is birta, ami 60,000 frank jövedelmet hozott neki. Utoljára a párisi Olimpiában és a Casino de Párisban lépett föl, ahol 50 frank gázsit kapott esténkint. Ekkor ismerkedett meg Paul Főne párisi zenetanárral, akivel jegyetválsott és akit — m'dőn tönkretette a költséges szerelem, — Neumann Róbert vál­tott fel a vöiegénységben. A bretlitől megvált „művésznő“ az ő Neumannjával (aki egyéb­ként a Vinter, Klinghammer, Hartwig, Metres, Forster, Berger, Mayer, Brahms és Ranke neveket is szívesen használta.) Magyarországra jött „nászutra,“ amelyre egy hasonlóan köny- nyüvérü barátnője is elkísérte. Gödöllőn „mé- zesheteztek,“ ahol mint „berlini bankár csa­lád“, nagy föllünést keltettek őrült költeke­zéseikkel. Automobilon jártak be Budapestre — mulatni. És ez igen sűrűn történt. Mikor „haza utaztak“ Berlinbe, a berlini rendőrség csak­hamar letartóztatta Wittenberg Etelkát. Nagy­stílű szélhámoskodásokon érték és rábizonyí­tották, hogy hamis kártyásokkal áll összeköt­tetésben, akiknél betörőszerszámokat is talál­tak. Neuman Róberttól is elvettek egy trezor­kulcsot, amelyről azt állítja, bngy Budapesten — találta. A rendőrség persze most már a gödöllői kirándulásra is kiváncsi és nem lehe­tetlen hogy ez a kulcs fogja bezárni a mi jeles földink kalandjainak sorozatát. Apró hírek. Véres lakodalom. Sarudon, Lőrinc József lakodalmán, halálos szerencsétlenség tör­tént. Török Mihály vőfély diszlövést akart tenni puskájából annak az örömére, hogy a leá­nyos háztól megindult a menet a menyasszonyi ággyal, ámde a fegyver véletlenül idő előtt sült el és a sörétek egy Méhi Bertalan nevű 26 éves legény szivét járták keresztül. A legény szörnyet halt; Török Mihályt letartóztatták. — A jósnö. Hatvanban egy jósnő telepedett meg, állítólag főszolgabírói engedéllyel. Másutt a hatóságok üldözni szokták a nép hiszékeny­ségét kizsákmányoló javasasszonyokat és Hat­vanban éppen a közrend legfőbb őre, a fő­szolgabíró adná meg erre az engedélyt? Alig hihető. — A fekete rém. Poroszlón a múlt héten egy Kocsis Mihály nevű 46 éves földműves hólyagos himlőben meghalt. A hatóság meg­tette a kellő óvóintézkedéseket a veszedelmes ragadós betegség tovább terjedésének meg- gátlására. — Kiásott múlt. Gyöngyös város egyre épül és szépül. Az uj házak száma rohamosan szaporodik. Legutóbb érdekes relikviákra buk­kantak egyik ilyen ujjá-épülő háznál a mun­kások. A ház Sima Dávidé. Mikor a régi pad­lókat fölszedték, a deszkák alatt egy csontváz feküdt, mellette pedig 7 darab karabélyt, 2 puskát, 1 kardot és 1 csákót találtak, amelyek valószínűen a szabadságharc után kerültek a föld alá. — Védekezés a drágaság ellen. Furcsa módját eszelte ki a drágaság ellen való véde­kezésnek, Szőke István Gyöngyösön. Eladó leányának a haját vágta le, mert sokallotta a hajtűk árát. — Verekedő iparosok. Vasárnap éjjel az egri Liceum-közben két iparossegéd alaposan elverte Becskei József kalapos mestert, aki a fején sérült meg. — Kanyaró. Egerben a cifra­téri állami iskolát kanyaró miatt bezárták. A Ceres-díjkiirás ügyében a pályázati bíró­ság Bécsben már egybegyült és a sok 1000 pályázat áttekintésével foglalkozik. Hess Adolf tanár úr, cs. kir. igazgató és az ipariskolák legfelsőbb szakfelügyelője oly szives volt a pályázati bíróság elnökségét elvállalni, amely­hez kívüle még Richter Lotti kisasszony, egy ismert szakácskönyv szerzője, valamint elöl­járónője egy engedélyezett fözőiskolájának, Powondra J. Jean, Ausztria szakácsegyesületének az elnöke, Räder György, hirdetési szakértő, Berlin, Kunze József, az aussigi Schicht György r.-t. meghatalmazottja, Wenzl Camil/o, az aussigi Schicht György r.-t. propaganda osztályának vezetője, is tartozik. A 30,000 koronás Ceres- díjkiirásra vonatkozó pályázatok beküldési ha­tárideje tudvalevőleg 1911. december 1-éig lett meghosszabbítva. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. 7202/1911. szám. Pályázati hirdetmény. Az egri kerületi munkásbiztosító pénztár igazgatóságának 1911. évi november hó 12-én tartott ülésének határozatából folyólag, 1911. évi december hó 5-ik napjának déli 12 óráig terjedő határidővel választás folytán megüresedett, egy évi 2000 korona kezdő fizetéssel és 630 korona lakpénzzel javadalmazott számellenőri állásra, az ezen állás betöltésével esetleg megüresed­hető, egy évi 1600 korona kezdő fizetéssel és 560 korona lakpénzzel javadalmazott I. osz­tályú kezelő tiszti állásra pályázatot hirdetünk. A pályázati kérvények a fentebb kiirt ha­táridőig az egri kerületi munkásbiztosító pénz­tár igazgatóságához címezve, annak irodájában nyújtandók be. A pályázók sajátkezűleg irt és aláírt kér­vényükben az itt kiirt és fentebb felsorolt ál­lások közül megjelölői tartoznak azt az állást, vagy alternative azon állásokat, amelyek egyi­két elnyerni óhajtják. A pályázók a kérvényhez mellékelni tar­toznak a magyar állampolgárságot, a teljes- koruságot és 40 éven alóli kort igazoló szü­letési bizonyítványt, a pályázó egészséges álla­potát igazoló közhatósági, vagy pénztár-orvosi bizonyítványt, továbbá az esetleges előképzett­séget és eddigi alkalmaztatásukat tanúsító ok­mányokat. A pályázókat az egyes állásokra az igaz­gatóság választás utján alkalmazza. A megvá­lasztott, vagy megválasztottak állásukat azon­nal elfoglalni kötelesek. A pályázatra kiirt állásoknál első sorban azok vétetnek figyelembe, kik magánál a pénz­tárnál, vagy más kerületi pénz:árnál állanak szolgálatban, vagy akik a munkásbiztosítási ügyekben való kellő jártasságot igazolni tudják. A megválasztottak állásaikban csak egy évi sikeres próbaszolgálat és szakvizsga sike­res letétele után véglegesíttetnek. A próba­szolgálat ideje alatt, a megválasztott tiszt­viselőkkel szemben három hónapi felmondással a szolgálati viszony minden kárpótlás nélkül felbontható. Az 1907. évi XIX. t. c. 110. §-ában, il­letve a pénztári alkalmazottak szolgálati és fegyelmi szabályzatának 6. és 12. §-ában fel­sorolt, az alkolmazást kizáró okok fen forgása esetén, a megválasztottak az alkalmaztatási viszony azonnali megszüntetéséből kifolyólag a pénztárral szemben jogigényeket nem tá­maszthatnak. A megválasztott tisztviselők az egri kerü­leti munkásbiztosító pénztár mindenkor érvény­ben lévő szolgálati, fegyelmi és illetménysza­bályzatát magukra nézve kötelezőnek elismerik. Eger. 1911. évi november hó 13-án. Lájer Dezső, Holländer Dezső, igazgató elnök. Legújabb Magánjáró MOTOROS FŰRÉSZ baltával, favágásra és CSÉPLÉSl célokra kiválóan alkalmas. — 3 menetsebességgel. Bármely hegyes vidéken, sőt rossz utakon is fennakadás nélkül működik. Olcsó árak részletre is ♦ Teljes jótállás. Küön osztály: famegmunkáló gépekben. Árjegyzéket ingyen és bérmentve o üld: LANDLER ÖDÖN motortelepe Budapest VI., Lovag-utca 2. Ugor, mi. Az erseKi iyeeuiu Könyvnyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom