Eger - hetente kétszer, 1911
1911-12-02 / 96. szám
Előfizetési árak: Egész évre.. ~ 10 korona. Fél évre ......... 5 » Negyed évre ~ 2‘60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ............= K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések ős hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. XXXIV. ÉVFOLYAM. ^==_ Szombat, december 2. 1911. — 96. szám. Helyt kell állani. Eger, 1911. dec. 1. Legutóbbi számunkban meggyőződésből irtuk e helyen azt, hogy boldog, aki csöndes visszavonultságban töltheti napjait. Irtuk pedig abból az alkalomból, hogy Rakovszky István és Nagy Emil dr. visszavonultak a politikától. És állításunkból nincs mit elvennünk, mert közéletünk nem olyan, hogy „mimosa pudicá“-nak lehetne minősítenünk. Mindamellett más lapra tartozik: vájjon helyes-e, üdvös-e az, hogy a legjobbak félreállanak. r Az éremnek másik oldala is van. Es a közélet terén szereplőknek érzelmi világát nem szabad csupán a saját személyes érdekök szempontjából mérlegelni. Nem szabad különösen azért, mert a jelesek nálunk sem tolonganak a fórumon százával, igy tehát minden erőre szükség van. Szükség van még akkor is, ha az az erő csak közepes értékű, de egyébként a jellem érintetlen és szilárd. Megengedjük, hogy nálunk belé lehet csömörleni a közéleti szereplésbe és természetesnek találjuk, hogy valaki „procul negotiis“ keresi a maga személyes boldogságát. Sőt némely esetben — mint például Gárdonyi Gézánál — bölcseségnek és a köz szempontjából üdvösnek, hasznosnak is tartjuk. Ez azonban csak kivételesen áll, mert általában véve a személyes boldogság másodrendű kérdéssé válik akkor, ha a közösségnek érdekeiről van szó. A történelem folyamán kialakult embernek legértékesebb jellemvonása ugyanis az önzetlenség. Távol van tőlünk az, hogy a szó- banforgó kiváló férfiaknak altruizmusát kétségbe vonnók, de kénytelenek vagyunk hangoztatni, hogy a Nagy Emilek, Rakovszkyak stb. félrevonulása nagy veszteség a közre. Veszteség különösen most, amikor a közszellem erős forrongásban van; amikor sok nyílt és tömérdek titkos ellenség fáradozik azon, hogy az eddig érvényben volt erkölcsi világnézetet megdöntse, sőt felrobbantsa. A támadó sereg nagy és eleven. Mozgékonyán dolgozik minden téren és katonái éppen nem válogatósak az eszközökben. Ebben a harcban minden tehetségre, minden legcsekélyebb erőre szüksége van az igaz ügynek és a nemzetnek. A politikai életben meg éppen nagy változások előtt állunk. A szavazati jog kiterjesztése, úgy látszik, el nem odázható és ez olyan parlamenti alakulást idézhet elő, amely végzetessé válhat Magyarországra. Már eddig is sok politikai kalandor van nálunk, akik nem a hazáért, hanem a hazából élnek elég pazar módon. Mi lesz, ha majd az „általános“ és „titkos“ küldi a parlaAz „EGER“ tárcája. Á mylaei győző vége. i. A kartágói hajórajon Mylae mellett aratott fényes győzelme után, Duilius konzul, diadalmenetben vonult be Rómába. E pillanatban a földi boldogság tetőpontján állott volna, ha csak valamicskével is kellemesebben érezhette volna magát. Ám egy ide-oda döcögő, erősen ingó kocsi tetején állott, mely ezenfelül még tömve volt barátaival. A babérkoszorú, mely fejét díszítette, lecsúszott az egyik szemére és orrát csiklandozta. Mivel azonban egyik kezében a jogart tartotta, a másikkal meg bele kellett kapaszkodnia a kocsi karfájába, nem volt más választása, mint hogy ezt is hallgatva tűrje. Mindez végre is mellékes volt — összehasonlítva a tenger dicsőséggel és a megtiszteltetéssel, melyben részesítették. Vájjon nem követett-e el mindenki mindent, hogy egyetlen tekintetét felfogja? Vájjon nem fordultak-e hátra még a lovak is, hogy arcát láthassák ? Mikor Duilius ezt észrevette, éreznie kellett, hogy csakugyan ő a középpontja mindeme pompának. És ez, alapjában véve, tetszett is neki. Látta, amint az általa elfoglalt hajók orra táncot járt, látta a fehér áldozati bikákat, melyek (hogy némi változatosságot hozzanak a menet ünnepi egyhangúságába) időről-időre kísérletet tettek a megszökésre, vagy arra, hogy az oldalukon méltóságosan haladó papok valamelyikét aranyozott szarvukkal felnyársalják. Az öt, egyszerre játszó zenekar lármáján keresztül is meghallotta barátai megjegyzését, akik fájdalmas meglepetésüknek adtak kifejezést amiatt, hogy a nép ily csekély számban jelent meg s hogy az igazi lelkesedésnek alig van nyoma! Ez azonban ilyen alkalmakkor rendes folyása a dolgoknak s tulajdonképen csak hizelgő volt. S az őt kíméletlenül szorongató jóbarátok, az elviselhetetlen hőség és orrának viszketése ellenére is be kellett vallania Duilius konzulnak, hogy az emberi életnek csak a dicsőség adja meg igazi értékét. És az a gondolat, hogy ez a gyönyörűség mentbe a maga embereit? Ki marad majd a küzdőtéren akkor, hogy ha azt a szerencsevadászok lepik el ? És milyen kezekbe kerül akkor az ország ügyei- ! nek intézése? Ausztria és Franciaország parlamentje legyen az intő példánk. E két testületben a demagógia lett úrrá. Tartalmatlan emberkék, könnyű kalandorok, tág lelkiismeretű politikai szerencsevadászok és tudatlan szájhősök ülnek e két parlament padsoraiban s a komoly elemeket szinte kiszorítják a törvényhozás templomából. Nálunk is igy lesz, ha nem vigyázunk, ha a komoly erők félrehuzódnak. És akkor a felfordulásban bajos lesz majd rendet teremteni s a lejtőn lefelé rohanó nemzetet megállítani. Jgaz, hogy az ország mihamarább kiábrándul majd a kalandorokból, de ki fog majd a romokon építeni? Nem; a „beatusille, qui procul negotiis“ elvének nem szabad érvényesülnie a komoly, tartalmas elemeknél. Azoknak helyt kell állaniok, mert különben hamarosan elmondhatjuk majd: Öröködbe, Uram, pogányok jöttének“. Az igazoló választmány ülése. Hevesvármegye igazoló választmánya szerdán, november hó 29-én délelőtt 11 órakor fíidárcsik Imre kanonok elnöklete alatt ülést tartott. csak egy napig fog tartani, mély szomorúsággal töltötte el szívét. Belátta ugyan, hogy élete hátralevő éveiben nem diadalmenetezhet folyton a sírig, de azt is érezte, hogy az ilyen nap után már csak sivár és üres lehet élete. Ebből némelyek tán arra következtetnek, hogy Duilius pompaszerető és dicsőségre szomjazó jellem volt. Szó sincs róla! Alig volt nála szerényebb, sőt józanabb ember. Csak a hirtelen siker hódította el kissé. És a diadal tetőpontján, a legnagyobb megtiszteltetés pillanatában, mély keserűséggel bánkódott azon, hogy emberi valószínűség szerint nem lesz többé abban a helyzetben, hogy kürtfúvók, fiótások és fehér bikák kíséretében vonuljon végig Róma utcáin. A Porta Triumphalis-nál a szenátus várta Duiliust, hogy üdvözlő iratot nyújtson át Beki. Egy edilisz tartotta az üdvözlő beszédet, kijelentvén: hogy a hálás köztársaság elhatározta, hogy nem riad vissza semmi költségtől s tekintettel a konzul rendkívüli érdemeire, kész a dicsőséges napon annak minden óhaját teljesíteni, „amennyiben az nem haladja meg a
