Eger - hetente kétszer, 1911
1911-11-29 / 95. szám
1911. november 29. EGER. (95. az.) 3. nehéz helyzetet teremtett a szegény művelt női osztály részére, — föláldozzák önállóságuk legértékesebb kincsét, az erkölcsi függetlenséget és rálépnek a pillangó-élet, vagy nevez- ' zük igy: a szerelmiláz pillanatnyilag jövedelmező, (mert itt van még csak nagy szerepe az egészségnek, a fiatalságnak, sőt a szépségnek is!) de végeredményében kárhozatos lejtőjére. Ismételjük: hát erre kell az önállóság, erre kell az oklevél a nőnek ? Messze vezetne a női proletárok helyzetének beható részletezése. Hiszen a tülekedő tábornak még a „csapatszemléjén“ sem estünk túl. A művészi pályák hajótöröttéiről: a színésznőkről, zongoramesternőkről, festőnőkről, szobrásznőkről, akvarellistákról stb. meg sem emlékeztünk; akik pedig szintén foglalkozást keresnek és nem találnak. Minden színháznak meg van a maga úgynevezett „ragyogóan fényes csillaga“, és minden ilyen csillag sok nyomorgó, szerencsétlen, az élet harcában már kifáradt kisszinésznő elől zárja el az érvényesülést. És a művészet egyéb ágaiban vegetáló művésznők jövedelemforrását a minimumra redukálják az úri szalonok sokaktól irigyelt nagyvilági hölgyei, akiknek — mert mindenük meg van az élet örömeiből, hát énekelnek, zenélnek, föstenek, műkedvelősködnek időtöltésből — ingyen. Tessék elképzelni most már egy szegény selyemfestőnő helyzetét, aki szerény keresetéből kénytelen megélni, vagy egy énekesnőt, aki a zsurokban, vagy hangversenyeken pénzért énekel: mekkora konkurrensre akadt ezekben a nagyvilági hölgyekben! Kinek kell a drága selyemfestés, mikor a nagyvilági nő éppen azokban a körökben élő barátait és ismerőseit lepi meg vele ajándékképen, akik eddig pénzért is meg tudták vásárolni; vagy melyik jótékony hangversenyen fizetnek valamely hivatásos énekesnőnek, vagy zeneművésznőnek, mkor a nagyvilági hölgy ingyen énekel és zenél a jótékonyság nevében? És ezt a mindennapi kenyérért versengő proletártábort még szaporítja az elvált asszonyok gárdája is, mert nekik is élniök kell. A szétágazó gondolatokat összegezni igyekezünk. Ha már meg van a proletárság a női nemben és meg van a feminizmus is, az lenne a kívánatos, ha a feministák igazán és őszintén törekednének a nők szociális bajainak, és ezek között a legnagyobbnak, a proletarizmusnak orvoslására. Az egyenlőség és liberalizmus jelszavaknak hagyjanak békét. Ezeknek megfelelő állapotokat akkor sem lehetne teremteni, ha osztályérdekeik legfőbb akadályát, a férfinemet, gyökeresen kiirtanák a föld színéről. (Pedig erre nem törekszenek!) A nőknek nem a férfiak, hanem maguk a nők az ellenségei. És éppen ezért a feminizmusnak a kiváltságok megszerzésére, vagy megvédésére irányuló protektorátusát addig a fokig tiszteletreméltónak tartjuk, amig azzal igazán a női érdekek megvédésére törekszik. Ilyen kiváltság például az a védelmi hálózat, amelyet azon fiatal leányok számára kíván létesíteni, akik kenyérkeresés végett a szülői házból eltávoznak. Ennek a védő-akciónak első kelléke a munkaközvetítés, vagyis a mai nyerészkedésre alapított és erkölcsi tekintetben semmiféle garanciát nem biztosító elhelyező intézetek helyett, a leányvédö egyesületek közve- tirő irodáinak fölállítása. Azután a leány-otthonok szervezése, ahol az egyedül álló fiatal leányok olcsó lakáshoz és ellátáshoz jutnának. Az erkölcs-rendészet sem utolsó dolog, amelynek az a lényege, hogy a nővédő egyesület (jelvényt viselő) tagjai a pályaudvarokban az idegenből érkező és hozzájuk forduló fiatal nőket útbaigazítással lássák el és ha kell, a rendőrség segítségével szabadítsák meg őket a velők utazó, vagy reájuk várakozó leánykereskedőktől. Fontos társadalmi jelentősége van a cseléd- képző intézetnek is, ahol a cselédsorba készülő leányokat a szükséges háztartási teendők ellátására képeznék. Ez a cselédekre is, de a háziasszonyokra nézve is üdvös lenne, mert egy nagy lépéssel vinné előbbre a cselédkérdést a végleges megoldás felé. Hanem hát ezeknek, vagy az ezekhez hasonló helyzet-javító intézményeknek létesítéséhez teljesen fölösleges az osztályharc és az ezt szító feminizmus. Magyarországon pl. a Katolikus Háziasszonyok Szövetsége is szövögeti ezt a védelmi-hálózatot. Higyjék el: jó a jó — csatazaj nélkül is, és ami a fő, csöndben is meg lehet csinálni; a rossznak ellenben a harci lárma sem veszi el kártevő hatását. HÍREK. ti Uj zirci apát. Őfelsége november 21-diki kelettel Békefi Rémig dr. budapesti tud. egyetemi ny. rendes tanárt a zirci, pilisi, pásztói és szentgotthárdi egyesített ciszterci apátságok apátjává nevezte ki. A kinevezés legközelebb benne lesz a hivatalos lapban. Személyi hír. Spitkó Lajos kir. tanácsos, a budapest-vidéki tankerület kir. főigazgatója, tegnap fejezte be látogatásait a főgimnáziumban és ma utazott el Gyöngyösre, az ottani áll. főgimnázium tanulmányi rendjének és eredményének megvizsgálására. Csekó Gábor — a káliaknak. Csekó Gábor, ki hosszabb ideig volt plébános Kálban, a káli templom uj harangjaira 1000 koronát s ezenfelül a Káli Katolikus Ifjúsági Egyesületnek 200 koronát küldött. Nyugdíjazás. A vallás és közoktatásügyi miniszter Jilly Vilma gyöngyösi állami polgári leányiskolái munkaképtelen tanítónőt, a saját kérelmére nyugdíjazta és helyettesítésével Gera Sári oklev. polgári isk. tauítónőt bízta meg. Két orvos lemondása. Az Irgalmas nővérek női kórházának bizottságában ma jelentette be Glósz Kálmán dr. kórházi főorvos, hogy Kösztler József dr. és Báthory Aladár dr. lemondottak kórház-orvosi állásukról. A lemondás oka az, hogy a két orvos eltávozik Egerből. Az Országos Magyar Iskolaegyesület érdekében lendületes körlevelet intézett az Egri Jogakadémiai Kör az ország összes főiskolai egyesületeihez. A felhívás lényege az, hogy a nevezett hazafias, nemes célú egyesület kétfillé- res levélzáró bélyegeit használják, továbbá minden év márc. elsején felolvasó-estélyt tart„Százszor hallgattam el, százszor szerettem volna leírni, százszor gondoltam meg magamat, de most már ellenállhatatlan erővel kívánkozik ki belőlem: valahányszor arról van szó, hogy a főváros magyar-e, vagy nem magyar, valahányszor arról beszélnek és írnak, hogy Budapest idegen és semmi köze a magyarsághoz, valahányszor ez az éles és elkeseredett vita megindul, mindannyiszor elképzelem lelki szemeimmel Magyarország óriási térképét, amelynek közepén Budapest úgy áll, mint egy tanácstalan szegény zsidó. Mert akármit mondanak vagy Írnak róla, tulajdonképen ez formálódik ki belőle. Nem én akarom ilyennek látni, az ellenségei pingálják és formálják ilyenné. Azt mondják: amerikai, nemzetközi, hazafiat- lan, magyartalan, szedett-vedett, széllel bélelt, — semmi köze a magyarsághoz, nem érdemli meg az „ország szive“ nevet“. Tehát: „Budapest úgy áll, mint egy tanácstalan szegény zsidó11, Magyarország óriási térképének közepén. Nem rossz. Ugyan, uraim, Budapest sem nem zsidó, sem nem szegény. De laknak benne zsidók is, szegények is. Nem is tanácstalan, mert az amerikai Monrooe-elvet magunkra alkalmazzuk s kiáltjuk: Budapest a magyaroké. Hogy pedig a magyarság fogalma mily jegyeket összpontosít, annak történelmi alapon bírái az ország városai is egyetemleg: tiszta, jólevegőjű, üde itéletökkel, szemben a mindent felszívó Budapesttel. A Tanulmány fej ék közül érthetőleg: Samassa József dr. ragadott meg s érdekelt legjobban, hisz magam is foglalkozom e szuverén lélekkel, értékelni igyekezvén szellemi nagyságát az Írott történelem számára. Maczki pompás pár vonással járul a festés teljességéhez. Prohászka Ottokár 1898-ban, dec. 4-ikén, az Esztergom-ban igy ír Eger érsekéről: „Samassa nem tucatember, nem típus, hanem határozott egyéniség. Típusok mindenfelé hevernek, tucatemberek raktáron vannak, a szolgalelkűség annyi, mint nyáron a piaci légy, de egyéniség kevés van. Samassa tehát ritka, erős egyéniség.“ Prohászka folytatólag: ércszobor-nak minősíti Samassát, mely képet Maczki szerencsés tollal és gondolattal igy kerekít egésszé: „Exegit sibi monumentum aere perennius: s ez ércmonumentumnak gránit piedesztálja Eger. Ide vésvék szavai.." Különben ily fordulatosságnak sem szeri, sem száma e tanulságos munkában. Például: Petőfi Sándorról mondott üunepi beszédét így nyitja meg: „Midőn Goethét I. Napóleonnak bemutatták, eléje állott, erősen ránézett s mikor jól végignézte, környezetéhez így szólott: „Yoilá un hőmmé“ — ez aztán az ember. Goethe jut eszembe, mikor a mi drága Petőfinkről akarok nehány szót szólni. Mert ha 0 eléje állt volna Napoleon, azt kellett volna mondania: „Voilá un poete!“ — ez aztán a költő“. Majd Vörösmarty születésének százados évfordulóján Eötvösből indulva ki, kezdi előadását: „Nem azon űrre gondol, melyet maga után hagyott, hanem arra, melyet születésével betöltött“. A dikció színes erejére ime egyik halotti beszéd befejezése: „Fogadd hát virágainkat, nemes lélek, ott fönn igazi hazádban s ne gondold, hogy elváltunk, midőn lelkedet roskatag edényéből a halál angyala felcsókolá, mert mi szerettük egymást s a szeretet lánca nem ismeri a szakadást“. * * * A könyv ajánlása ez : „Szeretett kedves tanítványaimnak." E gyöngéd figyelmet köszönjük mesterünknek. Bizony sokan vagyunk,így hát sokan szeretjük, tiszteljük viszonosan. Valóban, szántottál, vetettél, jó tanárunk. Egész kalásztenger bókol hálával feléd — tanítványaidban. A gyűjteményes munka mintha szép, tartalmas irodalmi pálya záró kövéül jelentkeznék ; mégis a szövegben ott lüktet a gondos atya vágya, hogy még sokat óhajt mondani, de az idő rohan. Élj; beszélj, írj még, figyelemmel s tanulva hallgatunk. Hálát adok néked Istenem, hogy az érzelmek váltakozó árjában egyet változhatatlanná, kiirthatatlanná tettél, mint vagy magad, Teremtőnk: minő a szeretet, Szeretetünk kisérje továbbra is szellemi utaidat — kedves volt tanárunk. Huttkay Lipót dr.
