Eger - hetente kétszer, 1911
1911-11-29 / 95. szám
2 EGER. (95. sz.) 1911. november 29. igy az előkelőbb és kevésbbé előkelő társadalomban. Ne csodálkozzunk tehát azon, ha a tisztesebb elemek egy része visszavonul, hogy átengedje a tért, melytől undorodik, félreáll, hogy ne kelljen érintkeznie azokkal, akikkel reá nézve kellemetlen az érintkezés. Igaza van Rakovszky-nsk is, Nagy Emilnek is, másnak is, mert ma szintén érvényesül Horatius: Beatus ille, qui procul negotiis, Ut prisca gens mortalium Paterna rura bobus exercet suis Solutus omni foenore ... Persze, csak a — saját szempontjukból van igazuk Mert hogy a köz szempontjából helyes-e a félrevonulás: az más lapra tartozik. A női proletárok. ('■SS) Ne kicsinyeljük a feminizmust; osztályharc ez is: a note osztályharca, amiként a szocializmus a férfiaké. Hogy jogosult-e ? Ez más kérdés. Megvan; tehát számolnunk kell vele. Pont. A.z osztályharcoknak az az általános, mondhatnánk főjellemvonása, hogy a harcoló osztály mig egyrészről egyenlőséget és liberalizmust követel, másrészről osztályérdekeinek megfelelő kiváltságok megszerzésére, megőrzésére vagy megvédésére törekszik. A szocialisták is így csinálják, a feministák sem cselekszenek másként. Igaz, hogy ez melegágya, sőt több ennél: termékenyítője a protekciónak; ez azonban nem baj, mert a protekció csak a másik tábornál — hiba. Korunk osztályharcainak elsősorban a pro- letarizmus a rűgója. Talán a forrása is. Sokan vagyunk mindenből; és mindnyájunknak ennie és élnie kell. Ez a főbaj. Mindazonáltal a megélhetés nagy problémájának megoldását eddig csupán a férfiak feszegették: mert csak a férfiak proletarizmusáról lehetett beszélni. Ma már női proletárok is vannak bőségesen. Az egyetemek, fő- és szakiskolák mellé, — amelyek százával és ezrével ontják a különböző pályákra képesített diplomás embereket, kiket a társadalom értékesíteni nem tud, — fölös számmal csatlakoznak a tanítónőképzők, női- kereskedelmi tanfolyamok, óvónőképzők, stb. is, amelyek szintén százával és ezrével ontják a diplomás kisasszonyokat, akik mind-mind állást, foglalkozást keresnek ambíciójuk, munkásságuk és intelligenciájuk számára, de — nem találnak. A szocializmus mellé tehát társul szegődött a femiuizmus is. De csak céljaik elérésében társak; érdekeik nem azonosak. A szocializmus, az ő osztályharcában, nem feledkezett meg a nőről. A munka és a családi élet jogán előkelő helyet szánt neki társadalmi berendezkedésében. Hanem a feministák, egyszerűen nem törődve a férfiakkal, kizáróan a női osztályérdekeket kívánják diadalra segíteni; ha kell, még a férfiak rovására is. És ez az, ami a feminizmusban figyelemre méltó. A szüfrazsettek handa-bandái nem fontosak. A politika mezejére nem a létkérdések eldöntéséért törtetnek a hadviselő-felek. Ellenben a kenyér-pályákra özönlő nők, főként a leányok érdekeinek előtérbetolása és szívós protezsálásanagyon is érdemes a megfigyelésre; annál inkább, mert ez a protezsálás már nem — mint hajdan — egyedül a „férjhezmenés művészetéiben merül ki. A mai leányt már nem divat természetes rendeltetésére: háziasszonyi és családanyai hivatására előkészíteni. Persze kényszerítő okok is vannak reá, de fő a divat. A mai leány mind „önálló“ akar lenni, még a boldogsága árán is. És ezt az önállóságot — aki csak teheti — már nem a hímző-ráma, varrótű, vagy főzőkanál művészi kezelésében, hanem a diplomában keresi. Mintha csak megirigyelték volna a férfi proletárok kenyér utáni tülekedését, évröl-évre növekedik a női proletárok száma is. Mindig több és több a diplomás kisasszony, amiben nagy része van kultúrintézményeink általánosításának és olcsóságának is. A tanítónői oklevél, a gyorsíró-, gépíró-, nyelvmesternői-, kereskedelmi-, vasúti-, távírónői-, postakiadói- és-óvónői diplomák megszerzésében a szegényebb polgári osztályok női tagjai vetélkednek az intelligens leányokkal. És ha megvan a diploma? Jön az állás-keresés; a megüresedett állások megostromlása; a protekció utáni vadászat; a jóbarátok, ismerősök, rokonok mozgósítása; szóval a legelkeseredet- tebb küzdelem a megélhetésért. Miuden egyes kenyér-csatának azonban csak egy győztese van. Ez a szerencsés tehát révbe jutott; a többi pedig kezdheti élűiről, újra meg újra az ádáz életküzdelmet, addig, amíg — bírja. És ha nem bírja, ha reményeiben csalódottan ambiciójában szárnyaszegetten magára marad a diplomájával: mi történik akkor? Semmi. Azaz hogy erre gondolni is rettenetes. A proletár nők jelentékeny része ugyan valóságos hősiességgel és jobb sorsra érdemes bátorsággal tűri helyzete mostohaságát és szenvedéseit: ha látja, hogy oklevéllel szerzett tudományát és képességét abban a körben, a melyre képezte magát, értékesíteni nem tudja, akkor lejjebb száll igényeiben és elmegy nevelőnőnek, gyermekkertésznőnek, vagy leckéket ad. A keresete ugyan ritkán több, de rendszerint kevesebb, mint a jobb körökben alkalmazott szobaleányok, komornák, szakácsnők és a műhelyekben dolgozó ügyes munkásnők bére; de legalább van kenyere. Ámde ez is csak addig tart, mig egészséges és fiatal; ha megbetegszik vagy megöregszik, a szükség és nyomor az osztályrésze. Hát ezért tanult, küzdött, tűrt és szenvedett? Ezért lett „önálló“ és ezért száműzte magától természetes hivatását és a boldog családi életet? A proletárnők másik, jóval kisebb részének sorsa nem ilyen szomorú, de szánandóbb. Ezek azt tartják: első kötelesség a megélhetés biztosítása és azzal a mentséggel, hogy a társadalom igen nál; emlitsem-e a filozófiai mozzanatok mélyen- járó taglalását ugyané tárgykörben; végül a logika elemeiről szóló munkarész adja meg e bölcseleti mű maradandó értékét. A pusztában kiáltónak szava predikációs gyűjtemény; megőrizve a gyakorlati irányt, vallásos lelke e szónoki műben költői magaslatra lendűl, ez alapgondolat köré fűzve mély érzelmeit, eredeti gondolatait: fiiggeni kívánok Istentől, hogy független lehessek az emberek közt; gyermek akarok lenni Isten előtt, hogy férfiú lehessek az élet csatáiban. Most végűi előtűnik legutóbbi műve: Szántottam vetettem. E kedves és értékes irodalmi mozaik 12 beszédet, 12 arcképfélét („Tanulmányfejek“ címen) 4 felolvasást és 6 értekezést tartalmaz megfelelő előszavakkal s záradékul jegyzetekkel, névmutatóval. A könyv terjedelme 378 oldal. Rényi Károly kiadása Budapesten 1911-ben. Ára 7 korona. Jókairól mondják, hogy elbeszéléseiben hatalmasabban tündöklik írói zsenije, mint regényeiben. Maczki is e kisebb műveiben sokkal közvetetlenebb, mint iskolás szakmunkáiban. Lelkének, tanultságának roppant tartalma világosan árad felénk e kötetében, ezer gondolatot áldozva és fűzve össze egyetlen érzelem szolgálatában s ez izzó fajszeretete. Széchenyi iskolájának hive, mely a gyakorlati iránynak a hazafiúi lelkesedéssel való kapcsolatát hangsúlyozza a cél érdekében: ez pedig a magyar faj biztosítása és nemesebb kifejtése. íme, ezek gyűjteményének alapeszméi. Említsük még stílusát is. Ez valami sajátságos színtiszta beszédmód; szabatos-és mégis természetes. Szavai faragott kövek módjára hordozzák az érzelmi s gondolati tartalmat. Stílusa, amennyiben teljesen egyedi, nem utánozható; de bizonyos, hogy a nyelvbeli tisztaság szempontjából iskolát teremtett. Madách Imre Tárkányihoz intézett levelében (1864. szept. 8-ikán) Egert „Uj virágzásnak indult kis Athen“-nak nevezi. Mennyiben állott e hízelgő jellemzés akkoriban s el lehetne-e mondani most is? Ítéljék meg mások; ám ha lehet szó ilyesről, annyi bizonyos, hogy az erre való törekvésben Maczki alaposan kivette részét évtizedek láncolatán át s mint e megvasalt, szépen ívelt irodalmi zárókő bizonyítja: Maczki nemcsak Egerben élt, de Egerért lángolt, dolgozott, élt. Há'ás tisztelettel iktatjuk ezt. Igen erős Eger szeretete azért nem téved el a látóköi’t nélkülöző, kicsinyes helyi érdekü- ség süppedékeibe. Mint látjuk: a legfontosabb szellemi, társadalmi országos mozgalmaknak Maczki ad visszhangot Egerben és viszont az egri tüneteket országos jellegűvé igyekszik magasítani eleven szavával, rajzoló, jellemző képességével; a felolvasó asztalnál és értekező erejével. Valamint tudományos témáit (Magyarság és ugorság; A fajta kérdés és az antropologia, Az ősnemzésről) az illető tétel európai színvonaláról tárgyalja; úgy kedves Eger-ét mindig beilleszti az országos keretbe, akár örül, akár bánkódik, akár lelkesedik, tanul, vagy oktat az ő városa. Maczki műveiben, oktatásában egyik számottevő harcosa azon természetes, szükséges, mindinkább átalánosabbá, tudatosabbá váló, egészséges irányzatnak, mely Magyarország fenállásának alapföltételéül: a történelmi folytonosságot tekinti, szent hagyományainknak nemcsak tiszteletben, de épségben tartásával. Múlt, jelen, jövő szerves egységben tekintendők. Az távol áll a nemzet géuiuszától, ki a múlt alapjai nélkül akarja a jelent élni s a jövőt alapozni. Nekünk rokonaink nincsenek; de van történelmünk. Ennek kincses rétegeit a nyugatról idevedlett, idegen eszmerongyok, amott is bukott irányzatok nem pótolhatják. Nem engedjük ál jelszavakkal, becstelen gúnyolódással kibeszéltetni saját lelkét nemzetünk testéből. Sunt denique certi fines. Valamint protestáns testvéreink jól tudják, hogy Magyar- ország létezett a XVI-ik század dereka előtt is, éppen így megértetjük, hogy ennek az országnak történelme nem 1867-től kezdődik. Maczki szivvel-lélekkel e nemes történelmi irány munkás híve. Mily sürgős, fontos, valóságos honmentő ténykedés ez! Hisz el akarják életfánk gyökereit vágni s a lelketlen, nedvet- len, száraz ágakon új világot rendezni be. íme intő például: A Pesti Hírlap nov. 19-ikén Vasárnapi Krónikájában (Molnár Ferenc) így ír:
