Eger - hetente kétszer, 1911
1911-11-18 / 92. szám
2 EGER. (92 sz.t 1911. november 18. vényekre térünk át, amelyek az ellentábor hangulatának (nem mindig szalo- nias) kifejezői. A szociáldemokratizmusnak persze vörös posztó a katolikusok tömörülése; zászlójuknak színéhez híven, vörös szemüvegen nézik a harcos katolikusok táborba szállását és lapjuk, a Népszava, „Klerikális kirakatverseny“ címen igy ír 270. számában: „Az idei katolikus nagygyűlésnek sincs több eredménye a tavalyinál: egy csomó klerikális vezérember tartott prédikációt; a vidékről delcsődített alsó papság, diákság, tanuló leánysereg meghallgatta, — ezzel vége. Rendeztek kongregációs irodalmi estét, legényegyleti koncertet, fölolvastak verseket a szent Ferenc harmadik rendjének tagjai számára, a Vigadóban püspökök prédikáltak, közgyűlést tartott százféle klerikális egyesület, hangoskodott a Népszövetség, a kongregációsok éljenezték Barkóczyt, Ap- ponyi elénekelt egy szentimentális beszédet, amely a kongreganista szellemet dicsőítette, Huszár Károly kibeszélte magát, — de mindez nem jelent semmi különöset, a kétnapos kirakatverseny nem hozott semmiféle érdekességet. A rengeteg klerikális egyesületi közgyűlés, kongreganista cécó, a tömeg-áldozás a Bazilikában stb. stb. nem érdemel említést s a tulajdonképpeni nagygyűlésen sem történt egyéb néhány előadásnál, amelyet hallgatói megéljeneztek, amely azonban nem jelent többet egy közönséges püspöki pásztorlevélnél, vagy templomi prédikációnál.“ Nem akarunk e cikknek elfogult és utcai hangú kritikájával foglalkozni, hanem áttérünk a szabadkőművesek lapjainak véleményére. Az Est 271. számában a többek között így ír: „Vasárnap délelőtt ült össze a XI. katolikus nagygyűlés, hogy megkezdje három napra tervezett tanácskozását,. E nagygyűlések immár egy évtized óta reprezentánsai a magyar katolikusok összetartásának és megnyilatkozásai szoktak lenni annak a nyugtalanságnak, amellyel a katolikus világ a 12-én, amikor az örökös főispán, Bartakovics Béla egri érsek, újra elfoglalta elnöki székét. Halotti csend uralkodott a közgyűlési teremben, midőn a jeles hazafi és érsek a gyűlést megnyitotta. Ékes beszédben vázolta a nap jelentőségét, mely szerinte uj, fényes kornak legelső napja. „A lefolyt tiz esztendő keserveit feledve, térjünk az új csapásra, — az alkotmány jegyében intézzük kedvelt vármegyénknek ügyeit tovább“ ... A tisztújítás is megejtetvén, Szapáry Gyula gróf választatott meg első alispánná, — másodikká Lipcsey Imre, főjegyzővé Kovách László, főügyésszé Berecz József, aljegyzőkké Erdélyi József és Zalár József, főszolgabírókká Lipcsey Péter, Maj'zik Viktor, Isaák László és Nánássy Ignác. A közgyűlés és a tisztikar azonnal munkához látott. Kimondotta, hogy csupán a megyei határozatok ismertetnek el törvényes határozatok gyanánt, a községi önkormányzat helyreállít'atik, a kancelláriára és helytartótanácsra ráüti a törvénytelenség bélyegét és az országgyűlés összehívását követeli. Csakhamar megjött azonban az első akadály. A hivatalok eddigi vezetői, utasítás hiányában, megtagadták az átadást, mi az 1861. „modern világfelfogás“ térfoglalását kiséri. Az ez évi nagygyűlés is ezt a két, tudatosan elfoglalt, álláspontot képviselte; ennek a két szempontnak állott szolgálatába a nagygyűlés rendezési módja, résztvevőinek szinte tüntetésszerűen nagy száma és lelkes viselkedése; ezeket a szempontokat domborították ki a nagygyűlés szónokai, az egyházi vezetők és a világi notabilitások egyaránt.“ E bulvár-lapnál már sokkal türelmetlenebb hangon ír a Világ, amelynek 270. száma jó hátul foglalkozik a kát. nagygyűléssel „A fekete tábor“ címen. Lekicsinylő tudósítását a következő sorokkal vezeti be: „A harcos klerikalizmus újra seregszemlére gyűlt: megnyitották a katolikus nagygyűlést, mely esztendők során már a tizenegyedik. Minden évben nagyobb, hatalmasabb és fenyegetőbb és minden évben türelmetlenebbek a szónokaik. Ma már azzal az erős organizmussal imponál, amellyel a magyar társadalom minden rétegéből összeszedi a katonáit. Bizonyára túlzott az a szám, amellyel ilyenkor kirukkolnak, hogy lássa az ország, mennyien sorakoznak a fekete lobogó alatt, de ha a maga értékére szállítjuk le ezeket a statisztikákat, a klerikális szervezkedés akkor is megdöbbentő marad. Se szeri, se száma a furfangos szervezetnek, bizottságoknak, kongregációknak, egyesületeknek, amelynek szálai egy ilyen nagygyűlésre összefutnak. Jelen voltak? Nemcsak püspökök és papok, a magyar főurak, világi előkelőségek, szereplő emberek, s amint történni szokott, a kultuszminiszter, de eljöttek a kicsiny polgárok küldöttei, pruszlikos svábok, parasztok és a megnyitón egy nagyteremben ott volt az egész harcra és uj hadállásokra készülődő katolikus Magyarország.“ A Világ aggodalmain érzett örömünket meglepetésre változtatja — a Budapesti Napló melléklapjának — a Magyar Szónak (262. sz.), ennek a bevallottan protestáns orgánumnak, következő megemlékezése: „Tegnap délelőtt gróf Mailáth György v. b. t. t. háromezer ember jelenlétében nyitotta január 7-ediki közgyűlésen nem csekély konster- nációt keltett. Az átmenet megkönnyítése céljából, a rend, fegyelem, személy és vagyonbiztonság megőrzésére külön törvényszék szer- veztetett s a táblabírák testületé kiegészíttetett. Mivel pedig az adóhivatal vezetése is idegen kézen volt, külön adó kivetését és behajtását is elhatározta a közgyűlés. Végre a király összehívta április hó 2-ára az országgyűlést, mi az országgyűlési képviselők megválasztását tette szükségessé. Ennek eszközlésénél az 1848-iki törvények határoz- mányai voltak az irányadók. Gergely napra volt kitűzve a választás és a következő eredménynyel végződött: Egerben Cslky Sáudor, Gyöngyösön A/mássy György gróf. a megyei kerületekben pedig: Kovách László, Keglevioh Gyula gróf, Szapáry Gyula gróf. Borbély Miklós, Babies János, Almássy Sándor, Pétery Károly és Németh Albert választattak meg. Nagyobbrészt a Teleky- féle határozati-párt jutott, diadalra. Az 1861. április 2-án tartott országgyűlés lefolyása eléggé ismerete*. Két párt állott egymással szemben, a Deáké és TeLkyé, amelyek egyike föliratot, a másik egyenesen határozatot akart... És még a döntő ütközet előtt elesett az egyik párt vezére: Teleky László meg a XI. katolikus nagygyűlést, amelyről ugyanezen a megnyitó ülésen azt mondotta a magyar püspöki kar legfiatalabb tagja, hogy sok pap, a Jámbor emberek tetemes csoportja, egy töredék arisztokrácia, de semmi, de semmi intelligencia Jellemzi. És a háromezer ember, a papok, a jámbor emberek és az arisztokraták töredéke kitörő tapssal és éljenzéssel fogadta ezt a jellemzést. A háromezer katolikus tehát aláírta, szentesítette Glattfelder püspök szentenciáját. Panaszkodva ismerték el, hogy mindenki részt vesz a katolikus mozgalmakban, csak az intelligencia, az ország vezető eleme tartja távol magát, ezek meghódítása eddig még nem sikerült. Az intelligencia nem paríroz nekik, nem veszi be a harcoló katolicizmus jelszavait; ez az inteligencia nem alkalmas matéria a világhódító célokra és kevés a remény is ahhoz, hogy ez az intelligencia valaha fogékonyabb lenne. Ezt jól tudja Glattfelder püspök és jól tudják azok is, akik tegnap olyan lelkesen tapsoltak és ez az oka annak, hogy a tegnapi harci riadó nem annyira a jelenlegi intelligencia meghódítására, mint inkább a jövő középosztályának, a Jövő intelligenciájának lefoglalása. Ennek a gondolatnak a jegyében folyt le a tegnapi megnyitó ülés, amelynek szóáradatából folyton kivált az a hang, amely az ifjúság lefoglalását, főiskolai interná- tusok alapítását és az iskola meghódítását követelte. Ez tehát az uj programm, amely háttérbe szorít minden más törekvést és csirájában akarja preparálni a jövő intelligenciáját, mert a jelen tapasztalataiból meggyőződött arról, hogy a kialakult, kiforrott intelligencia többé nem gyúrható, kogy ezt az intelligenciát nem lehet más meggyőződésre bírni és ez eddig harcra állított fegyverek csütörtököt mondottak. Uj programmal, uj küzdelem kezdődik és ebben a legelső harci riadót a tegnapi gyűlés kiáltotta bele az amúgy is zaklatott, háborgatott közéletbe.“ ... ügy gondoljuk, hogy mutatónak ennyi is elég. Ami egyébként a nagygyűlés hangulatát és jelenségeit illeti, reájuk még időről-időre visszatérünk, mert mindenesetre méltók arra, I hogy velők foglalkozzunk. gróf, a haza veszteségére, a nemzet őszinte fájdalmára, aminek a mi megyegyűlésünk is élénk visszhangot adott 1861. június 17-én. Ezalatt ismét sokat szenvedett a vármegye népe a törvénytelen adók szedését eszközlő katonák erőszakos viselkedésétől. Halomszámra érkeztek a panaszok a vármegyéhez feltört pincék, katonák garázdálkodása, brutalitása miatt, ami ellen csak a képviselőházhoz való fölírással védekezhetett némiképen a vármegye. Az országgyűlés Deák Ferenc javaslata mellett döntött. A fölíratnak nem volt szerencséje; a címzés miatt olvasatlanul visszaküldték Bécs- ből. Majd ismét kijavítva fölterjesztetvén, az országgyűlésnek karhatalommal való feloszlatása volt rá a felelet. Ezt a körülményt aug. 26-án jelentette a megyegyűlésnek Szapáry gróf azzal, hogy a megye lévén most már az alkotmányosság egyedüli mentsvára, innen leszoríttatni nem engedi magát a tisztikar. Szeptember 12., majd 13-án jött utoljára össze a megyegyűlés, mert az országgyűlés feloszlatásával a megyei gyűlések megtartását is betiltotta a felsőbbség. Ekkor a vármegye közigazgatási és törvénykezési szabályrendeletét tárgyalja le a bizottság, majd a szolnoki törvényszék ügyét novembe
