Eger - hetente kétszer, 1911
1911-11-18 / 92. szám
1911. november 18. EGER. (92. sz.) 3. Hevesvármegye közállapota. VII. Az a cikk-sorozat, mely vármegyénk közállapotát az alispáni jelentés nyomán lapunkban bemutatta, nem lenne teljes, ha népünk életviszonyairól, vagyis inkább a közélet gerincét képező: földmivelésügyröl, iparról és kereskedelemről meg nem emlékeznénk. A megélhetésnek erőforrásai ezek. Éppen ezért nem lehet közönyös, hogy milyen állapotban vannak nálunk a közjólétet, a szociális életfentartást és a népboldogulást irányító, kenyérszerző keresetforrások. A földmlvelésen kezdjük. Az 1910. évi gazdasági év vármegyénkre nézve általában kedvező volt. A vetések kielégítő, jó közepes termést hoztak és mert a termények minősége is elég jó volt, értékesítésök a gazdáknak haszonnal járt. A takarmánynemüek is eléggé jól fizettek. A kapás növényekre ugyan nem volt kedvező az időjárás, hanem a dohány- termés, jó árak mellett, elég jó volt. A szőlőtermés megyeszerte kiválónak mondható. Itt- ott okoztak ugyan némi károkat a késő tavaszi fagyok, azonban a bő termés, a jó minőség és az elért árak a termelőket teljesen kielégítették. A vármegyében 898 kát. hold területet telepitettek be uj szőlővel az 1910. évben. A szüret eredménye 364,728 hektoliter bor volt, melyből az év végéig 232.416 hektolitert adtak el a termelők; ezen kívül a szőlőből, mint gyümölcsből 31,647 métermázsa került eladásra. Az értékesítésnél a bor ára 34—42 korona között váltakozott hektoliterenkint; a szőlő ára pedig 36—40 korona volt métermázsán- kint. Borhamisítás 16 esetben fordult elő; az ezért kiszabott birság 2822 korona volt. Méhészettel nem igen foglalkozik a mi gazdaközönségünk, de még igy is 233 mmázsa méz termett a vármegyében. A gyümölcs-termés általánosságban nem volt kedvező, hanem azért egyes helyeken igen szépen jövedelmezett. így Egerből mintegy 120 vaggon cseresznyét és barackot szállítottak el, Gyöngyöstarjánban 50,000, Gyöngyösön pedig 6000 korona hasznot hozott a cseresznye. A zöldségtermelést nagyban csak Egerben űzik és nem kevesebb, mint 260 vaggon zöldséget vittek el tőlünk a szállítók. Hátha még bolgár-rendszerű kertészettel foglalkoznánk 1 . . . Az állattenyésztés is szépen fejlődik. Gazdaközönségünk kezdi belátni az állattenyésztés jövedelmező és nemzetgazdasági szempontból felette hasznos voltát; ezért a közlegelők javításával és szaporításával igyekezik előmozdítani ezt a fontos közgazdasági erőforrást. Vármegyénk területén az 1910. évben 32,540 ló, 506 szamár és öszvér, 63,887 szarvasmarha, 222 bivaly, 86,129 sertés, 120,806 juh és 1075 kecske volt összeírva. A közlegelők területe 73,269 kát. hold, melyekre 95,018 állatot hajtottak. Az állami ménállomások száma 79 és igy, különösen a lótenyésztés terén, Hevesvármegye már is szép sikereket ért el. Az állategészségügyi szolgálatot 17 állatorvos végezi a megyében. Az állatbetegségek közül a legnagyobb pusztítást a ragadós száj- és körömfájás okozta. Az 1910. év folyamán 72 községben 141,93 drb. szarvasmarha, 9039 juh és 1272 sertés betegedett meg ebben a veszedelmes bajban. A sertésvész is nagyon növelte azt a kárt, amit az állat-állomány megfogyatkozása a közgazdaságban okozott. Összesen 4624 sertés betegedett meg és 2168 hullott el a sertésvész miatt, mely 52 községben lépett fel járványosán. A sertésorbánc 23 községben 177 sertést; a lépfene 24 községben 5 lovat, 33 szarvasmarhát és 7 juhot pusztított el, mig a rüh 77 lovat, a mirigykór 335 csikót és a gümőkór 48 szarvasmarhát tett beteggé. — Közvágóhíd 15, magán vágóhíd 92 volt a megyében. Közfogyasztásra 165 bikát, 527 ökröt, 6500 tehenet, 680 tinót, 2111 üszőt, 7884 borjut, 5 bivalyt, 1 bivalyborjut, 14012 juhot, 563 bárányt, 78 kecskét, 22 gödölyét, 16141 sertést és 74 malacot váglak le. — Megjegyezzük még, hogy az állatorvosok lépfene ellen 1242 lovat, 7724 juhot és 10358 szarvas- marhát, sertésorbánc ellen pedig 8073 sertést oltottak be sikeresen. A mezőrendőrség ellátása kifogástalan volt. Kihágási eset mindössze 791 fordult elő, melyből 207-et Ítélettel, 199-et visszavonással és 395-öt egyezséggel intéztek el. A mezőőrök száma: 352. Ami a munkásügyet illeti, dacára a tömeges kivándorlásnak, a munkás-kezekben nálunk nincsen hiány; sőt aratási munkára még más vidékre is jut a mi munkásainkból. A múlt évben összesen 6020 drb. munkás-igazolványt adtak ki a hatóságok; a gazdasági munkás-és cselédpénztárnak pedig 5311 tagja volt. A vármegye közgazdasági viszonyainak fejlesztésében nagy tevékenységet fejt ki a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület, mely 1910-ben az állattenyésztés fokozására 77 állat díjazást és egy tenyészállat-vásárt rendezett; a háziipar meghonosítására 3 kosárkötő-tanfolyamot és a kisgazdák szakismereteinek bővítésére 25 községben népies gazdasági előadást tartott. Az erdő-gazdaság is örvendetesen föllendült. Az év végén 117,486 kát. hold volt az erdő a vármegye területén. Erdő-irtás mindössze 340 kát. holdon történt az erdőkövesdi és atarnamérai határban, amely területet mező- gazdasági művelésre fogtak. Uj erdősítést 1150 holdon eszközöltek. Az erdőterületek vágásainak felújítására 628 ezer, a kopár és vízmosásos területek befásítására pedig 67 birtokosnak 923 ezer drb. állami facsemetét osztottak ki. Mezőgazdasági szempontból fontos talajjavítási és egyéb vizimunkálatot a vizitársulatok 7 helyen végeztek. Összesen 289,531 köbméter földmozgósítás történt 162,871 kor. 33 fillér költséggel. A gazdasági munkásházak építése is a múlt esztendő emlékéhez fűződik. Hevesvármegye törvényhatósági bizottságának rendelkezéséből ugyanis Yerpeléten 66, Mezőtárká- nyon 26 és Ecséden 20 gazdasági munkásház épült, ami a mezőgazdasági munkások szociális helyzetét ezekben a községekben lényegesen javította. Még egy szociális alkotásról kell itt megemlékeznünk: a népházakról, amelyekben a népjólétet előmozdító intézmények (szövetkezetek, magtár, olvasókörök, népkönyvtárak, háziiparitanfolyamok) lesznek elhelyezhetők. Az első ilyen népház Mezőtárkány községben épül. Hisszük, hogy a jó példát a többi község is csakhamar követni fogja. Az ipar és kereskedelem fejlődéséről ezek a számok tanúskodnak: 483 iparigazolványt és 91 iparengedélyt adtak ki az iparhatóságok az 1910. évben. Az ipartestületek kötelékébe 2359 mester, 1999 segéd és 1369 tanuló tartozott. A ipartelepek száma 128. Ezekben 227 tisztviselő, 2757 gyári munkás és 107 inas 18-ára halasztja. Úgy gondolták, hogy akkoráig majd csak megváltozik minden. S eljött november 18-dika is. Valami volt a szürke őszi nap levegőjében! Mintha mindenki sejtette volna, hogy lesz valami különös, nem mindennapi esemény. Az utcák megélénkültek. Itt is, ott is feltűnt egy-egy magyarruhás megyebizottsági tag s utánna az utca népe hömpölygött lassan a Káptalan-útra. A megyeháza környéke valóságos ostromállapot képét mutatta. Egy század vadász állott az épület előtt teljes fegyverzetben, élén egy marcona parancsnokkal, ki egyre-másra osztogatta az utasítást a kapu őreinek s nagy hangon adta tudtára a helyzetet még mindig föl nem ismerő megyei uraknak, hogy: tilos a bemenet. Az utca népe tisztes távolból szemlélte a rendkívüli eseményt; a megye atyái meg tanácstalanul várták a történendőket. Néhány heves vérű fiatal ember nem tudta magába fojtani a keserűséget és hangos szóval követelték a vadászok elvonulását, mi a higgadtabb gondolkodású megyei urakat nem csekély aggodalommal töltötte el. Mi lesz ebből? Még vér is folyhat, mert bizony a katonaság nem ismer tréfát, ha parancsot kell teljesítenie. . . Bizonyos megnyugvással látta azért mindenki feltűnni Szapáry Gyula grófnak, az első alispánnak, daliás alakját. Az ő jelenléte majd csak imponál a vadászkapitánynak. . . Szapá- ryhoz csatlakozván a várakozó bizottsági tagok, megindultak a bejárat felé. . . A kapunál azonban nem mehettek tovább. — Parancsom van — jelenté a tiszt Sza- párynak — hogy a nyilvános gyűlést megakadályozzam. — Ha az a megyei ügyekről tanácskozik is ? — Igen. — No, akkor itt nincs mit keresuünklAz első alispán ekkor megfordult és társaival együtt a Líceum felé indúlt. . . Nem a hátráló, vagy éppen megfutamodó, alkotmányvédők csapata volt ez, hanem valóságos körmenet. Szapáry Gyula gróf első alispán, a későbbi miniszterelnök, ment elül az ünnepi sokaságban. Senkinek nem volt a fején kalap, mert hiszen imádkoztak valamennyien. Fölzen- dült a magasztos ének: Hazádnak rendületlenül Légy híve, óh magyar, Bölcsőd ez s majdan sírod is Mely ápol s eltakar! Gyönyörű volt ez az élő tiltakozás az erőszak fegyvere ellen... így értek a Fő-útcára, az érseki rezidencia elé, hogy elbúcsúzzanak az örökös főispántól. Mindannyian az érseki lak udvarára vonultak ... a nemzeti ima hangjai mellett. Amint Bartakovics érseket a lelkesült tömeg megpillantotta, eget verő éljenzésben tört ki s a bizottsági tagok nevében Németh Albert, törvényszéki elnök, mondott köszönetét, a hazafias főpapnak főispáni tisztében teljesített odaadó buzgóságáért. Azonban beszédét be sem fejezte, már is ott termett mellette egy vadásztiszt és figyelmeztette a tiltó rendeletre. A tilalom és nagy parádé mégis hiábavaló volt, mert a megyei tisztikar csak összegyűlt egy magánlakásban és a „fejetlenség kikerülése s a béke, rend, személy- és vagyonbiztonság megőrzése érdekében“ üdvös intézkedéseket hoztak, aztán szétoszlottak a tisztviselők, hogy helyet adjanak a Földváry által kinevezett uj tisztikarnak. Földváry János, volt szolnoki törvényszéki elnök, lett ugyanis a főispáni helytartó, hogy támogassa a Schmerling- korszak rövid életét. Vén palóc.
