Eger - hetente kétszer, 1911
1911-11-15 / 91. szám
Előfizetési árak: Egész évre __10 korona. Fé l évre____ 5 » Neg yed évre _ 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények : intézendők. ..—-= K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 91. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szerda, november 15. Széttagolva. Eger, 1911. november 14. E hó 5-én hangversenyt rendezett a Keresztény Iparoskor a földrengéssel sújtott kecskemétiek javára. A Kör vezetősége heteken át fáradozott, hogy amit nyújt, minél előkelőbb színvonalú legyen; százával küldötte szét a meghívókat, hogy közönséget toborozzon s a derék szereplők önfeláldozó munkásságát megfelelő érdeklődéssel jutalmazhassa. Sajnos azonban, hiába fáradt, mert az erkölcsi sikere megvolt ugyan, de bevételeiből alig jutott valami a nemes célra. Alig jutott, mert — nem volt elég nagy közönség. A földszintet jobbára megtöltötte ugyan a polgárság, sőt a népesebb, vagy előkelőbb iparos családokból"jutott egy-két páholyba is, de e helyek legnagyobbrészt üresen maradtak. Az erkélyen és karzaton meg, ami természetes, nagyon kevesen voltak kiváncsiak a hangversenyre. A legfőbb baj tehát az volt, hogy az iparos-osztályt teljesen magára hagyta városunk közönsége ebben az emberbaráti törekvésben, melyet közművelődési munkával akart elérni. Az úgynevezett értelmiségi osztályAz „EGER* tárcája. Őszi nóták. i. Fönn a magas égen Hamvas-szürke felhő — A mi szerelmünket, Kicsi kis galambom, Elfujta a szellő ... Elfnjta a szellő, Elmosta az esső ; Nem maradt belőle, Csak a fejünk fölött Az a szürke felhő ... II. Olyan nekem, mintha Temetésem volna; Mintha körülöttem Minden kis virág szál Feketében volna. Ki miatt a gyászom, Csak te susogd, szellő; Temesd el, temesd el Hulló leveleddel, Sárguló nagy erdő! — Borsodi László, hói alig láttunk a vasárnapi hangversenyen 8—10 embert a közönség soraiban. Távol van tőlünk az a gondolat, hogy szándékosságot keresnénk ebben a jelenségben és ettől óva intünk mindenkit, mert ez a föltevés sok bajnak lehet forrása. Az értelmiség távolmaradása azonban így is szomorú következtetésekre jogosít; arra, hogy nálunk — a folyton hangoztatott liberálizmus mellett is — valójában kaszt-rendszer van, vagy legalább az kezd kialakulni. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy társadalmi osztályaink között mindig nagyobb lesz a szakadék és félő, hogy utoljára már nem is lehet majd áthidalni. Az érintkezés folyton gyérebb és gyengébb lesz; a kölcsönös támogatásnak, vagy éppen vállvetett munkásságnak nyomát is alig találjuk. Idestova ott leszünk, hogy még az érintkezésre való hajlandóság is kivesz a különböző társadalmi osztályhoz tartozó emberekből. Ma már ott tartunk, hogy úgyszólván senkinek sincs érzéke semmi olyan társadalmi munka iránt, amelyet nem az ő külön kasztja kezdeményezett. A látszatra felsőbb társadalmi réteg nem Igaz gyöngyök. Az októberi aranyos, csalóka napsugár végigragyogott az egész, gyönyörű tájon. Mintha a nyár tért volna vissza, hogy bűbájos hatalmával újra aranyos sugárba vonjon mindent és virágot fakasszon az újra sarjadó réteken, a csillogó vizű patak partján. Fényes ragyogásba öltözötten csillogott a sziklákra épült hatalmas várkastély is. Mohos falain gyöngéd szirmú virágocskákat ringatott a langy szellő. Olyan volt a tündöklő vidék fölött, mint a tündérek mesebeli felhővára, melybe halandó soha nem nyerhet bepillantást. Évszázadok óta látta már a vidék ott gubbasztani a kopár sziklatetőn azt a büszke némaságba burkolt hatalmas épületet, melyet egy Olaszországból bevándorolt dúsgazdag grófi család építtetett föl nagy pompával a mesebeli vidéken. Az elsők, kik a gyönyörű kastélyt lakták, még idegenek voltak, de a késő utódok magyarrá váltak szívben és külsőben egyaránt. Nemes családjukból költők, tudósok, művészek és lovagok indultak hódító körútra, s nevüket szeretettel jegyezte meg a legegyszerűbb pór is. Fülük és szivük nem volt elzárva az esengő szó elől; lelki nemességük nem volt alábbvaló születési nemességüknél. szívesen érintkezik avval, amely szerinte alsóbbrangú. Eleinte csak a nők körében és a közvetetlen érintkezés alkalmaival (táncmulatságokban stb.) jelentkezett ez az ésszerűtlen tünet, de újabban a másik nemnél is tapasztaljuk ezt a húzódozást. (Egyelőre még nem akarjuk mondani: idegenkedést). Sajátságos jelenség ez különösen manapság, az „általános“ meg az „egyenlő“ jelszóval teleharsogott világban; sajátságos különösen azért, mert az elzárkózásban ezeknek az elveknek a hirdetői járnak elül rossz példával. ... A Carthago bukását előidéző okok között nem utolsó a társadalmi osztályok elszigeteltsége s a közöttük levő nagy távolság. Vigyázzunk, hogy nálunk is így ne legyen, mert a napról- napra erősebben jelentkező széttagolódás, a társadalmi osztályok közönyössége egymás iránt — erősen gyöngíti a magyarságot. Eger város közgyűlése. Eger város képviselőtestülete szombaton, november hó 11-én délelőtt 11 órakor rendkívüli közgyűlést tartott Jankovics Dezső kin tanácsos, polgármester elnöklete alatt. Ez a közgyűlés sem volt ment az izgalmaktól. Az elejére is, végére is jutott belőle egy-egy kis kedélyhullámzás, bár a napirend nem ígért semmi — „érdekeset.“ Egyik daliás ősükről bájos, mélabús mesét őrzött meg az unokák kegyelete. Nem vettem el belőle, nem adtam hozzá semmit. A hatalmas, boltíves képteremben nehéz vértezetü lovagok, csipkés bársony és selyemöl- tönyü ősanyák képei közt, függ felhőszerü öltönybe burkolt bájos képmása a gyönyörű, an- gyalszívű Eleonóra grófnőnek. Nincs rajta semmi dísz, semmi ékszer, mely növelné földöntúli szépségét. Keble fölött könnyedén összekulcsolt két kezében lágyszirmú hófehér rózsacsokrot ölel szívéhez; mélységes kék szeme ábrándos sejtelemmel függ egy láthatatlan világ titokzatos bűbájain, ajkain édes tűnődő mosolygás. A halavány rózsapírral bevont ifjú arc, mintha élne a sok mozdulatlan, hallgatag kép között; gyöngéd keble fölött szinte emelkedni látszik a könyű öltöny, s a hófehér rózsák mintha édes mennyei illatot árasztanának a nagy ódon teremben. Nincs rajta semmi ékszer, csak nemes vonalú, könnyed, és mégis büszke tartású hónyakán tündöklik egy sor igaz-gyöngy. Olyan eleven, a nap sugaraitól káprázatos ragyogással, mintha nem holt festék örökítette volna meg, hanem szerető kezek fűzték volna a kedves hónyakra. S e bájos kép mellett egy komoly, szép férfialak. Daliás termetén megfeszül
