Eger - hetente kétszer, 1911
1911-09-02 / 70. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 » N egyed évre - 2’60 » Egyes szám ára 10 fillér. EGER Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények — = intézendők. ===== Kiadőliivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize, tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. 70. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szombat, szeptember 2. Fürdőink ügye. I. Szinte szállóige lett már nálunk, hogy az egri melegforrásokból világ- fürdőt lehetne csinálni. És hogy még mindig nem az, okoltak érte boldogot, boldogtalant. Mi, akik nem nézzük ezt az ügyet ilyen rózsaszínű szemüvegen — az optimisták becses engedelmével — bátorkodunk másképen vélekedni. Azt gondoljuk ugyanis, hogy akik Egerről mint világfürdőről beszélnek, még sohase láttak — világfürdőt. Semmiesetre sem akarjuk kisebbíteni melegforrásaink értékét, de sem a vízben, sem mellékkörülményekben és a helyzetben nem tudjuk megtalálni azokat a tényezőket, amelyek a világfürdőnél el nem engedhetők. Bár az orvosi, illetve vegyi vizsgálatok sok betegség ellen véleményezték jónak az egri melegforrásokat, de egyetlen olyan betegségre se tudnak rámutatni, amit speciálisan és határozottan gyógyítana, mint ahogyan gyógyít például a karlszbadi, a pöstyéni, vagy újabban a keszthelyi forrás. Ha pedig vizünknek nincs meg az ilyen tulajdonsága, akkor még nagy reklámmal se tudjuk világhírűvé tenni. (Olyan reklámot értünk itt, amelyre legalább százezer koronát költünk évenkint; ennél alább ugyanis nincs nagy reklám.)De fürdőink helyzete sem alkalmas arra, hogy világhírűvé fejleszthessük. A környezet egyrészt nem jó, másrészt — amennyiben jó lenne, — kicsiny. A mi porfészekbe ékelt fürdőinknek nem lehet nagy jövője, s nem számíthat idegen- forgalomra. A sokszor emlegetett Érsek- kert pedig igazán nagyon kicsiny ahhoz, hogy nagyobb szabású fürdőnek parkja lehessen. Tessék csak megnézni, hogy milyen óriási parkja, közvetetlen közelben valóságos nagy erdeje van egy országos hírű kisebb fürdőnek is. Legtöbb- nyire nem is adják 2—300 holdon alul a felsőmagyarországi fürdők. És hol van a mi fürdőinktől az erdő, a fürdőző idegen részéről megkívánt (sőt joggal megkövetelt) tiszta, portalan levegő? Reméljük, hogy e tekintetben senki sem gondol arra, hogy az Egerben fürdőző vendégek Szarvaskőbe, Felsőtárkányba járjanak üdülni. Erre annál kevésbé lehet gondolni, mert egyrészről távol esnek fürdőinktől, másrészről vagy kényelmetlen a vasúti összeköttetés, vagy nagyon poros az országút. Ezek tehát csak mint kiránduló helyek jöhetnek tekintetbe. Sok megjegyezni valónk lenne még az „egri világfürdőre“ de ezúttal csak arra mutatunk, hogy csupán a világfürdő alapjainak lerakásához sok millió kell. Egész bizonyos, hogy csak valamennyire elsőrangú, vagy nagyobb fürdő kiépítéséhez már kell 8 —10 millió. Ha a világot évi 100 ezer koronás relámmal csalogatnánk is ide, mit se érne, ha nem tudnánk abszolút kényelmet nyújtani csak óriási pénzáldozatok árán. Ez tehát aligha fizetné ki magát. De ha kifizetné is, hol van az a tömérdek pénz. Nekünk nincs; azok a bizonyos „angol konzorciumok“ pedig, amelyek oly sokszor szerepeltek már a híresztelésekben s amelyek hajlandók lennének 8—10 milliót beleölni az egri fürdőkbe — sehol sincsenek. Legfeljebb dús képzelőerejű optimisták fejében. Képviselőtestületünk áldozat- készségét pedig fürdőink iránt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyszer már elvetette azt a javaslatot, hogy aszfalt-gyalogjárót csináljanak a Pyrker-utca sarkától az Érseki-fürdőig. Nem; a világfürdő fogalmát törüljük ki végre Eger fejlődésének tényezői közül. Ne ámítsuk magunkat és ne építsünk légvárakat. Maradjunk csak a földön és a reális számítások, tervek alapján, amelyről majd legközelebb szólunk. Az „EGER“ tárcája. Komikum a tragikumban. Göre Gábor bíró urammal történt, hogy a község adópénzéből megnézte a Slrogoff Mihály utazása című színdarabot. . . Hát uramfia, látja ám, hogy a „kutyafejü tatárok“ ki akarják szúrni a Mihály szemeit. Természetes, hogy Gábor bátyánk ezzel a gondolattal már se- hogyse tudott megbarátkozni és hogy figyelmeztesse Mihályt, a síri csendben leharsogott hozzá: — Ne hagyd magad, Mihály! Gondolom, hogy a közönség, sőt a kutyafejü tatárok is, (tudniillik: a színészek) versenyt nevettek a közbeszóláson. . . Mondanom se kell, hogy odalett a darab tetőpontjának hatása. Én elhiszem, hogy ilyesmi már megtörtént, ha nem is Göre Gábor bíró úrral, de másokkal és nem a Strogoff Mihály utazásában, hanem más, akár shakesperei színdarabokban is. . . Talán akkor se csalódom, ha azt hiszem, hogy mindannyiunk adomatárában van egy-két idevágó példa. Csak azt akarom még megjegyezni: egy akaratlanúl is komikus közbeszólás, egy-egy színész rögtönzése, egy, a rendezésben rejlő hibának a jóakaratú, de baKlövéses elsimítása, — bár a legmegrázóbb legyen is a tragikum, — nevetésre indít. . . így születik a komikum a tragikumban. Az ilyen komikum persze, mivel a helyzet pillanatnyi alakulása hozza, tehát nem a jellemből folyó: helyzet-komikumnak mondható. Sajátságos, de lélektani alapon teljesen kimagyarázható jelenség, hogy majdnem mindig a tragikai tetőponton esik meg a komikummá változtató fonákság. Ámde, lássunk már néhány szemelvényt is! Ifflamd, a drámaírónak és tragikusnak egyaránt kiváló német színész, igen gyakran adott szabadjegyet gazdaasszonyának. . . Thália, egy alkalommal, összeesküvők áldozatának rendelé Ifflandot. . . Reá is rohantak ellenségei, hogy megöljék, de a pillanatban kétségbeesett kiáltás hangzott: — Gazemberek! Meg ne öljétek azt a derék Ifflandot! Ki adna nekem ezután szabadjegyet? Bármily érthető volt is ez a gyöngéd féltés, a tragikai hatás — odalett. A közönség kulisszarázó hahotában tört ki, miközben kivezették az Ifflandot féltő gazdasszonyt. . . Egy angol tragikával, Siddons Sárával történt, hogy egyik szerepében, mint szerelemcsalódott nő, az Istenhez fordul enyhülésért.. . Szívtépő módon kér fájdalmára balzsamot, köny- nyeket fakasztva a nézők szemeiből. . . Egy karzati néző, (foglalkozásra nézve becsületes hajós) csupa szánalomból lekiáltott: — Adjatok már neki egy pohár brandyt! ... És az előbb még a fájdalomtól köny- nyező szemek, a nem várt megoldás hatása alatt, a fékezhetetlen jókedv könnyeit öntötték. .. Egy angol városban Shakespere III. Ri- chardjának címszerepét adta Sullivan. Az utolsó felvonás negyedik színéig remekül ment minden, tökéletes volt a hatás, hanem éppen a tragikai tetőponton rontott le mindent egy'közbeszóló. Történt pedig a következően.