Eger - hetente kétszer, 1911

1911-08-30 / 69. szám

4 EGER. (69. sz.) 1911. augusztus 30. Házszentelés. Az egri főkáptalannak Bogács mellett levő Pazsag nevű tanyáján uj gazdatiszti lakot és szép munkáslakásokat építtetett. Az új épületeket vasárnap délelőtt szentelte föl Csekó Gábor prépost-kanonok, főkáptalani dékán. Az ünnepies szertartásra előkelő közönség gyűlt össze a környékből. Jubileumi ünnepség. Az Egri Katolikus Le­gényegylet szeptember 8-án (alapításának év­fordulóján) ünnepséget tart, melynek programm- ját, illetve meghívóit már szétküldötték. — Az ünnepséget este 7*8 órakor a nagyteremben szeretet-lakoma fejezi be. Egy teríték ára 2 korona 40 fillér. Aláírási ívek tartói: Grónay Andor, Károly János, Meilinger Ödön, Molnár Ferenc. Aláírásokat szeptember 4-ig fogadnak el. A jogakadémia tanulmányi rendje. Az egri érseki jogakadémián az 1911—1912. tanév első felében a következő tantárgyakat adják elő: A) Rendes tantárgyak. Az I. évi tanfolyamon: Magyar alkotmány és jogtörténet; hét. 5 óra; tanár: Udvardy László dr. Római jog; hét. 8 óra; tanár: Rátvay Géza dr. Bevezetés a jog- és államtudományokba; hét. 2 óra; tanár: Molnár Kálmán dr. Művelődéstörténet; jhet. 4 óra; tanár: Maczki Valér dr. A II. évi tan­folyamon: Magyar magánjog; hét. 5 óra; ta­nár: Csutorás László dr. Nemzetgazdaságtan; hét. 5 óra; tanár: Huttkay Lipót dr. Jogböl­cselet; hét. 6 óra; tanár: Módly László dr. A III. évi tanfolyamon: Osztrák magánjog; hét. 6 óra; tanár: Csutorás László dr. Bün­tetőjog ; hét. 5 óra; tanár: Módly László dr. Peres és perenkivüli eljárás; hét. 5 óra; ta­nár: Maxintsák Gyula dr. Kereskedelmi és váltójog; hét. 6 óra; tanár: Maxintsák Gyula dr. A IV. évi tanfolyamon: Egyházjog; hét. 7 óra; tanár: Udvardy László dr. Magyar pénzügyi jog; hét. 5 óra; tanár: Huttkay Lipót dr. Alkotmányi és kormányzati politika; hét. 5 óra; tanár: Molnár Kálmán dr. Magyar köz- igazgatási jog; hét. 5 óra; tanár: Dambrovszky Imre dr. B) Rendkívüli tantárgyak. Római perjog; hét. 2 óra; tanár: Rátvay Géza dr. A becsü­let védelme a régi Rómában; hét. 1 óra; ta­nár: Rátvay Géza dr. A magyar állam terü­lete és népe; hét. 3 óra; tanár: Molnár Kál­mán dr. Gazdasági statisztika; hét. 2 óra; tanár: Dambrovszky Imre dr. Népességi sta­tisztika ; hét. 3 óra; tanár: Dambrovszky Imre dr. Közhivatalnoki jog; hét. 1 óra; ta­nár: Dambrovszky Imre dr. Közegészségtan; hét. 2 óra; tanár: Turtsányi Gyula dr. Földrengés. Tiszaszőllősröl jelentik, hogy ott csütörtökön, e hó 24-én, pár pillanatig tartó gyönge földrengést éreztek. A Keresztény Szeretet Gyermekvédő Müve. A felebaráti szeretet isteni törvénye alapján uj egyesület kezdette meg működését, melynek célja: elhagyott és szegény gyermekeket ke­resztény családoknál és nevelőintézetekben el­helyezni és katolikus módon neveltetni; sze­gény gyermekeket, ifjakat és leányokat, meg­felelő életpályára segíteni; gondozottjaival az iskolai és tanuló évek után is összeköttetésben maradni és nekik erkölcsi és anyagi önálló­ságuk elérésében segítségükre lenni. Az egye­sület működése tehát hasonló az „Országos Gyermekvédő Liga“ működéséhez, csakhogy különb ennél, mert a gondozásába vett gyer­mekek leikéről, tehát a legfontosabbról is gon- goskodik a vallás erkölcsi nevelés által. Sa- massa József dr. bíbornok-érsek a „Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Művének“ egri egyházmegyei igazgatójóvá Csekó Gábor prépost­kanonokot nevezte ki. Kát. tanítói segélyalap. Az Országos Kát. Tanítói Segélyalap középponti bizottsága aug. 26-án tartotta rendes gyűlését. Az alapvagyont kezelő egri főkáptalant Foltin János prépost-ka­nonok, az egri főegyházmegye tanítóit Szőke Sándor tanítóképző tanár képviselte ezen a gyű­lésen. Sok fontos ügynek, főként a létesítendő országos tanítói árvaház ügyeinek tárgyalása mellett intézkedett a tanító-gyermekek ösz­töndíjainak kiosztásában, valamint a szegényebb sorsú tanítók és özvegyek segélyezése dolgá­ban. A régi ösztöndíjas helyek ismételt oda­ítélésén kívül 15 új ösztöndíjas helyet töltött be. Egyházmegyénk területéről új ösztöndíjasqk lettek : Fúrj Nándor, és Krosnyiozky Sándor. A gyűlés 80 kérvényezőnek kiosztott 3200 koronát. Az ösztöndíjak évi értéke 3000 kor. Az alapjöve­delméből a még fennmaradt 1444 kor. 38 fillért Malter Gyula prelátus-kanonok (Esztergom) elnök időközi segélyezésre fogja fordítani. Az olimpiai kerékpárverseny pálmájáért küzdő magyarok szeptember 10-én (vasárnap) próbaversenyt rendeznek. Az útvonal: Buda­pest—Hatvan—Gyöngyös—Eger és vissza. A versenyzők igazolványait Egerben, a Líceum előtt bélyegzik le s itt fordulnak vissza a kerékpárosok. Nyári tüzek. Tarnaszentmiklóson csütötö- kön délután az egri főkáptalan tulajdonát ké­pező, s Futó Sándor és Társa által bérelt úgy­nevezett Káptalan-tanyán 2 szalma és 4 törek- kazal összesen 900 korona értékben leégett. A kár biztosításból némileg megtérül. — Eger­ben is tüzet jeleztek vasárnap este 8 órakor. De csak jeleztek. Mert tűzveszedelem, szeren­csére, sehol sem volt. Apró hírek. Szerencsétlenség az országúton. Tóth Imre 29 éves kocsis szeszt szállított Gyön­gyösről Hatvanba. Hort község határában azon­ban megbokrosodtak a lovai egy szembejövő automobiltól és Tóth Imre a lovak közé bukott, de oly szerencsétlenül, hogy a rajta keresztül- menő kocsi kerekei a bal felsőlábszárát össze­zúzták és belső sérülést is szenvedett. Az au­tomobil vezetője — sajnálatunkra nem tudjuk a derék ember nevét — bár szemtanúja volt a szerencsétlenségnek, mégis segítség nélkül hagyta az országúton fetrengeni a súlyosan sé­rült embert és berobogott Gyöngyösre. Tóth Imrét csak délután szedték föl az ut porából a későn értesített gyöngyösi mentők. — A mu­latság vége. Hatvanban Ignatovics Sándor hen­tes és italmérő az üzlethelyiségéből néhány ott mulató és garázdálkodó legényt utasított ki, akik azután azzal fizettek az erélyes föllépé­sért, hogy a vendéglőst összeszurkálták. — Játék a halállal. Gyöngyössolymoson egy Potyoró Mihály nevű cipész-segéd a puskájával babrált, miközben a fegyver elsült és a golyó a közel­ben álló Juhász Józsefnét halálosan megsebe­sítette, aki a gyöngyösi kórházban meghalt. — A cséplőgép áldozata. Szajlai József egri föld­mívest a cséplőgép súlyosan megsebesítette. Szajlai a Donát-temető felett gabonát csépelt, miközben a cséplőgép kereke a mellén olyan súlyosan megsebesítette a vigyázatlan embert, hogy a kórházba került. — Veszedelmes esés. Gyöngyösön Nagy Zahar bádogos-segéd egy magas ház tetején dolgozott és leszállás közben a létrával együtt a földre zuhant. A szeren­csétlen ember az arcán és a fején súlyos zuzó- dásokat szenvedett. Kiadó lakás. Mária-utca 1. szám alatt (Szé- chenyi-utca sarkán) a Mária-utcára fekvő, 3 na­gyobb utcai szoba, előszoba, konyha, éléskamara és fáskamarából álló úri lakás, mosókonyha hasz­nálattal, november hó 1-től kiadó. Értekezhetni ugyanott, délután 2—4-ig Radii Károly tulaj­donosnál. Eladó ház. Csiky Sándor-utca 35 b) szám alatti 5 szoba és verandából álló ház mellék- helyiségekkel eladó. Értekezhetni ugyanott. Irodalom. Az egészséges keresztény magyar köz­szellem minden őszinte híve örvendhet, hogy szeptemberre kelve, az „Életu és „Zászlónk“ mellé társul az eddig Győrben megjelent „Nagyasszo- nyunk„ című leánylap és a boldogult Pelikán Krizsó szerkesztésében és tulajdonában Bu­dapesten megjelent „Kis Pajtás“ című heti gyer­meklap. Ugyancsak szeptember 1-én lesz tel­jesen kész a „Zászlónk Diáknaptár a“, Bízunk benne, hogy a katolicizmus mély­ségeiben rejlő mérhetetlen kultúr-erők érvé­nyesítését szolgáló orgánumok szíves fogadta­tásra és pártolásra találnak mindazok részé­ről, akik érzik, hogy a lélek legtisztább aspi­rációinak szolgálata az egyetlen lehetséges kul­túra, amely előre és nem hátra visz bennünket. A „Regnum Marianumu kiadásában megjelenő lapokról röviden a következőket jegyezzük meg: 1. A szép és erőteljes lélek fejlődését szol­gálja az Élet c. képes üeti folyóirat, a művelt magyar családok lapja. Minden számában sok művészi és időszerű illusztrációt hoz. Bátran és híven küzd a keresztény magyarság tiszta ideáljaiért és egészséges haladásáért. Megjele­nik minden vasárnap. Előfizetési ára egész evre 20 K, félévre 10 K, negyedévre 5 K. 2. Most üli tíz éves jubileumát a magyar középiskolai diákságnak dédelgetett barátja, a Zászlónk, melyet bővebben ismertetni fölösleges. Megjelenik július és augusztus kivételével min­den hó 15-én. Előfizetési ára egész évre 2 K. 3. Az életerős, vidám, házias, tiszta fe- hérlelkü modern magyar leányoknak kedves lapja, a Nagyasszonyunk is szeptember 1-én jele­nik meg és várja az ő régi ismerőseinek és új jóakaróinak megrendelését. Megjelenik min­den hó 1-én, július és augusztus hó kivé­telével. Előfizetési ára egész évre 4 K. 4. Mosolygó arccal, csillogó szemekkel ko­pogtat be minden család ajtaján, ahol kicsi­nyek vannak, a Kis Pajtás, a 8—12 éves fiúknak és leányoknak kedvenc, gazdagon illusztrált lapja. Megjelenik minden héten. Előfizetési ára egész évre 8 K, félévre 4 K. 5. A Zászlónk Diáknaptára minden magyar diák nélkülözhetetlen zsebkönyve, valóságos kincses tarsolya, amelyhez fogható e nemben magyar könyvpiacon még eddig nem jelent meg. Rengeteg anyagát 256 oldalon, könnyen hor­dozható zsebkönyv alakjában nyújtja az ifjú­ságnak. Bolti ára díszes vászoókötésben, csi­nos címlappal 1 K 50 f, a Zászlónk előfizető­inek csak egy 1 K, bérmeutes küldéssel 1 K 10 f. Az említett lapok szerkesztősége és kiadó- hivatala Budapesten, VII., Damjanich utca 50. szám alatt van, ahová minden levél és póstai küldemény irányítandó. Mutatványszámokat kí­vánatra az összes lapokból szívesen küldenek. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. Ha el akarja adni Ipari termékeit, gépeit Rak:áron levő árúit, De bárminő más cikkeit is, •g Egész készleteit, SÍ Saját, vagy bizományi áruit, ® Segítségére jövök ebben s >o Elintézem Ön helyett 3 N<gyon olcsón és pontosan. — Lelkiismeretesen * | Elhelyezi hirdetéseit, 'a Nagyon jól megválasztva a lapokat, Készít hirdetési szövegeket S! Elismert hirdető irodám, mely g Ingyen megküldi Önnek o Ujságkataiógusát, Tele fontos tanácsokkal Jó útbaigazításokkal Általános reklámszokásokkal Nagyon kimerítő költségvetéssel! £<nH«i Zsipond hirdetési osztálya Budapest, Dohány-utca 37. Telefon 176—09.

Next

/
Oldalképek
Tartalom