Eger - hetente kétszer, 1911

1911-07-08 / 54. szám

Előfizetési árak: Egész évre- ~ 10 korona. Fél évre .. .. .. 5 >• Negyed évre _ 260 » Egyes szám ára i0 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ..............-i ■ K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 54. szám. A katolikus tanítók kongresszusa. E héten gyűltek össze negyedszer Magyarország katolikus tanítóinak kép­viselői, hogy a katolikus népoktatás- ügynek, a vallás-erkölcsös nevelésnek függőben levő kérdéseiről, valamint a saját helyzetükről tanácskozzanak. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a háromnapos kongresszus munkája a legsimábban folyt le, ámbár a lelkese­dés nem egyszer nyilvánult nagyobb méretekben. Az a higgadt komolyság, mely a magyar katolikus népoktatás­ügy munkásainak éppen úgy sajátja, mint az eszményi célokért való lelke­sedés, — teljes összhangot teremtett a gondolatok, szavak és tettek között. Így történhetett meg azután, hogy akik ott lehettek, mindnyájan a legkedve­sebb emlékekkel és igen sok tekintet­ben biztató reménységgel jöttek el az ország szivéből. Természetes dolog, hogy az egri egyházmegye is nagy sú­lyához méltóan nyert képviseltetést a kongresszus munkájában. A napokban zajlott le a kát. tanítóknak IV. egyetemes gyűlése Budapeston. Az egri egyházmegye részéről részt vettek hivatalos megbízással Venczell Ede egyhm. tanfelügyelő, Az „EGER“ tárcája. Halesz ban. Irta: Vén palóc I. (Befejezés.) Mit hozzak fel Halesz népének jellemzé­sére ? Az első tapasztalatok arról győznek meg bennünket, hogy szorgalmas, jóravaló nép. Jó­módúvá tette őket. a gyümölcstermelés; de nem egymagában ez, — mert az értékesítést az asz- szonynép végzi. Elindul onnan még éjfélkor, hogy már 1 órakor, a kezdődő gyümölcspiacon ott legyen a hírős városban az öreg templom előtt, ahol már a „némöt zsidók“ erősen vár­ják a becses portékát: az „ótott möggyet, jó­féle kajszit, meg a lószömü szívát. . .“ A férfi­nép aratni, csépelni megy, szép kis pénzt ke­resve magának a nyári munkával. Ilyenformán anyagi gondok nem igen bántják ; kedélye min­dig üde s termeli a nótát, akárcsak földje a zamatos gyümölcsöt. Nótáiban meg'aláljuk a helyi vonatkozást. És jóllehet mindössze egy utcája van a telepnek — mely kivisz a karcsú- tornyos kis templomhoz — még is igy énekli: Végig megyek a haleszi főutcán, Ott a kutnál sirdogál egy kis leány Oda megyek, vigasztalni porbálom Szép oreáját, sutét szömit, hej de mög is csudálom. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szőke SáDdor, Kelemen Lajos és Rovó Lajos, mint az érseki Főegyházm. Tanítóegyesület képvi­selői. Kivülök még megjelentek az egyházme­gye területéről a következők: Zábrátzky György és Bárdos Pál esperesek, Jekkelfalussy Viktor plé­bános, Fiák András (Recsk), Jósvay Gábor (Po­roszló), Lépy József (Szarvaskő), Ftemenyik Gyula (Erdőkövesd), Orsovszky Gyula (Nyíregyháza), Szabó Ferenc (Jászapáti), Vozárik Antal (Jákó- halma), Tábory János (Jászapáti), Barsy Miklós (Puszfaszentmargita), Polgáry Gyula és Polgáry József (Novaj), Schimmer József (Mezőkövesd), Biró Kálmán, Búzás László, Mentusz József, Török Bertalan, Révász Róbert és Fekecs Sándor egri tanítók, Breznay Róza egerbaktai és özv. Schultzné Stészel Ilona felnémeti tanítónők stb. stb. A három napra terjedő nagygyűlés kereté­ben a 100-as bizottságnak, kát. tanügyi tanács­nak, előkészítő-bizottságnak, különböző szak­osztályoknak és a nyilvános dísz-üléseknek munka-programmjában nem kevesebb, mint 40 ügyet dolgoztak fel az ország legtávolabbi vi­dékéről igen nagy számban egybegyült kát. tanítók. Hogy ebből a nagy munkából a mi tanítóinknak is érdemes szerep jutott, monda-' nunk sem kell. Venczell Ede az egyházmegyei tanfelügyelők igen népes és tanulságos konferenciájában vett részt. Szőke Sándor A kát. tanítóképző-tanárok fizetésrendezése címmel tartott szabad előadást a kedélyeket inkább megnyugtató, mintsem felizgató tónusban. Határozati javaslatát lel­kesedéssel tette magáévá a díszközgyűlés. E szerint a kongresszus feliratot intéz a magyar püspöki karhoz, hogy a püspöki hatóság'k akár Szombat, julius 8. az államsegély fölhasználása mellett, akár an­nak mellőzésével, rendezzék a képző-tanárok fizetését olyanképen, amint az az állami képző­tanárokra nézve az 1911. évi orsz. költség- vetés szerint már rendezést nyert. Szőke Sán­dor ezenkívül elnöke volt a tanítóképzői szak­osztálynak, s mint ilyen részletes jelentést tett a másnapi díszgyűlés előtt. Róvó Lajos a pedagógiai szakosztály ülésén mint előadó: Az állami és szakfelügyelet című tételről tartott értékes fel­olvasást. Határozati javaslatait (állami szak- felügyelői állásokat kell létesíteni, még pedig úgy, hogy ezeket tanítókkal töltsék be, kik a népiskolai nevelés-oktatást alaposan isme­rik) szintén elfogadta a nagygyűlés. Ezenkívül ugyanő résztvett a 100-as bizottság jelölő-ér­tekezletében. Kelemen Lajos két fontos indít­ványt tett; egyfelől a szakfelügyelet kérdésé­ről, másfelől a tauító-egyesületek rendtartá­sára nézve. Mindkét indítványát elfogadta a nagygyűlés. Jósvay Gábor poroszlói kántortanító a tanítóképzői szakosztályban tartott figyelmet keltő előadást a kántorképzés és képesítés kérdé­séről. Ezeken kivül Orsovszky Gyula, Szabó Fe­renc és mások felszólalásaikkal vettek részt a szakosztályi üléseken. A nagygyűlésen történt választás utján a 100-as bizottság tagjai lettek: Venczell Ede egyházm. tanfelügyelő és Szőke Sándor tanító­képző tanár, Kelemen Lajos és Róvó Lajos egri, Orsovszky Gyula nyíregyházai, Schimmer József mezőkövesdi, Szabó Ferenc jászapáti tanítók és Böbék László orosházai kántortanító; a kát. tanügyi tanácsnak pedig Vencel! Ede, Szőke Sán­dor és Róvó Lajos lettek tagjai. Esténkint, midőn a fárasztó munka után e nótát kis gyermekek, ifjú leányok ajak áról felém hozza a langyos szellő, úgy érzem, hogy én is odatartozom Halesz kicsiny társadalmá­hoz, régi jogok folytán. Szeretnék itt maradni örökre; hallgatni, látni a néplélek minden leg­apróbb nyilvánulását és lelkesedni azokért a szittya-gondolatokért, amelyek embereim ajká­ról egyszer-másszor elröppennek. Hála Istennek azonban, különben sem unat­koznám. Itt vannak a testvérem gyerekei: Laci, meg Miki. Az egyik öt, a másik három éves; mindakettő erős, vasgyűró kölyök. Belőlük, meg a Mókáné leg<isebb gyerekéből, Antalból és belőlem alakul ki a kompánia. Rcggelenkint már készen áli az udvaron a kis kocsi, a rűdján a zsineg, meg a spárga. A kocsi azért van ott, hogy beleüljenek ; a zsi­neg és spárga pedig azért, hogy befogjanak vele engem s aztán száguldjak velük tüskön- bokron keresztül, mint valami tüzesvérű paripa. Az öregebb gyerek a kocsis, akinek nem az okoz végtelen nagy örömet, hogy én, a vén ka­masz, lovasdit játszom velük, hanem az, hogy jó nagyokat sújthat spárga-ostorával vékony inaimra. Az ebéd és vacsora alatt a gyerekek a família mulattatói. Lacika határozottan nagy ínyenc, mert sorra birálg»tja a fogásokat. . . Egyszer véletlenül a csibe lába került a leve­sébe. Hát csak elbőgi magát, lecsapja a kana­lat, aztán komolyan jelenti ki, hogy: — Neköm nem köll a keze! Ilyen kellemes intermezzók után sorra jön­nek az én embereim. Talán a legtöbb jussot formál a mi portánkhoz: Baranyi Mihály, ki a volt kapásunk, az apósa révén tartja fenn a jogfolytonosság elvét. Nem tudom, a famíliánk iránti szeretet és ragaszkodás-e látogatásainak rugója, vagy az a néhány forint és néhány po­hár bor, mi kisebb szolgálatok után kidukál neki. Mindegy. Csahogy szeretik az én véreim, ami már kitűnik abból is, hogy közülünk min­denki csak „sógornak“ hívja. Különben ennek is története van, amely a Laci gyerek meg a Mókáné fia, az Antal, barátságára vihető vissza. Az Antal gyerek „sógornak“ nevezte el Baranyi Mihályt s a gyermeklogika következményeként a mi Lacink is, azt hívén, hogy ez a becsüle­tes férfiúnak a neve. így a gyermeklogika kö­vetkezményeként fogadtuk „rokon“-nak Bara­nyi Mihályt és mindannyian „sógorrá“ léptet­tük elő. A „sógornak“ szemmel láthatóan jól esett ez a kitüntetés, megoldódott a nyelve (lehet azonban, hogy mástól); kinyílott a szive, a lelke s beszélt-beszélt mindenről, ami csak szóba került. Az a tudat, hogy sógorrá fogad­tuk, kötelességévé tette, hogy megismertesse

Next

/
Oldalképek
Tartalom