Eger - hetente kétszer, 1911

1911-01-21 / 6. szám

Előfizetési árak: Egész évre.. .. 10 korona. Fél évre „ .. „ 5 » Negyed évre .. 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ■ = intézendők. — = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfize­tések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 6. szám. XXXIV. ÉVFOLYAM. Szombat, január 21. A gyermek. Eger, 1911. jan. 20. r Általánosan ismert mondás szerint a gyermek Isten áldása. Áldás, akit meg kell becsülni; védeni, gondozni, ápolni, nevelni, tanítani minden szülőnek szent kötelessége. Olyan kötelesség ez, ame­lyet a Gondviselés oltott az ember lei­kébe, de amelyet, sajnos, kezd kiirtani az önzés, vagy legalább csökkenteni a modern felfogás. Nem is szólva a most hírhedtté és folyton időszerűvé lett egykéről, csak arra mutatunk, hogy mily kevéssé tö­rődik gyermekével a magyar nép. Nép­számláló biztosok beszélik, a népisko­lai tanítók meg már régen tudják, hogy a legtöbb földművesnél csak hírből is­merik a tisztaságot. Nem azért nem tiszták, mert nem bírnának azok lenni, hanem azért, mert nem akarnak. Az iskola legjobb akaratú mun­kája, kitartó törekvése mind hiába való. A szülők nem veszik be és mitse tö­rődnek gyermekeik testi tisztaságával, hanem tűrik, hogy a piszokban seny- vedjenek és csenevészedjenek el. Ámde ha nem törődnek gyerme­keik testi tisztaságával, még kevésbbé ügyelnek a lélekre, az ember értéke­sebb részére. A mi népünk legtöbb­nyire megelégszik avval, ha jól-rosszul táplálja a gyermekét s ott is inkább a korcsmára áldoz első sorban; de arra már igazán semmi gondja, hogy a fejlődő lélek himporát védelmezze az élet szennyétől. Legtöbbnyire még maga a szülő is segít az utcának, a rossz társaságnak; ha máskép nem, legalább közvetett módon, a nemtörődömségével. A legtöbb egri földműves teljesen magára hagyja gyermekét bűzös leve­gőjű, bezárt szobában. Az apa kimegy a hegyre, az anya a dohánygyárba, vagy a piacra. Utóbbi esetben valami nagyon csekély haszonért órákat tölt házon kivül s addig a gyermekek ma­gukra hagyva romlanak testben, lélek­ben egyaránt. Az intelligens osztály, a hatóságok vajmi keveset tudnak erről a szomorú dologról. Legfeljebb akkor jajdulnak föl az emberbarátok, mikor — mint legutóbb is Egerben — megég egy­két gyermek, vagy más módon tesz kárt magában Ezt észreveszik, mert a rendőrség ügykörébe tartozik De ki venné észre azt, hogy hány gyermeki lelket öl meg a szülői őrizet hiánya; hány lelket tompítanak el a magára- I hagyottan, zárt szobában töltött szo­morú napok ! Ez a tűrhetetlen helyzet már a gyer­Az „EGER“ tárcája. Búcsusok. Vonultak. Hömpölygő, bukdácsoló menetük mint valami bizarr, tarka kígyó, végig vonag- lott lomhán a nagyvárosias színű, de forgalmat- lan úton. Rikító vörös és kék színfoltok mo­zogtak a tömegben; a fehér csipkekendők föl­föl bukkantak, meg el-eltiintek. Aranyos, tarka zászlók vezették a csapatot. Néha összetorlódtak. Ilyenkor halkabb lett az ének, az egymás közelébe jutott emberek fészkelődtek és elhalgattak. Meg-megszünt a csizmák bántó, tompa kopogása; az összedör- zsölődő ruhák suhogtak. Aztán újra nekiindul­tak a közönyös, bámész nagyvárosnak, nagyot lélekzettek és énekbe fogtak ismét. Arcukat pirosra csípte a hideg, szemükből néha kicsor­dult a köny, de ók föl se vették. Ballagtak egy­más mellet, egymás után. A szélsők kényelmetlen, feszes arccal né­zegettek szét a bámész városi népre. A térdük meg-megroggyant, a bokájuk kibicsaklott. Éne­keltek. Néha-néha végig törülték a kezökfejé- vel könnyes arcukat és összébb bújtak. Meg­látszott rajtuk, mennyire kényelmetlenül érzik magukat. A ragyogó kirakatok előtt a finom­ruhás nép kiváncsi, kicsit csodálkozó, kicsit gúnyos pillantással nézte őket. Egy fehérbajuszos öreg zavartan forgatta a süvegét, köhécselt, el-elakadt, az éneklésben. Megkisérlette a tömegbe vegyülni, de mindig a szélekre tolták vissza Egyszer-egyszer össze­szedte magát és kétségbeesett elszántsággal nézett a bámulok csapatja felé, a szája elé kapkodta a kezét és úgy énekelt, a szeműi­déit is vonogatta, később a bajuszát is pödörte. Hol ő taposott az előtte menők sarkára, hol az övére tapostak az utána jövők. A képe na­gyon haragos volt. A lányoknak tetszett ez a menetelés. Lopva átsandítottak a kendőjük mellől a járkáló úri­népre és énekeltek véknyan, reszketősen, ahogy hozzájuk illett. Lesték a nézők arcának kife­jezését és magukban találgatták: mit gondolnak most. Azt hitték, hogy a csodálkozó pillantá­sokba irigység is vegyül ; csodálatos, naiv büsz­keséggel lépegettek csapatukban a férfiak után s áhitatos szemmel gyönyörködtek a messze, elül lobogó tarka templomi zászlóban. Az öreg asszonyok a félvállukra eresztették a fejőket és szinte a szájuk szögletéből ere­inek korban züllésbe kergeti az embert és előre is nagyon kétes értékűvé teszi a jövő nemzedéket. A szülők közönyös­ségükkel, meggondolatlanságukkal ma­guk is hozzájárulnak ahhoz, hogy az Lten áldásából — az emberiség átka legyen. . . Nálunk nagyon sok a korcsma; na­gyon kevés a gyermek-menedékház. így különösen a földműves-osztály körében fehér holló az olyan ifjú, aki testben- lélekben ép, egészséges. i" 1 ................. ~ ■■■!■!■■■■■■■■■ H evesvármegye tűzrendészen szabályrende­lete mégis csak leérkezett a belügyminiszté­riumból. Igaz, hogy most is csak a tűzren­dészed költségek fedezésére vonatkozó részt hagyta jóvá a belügyminiszter. — Érdekes, hogy vármegyénk törvényhatósági bizottsága 1905. dec. 18-án fogadta el és terjesztette föl e szabályrendelet-tervezetet, az 1908. márciusá­ban tartott közgyűlés pedig a miniszter kí­vánságára módosította, mig végre most — csekély hatodfél év után megjött egy kis ré­szének szankciója. Igazán elmondhatjuk, hogy — nem valami gyorsan járt. A vármegyei Tűz­oltószövetség egyébként rendkivüli közgyűlést tart ez ügyben a jövő vasárnap. A „fertálymester“ választások. A régi, ha­gyományos szokáshoz híven az idén is meg­tartják Egerben a „fertálymester“ választáso­kat. A város mind a tizenkét negyede választ egy-egy fertálymestert, aki azután egy évig viseli ezt a tisztet — és a „feltételekor is, gették az éles, vékony hangokat. Alattomosan figyeltek nézőikre, meg az előttök mendegélő lányokra; irigy, kutató féltékenységgel lesték csipkeRendőik rezdülését. Okét zavarta leg- kevésbbé a föltünéskeltés idegesítő, zavaró tudata. Kopott, fekete kendőikből sápadt, cson­tos arcok kandikáltak, vékony ráncos ajkkal és hegyes állal, megijesztő, szúrós szemekkel. Valamennyien kicsik voltak, összetöpörödöttek, mindenben annyira egyformák, annyira meg­egyezők, mintha édes testvérek volnának. Sokat könnyeztek és sokat fújták az orrukat, járás- közben ide-oda lógtak, döcögtek, és minden lélekzetvétel után sipító, bántó sóhajtással kezd­ték az éneket. A városi nép egyre nagyobb csoportokba verődött össze. Éles hideg volt; nem nyúlt egyikök sem a kalapjához, mélyen a kabátjok zsebébe dugták a kezűket. Néhányan hangosan nevettek. A tovább vonuló búcsumenetből pár fiatal legény megbotránkozó, szemrehányó pil­lantással fordult a viháncolók felé és megcsó­válta a fejét. Amazok ezt szerfölött mulatsá­gosnak találták és elindultak velők párhuza­mosan a gyalogjárón. A legények dühösen, zavartan nézegettek követőikre; összeütődtek egymással, mormogtak éneklés közben és össze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom