Eger - hetente kétszer, 1910
1910-07-30 / 9. szám
2 EGER. (9. sz.) 1910. julius 30. Mindnyájan, kik utazunk, tapasztaljuk azt, hogy egy előttünk ismeretlen városba érkezve, az ott nyert első benyomás a további látnivalók tekintetében maradandó. Kellemesen hat a leszálló utasra a modern, impozáns, kényelmes állomási épület, melyet elhagyva szép, tágas útcán át jut a város szívébe. Nálunk Egerben, az országnak egyik közismerten legintelligensebb városában, egy valóban Mu- esára való állomást lát a leszálló utas. Csalódva és lehangoltan jut a monumentális épületekhez, melyeknek értékéből az első csalódás igen sokat levon. Kétségtelen, hogy igen kedvezően megváltoznék mindez, ha a létesítendő új pályaudvarról — mint az tervben van — a szabályozott Eger patak mentén épített szép, egyenes úton, kertek és villaszerű épületek között juthatna az idegen a Pyrker-úteán át egyenes vonalban a megyeházához, illetve a Káp- talan-útcába. Ez a városrendezés az új pályaudvar létesítésével elkerülhetlen és mindkét munkálatnak egy időben kell történnie már csak az összhang kedvéért is. így tehát, tekintettel a városrendezési nagy kiadásokra, a város nem lehet nagyon bőkezű az új állomás építésénél. Annál kevésbbé lehet, mivel finánciái, sajnos, úgy sem fényesek, és a városi pótadó most is állandóan felül van 100%-on. Szívlelje meg ezt a Máv. és első sorban a kormány, melynek nem lehet célja, hogy a várostól két kézzel vegye vissza azt, amit saját érdeliében egy kézzel ad, különösen akkor nem, midőn a pályaudvar-kérdés szerencsés megoldása iparfejlesztés szempontjából is égetően sürgős. Tudjuk, hogy minden modern ipartelepnek létkéixlése az, hogy a pályaudvarral iparvágány kösse össze. Tervbe van véve városunkban legközelebbre egy modern vágóhíd, borközraktár, trágyagyár, agyagárúgyár, sertéshizlaló stb., melyeknek fölépítése a legszorosabb ösz- szefüggésben van a pályaudvar-kérdés végleges megoldásával, mert enélkül ezeknek az ipartelepeknek helyét sem lehetne kijelölni célszerűen. Meg vagyunk győződve, — és az a tárgyalásokon is tapasztalható volt — hogy a Máv., de különösen annak miskolczi üzletvezetősége, Görgey László üzletvezetővel együtt, városunk iránt a legjobb indulattal van. Kérjük tehát őket: ne húzzák-halasszák ipar tekintetében nagyon is elmaradt városunk ez elsőrendű életkérdésének szerencsés megoldását már oly sok alkalommal eredményteKnül végződött tanácskozásokkal. Állapodjanak meg az anyagiakban szegény városunkkal véglegesen az attól várható hozzájárulásban és az e téren szerzett bőséges tapasztalásaikat a kormánynál érvényesítve, tegyék lehetővé, hogy az új állomásnak immár elhalaszthatatlan építése még ez év őszén megkezdhető legyen. Ez által legalább részben jóvátétetik az a vétkes mulasztás, mely ezelőtt évtizedekkel a fővonal építése alkalmával városunkat a haladástól és fejlődéstől elzárta, zsákutcába vezetve nemcsak a vasutat, hanem városunk fejlesztését is. Fontos, sőt életbevágó érdeke Eger városának is, hogy az uj pályaudvar minél előbb fölépüljön. Éppen ezért minden összeköttetésünket föl kell használnunk, hogy a kérdés minél előbb és reánk nézve minél kedvezőbben jusson dűlőre. (s.) Megmérgezett betűk. — Merénylet katolikus ifjúságunk ellen. — I. Hozzá nem értők, meg a fölületes külszín után itélők előtt érthetetlennek tetszik : hogyan lehet a leérettségizett ifjakkal oly sokat foglalkozni? Hisz’ multjok még semmi, jövőjük megint csak az iskola; vagyis se ezelőtt nem voltak, se ezután nem lesznek még jó ideig cselekvő társadalmi szervek. Mégis oly sokat foglalkoznak velük a sajtó hasábjain. Megvan ennek a maga igen okszerű magyarázata. Hazánkban a közélet szóvivői a középiskolák padjaiból kerülnek ki. A mai gimnáziumok, reáliskolák tantermeiben tanuló fiatalság hivatott átvenni pár esztendő múlva a városi, megyei, országos igazgatás ellátását, vezetését. Itt tehát a kulcsa annak a kérdésnek: miért állanak annyira a közérdeklődés gyújtópontjában a leérettségizett magyar ifjak? Mert ők lesznek a jövő Magyarország vezéremberei, életműködésének eszközlői. Nem közömbös tehát reánk nézve, hogy mi lesz ezzel az ifjúsággal akkor, mikor a szigorúbb erkölcsű, (mondbatnók, még a házi fegyelmet is tanítóeszközei közé számító) lélekerösítő középiskolai nevelésből kikerül az életküzdelembe — független egyetemi polgárnak. Országos érdek arra gondolni, hogy mily eszmék hatása ejti hatalmába érettségi u'án azt a gyerekembert, kinek leikétől tanárai addig minden szellemileg fertőzött, erkölcsi tekintetben romlott, vallási szempontból kárhozatos, hazaszeretet tekintetében nemzetrontó eszmeáramlatokat bölcsen visszatartottak. Nem lehet azt mondani, hogy a középiskola professzora köteles azt a gyermeket úgy nevelni, hogy ezek a kóros és káros koreszmék ne tudják megejteni. A középiskola tanáremberei egész életműködésöket növendékeik lelki-szellemi életének nemesítésére fordí'ják. Állandóan őrködnek a szépen feslő bimbóra. Azonban ezt az őrködést csakis a fölé- és alárendelt (tanár és tanítvány) viszonynál fogva és csakis e viszony fennállása alatt eszközölhetik. E viszony csak addig tarthat a ter- j mészet rendje szerint, mig a serdülő kor Kígyó nem sziszegöbb, bolygótüz nem rosszabb, Kísértet nincs nála gyönyörűbb, gonoszabb. Két fekete örvény a két szeme párja: Ne járjon senki se csónakkal utána! Endrődi költeményei között balatoni népdal is akad. Helyzetdal a szerelmes halászlegény életéből, aki így sóhajtozik: Tenger nagy víz a Balaton, De hiába halászgatom. Könnyű ott a halak dolga, Hol a halász van megfogva! Újabb lírikusaink között igen mélységes érzelmeket fakasztanak a Balaton szépségei. Ábrányi Emil szívében is. Mélázva nézi a szép tükröt, amelyben az ég, mint holmi kacér nő, nézegeti magát. Szebbnek, ragyogóbbnak, kedvesebbnek találja a világ minden tengerénél. A Balaton is tenger, ámde nem rántja a hajót vad örvényekbe. Te mosolyogsz s még haragod se bánt Mint kedves arc, ha duzzog. A lírikusnak képekben dúskáló képzelete szerint a Balaton szelíd habjai a szerelem rózsáit ringatják s partján ikertestvér gyanánt építi fészkét a költő és a csalogány. Csodás tenger vagy. Vannak gyöngyeid,1 Nincs fényesebbje a nagy Óceánnak: Bájos regék merész búvárja itt Örökké tartó gyöngyöket halászhat. S ha már szívekben nincs visszhang sehol Kisérni szívből áradt éneket, Lám, mint egy részvétteljes óriás, Tihany kőkeble még velünk eped! A Balaton partján béke honol; kék égbolt alatt szelid galambként röpköd a sirály. Az élet itt elveszti önsúlyát, meggyógyul, aki gyógyulást keres: Kék mennybolt, zöld hegy, égő rózsapír Mind azzal biztat: higyj, remélj, szeress!! Azonban a fellángoló hazafias érzések ^poétája, Ábrányi, kire valósággal Petőfi lobogó lelkesedése maradt örökül, nem vehet búcsút a Balatontól anélkül, hogy hazaszeretete is meg ne nyilatkoznék: Hullámzó keblű, tündér Balaton! Tükröd honunk szépségét adja vissza, Magyar voltára büszkébb lesz, tudom, Ki hosszasan néz rezgő síkjaidra. Áldott a föld, oh áldott a határ, Mely legfőbb díszül téged foglal át! Istent imádni tenger megtanít, Te megtanítasz: imádni hazát! Oh, bárcsak oda járnának ihletért azok a modern magyar költők, akik beteges rajongással néznek nyugat felé és abszintes párisi kávéház, meg annál is alacsonyabb rendű tanya a Mekkájuk, ahonnét olyan szánalmasan kicsinynek, szégyenletesen elmaradottnak látják hazájokat! A Balaton ragyogó tükre, üde levegője adná vissza tiszta látásukat és oszlatná el a mámort, amely oly dalokban tör ki, ii hogy józan ésszel meg se érthetjük őket. Ok persze evvel nem törődnek; majd megérti őket egy más emberöltő, mert hiszen nem a „mának“ hanem a „holnapnak“ énekel a modern, dekadens, szimbolista költő. Nos, mi nem szégyenük, hogy a mához tartozunk s az olyanra, aki majd elvész a sárban, nem találjuk meg a mentséget, hogy „jelesünk a veristaságban.“ Arra meg, ami nem egyéb, mint kiabáló ízléstelenség, nem mondjuk ki, hogy igazság és természetesség. Ha Endrődi Sándorra, Ábrányi Emilre, Szabolcska Mihályra, Bárd Miklósra, Pósa Lajosra, meg mellettök és utánok még — hála Istennek — többekre is tekintünk, meggyőződünk, hogy nekünk van igazunk, kik a költészettől az igazi szépnek, a felemelő, nemes érzéseknek kultuszát várjuk. Arról különben, hogy a Balatont is megszentségtelení- tette volna már a nyugatiak költészete, nincs tudomásom. De nem fog meglepni, ha egyszer majd halszagú, békanyálas, piócás, nagyzási hóbortjában tengert utánzó, petyhüdt pocsolyának, piszkos vizű nagy fürdőkádnak, vagy a jó Isten tudja még, minek nevezik el.
