Eger - hetente kétszer, 1910

1910-09-10 / 21. szám

1910. szeptember 10. EGER. (21. sz.) 3 ben mi mostohább sorsban részesültünk, mint Miskolcz, amennyiben színpadunk kisebb ará­nyai miatt ottani felszerelését nálunk nem használhatja.) Nem mondjuk, hogy nem for­dultak elő itt-ott javításra szoruló hibák, de ezek sohase voltak olyan arányúak, hogy a társulat színvonalát nagyobb mértekben le­szállították volna. Ezeket a hibákat mindenkor őszintén és leplezetlenül tárjuk föl abban a biztos reményben, hogy Palágyi szíves kész- j séggel segít a bajokon és tünteti el a fogyat- j hozásokat. Most volna itt az ideje, hogy a lefolyt három esztendő tanulságait gyümölcsözően ér­tékesítse az igazgató és amint eddig is tagad- hatatlanúl emelte, még magasabbra emelje ná­lunk a színművészet ügyét s fokozza a színház kulturális jelentőségét. Tudása, ambiciója van hozzá. Ezek mellett, azt hisszük, elenyésznek az ellene felhozható kifogások, amelyek semmi­esetre sem lehetnek annyira súlyosak, hogy miattuk megérdemelné színigazgatói pályájá­nak erőszakos letörését. Mert azt sem szabad figyelmen kívül hagyniok azoknak, akiket il­let, hogy olyan színigazgatói állomás, amilyen Palágyit eddigi működése alapján méltán meg­illetné, ma már egyáltalán nincs üresen. x. Adományok a Szvorényi-alapra. György (Bogács). Szlávik József (Jászapáti) 2—2 K. Aug. 15. Vajda Ödön (Zircz) 200 K; S/.abó László (Nyíregyháza) 5 K. Aug. 16. Aranyosy Sándor (Losonca) 20 K; Re- menyik Imre (Bia) 10 K; Ambrus István (Tiszabő) 5 K. Aug. 17. Soltész Henrik dr. (Tiszafüred), Krausz Béla dr. (Budapest) 5—5 K. Aug. 18. Maczki Emil (Heves), Józsa Fábián (Alsó- lendva) 50—50 K; Kornis Mihály (Budapest) 25 K; Polereczky Endre dr. (Hatvan), Elek Gyula (Miskolcz) 20—20 K; Maczki György (Pétervasár), Csima Béla (Miskolcz) 10—10 K. Aug. 19. Radnay Ferencz (Szolnok) 10 K; Szabó Tamás (Nagyiván) 5 K. Aug. 22. Éliás Sándor (Verpelét) 5 K. Aug. 23. Kozma János (Szentistván), Légár Hugó (Pécs) Nemes Tivadar (Előszállás) 10—10 K. Aug. 24. Moldoványi Gyula (Tárd), Petravich Antal (Eger) 10 — 10 K; Ipacs Pál (Eger) 2 K. VII. közlés. 1910. aug. 11. Stészel Sándor (Eger) 25 K; Mészáros Armand (Zircz), Olejnik Rezső (Budapest) 20— 20 K; Ruzitska Rezső (Aranyosmarót), Ürményi Béla (Hódmezővásárhely) 10—10 K; Vaszary Gyula (Jászapáti) 2 K. Aug. 12. Frindt Gyula (Somodi) 5 K; Nánássy Gyula (Zsély) 4 K. Aug. 13. Vass Imre (Mezőkövesd) 20 K; Kormos Adolf (Eger), Peresztényi István (Varannó) 10— 10 K; Dobóczky Gábor (Egercsehi) 5 K; Ta- másy János (Sümeg), Prszkovetz Károly (Bicske), Nánássy Mihály (Budapest) 4—4 K; Mohás Aug. 25. Frankfurter Sándor dr. (Miskolcz) 30 K; Bányász Ödön (Nagykövesd) 5 K; Körömi Já­nos (Budapest), Körömi Ferenc (Budapest), Sülé Antal (Zagyvapálfalva) 1—1 K. • Aug. 27. Szegő Kálmán dr. (Abbázia) 50 K; Klacskó József (Vágujhely) 20 K; Dócza Gyula (Felső- zsolcza) 5 K. Aug. 29. Dobóczky Miklós (Abádszalók) 2 K. * A Szvorényi-alapra eddig, a felkért két­ezer volt tanítvány közül 507-en adományoz­tak összesen 8176 koronát, mely összeg azon­ban állandóan növekedik. HÍREK. Eger, 1910. szeptember 9-éu. Tájékoztató. Szept. 11—12, Országos vásár Füzesabonyban. „ 5—15. Alapvizsgálatok a jogakadémián. „ 9—12. Fősorozás Egervárosában. „ 11. Az Egri Dalkör táncmulatsága és kabaré­estélye. „ 11—20. Vándor-képkiállítás. „ 12. Közigazg. biz. ülés. „ 14—17. Fösorozás Tiszafüreden. (Tiszafüredi j.) „ 18. Szervitái búcsú. „ 18. Az E. T. E. kerti mulatsága. n 19—23. Fösorozás Hatvanban. (Hatvani jár.) „ 24—28. Fösorozás Gyöngyösön. (Gyöngyösi j.) „ 26. Hevesvármegye közgyűlése. „ 26. Országos vásár Pétervásárán. „ 28- 29. Országos vásár Egerben. „ 29 — 30 Fösorozás Gyöngyös városában. Okt. 4. Ferenc. Őfelsége nevenapja. „ 9. Magyarország Nagyasszonyának ünnepe. „ 9. A Kát. Legényegylet házszentelése. „ 6. Aradi vértanúk emlékünnepe. „ 26—27. Eger-főegyházm. rk. Tanítóegyesület képv. közgyűlése. A vándorkiállításról. Most, a tizenkettedik órában, kétségtelen immár, hogy a felvidéki vándorkiállítás anyaga valóban tekintélyes. Nemcsak mennyiség dolgá­ban hatalmas, hanem különösen minőség dolgá­ban olyan, hogy vetekedik a fővárosi tárlatok anyagával. Erre vonatkozóan elegendőnek tart­juk a kiállítók névsorából közölni a követ­kezőket: Szinnyey-Mers^, Roskovics, Tolnay, Neogrády, Lengyel. Boru'h, Bruck, Frecskay, Kőváry, Halász, Peske, Bakos, Zádor, Vágó, Haller, Kalivoda, Kövér, Malkovics, Major, Kacziány, Fényes, Tamásy, Splényi, Gergely, Fesztyné, Basch, Kőnek, Szlányi, Ferenczi, Gerster, Kosztolányi, Komáromi, Lechner, Bosznay, Mérő, Siliga. Aggházi, Keményffy, Bodnár, Dudits, Fejér, Vidovszky, Benczúr, Kemenszky, Udvari, Kléh, Ujváry, Nyilasy, Pentelei, Molnár, Vesztróczy, Vajda, Olgyay, Kalicza, Iványi, Lakatos, Hajdú, Vida, Náray, Heyer, Balló, Bődi-Balogh, Hegedűs, Koszta, Spányi, Nádler, Székely, Kuszka, Tury, Vá- mosné, Lámné, Szász, Baránszky, Takács, Lévy, Rippl-Rónai, Rosenmayer, Berkes, Er- dőssy, Edvi-Ulés, Márton, Glatz, Baditz, Knopp, Pörge, Bachmann, Raáb, Pálfy, Hadzsi, Boehm, Klammer, Dankó, Márkus, Bethlen, Ligety, Kopits, Pásztor, Beszédes, Istók, Bory, Kiss, ténteken, amikor hirtelenében egy felvilágosító gondolat villant meg agyamban. A jelenet előidézésének az én félreve­zetésem volt a kieszelt célja. így tehát az is bizonyos, hogy a kísértés azért történt, hogy figyelmemet elvonja az őrködés területéről. E meggyőző gondolat hatása alatt fegyvere­met (abban az irányban célozva, amerre ke­véssel előbb a lepedős alak eltűnt) elsütöttem. Közvetetten a lövés után a patak felől tompa zuhanást hallottam, mintha valaki a vízbe esett volna; majd futó lépések zaja hal­latszott. A puskaszót természetesen százszorosán dö­rögte vissza a sziklás rengeteg. Az őrség fel­riadva szaladt hozzám és pár perc múlva meg­jött kapitányunk is, akinek röviden elmondtam, hogy miért lőttem az őrhelyemről. Jelenté­semre a kapitány azonnal elrendelte a temető megvizsgálását, itt azonban semmi nyomra nem akadtunk. Ekkor a kolostorhoz mentünk, miután a I kisértés taktikájából következtetve kiváltké­pen a pópa volt gyanús. A kaput a harangozó nyitotta ki. Ásítva mondta, hogy a pópa már aiszik s egyúttal megmutatta a lakását is, amelynek ablakán világosság szűrődött ke­resztül. Az alacsony, boltíves szobában, az ágy­ban fekve találtuk a pópát. Kezében vaskos, bőrkötésű imakönyvet tartott, fehér porcellán vutkis butykosa meg mellette volt a széken. Nekem ügy tűnt föl, hogy a pópa valószínűen megneszelte a jövetelünket, mert kihallga­tásakor semmi izgalmat nem árult el és kere­ken kijelentette, hogy a dologról nincs tudomása. Erre fölkutattuk a szobát. Először a pópa átázott bocskorát találtuk meg; azután az éjjeli szekrényben begyömöszölt vizes lepedőre akadtunk, amely tele volt sárral és tövisfü- szirmokkal. Ezekre vonatkozóan a pópa csak annyit I mondott, hogy a délutáni eső után krumplit szedett a földjén és ettől lett vizes és sáros a bocskor meg a lepedő. A vizsgálat befejezése után a pópát a kolostor személyzetével együtt, szigorú őrizet alá vettük. Másnap a kapitány mindenre kiterjedő helyszíni szemlét tartott a környéken, ami meglepő eredménnyel járt. Egy bizottsági tag ugyanis, a viskó szalmafödelében mélyen be­dugva, félig elhamvadt, szurkos csóvát talált. Látni lehetett, hogy a csóva az esőtől nedves felületű anyagban tüzet fogni nem tudott és magától elaludt. Ily körülmények közt a bizottság a kö­vetkező tényeket állapította meg: „Kétségtelen, hogy a pópa a hegyekben rej­tőző bosnyák fölkelőkkel titkos érintkezést tart fönn, akikkel tervszerűen abban állapodott meg, hogy addig, amig ő a temetőben eszközlendő kisértet-jelenéssel az őrszem figyelmét az őr­Nemény <g>j A "CT ¥T testvérek JtjL w JL ™ ;: nagyszálloda :: BUDAPEST, József-körút 16. Telelőn 154—08. A főváros legújabb és legmodernebb szállodája a város központ­jában. — 120 vendégszoba. — Olvadó- és társalgó-termek. — Központi gőzfűtés. — Fürdőszobák. — Lift. — Vacuum-Cleaner. — Minden szobában hideg és meleg vízvezeték. — Villamos vasút- közlekedés az összes pályaudvarokkal. — Mérsékelt árak. — --------------------A legfigyelmesebb kiszolgálás. -----------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom