Eger - hetilap, 1893
1893-06-27 / 26. szám
203 Szölöojtás-verseny Egerben. Egy hónapja, hogy nagy plakátok hirdették az egri borászati egylet telepén megtartandó szőlő zöldojtási versenyt, melyet a Hevesmegyei Gazdasági Egyesület vala rendezendő. Az első kitűzött határnap volt f. jun. hó 12-ike; de Jupiter pluvius protestált; és igy újabb hirdetések junius 22-ét tűzték ki, mely napon ugyan meg is tartatott a verseny, de nem, a hol hirdetve volt, az egri borászati egylet telepén, hanem az egri szőlészeti és kertészeti iskola telepén, a katonakincstári lőszertár átellené- ben, — a hatvani út mellett. E telep — Szép Károly, az egri „szőlészeti tanár“ visz- szavonulása után, még Volf Károly volt bizottsági elnök elnöklete alatt nyert tejhatalmú megbízás folytán — jelenleg Braun Károly egri szőlőbirtokos kezelése alatt áll, ki azt az itteni szőlőszeti tanfolyam-vezető közreműködésével vezeti. A versenyojtás tartása e telepen az utolsó perczben határoztatott el, miután elemi csapások folytán, az elhalasztott határidő daczára, az egyleti telepen nem volt megtartható. A Hevesmegyei Gazdasági Egyesület, az által, hogy e versenyt Egerben megtartatni határozta, városunkat kétségkívül kitüntette. Az Egyesület e czélra kiküldött bizottsági tagjai voltak: Baranyai István elnök, Csömör Kálmán titkár, Bayer Henrik, Braun Károly, Grónay Sándor, Hubert János, Imre Miklós, Kosa Miklós, Szederkényi Nándor és Ferk Miklós. Csömör Kálmán, az egyesület buzgó titkára, még a megelőző napon a délutáni vonattal megérkezett, és a pályaháznál fogadására megjelent Ferk Miklóssal azonnal gyalog kiment a telepre, a versenytért megtekinteni. Ott volt már Braun Károly is, ki a szívesen látott vendéget kalauzolta. A megtörtént megállapodások után mindahárman besétáltak a városba (p. p. a.) A színkör előtt elbúcsúzott az egyesület kiküldöttje és elment a Koronába — éjjeli szállásra. E hó 22-én reggel hat órakor már összegyűlt a helyszínén 25 versenyző; 12 egri és 13 vidéki; ezek közül 9 gyöngyösi, 3 aldebrői, egy felnémeti; — a 12 egri közűi csak kettő volt előre bejelentve, a 17 előre beiratkozottak közűi 15 nem jelent meg. Az egyesület titkára reggel ismét kisétálva, a telepre megérkezvén, Hubert János elnöklete alatt megkezdődött az eljárás. Az elnök lelkes beszédben kiemelte ily verseny jelentőségét az ország szőlőszetére nézve, és a versenyt megnyitottnak jelentette ki. Pont 8 óra és 7 perczkor kezdődött a munka. Megelőzőleg már ki lettek jelölve a sorok számokkal; ezen számokat húzták a versenyzők a titkár kalapjából és ki-ki állott a maga sorjába. Tekintve a kétes időjárást, a feladvány — mely eredetileg 250-re volt megállapítva, — 100-ra szállíttatott le, hogy a feladat befejezése biztosítva legyen. De azért meg volt engedve tovább is ojtani. Azon esetre, ha az időjárás megengedné a munka folytatását, a nagyobb mennyiségű ojtvány szolgálna a birálat alapjául; de ellenkező esetben a 100-on felüli ojtványok versenyen kivül maradnak; azon esetre pedig, ha a megeredési százalék kettő közt egyforma volna, azé lesz az elsőbbség, ki a Itt természetesen újra kezdődött az előbbeni jelenet. — Kérném üraságodat, legyen szives vadászati engedélyét előmutatni. Wrangel tábornagy, kihez a zsandár szavait intézte, tudvalevőleg nagyon kedélyes, de talán egy kissé túlságos őszinte ember volt. — Ugyan mi jut eszébe? — feleié. — Sohasem volt vadászjegyem. Az a bizonyos „piros bugyelláris“ megint megjelent a zsandár kezében. Az államhatalom képviselője megnedvesitette plajbászát, karjára akasztotta a kantárszijat s elkezdett Írni. — Szabad kérném Uraságod nevét? — Persze, persze! Én Wrangel tábornagy vagyok. A zsandár e név hallatára mindjárt kihúzta magát, s feszes, katonás tartásban ült a lovon. — Bocsánatot kérek, de mivel nincs szerencsém kegyelmes- ségedet személyesen ismerni, kötelességem parancsolja, hogy tábornagy úrtól valami igazolványt kérjek. — Az ördögbe! Hallja zsandár, ha én azt mondom, hogy én vagyok, hát akkor persze hogy én vagyok. Érti? Mért nem ismer engem?! — Tábornagy úr bocsásson meg, még nem volt szerencsém. feladványt gyorsabban végezte ; miért is mindenki tartozik felkiáltással már az első 50-nél, és a 100-nál bejelenteni, ha bevégezte. Miután a telepkezelő Braun Károly úr a telep költségvetésébe felvett dijakat is e czélra ajánlotta fel, 6 dij helyett 9 lesz, mire a versenyzők pályáztak. A dijak f. év. jul. hó 10-én az eredmény megvizsgálása után Ítéltetnek oda a győzteseknek. A sorshúzás szerint a sorokban elhelyezkedtek, amint következik. 1. sor Biró János egri, 2. Csiba József gyöngyösi, 3. Dri- nóczky András egri, 4. Baan Lajos egri, 5. Pór József, aldebrői, 6. Merczel Gáspár egri, 7. Gyulai Sándor egri, 8. Márton György, aldebrői, 9. Varga András egri, 10. Gyulai Ferencz egri, 11. Trencsényi Ferencz gyöngyösi, 12. Kelemen Antal egri, 13. Huszka Pál felnémeti, 14. Vancso János gyöngyösi, 15. Tót Bertalan gyöngyösi, 16. Rusz József aldebrői, 17. Zilai Ferencz gyöngyösi, 18. Király Sándor gyöngyösi, 19. Bokros János gyöngyösi, 20. Lós Sándor gyöngyösi, 21. Boldog Mihály gyöngyösi, 22. Merczel Imre egri, 23. Brazovich Ferencz egri, 24. Recski Gyula egri, 25. Biró Ignácz egri. Ha az ember végig szemléli a versenyzőket, kik teljesen szabadon, kiki a maga tudása és gyakorlata szerint végzi a dolgot, csodálkozik, hogy hányféle — mondhatni — „iskola“ fejlődött ezen egyszerű műtétben, melyet pedig mindenikök egyformán tanult meg annak idejében. Az egyik leszedi minden szervét a beojtandó vesszőnek, egy kacsot sem hagyván rajta; a másik pedig nem érinti az egész vesszőt, csak épen annyit tesz, hogy lemetszi a felső, elkerülhet- lenül levágandó véget, mig a harmadik csak a néhány felső levelet szedi le; egy más pedig ritkítja a lombot, minden harmadik levelet meghagyván; mások megint meghagyják mind a leveleket, de azokat egy harmadára csonkítják. A vágás és beillesztés csaknem ugyanaz, és a kötés szintén; de az alanyt némelyik a csaknem teljesen megfásult részében használja, mig más csaknem teljesen kocsonyást. Egy aldebrői 3 szemes ojtógaljat használt, — s csudálatos 1 — minden előnye mellett, és minden propagálás daczára az egybütykös zöld-ojtás még nem tudott tért hódítani; egy-két egri elvétve használja, de rendesen senki. Igaz, hogy minden egyszerűsége mellett sokkal nagyobb ügyességet és biztos kezet igényel. Az előrebocsátottakból lehet következtetni, miként abból, hogy ki fejezte be hamarább feladatát, nem igen lehet Ítélni semmit, minthogy némelyik tényleg kétszer annyi dolgot végez, mint a másik. Ki sem nem levelez, a hónaljat le nem szedi stb. s csak is ojt, hamarabb lehet kész. Igaz, hogy ahol az ojtó a tisztítást stb. szükségesnek találja, meg kellene neki engedni, hogy az ilyen munkákat mással is végeztethesse, mert a gyakorlati életben is kötve hiszem, hogy bármely okszerűen gazdálkodó megengedné, hogy az intelligencziájaért és ügyességéért fizetett munkás, drága idejét ilyen bárki által végezhető munkákra pocsékolja. Ilyen versenyen tisztán az ojtási ügyességnek kellene dönteni; és a jövő egri versenyen úgy lesz az ügyesség eldöntendő Kénytelen vagyok megmaradni kívánságom mellett. Igazolványát kérem! —- Hogy az ördög vigye el! Hagyjon békében az igazolványával, mert különben... egyébiránt itt van ez az úr, majd kezeskedik mellettem. Kérem kedves Manteuffel. — A kedves Manteuffel teljes gyönyörrel élvezte a jeleuetet, mely Wrangel papát annyira felbőszítette. — Ez az úr is éppen uraságod kezességére számított — felelt a zsandár. — Hát bizony ez bolond egy história, szólt Wrangel. Hallja zsandár! Most mit csinál velünk, ha csakugyan nem akar hinni egyikünk szavának sem ? — Kénytelen vagyok felszólítani az urakat, hogy kövessenek a faluba. Ott a hatóságnál talán akad valaki. .. . — Van eszemben ! kiáltott Wrangel. No miniszterelnök úr, találjon már ki valami okosat! — Nincs mást mit tennünk — felelt a miniszterelnök —, bele kell nyugodnunk a dologba, a törvény parancsol s nekünk engedelmeskednünk kell. — Már azt csak nem teszem, hogy ilyen ostobaság miatt elhagyjam állásomat. A hajtők már közelednek, a vad minden pillanatban előtörhet. ... Ah! Tudja mit? Valami jutott eszembe. *
