Eger - hetilap, 1893
1893-03-28 / 13. szám
99 holtan rogyott össze! Az odasiető orvosok, s benső barátai, kik a rémhírről legelőször értesültek, — már csak hűlt tetemeire hullathatták a fájdalom könnyeit! Nemes lelke már akkor messze szállott az örökévalóság hazájába! — Mondják, hogy régi szívbaja ölte meg, mely, főleg az utóbbi években, már aggasztóvá fajult, s maga a boldogult is sejtelmével birt annak, hogy e bajnak lesz elébb-utóbb áldozata! A gyászlobogók, melyek középületeinken lengnek, szomorún hirdetik, hogy a boldoguliban Hevesvármegye kitűnő fizikusát, Eger város egy ritka nemes buzgalmú polgárát, társadalmi s közéletünk egy páratlan tevékenységű, lelkes tagját, rokonai s nagyszámú barátai, tisztelői s ismerősei egy nagyrabecsült, köz- tisztelet s szeretetlen álló férfiút vesztettek el! Mert egész életpályája követésre méltó mintapéldányképe volt a fáradhatatlan munkásságnak, a legnemesebb előretörekvésnek, a hazafias és humánus intézmények szolgálatában, minden szép és jó iránt való rajongó lelkesedésnek, a családi s polgári erényeknek, s az áldozatkész, önfeláldozó baráti szeretetnek! Néh. bold. eml. Dani 1 o vi cs P á 1. dr. — Galicziából hazánkba telepedett ősrégi lengyel nemes család sarja, — az 1843-ik év jan. hó 15-én született Gyöngyösön, egyszerű, szegény sorsú polgári szüléktől, kiknek — magok is nehéz anyagi gondokkal küzköd- vén, — egyátalán nem volt módjukban, hogy kellőkép gondoskodhassanak növeltetéséről fióknak, kinél a kiváló szellemi tehetségek már kora ifjúságában feltűnő módon megnyilatkoztak. így történt, hogy az ifjú Danilovics Pál teljesen önmagára hagyatva, egyikévé lön ama ritka „self made man“-eknek, kik kizárólag önerejökre támaszkodva, önmagok teremtették magokat emberekké, s egyedül önszorgalmuknak köszönhetik amaz állást, melyet a társadalomban elfoglalnak. Elképzelhetni, mennyi nélkülözésekkel kelle megküzdenie, s mily akaratevővel, mekkora kitartással kelle bírnia az ifjúnak, mindjárt kezdetben, midőn középiskolai pályájára lépett, melyet egyelőre Gyöngyösön kezdett meg; utóbb pedig Egerben, majd Baján és Szegeden folytatott, s fejezett be. Középiskoláit végezve, mostoha sorsa a papi pálya felé vezérelte, de viszonyainak váratlan fordulata Magyar-Ovárra vezette lépteit, hogy ott a gazdasági tanintézetbe vétesse föl magát. Az utat Magyar-Ó várra, more patrio, vagyis szegény diákok módjára, per pedes apostolorum tette meg; itt azonban csakhamar szomorún kelle tapasztalnia, hogy a legmegfeszitettebb szorgalom mellett sem lesz képes minden anyagi segítség nélkül önmagát fentartania. Az ország fővárosa, Budapest felé vette tehát útját, ahol az 1862-ik év őszén az orvosegyetem növendékei közé iratkozott be. Itt végzett három semestrist. Nemes ambi- cziója s magasabb vágyai azonban folyvást előbbre sarkalták, de ne legyen oPan, mint a bálvány: melyet minden pogány imádhat. A nő legyen olyan, mint a holdfény: gyöngéd, de ne legyen olyan, mint a holdfény: mely megfoghatatlan módon a férfiak fejét borítja. A nő legyen olyan, mint a rák: a szenvedély tüzétől piros, — de ne legyen olyan, mint a rák: mely egy évben egyszer jó. A nő legyen olyan, mint a kefe: a tisztaság mintaképe, — de ne legyen olyan, mint a kefe: érdes és durva. A nő legyen olyan, mint a lexikon: rendes és sokoldalú, — de ne legyen olyan, mint a lexikon: melyből épp az hiányzik, amit keresünk. A nő legyen olyan, mint a légszeszláng: életünk reményvilága, — de ne legyen olyan, mint a légszeszláng: könnyen meggyuladó. A nő legyen olyan, mint a tej: a természet hamisithatlan ajándéka, — de ne legyen olyan, mint a tej: mely idővel meg- savanyodik. A nő legyen olyan, mint a templom tornya: a keresztet méltósággal viselje, — de ne legyen olyan, mint a templom tornya : mely mindenkire lenéz. A nő legyen olyan, mint a táviró-huzal: sokat hall és keveset beszél, — de ne legyen olyan, mint a táviró-huzal: mely a hivatalnoknak mindent elfecseg. A nő legyen olyan, mint a lélekzet: nélkülözhetlen az életben, — de ne legyen olyan, mint a lélekzet: mely hogyha megszűnik, meghalunk. A nő legyen olyan, mint a léghajó: a férfit emelje föl a köznapiságból, — de ne legyen olyan, mint a léghajó: mindig magasra és nagyravágyó. s bár a német nyelvnek egyáltalán nem volt birtokában, bizva tehetségeiben s kitartó szorgalmában, — s ami bátorságát, önbizalmát, s akaraterejét még érdekesebb világításban tünteti fel, — úgyszólván egy árva krajczár nélkül zsebében — Becsnek vágott, s már az 1863-ik év nyári semestere a bécsi orvosegyetem polgárai közt találja Pálunkat, ki rendkívüli buzgalmával, kiváló tehetségeivel, s szakmakörében kitüntetett példaszerű munkásságával csakhamar felkölti a legjelesebb bécsi orvost nárok figyelmét. Bécsi tartózkodása alatt ismerkedett meg Danilovics Pál Munkácsy Mihálylyal is, ki akkor mint fiatal kezdő művész, a bécsi festészeti akadémia növendéke, szintén Becsben lakott. Egy ideig egy szerény szobácskábán laktársak is voltak, s e körülmény, valamint sorsuk hasonlósága hozta létre köztök ama bensőbb baráti viszonyt, mely még akkor is fónállott, midőn a sors messze választotta őket egymástól. Együttlétök idejében Munkácsy egyik képe föalakjaul barátját, Danilovicsot választotta, s örökítette meg. Eddigi életpályáját e két szó jellemzi: „Tanított és ta nult.“ Danilovics Pál az 1867-ik évben a bécsi egyetemen nyerte el nagy kitüntetéssel, doktori diplomáját. Mindjárt a következő évben, 1868 ban Egerbe jött, s atyai barátja, néh. Ko- valcsik kanonok javalatára, valamint számosabb itteni barátainak óhajtására is állandóul Egerben telepedett meg, s itt a legszebb jövő reményében kezdette meg orvosi praxisát. E reményében nem is csalatkozott. Sitkeres gyógyításai s néhány, szerencsésen sükerült operácziója csakhamar megállapították hírnevét, nemcsak a város és megye értelmiségének körében, de a köznéposztálynál is, mely őt csakhamar a „csoda-doktor,“ nevével s nimbuszával vette körül. Ettől kezdve mind magasabbra emelkedett polgártársainak becsülése s tiszteletében, melyek egymást érő kitüntetésekben nyilvánultak. Eger város tiszti főorvosává, majd néh. Frantz Alajos elhunyta után, Hevasmegye közönsége választotta meg a megye tiszti főorvosává, mely díszes állásában, utóbb a főispán által kinevezve, mindvégig megmaradt. Időközben, 1871-ben rövid időre újból visszatért Becsbe, hogy a specziális gyógyászati szakmákból is letegye a szigorlatokat melyek diplomáit elébb anyagi erőinek hiánya miatt nem szerezhette meg. Innét aztán, mint az összes gyógy tudományok tudora tért haza. Ez időtől kezdve egész élete szakadatlan lánczolata volt fáradalmakat nem ismerő, páratlanul kitartó energiája, munkaereje, s minden szépre és jóra törekvő, a humánus és közügyek iránt hevesen lángoló nemes lelke újabb és újabb alkotásainak, melyekben oly szerencsés volt, hogy fáradozásait csaknem folyA nő legyen olyan, mint a papagály: tanult, — de ne legyen olyan, mint a papagály : beszédes és csipkedő. A nő legyen olyan, mint az egyenruha: elegáns, — de ne legyen olyan, mint az egyenruha: állig begombolt. A nő legyen olyan, mint a képtalány: mindenkit kiváncsivá tegyen, — de ne legyen olyan, mint a képtalány: melyben rendesen ostobaság rejlik. A nő legyen olyan, mint a vitorla: tudja, honnan fúj a szél, — de ne legyen olyan, mint a vitorla: kiforgatott. A nő legyen olyan, mint a tengerpart: hol a hajótöröttek életüket mentik meg, — de ne legyen olyan, mint a tengerpart: szakadozott. A nő legyen olyan, mint az asztalkendő: mocsok nélkül, — de ne legyen olyan, mint az asztalkendő: mindenkinek szájához törülköző. A nő legyen olyan, mint Trója városa; hosszas ostrom után adja meg magát, — de ne legyen olyan, mint Trója városa: melyet egy ló által könnyű szerrel bevettek. A nő legyen olyan, mint a viasz: lágy és engedékeny, — de ne legyen, mint a viasz: mely minden benyomásnak enged. A nő legyen olyan, mint a Himalaya hegye: a legmagasabb a világon, de ne legyen olyan, mint a Himalaya hegye: mely mindig „Kaschemir“ felé pislant. A nő legyen olyan, mint a természet: kedves és szép, — de ne legyen olyan, mint a természet: szeszélyes és különczködő. A nő legyen olyan, mint a csiszolt aczél: fényesen csillogó, — de ne legyen olyan, mint a csiszolt aczél: könnyen rozsdásodó. A nő legyen olyan, mint e csevegés szerzője: mindenkiről és mindenről jót mondjon, — de ne legyen olyan, mint, e csevegés szerzője: csacska, amely önvallomással leteszem toliamat és hallgatok. __________ (A „B—s“ ut.) *
