Eger - hetilap, 1893
1893-03-14 / 11. szám
li-ik szám. 32 ■Ik év-folyam 1893. márczius 14-én. Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre » . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Fdőfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. szám. a Szabóféle ház) Bauer H. az „Eger“, előfizetési s hirdetési irodája, (Széchenyi-utcza, posta-épület), Szolcsányi Gyula és Blay István könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija 1 frt 30 kr. Márczius 15. 1848. Holnap ünnepeljük a 45-ik évfordulóját a magyar történelem amaz emlékezetes napjának, melyen alkotmányos szabadságunk hajnalának legelső sugarát üdvözölte nemzetünk. Három százados hosszú, súlyos elnyomatás után, miközben a hazafiui néma fájdalom elfojtott tüzének olykor-olykor fellobbanó lángját ellenségeink mindannyiszor könnyeink záporával s patakként omló vérünk özönével oltották ki, — nem csuda, ha alkalom adtán e fájdalom újra elementáris erővel tört ki, a nemzet, hosszú letargiájából uj életre ébredt, s az emberiség nevében követelte emberi s nemzeti jogait. Az 1848-iki márczius 15-én történt, midőn a három magasztos eszme: „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség“ megharsant a magyar nemzet ajakán, s e hatalmas szózat fényes villámként járta be hazánk minden zugát, lelkesülten visszhangozva Kárpátoktól Adriáig! Megküzdöttünk, megszenvedtünk érte. Vérünk ismét árként folyott a szent ügyért: igazaink s jogainkért hősileg vívott küzdelemben, melynek azonban ádáz elleneink nyers tömegének súlyos csapásai alatt újból el kelle buknia; s nemzetünk ismét el lön tiporva. De végre el kelle érkeznie az időnek, midőn a haza szent földjéből, melyet honfivér áztatott, kicsirázott a szabadság terebélyes fája, s ma „Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán“ — boldogan, szabadon. Boldogan, szabadon? . . Ez a kérdés még mindig megoldásra vár, s azt hiszem: hosszú, nehéz küzdelmek árán lesz egy szebb jövőben megvalósítható. De egy bizonyos, s ez az: hogy utolsó küzdelmünk, az 1848—49-iki magyar szabadságharcz, ha elbukott is, nem lön megvíva eredménytelenül; s mi, ama kevesek, kik e magasztos nemzeti küzdelemnek részesei, tényezői valánk, elaggott veteránjai az 1848—49-iki dicső nemzeti hadseregnek, még élő agg honvédek, hazánk és nemzetünk eljövendő szebb, boldogabb jövőjébe vetett reménynyel, bizalommal, s lelki megnyugvással közelgünk a sir felé, — honnét jeltelenül hordja szét elhamvadt porainkat a szél — azon tudatban, hogy még sem hiába hullott vérünk az immár szabad haza megszentelt földjére. A mai ifjabb nemzedék, mely azóta a béke és nemzeti szabadság áldásos égise alatt nőtt fel, „félisteneknek“ szeret bennünket nevezni. A megtisztelő, de meg nem érdemelt, s nem arrogált epiteton nem alkalmas arra, hogy nemzeti hiúságunkat istápolja, akik tudjuk, és érezzük, hogy csak hazafiui szent és mulaszthatatlan kötelességünket teljesítettük, midőn hazánk és nemzetünk szabadságának védelmére fegyvert ragadtunk. Egészen más ami óhajtásunk. Szeretjük, tiszteljük, s meg is becsüljük, ha a mai nemzedék bennünk a hazafiui kötelességnek nehéz időkben, súlyos megpróbáltatások közt, önzetlen teljesítését elismeri, hazafi-érdemül rója fel, s megbecsüli. De sokkal jobban örülünk, ha azt tapasztaljuk, hogy ez a nemzedék a hazafiui érzelmekben, a haza s nemzet iránti szent kötelességek önzetlen, bátor s áldozatkész teljesítésében a mi szerény példánkat hiven követi is. Nem csak szóval, — de tettel is egyszersmind. Mert e kötelességek teljesítésére nemcsak a harcztéren nyílik alkalom. A kivívott, a nehéz küzdelmek, s hazafiui véráldozatok árán megszerzett nemzeti szabadságot, függetlenséget gondosan megőrizni, megvédelmezni, megtartani s fejleszteni sokkal nehezebb hazafiui kötelesség, mint azt fegyverrel, vérrel kivívni. Szép az a hazafiui lelkesedés — szóval; de sokkal szebb, dicsőbb és nemesebb, ha tettekben is nyilvánul. Az 1848-iki márczius 15-ének, mint a magyar alkotmányos szabadság nagy napjának emlékét, annak évfordulóján évről-évre hazaszerte meg szoktuk ünnepelni. Itt nálunk, Egerben is. Nemzeti zászlók közt, czigányzene-szó, fáklyafény s hazafias dalok éneklése mellett, körmenetet tartunk, miközben éltetjük Kossuth Lajost, és — sok másokat is, kedvelt embereinket, kik e lelkesedésünk közepette épen akkor eszünk ügyébe esnek. Azután szavalunk nemzeti költeményeket, s mondunk hazafiságtól áradó, lelkesítő dikcziókat. Végül még lelkesebb, s hazafiasabb — lakomával fejezzük be a nagy nemzeti ünnepet. Én ugyan, a magam részéről — s ez, kijelentem, csak szerény egyéni nézetem s véleményem — jobb szeretném, ha ez az ünnepség, az eddigi szokástól eltérőleg, — ha szabad magamat igy fejeznem ki, — kissé komolyabb alakot öltene, például egy díszteremben tartandó emlék-ünnepség által, melynek programmját főbb vonásaiban az 1848/9-iki szabadságharcz kimagasló alakjairól s nevezetesebb momentumairól, ahhoz értők által tartandó előadások képeznék. Az ünnepség ilyetén formája által az is el lenne érve, hogy abban az előkelőbb értelmiség, s különösen a müveit hölgy-közönség is részt vehetne, mely e részvételtől, az ünnepség mai chablonos formájában, legalább nálunk, — könnyen érthető okokból, — még mindig tartózkodik. No de hát — úgy is jól van, ahogy van. A főczél az, hogy a kegyelet, nemzeti szabadságunk, s legutóbbi dicső szabadságharczunk emléke iránt a nemzetben, a népben folyvást ébren tartassák, — s minden tisztességes és jóravaló eszköz, mely a czél elérésére alkalmasnak mutatkozik, — helyes és dicsérendő. Hazafiság, hazafiui lelkesedés, nagyon szép és hangzatos szavak; — de sokkal szebbek, ha — mint emlitém, — tettekben is nyilvánulnak egyszersmind. A múlt évben történt. Márczius 15-ének évfordulóját ünnepeltük, szokás szerint: diszmenettel, hazafias dalok éneklésével, lelkesítő szónoklatokkal, s záradékul még lelkesitőbb — bankettal.
