Eger - hetilap, 1893
1893-07-25 / 30. szám
235 ugyanis egyszer, éppen saját arató embereim tették meg, hogy az öreget félrevezették, és mig ö a csillagokat rugatta, az éppen ezen tájban érő szotyogó körtét megdézsmálták. Az öreg, ha későbben is, de észrevette a dolgot, azonban mintha semmi sem történt volna, jó képet vágott hozzá, s adta tovább az obsitost. Hanem, mikor a nap fáradalmaitól kimerültén az aratók nyugvóra tértek, az öreg, ki szintén alvást színlelt, felkelvén fekhelyéről, körülvizitálta a szérűt, s egy kéve búza alatt rá is akadt a szotyogó körtével félig szedett zsákra, melyet szép csendben vállaira emelt, és a fa alá, melyről való volt, kiöntötte, a zsákot pedig visszahelyezte a búza alá. Mintha misem történt volna, újra lefeküdt, s a íeggel felébredők azon a helyen találták, hol este ledőlt, a szotyogó körtés zsákot azonban üresen találták. Gondolván, mi van a dologban, nem igen feszegették, hanem másnap, midőn kimentem a munkásokat megtekinteni, félrehiv az öreg és igy szól: „Tekintetes uram! megloptak a gazemberek; de én túljártam az eszükön, visszaloptam a körtét, a zsákot pedig oda tettem, ahol volt. Ne tessék szólni egy kukkot se.“ __ Ruzsin Bódog. V álasz Ferk Miklós urnák. Gyöngyös, jul. 21. 1893. Szíves volt e lapok hasábjain az egri szőlő-zöldojtási verseny eredményét közölni, s azt egy kis paprikással megtoldani. Én az ön helyzetében nem teszem, mert még reá foghatja valaki, hogy a gyöngyösieknek az ön tanítványai felett aratott győzelme miatti keserűségében tette, vagy azt, miszerint azt akarta tudatni, hogy a telep két vinczellérje nem versenyzett. Pedig ,ha az versenyzett volna . . . akkor — akkor!? . . . Én mondottam ezt a győztes gyöngyösieknek, akik 99, 96 és 95% eredménynyel hozták el a sárga csikókat; de hát ezek a fene-gyerekek nem akarnak megijedni, s általam kéretik az én általam is igen tisztelt Ferk tanár urat, hogy tessék a nevezett két tanítványát a jövő évben tartandó versenyre elhozni. Szívesen látják! Én nem gyanúsítottam, de ha ön kivánja, egész tisztelettel kérem: kérdezze meg attól a reagáló vinezellértől, hogy minő megfejtését tudná adni annak, hogy az egyik egri versenyzőnek azon a területen, ahol egy száz ojtványnak kellett volna lenni, az összeszámolás alkalmával csak 40 ojtványa találtatott? De miután én az eredmény felett egészen jól érzem magamat, s azt hiszem, tanítványainak vereségét már ön is elfeledte: legyen szent a béke, s ezennel meghívom: ha útja Gyöngyösre hivja, szerencséltessen egy barátságos quaterkára. Egy okos embertől hallottam, hogy ez legjobb módja a kibékülésnek. Üdvözli önt egész tisztelettel, mint higgadt természetű (!) embert, hirtelen barátja: Csömör Kálmán. Különfélék. — Csapatszemle. Üxk üll-Gyllenban d Sándor gróf, csász. és kir. altábornagy, a kassai VI. hadtest parancsnoka, továbbá Cronenbold Nándor, csász. és kir. altábornagy, a miskolczi hadosztály parancsnoka, valamint billaui nemes For stíl er Ferencz, csász. és kir. vezérőrnagy, dandárnok, a múlt héten három napon át az Egerben állomásozó csász. és kir. hadcsapatok hivatalos megszemlélésére, s a harczászati lövő gyakorlatokban való ügyességök kipróbálására városunkban időztek. A hadtestparancsnok Szele Gábor püspök fókáptalani kisprépost érseki helyettes ő mlga, —• a hadosztályparancsnok pedig a cis- terci rend vendégszerető házának voltak magyar szívességgel látott vendégei. Mindkét úri háznál díszes estélyek tartattak, az egri helyőrség törzstisztjeinek részvéte mellett, tiszteletére a magasrangú katonai vendégeknek, kik hivatalos szemléjük befejeztével, teljes megelégedésüknek adva nyilvános kifejezést a tapasztaltak, s a helyőrség korrekt magatartása, s minden dicséretre méltó kiképeztetése fölött, — a múlt szombaton, f. jul. hó 22-én hagyták el városunkat. — Kinevezés. A vall. és közoktatásügyi magy. kir. minister Szolcsányi Hugó dr. egri érsek-joglyceumi rendes tanárt a nagyváradi jogakademián rendszeresített statistikai és magyar közigazgatási jogi tanszékre rendes tanárrá nevezte ki. Szivünkből gratulálunk! Ebbéli őszinte örömünket azonban fájdalmasan érinti ama sajnos körülmény, hogy a körünkből távozó tanár urban nemcsak lapunk, az „Eger“ veszti el egyik legkiválóbb s legbuzgóbb munkatársát, de városunk is elveszti egyik, közügyeink iránt folyvást lelkesen érdeklődő, Eger jólétét szünetlenül szivén hordozó, s közönségünk minden osztályában közbe- csülés és szeretetnek örvendő, tudományosan müveit polgárát. — Hevesmegye új főorvosa. — A néh. Danilovics Pál dr. Hevesmegye volt tiszti főorvosának elhunytával üresedésbe jött megyei tiszti főorvosi állásra Kállay Zoltán dr. Hevesmegye főispánja, közelebbről Turcsányi Gyula dr. tótraegyeri körorvost nevezte ki. E kinevezésre a megyénkben lakó, és sok tekintetben kitűnő kvalifikáczióval biró pályázó orvosok mellőzésével — egyébb befolyásos körülmények mellett, — mint értesülünk, — az a körülmény is bírt döntő befolyással, hogy a pályázó orvosok közöl csupán Turcsányi Gyula dr. birt egyetemi tanársegédi miVadászás közben minden háborgatást szigorún megtiltottak, s midőn ősapám a világra jött, épen akkor, midőn atyja egy rókát hajszolt, s azt hirűl vitték neki, Jan d’ Arville egy pillanatra se hagyta abba a vadászatot, csak egyet káromkodott, s ezt mormolta: „Vigye az ördög a kis betyárt! Nem tudott már addig várni, mig a hallalinak vége lesz?“ Öcscse, Ferencz, ha lehetséges, még szenvedélyesebb vadász volt. Alig ébredt föl, rögtön kutyái s lovai után látott, azután a kastély környékén madarakra puskázott, mig az előkészületek megtétettek a nagyobb vadászkiránduláshoz. A környéken úgy hitták őket, hogy a gróf úr, meg az urfi. Aránytalanul magas szál emberek voltak, torzonborz szőrösek, élénkek, tüzesek. A fiatalabb, aki jóval magasabb volt a bátyjánál, mint a hagyomány mondja, oly hatalmas hanggal birt, — s erre büszke is volt, — hogy a falevelek megrezdültek, ha az erdőben elkiáltotta magát. Mikor vadászatra felkészülten nyeregbe vetették magokat, igazán meglepő, kevély látványt nyújtott e két deli lovagnak, magas, izmos paripáikon való tovaszáguldása. Az 1764-iki télen szokatlanúl csikorgó hideg uralkodott, s a farkasok megdühödtek. E bestiák megtámadták a parasztokat, kik az erdőben megkéstek, egész a kastély szomszédságáig bebarangolták az erdőséget, reggeltől napestig üvöltöttek, s erősen pusztították az istállókat, hodályokat. Egyszerre csak egy rémhír terjedt el villámgyorsan egy szürke szőrű, iszonytató farkasról, amely két gyermeket falt fel, egy asszony karját szétmarczagolta, a környék összes házőrző ebeit megfojtogatta, vakmerőn berontott a nyájakba, s nem egyszer látták a házak ajtói előtt leskelődni. A parasztok, mint szemtanuk esküvel erősitették, hogy szája tüzet okádík. Iszonyú félelem fogta el az egész lakosságot. Az est beálltával senki sem merte többé lakását elhagyni. Mindenki látni vélte a rettentő bestia kísérteties alakját. A d’ Arville testvérek föltették magukban, hogy a fenevadat fölkeresik, s megölik. E czélból a szomszéd nemes urakat egy nagy hajtó vadászatra hitták meg. Hasztalan kutatták át a berkeket, vágtak utat a sűrűségen keresztül, — a fenevad nem vala feltalálható. Lőttek ugyan farkast eleget, de az igazi, a keresett nem volt köztök, s a fenevad, minden hajtóvadászatra következő éjjelen, mintha boszut akarna állani üldöztetéséért, egy-egy elkésett parasztot támadott meg, vagy egy házi barmot falt fel, messze ama helytől, hol napokon át keresték. Végre egy napon a kastélybeli sertésólba is bevakmerős- ködött, a bestia, s fölfalta a legszebb malaczokat. A két testvér tombolt haragjában, mert a fenevad e szemtelen betolakodását egyenes kihívásnak, mintegy sértésnek, kigúnyolásnak tekintették. Valamennyi kipróbált vizslájukat magukhoz vették, s boszút szomjazva indultak egy újabb hajtóvadászatra. Kora reggeltől egész alkonyatig, midőn a nap aranygolyója az óriási fák koronája mögé tűnt, át és átkutatták a sűrűségeket anélkül, hogy csak a legkisebb nyomra akadtak volna. Haragos izgatottsággal, s vigasztalan tértek végre vissza lovaikon a testvérek az erdőből, a bokrokkal szegélyzett országúton, nagyon csudálkozva, hogy tapasztalataikat ez a farkas annyira cserbenhagyta, ugyannyira, hogy e közben mindkettejöket bizo nyos aggodalom szállta meg. *
