Eger - hetilap, 1893
1893-07-25 / 30. szám
234 A garád. Egy idegen, ki ezelőtt 8—10 évvel látta, s ismerte volt Egerváros vidékének szőllőkegyeit, jelenleg, midőn azokat újból meglátta, igy nyilatkozott: „No itt ugyan nem maradt egyéb a garádnál!“ A mi igaz is. Mert az a számtalan garád, mely már a belvárosban kezdődik, a külvárosban folytatódik s a szomszéd községek határainál végződik, csakugyan éppen oly állapotban van, mint volt évtizedekkel ezelőtt, azon időben, midőn csak kezelője, de nem tulajdonosa volt a gazda. Ezen garádok, — mint olcsó keritések, s legalkalmasabb eszközök arra, hogy egyesek, minden évben legalább egy-egy arasznyi tért lopjanak el kevésbbé szemes szomszédjaiktól, vagy árvaságra jutott kiskorúak vagyonából, vagy a közterekből, — igen elszaporodtak. Ezen a módon foglalódott el több dülő-űt az egri hegyeken, avagy szorittattak oly keskenyekre, hogy mai nap már gyalog-embernek is bajt ád rajta átmenni; s ebből származott á legkellemetlenebb állapot, hogy alig van szőllő-telek az egri hegyeken, melynek legkevesebb 15 szöglete ne volna. A mig a szőllő-telkek értékét a filloxera tönkre nem tette, volt reá eset, hogy egy szőllő-tulajdonos oly helyre, melyet szomszédja tőle, az említett módon, éveken át aprónkint elgará- dolt, két sor szőllőt, — mintegy 25 □ ölben,— ültetett, hogy időközben elgörbült barázdáját egyenesre húzza. A szomszéd szőllő azonban időközben olyan új gazda kezébe került, ki ismerte a szőllőnek előbbi alakját, s ezért pert indított a jogtalan helyre ültetett két sor szőllő tulajdonosa ellen, s mivel be tudta igazolni élő tanúk állítása szerint, hogy barázdája ezelőtt soha sem volt egyenes, a két sor szőllőt ültető gazda pedig ezt tenni nem tudta, a per az előbbeni javára dőlvén el, a két sor szőllő kivágása biróilag elrendeltetett. Hogy azonban a barázda egyenes maradjon, és a szép telepitvényt se kelljen kivágatni, a vesztes fél hajlandónak nyilatkozott nyertestől készpénzen megvásárolni, s az alig 25 □ öl terület szőllőért 400 frtot fizetett. Történt pedig ez az „Eged“ hegyen. Mily számtalan kellemetlenségnek lehetne elejét venni, ha most, a midőn a szőllő-telkek értéke 70—80%-al csökkent, a birtok-test fónemlitett módon történt ferde alakulásai kölcsönösen kiegyenlittetnének. A kellemetlen körülmények elhárítására pedig egy szabály- rendelet elég lenne, hogy az ily garádok eltűnnének legalább onnan, a hol csak feleslegesek és károsak. Megközelítőleg mintegy 200—300 kát. holdat tesz ki az ily garádok által elfoglalt, és igy művelés alá nem fogható földnek a területe. Gazdasági szempontból nem volna megvetendő ezen, semmi hasznot nem hozó, de ellenkezőleg az által, hogy az ily garádokban mindenféle Az „E GER“ tárczája. Megbánod még. Megbánod még, oh lesz idő, mikor majd Szived egy rejtett kíntól felzokog, Egy-két könyüt titkolsz majd szép szemedben, S ez a múltról neked regélni fog, Ha a letűnt időkre visszagondolsz, Belül úgy fáj, úgy sajog valami, Önkénytelen kezed szivedre téve „Csak álom volt!“ — fogod majd mondani. Oly régi dal! Akármily szép a rózsa, A hervadást el nem kerülheti, A hervadó szirom lehull a földre, S hallotti dalt a szél zokog neki. A szív is, bármily féltve rejtse lángját, Bármint őrizze annak életét, Előbb-utóbb csalódni fog, s szerelme El nem kerüli fájó végzetét! Szerettelek ... óh még most is szeretlek, De már nem úgy, mint egykor, lángolón, Már nem rajongok, mássá tett az élet, Nem úgy van már a mint volt egykoron; Te voltál az, ki szivem összetépted, Mégis, mégis mindig rád gondolok, . . . Megbánod még, oh lesz idő, mikor majd Szived egy rejtett kíntól felzokog! Szapáry József. kártékony féreg menhelyet talál, s továbbá, hogy közelökben semmiféle hasznosabb ültetvény nem fejlődhetik, tehát egyszersmind káros garádokat gazdasági területünkről végkép kipusztitani. Hogy mint lehet a garádot kereseti forrásúi felhasználni, arra is tudok tisztelt olvasóimnak egy esettel szolgálni, melynek biztos forrásból jöttem tudomására. A deméndi hegyet 6—8 év előtt G. M. úr, ki előbb czistercita klerikus, később honvéd, utóbb napszámos, s végre pásztor volt — őrizte, ki mellékesen folyamodvány- és kontraktus-iró is volt a kapások között. Ügyes-bajos dolgaikban 10 kr., ebéd és bor volt egy kérvény vagy egy kötvény Írásának a dija. Ezen okból az öreget a negyedbeliek „Hideg fiskálisának nevezték. Hideg fiskális úr, volt deméndi pásztor ugyanis úgy praktizálta a gondjaira bízott hegy termékeinek a megőrzését, hogy a garádok sűrű lombjai alatt fekvő helyet csinált magának, még pedig olyan helyen, a honnan az út-vonal két oldalán messze meglátta a jövőmenő kocsikat, avagy a munkáról haza térő népséget. Ilyenkor ugyanis, midőn már messziről látta, hogy kocsi közeleg, a tarisznyájában innen-onnan összeszedett lehullott piros almákat elővéve, azokat vékony fonállal a garádnak útra kihajló ágaira erő- sittette, maga pedig vissza-bújt az árnyékos helyre, s várta a közeledőket. S várakozásának igen sokszor szép sükere volt, mert amint a kocsi közeledett, s a rajta ülők, különösen az asszonyok és gyerekek, a pirosló almát meglátták, rögtön megszállotta őket Éva ördöge, s a kocsiról leszállva, az alma után nyúltak. Az öreg M. bácsi pedig csak ezt leste, mert alig hogy az almát az illetők leszakították, még szájukhoz sem tehették, midőn előrontott az öreg rettentő lárma és szitkozódás között, neki szegezve töltetlen rossz puskáját a vakmerőknek, égre-földre esküdve, hogy most rögtön viszi őket Egerbe a biró elé, ha csak váltsá- got nem fizetnek. A megrémült kiváncsiak, csakhogy biró elé ne kerüljenek, készek voltak az öreggel kiegyezkedni, és vagy kenyéren szalonnán, vagy boron, vagy csekély összegen azután elhárították fejük felől a rettentő Cerberus haragját, ki aztán egészen lecsillapúlva színlelt dühéből, nyugodtan feküdt vissza helyére, ekként dörmögve magában: „Ez sükerűlt! Csak hadd jöjjenek többen is.“ — Különösen a meszet szállító embereket és asszonyokat leste erősen, ezektől csakis készpénzben követelte a váltságdíjakat. Különben az öreg igen értett a jó barátság fentartásához is. Esténkint, különösen aratáskor, nyomtatáskor, vagy szüretkor ö vitte a szószólás szerepét, s az aratók, nyomtatók, vagy szüre- telők szivesen hallgatták az öregnek, mint aféle 48-as vitéznek, csillagrugó élményeit. Különösen gondja volt azonban, hogy a hallgató publikum közül nem tünik-e el egy-kettő az ő rovására dézsmálni. Történt A farkas. — Guy de Maupassant. — Az öreg d’Arville márki, nemrég egy Ravels bárónál tartott vadászlakoma alkalmával, a következő históriát beszélte el nekem. Egy szarvast üldöztek. A márki az egyetlen volt az asztaltársak közt, aki az üldözésben nem vett részt, mert egyátalán nem szokott vadászni. Az egész lakoma alatt egyébről se beszéltek, mint a hajtóvadászatról. Még a hölgyek is feszült figyelemmel hallgatták a véres, és nem ritkán valószínűtlen vadászkalandok elmesélését, miközben az elbeszélők kézzel-lábbal utánozták a vadászok támadását s küzdelmét a vadakkal, hevesen gesztikuláltak, s dörgedelmes hangon deklamáltak. * — Uraim, én soha sem voltam vadászaton, valamint az atyám, nagyapám, s ősapám sem. Ez utóbbi azonban oly embernek volt a fia, aki többet vadászott, mint az urak valamennyien összevéve. Ez az ősöm 1764-ben halt meg. Elmondom önöknek, mi módon vesztette életét. Jan-nak hitták, házas ember volt, s együtt lakott öcscsé- vel, d’ Arville Ferenczczel, lotkaringiai kastélyunkban, egy őserdő közepén. D’ Arville Ferencz nőtlen maradt. A két testvér nap-nap után, pihenés nélkül, szakadatlanul vadászott fáradhatatlanul. Egyedül csak a vadászatban lelték minden élvezetüket s örömüket, egyébhez nem értettek, csupán erről beszéltek s kizárólag a vadászatnak éltek. Kiirthatatlanná vált bennök ez az iszonyú szenvedély, ez foglalkoztatta, ez emésztette őket szüntelenül; egyéb foglalkozásra nem volt sem kedvök, sem idejük.
