Eger - hetilap, 1893

1893-07-04 / 27. szám

211 magyar 396; német 8, tót 4. — Az egri főgymnásiumhoz kötött ösztöndíj-alapítványok legújabban néh. Práff József keresztes-püs­pöki plébános ösztöndij-alapitványával gyarapodtak, ki 1869-ben kelt végrendeletében iskolai családi alapítványul 700 frtot hagyo­mányozott, mely összeg a hagyaték letárgyaló saig 1018 frt. 25 krra növekedett. Néh. b. e. Kempelen Rudolf nagy értékű lepke- és rovargyüjteménye élete utolsó hónapjaiban adományo­zott, s a hagyatékából átvett ujjabb gyüjteménynyel együtt 1152 lepke- és rovarpéldánynyal gyarapodott. — Szabó Ferencz, to- rontálmegyei németeleméri plébános, az általa kiadott „Történeti, nép- és földrajzi könyvtár“ egy-egy példányával ajándékozta meg az intézetet, mely mü 54 kötetből áll s 142 frt. értéket képvi­sel. A főgymnásiumnál közelebbről lefolyt érettségi vizsgálatok eredményéről lapunk egyik utóbbi számában tettünk részletes jelentést. II. Az egri állami reáliskola évzáró ünnepe. Az egri magy. kir. áll. reáliskola szintén a múlt csütörtö­kön, f. é. jun. hó 29-én, sz. Péter és Pál ünnepén tartotta, a reggeli órákban évzáró ünnepségét. Az intézet ifjúsága regg. 8 órakor „Tedeum“-os misére gyűlt egybe a minorita-kolostor temp­lomában, melynek végeztével, a tanári kar élén az intézet föld­szinti nagyobb termébe vonult, aholott a záró ünnepség, szép számú, s díszes közönség részvéte mellett, a következő sorrend­ben folyt le: 1. Ének. 2. Igazgatói megnyitó. 3. Szavalatok, ma­gyarul, németül, francziául. 4. A tanárszéki jegyző jelentése az iskoja lefolyt évi beléletéről. 5. A jutalmak ünnepélyes kiosztása. 6. Ének. 7. Zárszó. Az egri magy. kir. állam 1 áliskola 1892—3-ik isk. évi III. Értesítőjéből, melynek gazdag és változatos tartalma 104 VIII. r. lapra terjed, közöljük a következő fontosabb részleteket: Az Értesítőt Kemény Ferencz igazgató tollából kegyeletes em­léksorok nyitják meg a nemrég elhunyt néh. bold, emlékezetű Szvorényi József egri főgymn. igazgató, czimz. kir. főigaz­gató, a magy. tud. akadémia tiszt, tagja stb. felett. — Ugyan­csak az igazgató kegyeletes és hálás sorokat szentel a szintén közelebbről elhunyt néh. Kempelen Radó nyug. kir. pénzügyigaz­gató, mint az egri áll. reáliskola nemeslelkű jóltevője emlékeze­tének. Végül ugyancsak az igazgató „Schwartz István emléke­zete“ (1813 — 1869) ez. alatt szintén hálás kegyelettel emlékezik meg a czimzettről, mint elsőről, ki egy Egerben fölállítandó reál­iskola czéljaira ösztöndij-alapitványt tett. — A következő sorok­ban a Kempelenféle rovar- és lepkegyüjtemény nomenclaturáját ismerteti 17 lapon Orlovszky István szaktanár. E gyűjtemény áll 4 rend, 27 család, 169 nem, 427 fajból 1442 példányban, 100 frt. értékben. — Ezek után ugyancsak Kemény Ferencz igaz­gatónak találjuk egy igen érdekes és tanulságos essayjét 25 lapon e czim alatt: „A reáliskola viszonya a gymnásium­A csillagász mosolyogva válaszolt: — Kedves tábornok ur, úgy szokott ez lenni, ha valakinek kedvelt csillaga van, és ha nem ért a csillagászathoz. Az ön cso­dás tüneménye nagyon természetes jelenség, melyről fölvilágosít­hatom, mert 1849. április 13-án csillagvizsgáló tornyomban va­lók, hogy a holdváltozást tanulmányozzam távcsövemmel. — Ugy-e bár, féltizenkettőkor történt a csoda? — Igen, — viszonzá a tábornok komolyan — pont félti­zenkettőkor. — Nos, a rejtélyes eltűnés úgy történt, hogy a csillagot a hold korongja elfödte. Kmetty közbeszélt: — Az lehetettén, mert én és Szabó ezredes, ki szintén szemlélte a csillagot, láttuk, hogy az előbb tűnt el, mint a fél­holdat elérhette volna. — Értem, — monda a csillagász- mosolyogva. — Ami az ön bámulatára adott alkalmat, az könnyen érthető. Első negyed volt, a hold korongjának sötét része kelet felé volt irányozva és fénylő része hátat fordított a csillagnak. Ezért tűnt el a csillag a hold láthatlan része mögé. Ha tábornok ur még egy negyed óráig várt volna, akkor a csillagot meglátta volna, amint a hold­nak nyugati korongján ismét előjött és teljes fényébén ragyogott. A tábornok viszonzá: — Nagyon köszönöm a szives felvilágosítást. Azt hiszi, hogy én képzeletben ringattam magam, s hogy Isten engem, egy­szerű teremtményét, megintett? Az ön tudományos magyarázata, melyet sejtenem kellett volna, hogy úgy fog történni, nem osz­latja el ama feltevésemet, mely szerint a csillag eltűnése megjo­hoz és a csonka középiskolák.“ Továbbá 12 lapon ugyancsak az igazgató érdekes fejtegetéseit „Az egri áll. reáliskola fejlesztésé­nek kérdéséhez“ ez. alatt. — Ezt követik a következő rövid czikkek: „Adatok az intézet 1892—3-ik évi történetéhez.“ A reál-iskola és a város.“ A tanárkar az igazgatóval együtt 5 ok­leveles nyilv. rend. tanárból s 4 hitoktatóból állott. Az Értesítő a továbbiakban ismerteti a tanári s ifjúsági könyvtár, s az inté­zeti szertárak állapotait. A tanári könyvtárban van ez idő sze­rint 579 kötet, 851 frt. 20 kr. értékben; az ifj. könyvtár áll 276 kötetből 340 frt. 55 kr. értékben. A földrajzi szertár 37 dbból 141 frt. 72 kr. ért. A természetrajzi szertár 279 dból 467 frt. 27 kr. ért. (A Kempelen-féle gyűjtemény nélkül.) A termé- szettani szertár 157 dbból 952 frt. 30 kr. ért. A rajz-szertár 29 darbból 70 frt. 30 kr. ért. Az éremgyüjtemény 253 dbból. — A tanuló ifjak közöl ösztöndíjat élvezett 6; tandíjmentességet 35 tanuló; teljes ellátásban, részint ingyen élelmezésben részesült 12 tan.; pénzsegélyben 2 tan.; ruházatban 3; aranyjutalomban 4, könyvjutalmakban 5 tanuló. Jutalmazottak: dr. Scwartz (Setét) Sándor 1 db. aranyával: a történelemből tanúsított legjobb elő­meneteléért Fridmann B. III. o. t.; az intézeti igazgató 3 db. aranyával: Mohr M. I., Reich S. II, és Blau L. III. o. tanulók. Az ekkint kedvezményezett tanulók összes száma 62 (az összes tanulóknak körülbelül minden másodika); az általuk élvezett kedvezmények pénzben kifejezett értéke 3177 frt és 4 db arany. — Az év végén, a három osztályba bejegyzett összes tanulók száma volt 119. Ezek közöl vallásra nézve rom. kath. 55; ág. evang. 1; ev. reform. 1; izraelita 62. Anyanyelvűkre nézve: ma­gyar 117; német 2. Illetőségre nézve, helybeli 81; hevesmegyei 18; más megyebeli 20. — Az Értesítő végén a jövő iskolai évre vonatkozó tudnivalók közöltetnek. Huszonöt év múltán. Századunk utóbbi évtizedeiben egy ép oly szép, mint ke­gyeletes szokást honosított meg nálunk a tanuló ifjúság. Azon ifjak t. i., kik egyazon intézetnél egyidejűleg fejezték be közép­iskolai pályájukat, s különösen azok, kik együtt tették le az érettségi vizsgálatot, sokhelyütt fogadalmat tettek egy­másnak, hogy bizonyos évek múltán újra találkozni fognak. Ez a szép szokás nemcsak intencziójára nézve nemes és megható, mert főczélja, hogy a tanulótársak között évek során át mind szorosabbra fűződött, s bensőbbé vált ifjúkori barátságot, rokon- szenvet, s szeretetet, az adott szó és Ígéret emlékezete kapcsán, továbbra is föntartsa, s istápolja; de igen sok esetben az életbe lépő fiatal ember egész jövőjére s pályájára is bir több-kevesebb hatással, mert mindenkiben felkölti azt a nemes ambicziót, hogy majdan a jubiláris találkozásnál minél előnyösebb helyzetben, s solta hazám veszedelmét. S hogy akkori szavaim beteljesedtek, azt a csillag rejtélyes eltűnésével hozom kapcsolatba, mely mint­egy prófétaszerüleg figyelmeztetett engem. Muszáj megvernie! Nem rég egy barátomat látogattam meg. Midőn szobájába léptem, — torka szakadtából való kaczagásban találtam. Előtte a földön egy darabokra tört sétapáleza hevert, melyet inasa fel­tűnő serénységgel szedett föl. — Gyorsan, a reggelimet! — kiáltá barátom, midőn enge- met megpillantott. — Ebben a perezben, — mondá az inas, s a pálczatöredé- kekkel együtt elégült mosolygás kiséretében osont ki a szobából. Alig távozott az inas, — a görcsös nevetés okát csakha­mar megtudtam. Halljuk, mi történt. Ez az én barátom egy igen élénk, ideges természetű fiatal ember, kinek ereiben délszaki vér pezseg. Egy napon, haragjá­nak hirtelen, heves kitörése következtében, összes cselédségét elkergette. Egy uj inas, ki legelőször jelentkezett nála szolgá­latra, a következő vallatást állotta ki. — Hogy hiják kendet? — Vendel. — Jó. Bizonyítványainak alapján felfogadom kendet inasom­nak. De értésére kell adnom, hogy egy igen nagy hibával bírok. A legcsekélyebb ok is dühbe hoz, s ilyenkor — ütök. Néha fölragadom a botot, vagy akármit, ami kezem ügyébe esik, de van eset, mikor hátbarugással vagy egy két poflevessel is lecsil­lapítom a haragomat. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom