Eger - hetilap, 1893

1893-06-06 / 23. szám

179

eszmék magvait az elmékből s azon érzelmek lángját a szivekből, amelyek a szabadságharcz alatt eltöltötték a lelkeket, s csodálatra gerjesztő hősökké tették a magyar honvédeket; — jól esik látni, hogy anyagias, számitó, hideg korunkban is fel- felcsillámlik az ideálizmus fénye, s szelíd melege áthatja olykor az embereket. Alert bármilyen szkeptikus lélekkel, fásult kedély- lyel, s a szív nemesebb ábrándjaitól és érzelmeitől megfosztott szellemmel, egyedül a hidegen bonczolgató ész világánál szemlélje is valaki az ily összejöveteleket, lehetetlen, hogy a kíváncsiság, szórakoznivágyás vagy bármi más érdek mellett, melyeket ő az emberek egy részénél mint egyik indító okot vél fölfedezni az ünneplésben való részvételre, s az ott elhangzó, talán banális szólamoknak mondott, beszédek és dalok mögött észre ne vegye amaz eszméket és érzelmeket, melyek az itt szórakozó és mulató emberek bensejében élnek s az ünnepség fölött lebegnek jnint illat a levegőben; és nem lehet kétségbe yonuia azt sem, hogy ez eszmék időnkint való felújítása s ez érzelmek gyakori felébresztése rendkívül nemesitő hatással van a lélekre, kivált a léleknek ama legbecsesebb jelenségére és az érzelmek ama legszebbikére, melyeknek neve: nemzeti öntudat és hazaszeretet.

Afennél inkább távozik a korszellem az ideálizmus sugárfényes teréről a realizmus aranyporral behintett, villám-sodrony- nyal behálózott, s gőzgépek zakatolásaitól hangzó mesterséges utaira; mennél inkább kiszorítja jogos helyéről az ész a szivet, a szív érzelmeit és vágyait; mennél inkább igyekeznek egyesek saját érdekeik miatt a magyar szabadságharcz hőseit s a kort, melyben éltek, az eseményeket, amelyeknek hullámaiba dobták magukat a szabadságért, — fényes nimbuszától megfosztani: annál becsiilendőbb minden törekvés nálunk, mely ápolni igyekszik a szív érzelmeit, az ideálizmus magasztosabb eszméit, s azok között kimagaslóan a szabadságharczunk nagy eseményei és hősei iránt való kegyeletet és lelkesedést.

Ily nemes törekvés párosul a hősökről való kegyeletes megemlékezés eszméjével a kápolnai honvédemlék-ünnepségben. Nem tudjuk azért eléggé helyeselni, hogy a kaszinó, e minden szépet és nemest istápoló tekintélyes egyesületünk, kezet fogott a honvédegylettel ez ünnepség rendezésére, s dicséretes feladatául tűzte ki, hogy azt mennél széleskörübbé és fényesebbé teszi.

Az ünnepség, mint fentebb is emliténk, az idén mind terjedelemre és népességre, mind lelkesedésre nézve jóval felülmúlta az előbbi évekéit, amiben igen sok érdeme van a kaszinó kiküldöttjének: Kapácsy Dezsőnek, a rendező-bizottság buzgó és lelkes elnökének, ki fáradhatatlanul és mindenre kiterjedő figyelemmel törekedett a benne helyezett bizalomnak megfelelni s az ünnepséget mennél fényesebbé tenni.

Az ünnepség napján, májushó 31-én, mintha az ég is kedvezni akart volna az ünneplőknek, várakozott bőségesen megtelt

haladt már az előadás, s a tisztelt publikum még csak nem is sejtette, mily rendkívüli magasabb műélvezetnek néz elébe, midőn egyszerre a porondra lépett Quickly, a bohócz, „Ingo“-val, az ő bölcs szamarával.

„Mister Nagyfü 1 essy,“ mint erről gazdája, s abrikto- lója, a bohócz, a mélyen tisztelt közönséget biztosította, sokkal okosabb, mint sok szamár ember, — s ezt nyomban be is bizonyította. A bölcs „Ingo“ ugyanis, a bohócz parancsára, ritka ügyességgel ugrott át a korláton, vagy pedig lefeküdt, s úgy tétette magát, mintha meg volna dögölve. — akarom mondani: halva. Ezt pedig a czirkusz főlovászmestere, Signor Trevelli, sehogy sem akarta elhinni, s fenhangon azt állította, hogy a szamár mindezeket az ő parancsolatjára is meg fogja cselekedni. Quicklyt, a bohóczot, úgy látszék, egy kissé meglepte a főlovász- mester ez az elbizakodottsága, s kétkedve rázta a fejét; mire Trevelli fogadást ajánlott a bohócznak tiz üveg „egri mű- boriba. Quickly, rövid gondolkodás után, állotta a fogadást, de elébb odament „Ingó“-lioz, a bölcs szamárhoz, s valamit sugdosott a fülébe, mit ő szamársága nagy figyelemmel látszék hallgatni. Trevelli ekkor azt parancsolta neki, már mint a szamárnak, hogy ugorja át a barriéret. „Ingo“ elsétált a korlátig, de ahelyett, hogy átugrotta volna, tagadólag rázta a fejét, s szépen visszafordulva, gazdája, a bohócz előtt megállóit. Ekkor Trevelli azt parancsolta a szamárnak, hogy feküdjék le, s tetesse magát döglöttnek. De mrs. Ingo mindeme parancsolatokra a füle bojtját se hajtotta. Ekkor Trevelli, boszuságában, nagy lovagló ostorával végighuzott a szamáron, de ez sem használt. E közben Quickly a bohócz, a levegőbe dobta hegyes süvegét, s két kezét bugyogója feneketlen zsebeibe dugva, torka szakadtából hahotácsatornái kinyitásával, elhalasztva azt a közönség teljes szétoszlá- sáig, az esteli órákig, hogy talán azután be se zárja egy pár hétig; a legkellemesebb tavaszi reggel köszöntött a messzetá- volba néző emlékszoborra, s balzsamos üde szellő leugeté a kápolnai csatatéren a gabonaföldek zöld bársonya közé kitüzdelt jelző nemzeti-zászlócskákat. Egymásután érkezének a fogatok Egerből s Kápolna környékéről, köztük a testületileg megjelent egri dalkörrel és a hevesi dalegyesület öt tagú képviseletével, s nagyobbrészök a kápolnai plébános úr, Bydeskuthi Gyula hevesi főesperes és ez. kanonok páratlan magyar vendégszeretőt sietett élvezni.

A d. e. 10 órakor kezdődő gyászmise áldozatát Klam- paczky Alajos szihalmi plébános, 48-as honvéd mutatta be az Egek Urának a kápolnai csatában elesett hősökért. A gyászistentisztelet alatt az Egri dalkör zengette hatalmas erővel s nagy szabatossággal Zsasskovszky E., Pokorny, Bergman és Bognár gyászénekeit.

Gyászmise után azonnal elindult a menet zászlók alatt és zeneszó kísérettel az emlék-szoborhoz. Kívül az egri dalkör nyitotta meg az ünnepség sorát a Hymnus eléneklésével, melynek végezte után Pogonyi Nándor joghallgató lépett a szobor talapzatára s egy tartalmas szép beszédben szólott a nap jelentőségéről, a kápolnai csatáról, a nyugvó hősök dicsőségéről, buzdítván a jelenlevőket a hősök honfiúi erényeinek követésére. Felemlítette azon szégyenletes körülményt is, hogy a budavári honvéd-emlék leleplezésénél a magyar kormány tagjai nem jelentek meg, s élénk szavakban kárhoztatá és Ítélte ezt el. A tisztán és érthetően előadott szép beszédet nagy figyelemmel hallgatta végig a közönség s többször szakitá félbe éljenzéseivel és helyesléseivel. — A beszéd s az ezt követő „Marseillaise“ elének- lése után Ebneth Lajos joghallgató lépett a szoborhoz s egy szép hazafias költeményt szavalt Szabó Lászlótól. A magas, csengő hangon s igen szép hangsúlyozással és sok érzéssel Előadott költemény elszavalása után Kapácsy Dezső az egri kaszinó nevében, Máder Miksa hevesi földbirtokos pedig a hevesi olvasókör nevében gyönyörű koszorúkat helyeitek az emlékszoborra. Mindkettőjük tényét a közönség djórgő éljenzése kisérté. Befejezésül az egri dalkör a szózatot éneklé, melynek elhangzása után a közönség lelkesült hangulatban szerte oszlott.

Délben nagy társas-ebéd volt a Járó ■'Vendéglőjében, melyben körülbelől 150 ember vett részt, köztük Grónay Sándor Egervá- ros polgármestere, Klampaczky Alajos, Szihalmi plébános és 48-as honvéd, Alaczky Emil főszolgabíró, ífkolicsányi László országgyűlési képviselő, egii érsek őnagyvnéltőságának s Károlyi grófnak tisztikarából igen sokan, az egri dalkör testületileg, az egri kaszinó, a hevesi olvasó kör és dalegyesűlet képviselete, Kápolna község elöljárósága s a környék intelligent.iájából igen sokan stb. stb.

zott; de mindé hahotát messze tulharsogta a tisztelt publikum óriási kaczagása, mely Trevelli felsülésén rendkívül jól mulatott.

Szóval: a közönség pompásan töltötte az estét, mindenki rendkívül meg volt az előadással elégedve, s hazafelé menet senki sem beszélt egyébről, mint az előadó művészek csudás ügyességéről. Kalász és Kotyvasz urak, mint szomszédok, együtt mentek haza. A két leányka, karjukat egymásba öltve, ’ előttök ballagott. Természetesen ők is az előadásról társalogtak.

— Nekem az a nagy szürke szakállú bűvész tetszett legjobban, aki égő csepüt nyeldesett, s pántlikái húzott ki utána a szájából, — monda Hilda kisszasszony.

— De Hilda! — mondá Lucy halk hangon, — hogyan beszélhetsz igy? Akkor te nem figyelted meg Quicklyt, a bohóczot. Nem láttad, mily gyönyörű szép ember!

Az? — monda elfojtott hevességgel a patyikus-leányka, az a meszelt pofájú, veres hajú ficzkó, aki olyan volt, mint egy spanyolviaszkos dugasz?

— Dugasz? Nem, Hilda, mondhatom, nagyon rossz Ízlésed vau. A vörös haj, az csupán paróka, s a fehérséget az arczról, az előadás után, le szokták mosni, — oktatta barátnőjét Lucy, s ábiándozva tette hozzá: El sem tudod képzelni, mily boldogitó lenne egy ilyen szeretetreméltó ember társaságában a nagy világot beutazni, ama fölemelő tudatban, hogy férjünkben egy világhírű nagy művészt bírunk. Ah! ha magával vinne! .

" Ugyan hogy beszélhetsz igy, Lucy. Jézus Máriám! hiszen azt se tudod, hogy keresztény-e ?

E szavakkal Hilda összecsapta a kezeit, mig barátnője gúnyos mosolylyal mérte végig.

Ejh! eredj, úgy teteted magad, mintha soha sem olvas*