Eger - hetilap, 1893
1893-05-09 / 19. szám
19-ik szám. 32 -ik év-folyam 1893. május 9-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr, Félévre , . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ EGER. Hirdetésekért: minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. szám. a Szabóféle ház) Bauer H. az „Eger“, előfizetési s hirdetési irodája, (Széchenyi-utcza, posta-épület), Szolcsányi Gyula és Blay István könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija 1 frt 30 kr. Fölhívás 48—49-iki honvédbajtársaimhoz! Pusztulunk, veszünk. Maholnap valamennyiünknek, kik még az aggkor végnapjait éldegéljük, kihűlt hamvait elfödi a néma temető, — sirhal- maink porát elhordja a szél, s ezzel emlékünk is a feledség örök homályába vész el! No de hát ez közös sors, — s dicső szabadságharczunk minden önérzetes honvéd-bajnoka távul van még a gondolatától is annak, hogy elismerést és jutalmat egyébben keressen és találjon, mint ama nemes és boldogító öntudatban, hogy annak idején becsületesen teljesítette hazája iránt kötelességét. De nekünk, régi honvédeknek, a jövőre nézve is van még egy más hazafiui kötelességünk, s ez az: hogy az utánunk következő nemzedékeknek a haza iránt való kötelességek teljesítésében példaképül szolgáljunk. Lássa az utókor, lássa a jövendő fiatalság, minként teljesítettük mi hazafiui kötelességeinket a haza legnehezebb, legválságosabb napjaiban, — s merítsen tanulságot belőle. Ezért tartom szükségesnek, hogy emlékezetünk még se enyészszék el végképen, örökre. E czélból elhatároztam, hogy a Hevesmegye területén tartózkodó s még életben levő 1848—49-es honAz „EGER“ tárczája. Az agg honvéd hattyúdala. Halálmadár szállt a házunk falára, Meghal itten valaki nem sokára. . . Isten hozott! régen várlak, jó madár, Hisz nekem szól bús jóslatod, ugy-e bár? Készen vagyok, leszámoltam mindennel: Rósz világgal és jóságos Istennel; Mert az ilyen agghonvédnek az élet, Csak küzdelem s tengődés, de — nem élet! Bősz csatákban kiizdtem bátran a honért, Ott keresve dicsőséget és babért. . . Ágyú-dörgés között vártam a halált, De hiába! a golyó el nem talált. Jöjj hát halál! nyújtsd kezedet, — s előre! Mutasd meg az utat a temetőbe. , . . Nem félek én tőled, tudod vén kaszás, Sőt szépen megköszönöm, ha lekaszálsz. védek életrajzát egy be gyűjtöm, s egy emlékkönyvben kiadom, melynek összes tiszta jövedelmét azon hevesmegyei honvédbaj társak fölsegéllésére fogom fordítani, kik anyagi támogatásra vannak szorulva. E végből fölkérem mindazon tisztelt honvédbajtársaimat, kik Hevesmegye területén tartózkodnak, hogy életrajzi adataikat, honvédkori élményeiket, a tábori élet folyamán közvetlenül szerzett benyomásaikat, a szabadságharcz egyes csatáinak, nevezetesebb epizódjainak, melyekben közvetlenül szerepeltek, — hű leírását hozzám legkésőbb f. évi junius hó 15-éig beküldeni szíveskedjenek. Különösen tesztelettel fölkérem Hevesmegye egyes községeinek mélyen tisztelt főt. lelkészeit, a plébános és káplán urakat, továbbá az igen tisztelt jegyző urakat, hogy engemet e czé- lom kivitelében jóakaratulag támogatni kegyeskedjenek az által, hogy a helységeikben található ama régi honvédbajtársaktól, kik a földmivelő osztályhoz tartoznak, s igy az irás mesterségével nem foglalkoznak, — életadataikat, különösen a szabadságharcz alatti szolgálatukra vonatkozó adatokat, s viselt dolgaikat saját előadásaik után összejegyezni s nekem annak idején beküldeni kegyeskedjenek. Mert én saját tapasztalásomból tudom, hogy az 1848/9-iki magyar hadseregnek nagy számú vitéz katonája volt a magyar fóldmives-osztályból, kiket nem kötéllel fogtak a zászlóIgy megyünk el egymásután bajtársak! Lassankint már miunyájunknak sírt ásnak. . . Eltemetnek s sírunkra emlékjelül, A feledés setét fátyla ráterül! Csepy Pál, 1848—1849-ki honvéd. A keringő története. A keringő, mint tudjuk, a legrégibb táncznemek egyike, melyet a divat örökös szeszélyes változatai mind mai napig sem bírtak leszorítani a táncztermek parkettjáról. Sőt daczára határozottan német eredetének, s jellegének, a keringő még mindig ott szerepel, s a legchauvinistikusabb magyar világban is állandón ott szerepelt, a magyar tánczvigalmak táncz- rendjein. Hja! elfujjuk ugyan, olyankor, mikor sok borsot törnek az orrunk alá, hogy: „Jaj de h. . . a német“, — de azért még mindig kedveljük a tánczukat, ami nem is csuda. Háromszázad óta megszoktuk már arra a nótára tánczolni, amit a német fuj talpunk alá. Ha azonban őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy a keringőt még sem ez a körülmény tette — épen úgy, mint a világ összes művelt nemzeteinél — nálunk is honossá, sőt ked- veltté annyira, hogy nemcsak nagyapáink, s nagymamáink „daj- csoltak“ fiatal korukban szívesen, hanem korunk fiatalsága is még mindig épen úgy rajong a „keringő“, — mint például a „frakk, klakk, és lakk“ után, melyek, mint elitebáljaink mellőzhetetlen attribútumai, szintén importált alkatrészei a bálitoilettnek.
