Eger - hetilap, 1893

1893-05-02 / 18. szám

140 Különfélék. — Bérmálás. Samassa József dr. egri érsek ő exja ren­delkezéséből a folyó évi pünkösd-ünnepek másodnapján, pünkösd­hétfőn, máj. hó 22-én, az egri főszékesegyházban bérmálás lesz, melyre az egrieken kívül a szomszéd kistályai, egerszalóki, baktai és felnémethi hívek is megjelennek. — Az egri föegyházmegye köréből. Kineveztettek: Vágásy Gyula, papnevelő-intézeti házi gazdasági felügyelő tiszapalkonyai lelkészszé, helyére Novak Károly felső-nyárádi lelkész, Felső- Nyárádra pedig, ideiglenes lelkészhelyettesi minőségben Baráczius József, aki eddig Tisza-Palkonyán működött, ugyanazon minőségben. — Gyászhir. Villecz Ágoston, t. kanonok, érd. theol. tanár s a Foglárról nevezett egri fiúnevelő-intézet egykori igaz­gatója, 74 éves korában elhunyt szülőföldjén, Bárfa-Ujfalun, hol nyugalmi éveit, csöndes visszavonultságban élte. A boldogult, mint kiváló műveltségű, s nemes jellemű pap, egykor igen kedvelt tagja volt az egri müveit társas köröknek. Nyugodjék békében. — Hunyor Sándor, az egri kir. törvényszék elnöke, megron­gált egészsége helyreállítására, a múlt héten a karlsbadi fürdőkre utazott. — Homann Ottó dr. kir. tanácsos, budapest-tankerületi kir. főigazgató őnsga a múlt csütörtökön, múlt apr. hó 27-én a dél­utáni vonattal távozott városunkból. Itteni hivatalos látogatása tehát egy hétre terjedt. Ez időközben megvizsgálta a ft. cist. r. vezetése alatt álló katli. főgymnásiumot, a magy. kir. állami al- reáliskolát, a rom. kath. fitanitó, — és az angol-kisasszonyok vezetése alatt álló rom. kath. tanitónő-képző intézeteket, min­denütt őszinte örömének, s megelégedésének adván a tanár-tes­tületek előtt kifejezést a tapasztalt rend, fegyelem, a tanítás sza­bályszerű, korrekt, helyes menete, és sükere, valamint a növen­dékeknek a tanulmányokban való szép előhaladása, s általán meg­nyugtató erkölcsi magaviseleté fölött. Különösen a tanitónő-képző intézetben, hol kir. főigazgató ő nsga ezúttal először tette hiva­talos látogatását, — szereztek ő nsgának igen kellemes megle­petést a növendékek úgy a kötelezett tanulmányokban nyert ala­pot készültségök, rendkívül ügyes, bátor feleleteik, s pompás sza­valataik, — valamint a mellék-tanulmányokban, különösen az énekben és kézimunkában elsajátított ismereteik, s feltűnő gya­korlati ügyességük által. Kir. főigazgató ő nsga nem is titkolta el e fölött való örömét, a melynek nemcsak az intézet falai kö­zött, a tanítói kar s a növendékek előtt hivatalosan adott kife­jezést, de magánkörben is igen szépen, s nagy elismeréssel nyi­latkozott az ott tapasztaltak fölött. — Választások a vármegyén. Hevesvármegyének a f. évi april hó 24-én s köv. napjain tartott évnegyedes rendes közgyű­lésén az üresedésben levő bizotts. tagsági helyekre szavazás, ré­szint közfelkiáltással megválasztattak, és pedig: a megyei köz­ek felkérni a rendezők. A sz. Misét Schiffer F er encz fővá­rosi pápai t. kamarás, a közp. kath. legényegylet elnöke stb. végezte, két magyar növendékpap segédlete mellett, a sz. Mise alatt pedig Mán Rózsa urhölgy, kifogástalan művészettel adott elő, magyar és olasz szerzőktől, néhány kiváló szép egyházi éneket. Elképzelhető, mily hévvel, mily lelkesedve igyekeztem én is? édes hazánk bűbájos nyelvét megszólaltatni itt, a távol idegenben, ez ünnepélyes helyről, honnan magyar szó még nem hangzott soha! Hallgatóim közt is ez alkalommal voltak először— és talán utoljára — valódi fejedelmi sarjak, s azonkívül francziák, ango­lok, spanyolok, s mások is, a müveit világ minden lehetséges nem­zetéből, kik valószínűleg több kíváncsisággal, mint figyelemmel és áhítattal hallgatták vigasztalásom igéit, — melyekből nem ér­tettek egy szót! Beszédem után megfogott egy franczia és megkérdezte tőlem, mit tesz ez a magyar szó: ember? Elcsodálkozott, midőn meg­mondtam neki, hogy mily szelíd értelme van ! 0 — mint monda — e ropogós szó felől azt hitte, hogy legalább is diable-t jelent, vagy más ilyesmit. Meg vagyok róla győződve, hogy megjegyzé­sétől távol állt minden keserű czélzatosság! * Woerishofenben hetenkint rendes „Kúrán zeig er mit Fremdenliste“ jelenik meg, telve a legmulatságosabb sajtó­hibákkal, az idegenek neveit és lakóhelyét illetőleg; Máramaros Sziget pl. állandóan mint „Marom Sigerth“ szerepelt, a tulaj­donneveket pedig rendszerint a felismerhetetlenségig eltorzították. igazgatási bizottságba: Párvy Sándor dr., a központi választ­mányba Párvy Sándor dr., az állandó választmányba: Ury József dr., és Hanák Kolos; a megyei közegészségügyi bizott­ságba: Csókás István; a megyei monográfiái küldöttségbe: Babócsay Sándor; az állandó megyei képzőművészeti küldött­ségbe : L u g a László. — Kinevezés. A magy. kir. igazságügyminister S z a p á r y József egri kir. törvényszéki joggyakornokot a szabadkai kir. törvényszékhez aljegyzővé nevezte ki. Szívből gratulálunk lapunk derék fiatal munkatársának ez előléptetéséhez. — Előléptetések házi ezredünknél. A csász. és kir. közös hadseregnél, valamint a magy. kir. honvédségnél szokásos májusi előléptetések alkalmával az Egerben állomásozó 60. sz. b. Appel- gyalogsorezrednél a következő előléptetések történtek: Nazar József őrnagygyá, áthelyezve a 94-ik gyalogezredtől a 60. Appelgyalogezredhez; M u n i z a b a Tamás és K i n z 1 Gyula I. oszt. századosokká; Grill Károly, főhadnagy II. o. századossá; Dunk­ler Ferenez és Kac zander Jenő hadnagyok főhadnagyokká; Pálik Frigyes tiszthelyettes liadnagygyá; Starincsák János őrmester számvevő liadnagygyá. — Előléptetés. Az Egerben állomásozó magy. kir. honvéd­zászlóaljnál Würth Lajos II. o. százados I. oszt. századossá lett előléptetve. — Fényes esküvő tolyt le april 29-én, szombaton, d. u. 6 órakor, székesegyházunkban. Az előkelő és terjedelmes Okoli- csányi család egyik szeretetreméltó, ifjú sarja, városunk szereplő gentry-fiatalságának egyik dísze és kiváló alakja: okolícsnai 0 k o 1 i- csányi Miklós vezette oltárhoz Veisz, ny. cs. és kir. őrnagy úr üde, bájos és magas műveltségű leányát: Kornéliát. Meg­kapó volt az általános, impozáns érdeklődés, mely szokatlan ará­nyokban nyilvánúlva, az ünnepély órájában zsúfolásig meg­töltő a főtemplom hatalmas boltíveit. A főoltár előtt imazsámoly állt, az egész szentély és a templom hosszú hajója, sőt a lépcsők is szőnyegdiszben úsztak, úgy, hogy a nászközönség, a fogatok­tól a főoltárig, mindenütt szőnyegeken haladt. Fényes, fejedelmi látvány volt a felvonúlás, és a fogatok hosszú, csillogó sora. Az első kocsin Zichy Károly gr., az ünnepély rendezője, ült s utána hosszú, szindús rendje következett a felkendőzött úri fogatoknak. A szentélyt elzárták a nagy közönség elől s oda csu­pán a nászmenet tagjai juthattak be. Az esketést Várady Gyula tanár végezte s ugyanő intézett rövid beszédet az ifjú házaspárhoz. Este a menyasszony úri, vendégszerető házánál fé­nyes, választékos lakoma volt, hol ősi szokás szerint, fesztelen, jó kedv, mosolygó, vidám hangulat, uralkodott. A toasztok közöl kiemeljük a vőlegény édes atyjának, a kiváló debattőrnek: Okolicsányi Lajosnak mély bölcseségű beszédét s megyénk egyik ragyogó tehetségű, fiatal orsz. gy. képviselője: Okolicsá­nyi László rendkívül szellemes és nagy invenczióról tanúskodó Meggyőződhetünk egyébiránt ezen kúrlisztákból, hogy milyen dimensiókkal bir Woerishofen világhíre. Csak néhány adatot és nevet említek : Djahangim Khán, Persia. Ne rimán Khán, Persia; (a perzsa Nagyvezér csaknem megvakulva jött Woerishofenbe és néhány hét múlva teljesen meggyógyulva tért keleti hazájába). Mm. Pavenstedt, New-York. Mr Paul v. Kokovzoff, St. Petersburg. Mr. Louis G. Cueras, Mexiko Cerrada Moneda 8. Mr. et Mme Caarnet, Paris. Remell Wilh. Pernambuco. Natallon Paul, Kiew. Rogers G. London. Dr. Haanebrik, Roma. Albert de Souza Larcher, Mansurah, Egypten, stb. stb. Ezeket Írtam ki csak egy számából a Kúrlisztának. Mulatságos véletlenből az aug. 1-én érkezettek közt e két czim került teljesen egymás mellé: Esther Arie, Jerusalem. Stann Elias, Priester, Makó, Ungarn. És még mondja va­laki, hogy Makó messzire esik Jeruzsálemtől! * Szenzácziós, napokig tartó lelkesedést szokott kelteni egy- egy rendkívüli, vagy csodás jellegű gyógyúlás. Ilyenkor izga­tottság vesz erőt az egész fürdő-közönségen; mindenki erről be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom