Eger - hetilap, 1892
1892-06-07 / 23. szám
ISO 3-án már meg volt állapítva a hitlevél és királyi eskü szövege, nemkülönben a törvényczikk V. Ferdinand király lemondásáról. Junius 4-én megejtették a koronaőrök választását és a nemzeti kincset egyhangúlag Károlyi György grófra és Vay Miklós báróra bízták. Következtek az uralkodópárhoz küldöttségileg intézett kérelmek és a törvényhozás abbeli intézkedése, hogy a hiányzó nádor teendőit Andrássy Gyula grófra bízták. Mindez a „haza bölcsének“ vezetése alatt és óhajára történt. A koronázáshoz való külső készülődések természetesen lépést tartottak e közjogi intézkedésekkel. Április 26. óta készült a lánczhidtéren a koronázó domb, melyre június 5-én szórták az ország összes megyéiből hozott földet. Legnagyobbrészt történelmileg nevezetes pontokról jött a föld; Heves Aba Sámuel sírjáról, Pest Alpár síkjáról, Zala Deák Ferencz szülővárosából küldöttek és valóban meglátszott, mennyire tudatában van a nemzet a küszöbön álló koronázás fontosságának. Időközben megérkeztek a külországok és hatalmak megbízottjai is, a kiknek alkalmuk volt azt az ősi fényt bámulni, mely a magyar nemzetet ilyenkor mindig jellemezte és jellemzi. így következett el a nevezetes nap reggele, melynek eseményeit — habár csak dióhéjban, hitelt érdemlő egykorú szemtanú elbeszélése nyomán — az alább Írottakban közöljük.*) Reggeli 7 órakor indult meg Budáról a koronázó menet, még pedig úgy, hogy mindenütt katonaság sorfala között lépkedett. A menetben, melynek fényéről bizonyára sokan beszélnek máig is, az udvari lakájok és apródok után haladtak a kamarások, mágnások, a különféle lovagrendek vitézei, majd az aranygyapjasok, nyomukban Andrássy Gyula gróf magyar miniszterelnök, a nádor helyettese. A miniszterelnök után jött a testőrség, a czimernökök, illetőleg heroldok, Zichy Manó gróf kir. fóudvarmester képviselője, kezében a bottal, majd Károly Lajos, Lajos Viktor, József és Lipót főherczegek fényes díszben, összes méltóságaik jelvényeivel, jobbfelől Lipovniczky püspök az apostoli kereszttel, balfelől Zichy Eduárd gróf főlovászmester helyettese az ország kardjával. E fényes menet után jött a felséges uralkodópár. 0 Felsége a király magyar táborszernagyi egyenruhát viselt és feltett kal- paggal lovagolt; a királynő ő Felsége magyar nemzeti diszöl- tönyben és magyar fejdiszszel, nyolczlovas diszfogaton. A király mellett, kissé hátrább, a testőrök kapitányai lovagoltak, mögötte a főkamarás, Cziráky János gróf és Creneville első adjutáns. Két oldalt Budapest város tanácsa haladt hajadon fővel. A királyné mögött haladt főudvarmestere, Königsegg gróf és a királyasszony apródjai. Következett egy hatlovas és még négy hatfo- gatu udvari kocsi (Königsegg-Bellegarde grófné, a királyné főud* „Krönungs-Album.“ Text von Dr. Max Falk und Adolf Dux. Budapest, Gebr. Deutsch.) V. ö. e diszmü 42. és kővetkező lapjait. hető, hogy minő mohósággal szedték e napon magokba a klerikusok a prudentia pastoralis-t. Nyolcz óra felé hangzott a közparancs: „Michli, hinauf in den Thurm!“ Es Michli barátunk vette téli kabátját s szótlanul ment a megjelelt „Postra“, honnét jól láthatta, mikor tűzik ki a városháza erkélyére a nagy nemzeti zászlót. Türelmetlen várakozás után 10 — 11 óra között látható lön Michli barátunknak az örömtől vagy hidegtől kipirúlt arcza. Harsogó „éljen“ jutalmazta az örvendetes hírnek első hírnökét. S noha szó sem lehetett többé a „silentiumnak, csendnek“ fentartásáról, Michli barátunk még sem kapta most meg a „Michli hinaus“ parancsot; és ennek a gondatlanságnak az lett a természetes következménye, hogy a „nyájat“ meglepte a farkas, akarom mondani Pater I. a pastoralis-tanár, a ki akkor egyszersmind Pater spirituális is volt. Hogy a dorgatórium nem maradt el, talán felesleges is megjegyeznem. * Ezen eset is 1867. évi február hó 17-én történt. Alig távozott el Mundukovits bátyánk, rögtönösen összeesküvésfélét szőttek. Az egyik összeesküvő komoly képpel a főductor elé áll s kezdi; — A clerus junior nevében kéretik a fő-duktor úr, hogy menjen rector úr ő nagyságához, s kérjen engedélyt a mai kivilágítás megszemlélésére. — Megbolondúltatok ? — Semmi per tu; tessék menni! A többiek; „Igen, igen, tessék menni!“ — Megyek, de azt mindenkinek be kell látnia, hogy ez képtelen kívánság. var mesternője, s a palotahölgyek). A menetet testőrök, palotaőrök és katonaság rekesztette be. így haladt a menet a budai Szent-György-téren, a tárnok- utczán és dísztéren keresztül egészen a Mátyás-templomig. Mindenütt tengernyi nép, még a háztetők is zsúfolva voltak vállalkozó ifjúsággal, mely kora reggeltől étlen-szomjan leste ritka látványt. A templomon belül a herczegprimás fogadta az uralkodópárt fényes segédlettel. A király és királyné ekkor rövid ideig pihentek, még pedig a jobboldali kápolnában, mig a testőrök a megfelelő intézkedéseket tették meg, hogy zavar ne támadhasson, illetőleg oda nem tartozó egyének a templomba ne jussanak. Ezalatt a kápolnában elkészítették a koronázó jelvényeket, és csakhamar harsány kürtszó mellett megindult a diszmenet a főoltárhoz. A mágnások, kamarások, zászlós urak és koronaőrök után jöttek a főméltóságok, kiki egy-egy koronázó jelvénynyel. Zichy Ferencz gr. főpohárnok vitte a kardot, Sennyey Pál br. tárnokmester a keresztet, Sokcsevics horvát bán az ország almáját, Majláth országbíró a jogart, végül Andrássy miniszterelnök a magyar szent koronát. A jelvények viselői után a főherczegek és az uralkodópár következtek. Ő felségeik elébb az e czélból elkészített trónon foglaltak helyet, majd kezdetét vevéu a tulajdonképeni koronázó szertartás, a királynak az oltár aljához széket tettek, a melyről csak akkor kelt fel, midőn az evangéliumra megesküdött, hogy a békét és igazságot fenntartja, a mi térden állva történt és a „Pax“-nak nevezett kereszt megcsókolásával végződött. Ezután a királyt a herczegprimás jobbján és vállai között a szent kenettel megkente, mely szertartás után felékesitették a koronázó palásttal, melylyeí azután meghallgatta a nagymisét, egészen a graduale végéig. Ekkor a prímás az evangeliumoldalra állván, először átadta a királynak a kardot, a ki azzal a szokásos vágást eszközölte, mire odakünn az első sortűz dördült el. Majd ismét felövezte a királynak Szent István kardját, mire a király letérdelt és a prímás Andrássy gróffal, mint a nádor helyettesével, fejére tették a magyar koronát. Ezután megáldották a főpapok és a világi méltóságokkal egyetemben a trónhoz vezették és ezzel mintegy beigtatták. Ekközben a katonaság másodszor, majd harmadszor sortüzet adott, végül pedig megdördültek az ágyúk és meghúzták a harangokat. Csekély eltéréssel ugyané módon koronázták meg a királyné ő Felségét is, csakhogy a koronát nem fejére tették, hanem jobb vállához érintették, hasonlókép elmaradt a karddal való felöve- zés és a palásttal való felékesítés. Ezután a királyi pár részt vett az ünnepélyes istentiszteletben, magához vette az Ur testét és utána az időközben kitárt templomajtón által gyalog ment az országház-utczán végig a helyőrségi templomba. A menettel egyidejűleg, melynek fénypontját a teljes királyi díszben haladó uralkodó képezte, köröskörül arany és ezüst emlékérmeket szórtak a nép közé. Elment az áldott lelkű rectorhoz, a ki természetesen megtagadta az engedélyt. — Na, megengedte? „Nem.“ „Tessék a kérést ismételni!“ — Keressetek magatoknak más bolondot — tört ki a főductor türelmetlenül — én bizony egy tapodtat sem megyek. — Nem mégy? Ha nem mégy, viszlek. Erre két markos klerikus karjába fűzi őt, s vezeti főduktor uramat az akaratlan látogatásra. A. rector ajtaja előtt szabadon bocsátják s megvárják, mig eltűnik az ajtón át. — Nagyságos uram, — kezdi bent a megszorúlt főductor a mondókáját, — nem magamtól jöttem, hanem ketten vezettek egészen nagyságodnak ajtajáig. — No, mi baj már megint? — A klerikusok ismételve kéretik általam nagyságodat, kegyeskedjék megengedni, hogy a ma esti kivilágítást megszemlélhessék. — De az Isten szerelméért, mi jut önöknek ma eszébe, ezt semmi szin alatt nem engedhetem meg. A főduktor távozott. — Na, megengedte? „Nem.“ — No hát tessék a kérést harmadszor is ismételni, mert a szentirás azt mondja: kérjetek, és megadatik nektek. — Én többé egy lépést sem teszek. — Nem-e? Majd meglátjuk! Ezzel a két előbbi markos fráter ismét karba kapja főductor uramat, s minthogy igy sem akart kötélnek állni, egy harmadik hátulról is segítette az előre való menetelt. Az egész clerus junior pedig kíséretül szolgált egészen a rector ajtajáig. — Ha engedély nélkül jössz vissza — mondá a kiséret — köpönyegelés lesz.
